Diákotthon dolgozóinak besorolása

Kérdés: Az egyházi fenntartású felsőoktatási diák-otthon (önálló intézmény) a magyar állami (rész)ösztöndíjjal támogatott képzésben részt vevő hallgatók arányában jogosult költségvetési támogatásra. A támogatás normatív összegét az Nftv. 114/D. §-a (1) bekezdésének d) pontja határozza meg. A 2011. évi CCVI. törvény 21. §-ában foglaltak szerint: "21. § Közcélú tevékenységet ellátó egyházi jogi személynél az ilyen feladathoz kapcsolódóan foglalkoztatottak munka-viszonyának tartalma a munkabér, munkaidő és pihenőidő vonatkozásában a közalkalmazotti jogviszonyhoz igazodik azzal, hogy a foglalkoztatott javára történő eltérés megengedett. Az ilyen foglalkoztatottakra az állami vagy a helyi önkormányzati intézmények foglalkoztatottaira vonatkozó központi bérpolitikai intézkedések azonos feltételekkel terjednek ki."
Az egyház belső szabályozása szerint az állami támogatásban részesülő intézményben a közfeladat ellátására alkalmazottak munkaidejét és pihenőidejét, előmeneteli és illetményrendszerét a Kjt. 55-80. §-ai szerint kell megállapítani. A fentiek alapján jól gondoljuk-e, hogy a felsőoktatási diákotthonban dolgozó kollégiumi nevelők besorolását és illetményét a Kjt. 79/B.-79/E. §-ai szerint, az egyéb munkakörben dolgozók besorolását és illetményét a 395/2015. Korm. rendelet 8. §-a szerint, a dolgozók szabadságát a Kjt. 56-59. §-ai alapján kell megállapítani?
Részlet a válaszából: […] A munkavállalókra az Önök által is hivatkozottak alapján valóban a közalkalmazottakra vonatkozó szabályokat kell alkalmazni a bérezés, munkaidő, pihenőidő tekintetében, így a Kjt. és a vonatkozó végrehajtási rendelet, azaz a felsőoktatási intézményekre vonatkozó...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. április 20.

Munkaidőkeret alkalmazása

Kérdés: Alkalmazható-e a 24 havi munkaidőkeret közalkalmazottak esetében a járványhelyzetre tekintettel? Meddig teheti meg a munkáltató, hogy elrendeli ezt a munkaidőkeretet, és hogyan kell azt a közalkalmazottakkal közölni? Szükséges-e ehhez a közalkalmazott hozzájárulása, illetve mi a helyzet akkor, ha azt valaki mégsem akarja elfogadni?
Részlet a válaszából: […] ...az Mt. 94. §-ától való eltérés lehetőségét biztosítja. A Kjt. azt mondja meg, hogy mely Mt. szabályokat nem lehet alkalmazni a közalkalmazotti jogviszony tekintetében, azonban az Mt. 94. §-a ezek között nem szerepel.A kormányrendelet szintén nem tartalmaz...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. május 12.

Munkaközi szünet

Kérdés: A Munka Törvénykönyvének 86. §-a szerint a munkaközi szünet nem része a munkaidőnek. Közalkalmazottaknál, szociális területen, napi 8 órában dolgozó munkavállalók esetében a munkavállalók javára ettől el lehet térni? Tehát ha a közalkalmazotti tanács és a munkáltató írásban megállapodnak, hogy a munkaközi szünet tartamát a munkaidő részének tekintik, akkor jogszerűen járnak el? Esetleg ezen megállapodás lehetőségét eleve kizárja az a tény, hogy az Mt. 92. §-ának (4) bekezdése, illetve a 135. §-a a köz­alkalmazotti jogviszony tekintetében nem alkalmazható?
Részlet a válaszából: […] ...– a Munka Törvénykönyve Második és a Harmadik Részében foglaltaktól eltérhet.2013. január 1-jéig a Kjt. 59. §-a alapján a közalkalmazotti jogviszony tekintetében az Mt. munka- és pihenőidőről szóló rendelkezései (XI. fejezet) közül többek között a 135...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2013. február 5.

Munkaidő-beosztás, munkaidőkeret számítása

Kérdés: Intézményünkben éjjel-nappali portaszolgálat van. Négy portásunk van. Reggel 6-tól este 6-ig, este 6-tól reggel 6-ig látják el a feladatot, egymást váltva folyamatosan, hétvégeken és ünnepnapokon is. Mennyi a havi kötelező óraszámuk? Van-e ennek valamilyen számítási módja vagy egy fix óraszám?
Részlet a válaszából: […] ...napi munkaidő a felek által (munkaszerződésben, kinevezésben) meghatározott időtartam vagy közalkalmazotti jogviszonyra vonatkozó szabályban meghatározott időtartam, amely lehet teljes napi munka­idő vagy részmunkaidő. Az általános teljes napi munkaidő napi 8 óra...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2012. december 11.

Munkaidőszabályok a közoktatásban III.

Kérdés: A pedagógusnak az iskolában az őszi, a téli és a tavaszi szünet munkanapjai tanítás nélküli munkanapok. Ha nem rendel el a munkáltató munkavégzést (képzést, ügyeletet, dokumentum ki- vagy átdolgozást stb.), akkor megkaphatja-e szabadidőként a pedagógus a tanítási napokon elrendelt túlmunkáért/munkaidőkereten felüli munkavégzésért ellentételezésként? Pedagógusok esetében a túlmunkáért szabadidőt adhat-e a munkáltató? Ha a pedagógus a teljes munkaidőn felül a tanítási órákon kívüli egyéb munkaköri feladatokat lát el, az így keletkezett túlmunkáért adható-e szabadidő?
Részlet a válaszából: […] ...16. §-a tartalmazza.A Munka Törvénykönyve 147. §-ának (2) bekezdése alapján pótlék helyettszabadidő akkor járhat, ha azt közalkalmazotti jogviszonyra vonatkozó szabály(törvény, törvényi felhatalmazás alapján egyéb jogszabály, kollektív szerződés)vagy...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2012. május 22.

13. havi illetmény III.

Kérdés: A nem állami oktatási intézmény munkavállalóira az Mt. rendelkezései az irányadók, de legalább a Kjt.-ben megállapított illetményrendszerre vonatkozó feltételeket biztosítani kell. Különböző tartalmú tájékoztatókat kaptunk arra vonatkozóan, hogy jár-e az itt foglalkoztatott pedagógusok számára a 13. havi juttatás.
Részlet a válaszából: […] ...a munkaidő, pihenőidő, előmeneteli ésilletményrendszerbeli juttatások tekintetében minimum azt kell, hogybiztosítsa, amit a Kjt. a közalkalmazotti jogviszony keretében foglalkoztatottalkalmazott részére előír. A Kjt. 55-80. §-ai között, a 68. §-ban...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2006. április 4.

Éves szabadság meghatározása

Kérdés: Egyházi intézményben foglalkoztatott dolgozó esetében a Munka Törvénykönyve, vagy a Kjt. besorolása szerint kell meghatározni az éves rendes szabadság mértékét? A dolgozónk 50 éves, az Mt. szerint 30 nap szabadság, vagy a Kjt. besorolása szerinti 28 nap szabadság illeti-e meg?
Részlet a válaszából: […] ...a munkaidő, pihenőidő,előmeneteli és illetményrendszerbeli juttatások tekintetében minimum azt kellhogy biztosítsa, amit a Kjt. a közalkalmazotti jogviszony keretébenfoglalkoztatott alkalmazott részére előír. Mindkét foglalkoztatásijogviszonyra vonatkozóan az Mt....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2006. március 14.

Részmunkaidőben foglalkoztatott köztisztviselő szabadsága

Kérdés: Önkormányzatunknál dolgozik egy részmunkaidős köztisztviselő heti 30 órában úgy, hogy hétfőtől csütörtökig dolgozik, napi 7 és fél órát. Amikor két hét szabadságra megy, 4 vagy 5 nap szabadságot vesz ki? Csak szóbeli megállapodás alapján dolgozik 4 napot az 5 munkanap helyett. Más-e a helyzet, ha ez szerződésben van lefektetve?
Részlet a válaszából: […] A szabadság a munkavállaló részére járó díjazott pihenőidő.Megkülönböztetünk rendes szabadságot (ennek mértéke alap- és pótszabadságbóltevődik össze), valamint rendkívüli szabadságot, betegszabadságot, fizetésnélküli szabadságot.A rendes szabadság mértéke tehát...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2005. szeptember 20.

Gondnok készenléte

Kérdés: Egy középiskola gondnokaként dolgozom, iskolánk riasztórendszerrel van felszerelve. Feladatomul tűzték ki a riasztások ellenőrzését is, ezért bármely napszakban, időszakban, ha riasztás történik, be kell mennem azt ellenőrizni. Van hogy hetente, de van amikor fél év is eltelik riasztás nélkül. A munkaköri leírásomban ez a feladat nem szerepel, csupán az, hogy "köteles ellátni minden egyéb feladatot, amivel felettese megbízza". Jár-e ezért nekem valamilyen díj, pl. készenléti díj, amiért szabadidőmben ezt a feladatot is ellátom?
Részlet a válaszából: […] ...alatti munkavégzésrendkívüli munkavégzésnek minősül, amit a rendkívüli munkavégzés éves mértéketekintetében is figyelembe kell venni.Közalkalmazotti jogviszonyban a Kjt. biztosítja annak alehetőségét, hogy miniszter szabályozza a rendkívüli munkavégzés, az ügyelet...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2005. augusztus 9.

Részmunkaidős szabadsága

Kérdés: Az alapfokú művészeti iskolában határozott idejű közalkalmazotti szerződéssel tanítanak heti 4-8-12 órában pedagógusok. Mennyi az ő szabadságuk?
Részlet a válaszából: […] A szabadság a munkavállaló részére járó díjazott pihenőidő.Megkülönböztetünk rendes szabadságot (ennek mértéke alap- és pótszabadságbóltevődik össze), valamint rendkívüli szabadságot, betegszabadságot, fizetésnélküli szabadságot.A rendes szabadság mértéke tehát...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2005. július 19.