Költségvetési intézmény áfaalanyisága

Kérdés: Intézményünk gazdálkodási formáját tekintve központi költségvetési szerv. Alapításkor az adóhivatalhoz az "Áfa-tv. 7. §-a szerint kizárólag közhatalmi tevékenységet folytat" státusszal került bejelentésre. Az intézmény adószáma az alapítástól nem változott, és az áfaalanyiságot jelölő kód 1-es. Az alapító okirat szerint az intézmény közfeladatot lát, amely közfeladatot külön kormányrendelet határoz meg, amely közfeladat szintén az alapító okirat szerint 7220 Társadalomtudományi, Humán Kutatás, Fejlesztés. Intézményünk ez évi bevétele idáig a költségvetésből származott. Most azonban lehetőség nyílt arra, hogy egy alapítványtól juttatást kapjunk együttműködési megállapodás keretében, kizárólag olyan feladat ellátására, amely az alapító okiratban meghatározott közfeladat lenne. Az alapítvány is kizárólag ilyen feladatok ellátásának céljával jött létre. A rendelkezésünkre bocsátható összegről azonban számlát kell kiállítanunk. Az adóhivatal honlapján az alábbi tájékoztatás található:
"Az eddigi szabályozás értelmében nem minősült adóalanynak a közhatalom gyakorlására jogosított személy, szervezet, ha gazdasági tevékenységéből származó bevétele jelentéktelen volt (4 millió forint alatt). Az új Áfa-tv. eltörli ezt a korlátot, így a 4 millió forintot el nem érő gazdasági tevékenysége után is adóalanynak minősül a közhatalom gyakorlására jogosult személy, szervezet, azonban lehetősége van az alanyi adómentesség választására. Jogutódlás tekintetében az általános szabályok vonatkoznak rá."
Értelmezésünk szerint a fent leírtak alapján a közhatalom gyakorlására jogosult szervezet, közhatalmi tevékenysége tekintetében nem minősül adóalanynak. Ezt figyelembe véve az adóhivatalhoz bejelentett közhatalmi jellegre tekintettel kiállíthatjuk-e a számlát áfakörön kívüli státusszal? Amennyiben erre nincs lehetőség, milyen megoldást tudnának javasolni? A tájékoztató értelmében, amennyiben a munkavállalók részére kerülne továbbszámlázásra a telefondíj, az adóhivatalhoz be kell az intézménynek jelentkeznie áfaalanynak, és mivel az ebből származó bevétel biztosan nem éri el a nyolcmillió forintot, kérheti az alanyi mentességet?
Részlet a válaszából: […] ...kérdésben foglaltak szerint az Áfa-tv. 7. §-a szerint kizárólag közhatalmi tevékenységet folytató intézményként kerültek bejegyzésre. Ugyanakkor azt is említi, hogy intézményük bevétele ez idáig a költségvetési támogatásból származott, és alapító okirat...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2018. november 27.

Szoftverapport

Kérdés: Költségcsökkentési okokból a városi önkormányzat által létrehozott kft. (továbbiakban: Jogelőd Kft.) beolvad ugyanezen önkormányzat által létrehozott másik kft.-be (továbbiakban: Jogutód Kft.), amely a saját tevékenysége mellett a Jogelőd Kft. tevékenységeit is átveszi. A Jogelőd Kft. a beolvadással megszűnik. A Jogelőd Kft. könyveiben ingatlanok és ingóságok mellett szoftverállomány is szerepel, melyekhez kapcsolódóan a Jogelőd Kft. az általános szabályok szerint áfalevonási jogot gyakorolt. Kérdés, hogy a jogutódlással történő megszűnés kapcsán az egyes eszközök, illetve a szoftverhasználati jog "átadása" a Jogutód Kft.-nél eredményez-e adófizetési kötelezettséget az általános forgalmi adó rendszerében, és ha igen milyen alapon? Változtat-e a helyzeten, ha a Jogutód Kft. a szóban forgó eszközöket a Jogelőd Kft.-től eltérően nem kizárólag áfaköteles tevékenységéhez fogja használni (pl. közhatalmi tevékenységhez)?
Részlet a válaszából: […] ...forgó tárgyi eszközöket nem, vagy nem kizárólagadóköteles (adólevonásra jogosító) tevékenységéhez fogja felhasználni (példáulazok közhatalmi tevékenységét is szolgálni fogják), amennyiben az adott tárgyieszközre vonatkozó figyelési idő még nem telt el, mind...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2011. április 26.

Termékbeszerzéshez kapcsolódó adófizetési kötelezettség, illetve adólevonási jog

Kérdés: Gyakran kérdésként merül fel, hogy az adózási forma változása esetén a korábban beszerzett termékekkel kapcsolatban keletkezik-e adófizetési kötelezettség, 1. ha megszűnik az adott szervezet adóalanyisága (pl. jogutód nélküli megszűnés, jogutódlással történő megszűnés, a 4/A § szerinti közhatalmi tevékenység folytatása miatti adóalanyiság megszűnése), 2. ha az adott szervezet adóalanyisága nem szűnik meg, de az adóalanyi státusa megváltozik (pl. az általános szabályok szerint adózó adóalany alanyi adómentességet választ), 3. ha az adott szervezet adóalanyisága nem szűnik meg, az adóalany státusa sem változik, de a szóban forgó terméket adólevonásra nem jogosító (pl. tárgyi adómentes) tevékenységekhez való felhasználási aránya megváltozik (pl. az adóalany egyéb ingatlan-bérbeadásra vonatkozóan adókötelezettséget választ tárgyi adómentesség helyett, illetve fordítva, ha az ingatlant átminősítik, ha a felhasználási arány az államháztartási támogatás folyósítása miatt változik meg). A kérdés különösen akkor merül fel, ha a termékkel kapcsolatos előzetesen felszámított adó levonható volt, és az adólevonási jog gyakorlását kizáró változás ezt követően következik be.
Részlet a válaszából: […] ...nevébenés javára törvényes képviselője folytatja.Amennyiben az áfaalanyiság a 4/A §-ban meghatározott okokmiatt szűnik meg, azaz a közhatalmi tevékenységet végző szerv egyéb gazdaságitevékenységből származó bevétele nem éri el a 4 millió forintot, akkor...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2005. június 7.