Kötött felhasználású normatíva

Kérdés: A települési önkormányzatokat kötött felhasználású támogatás illeti meg az intézményi gyermekétkeztetés egyes kiadásaihoz, III. 5. támogatási jogcímen. A kiegészítő szabályokban foglaltak alapján a III. 5. jogcím szempontjából az óvodai, iskolai, kollégiumi és externátusi étkeztetést igénybe vevő gyermekek, tanulók becsült átlaglétszáma és az étkezési napok száma alapján tervezhető, illetve igényelhető a támogatás. Az intézményi étkeztetésben részt vevők számának megállapításánál egy fő – függetlenül attól, hogy többszöri étkezésben is részt vesz – csak egy létszámként és egy intézménynél szerepelhet. Az igényjogosultság szempontjából egy fő létszámnak az a gyermek, tanuló számít, akinek naponta legalább a déli, többfogásos, meleg főétkezés biztosított. A támogatás elszámolásánál a háromszori étkezés, a kétszeri tízórai és ebéd, vagy csak az egyszeri étkezés, az ebédadagok vehetők figyelembe? A kollégiumi diákok esetében viszont a reggelit és a vacsorát a kollégiumban veszik igénybe, a déli főétkezést pedig abban a közoktatási intézményben, ahol napközben tanulnak. Gyakorlatilag naponta háromszori étkezést vesznek igénybe, de azt kettő feladatellátási helyen. Az ő esetükben hogyan igényelhető a támogatás, az egyszeri vagy a háromszori étkezés után? Ha háromszori étkezőként figyelembe vehetők, akkor melyik intézménynél? A kollégiumnál vagy a középiskolánál?
Részlet a válaszából: […] ...meleg főétkezést biztosítják. Álláspontunk szerint így nem tudják a normatívát megigényelni és elszámolni a kollégiumban. Viszont a közoktatási intézmény, amely a meleg főétkezést biztosítja, jogosult lesz a normatívára, ők fogják azt megigényelni és elszámolni...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2018. március 27.

Vezetői megbízás közoktatási intézménynél

Kérdés: Tagintézmény-vezetőként dolgozom egy szakközépiskolában, határozott idejű magasabb vezetői megbízással rendelkezem 2017. június 30-ig (Kjt. 23. §). 2013 szeptemberétől fenntartóváltás lesz intézményünkben, egyházi fenntartásba kerülünk. Érvényben marad-e a vezetői megbízásom, hiszen "elvileg" az átvétel során semmilyen érdeksérelem nem érheti a nevelőtestület egyetlen tagját sem? (Az intézményben 2010. 08. 26. óta vagyok magasabb vezető.)
Részlet a válaszából: […] A kérdésben szereplő fenntartóváltás, egyház részére történő átadás a Kjt. 25/A. §-a szerinti átadásnak minősül, így az ott rögzített eljárási szabályok szerint kell eljárni. A vezetői megbízás automatikusan megszűnik a Kjt. 25/A. §-a szerinti átadás esetén...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2013. április 9.

Közoktatási intézmény gazdálkodása

Kérdés: Nem állami, nem önkormányzati fenntartásban működő nevelési-oktatási intézményre vonatkozik kérdésünk. (Kiemelten közhasznú egyesület tart fenn általános iskolát és gimnáziumot.) Mi határozza meg az iskola gazdálkodási jogkörét, a fenntartónak milyen jogszabályoknak kell megfelelnie a gazdálkodás irányítása szempontjából?
Részlet a válaszából: […] ...közoktatási törvény rendelkezései szerint a fenntartónak számos jogosítványa van a közoktatási intézmények irányításával kapcsolatban. Ezen jogosítványok gyakorlása során azonban be kell tartania a jogszabályokban előírt tartalmi és eljárási korlátozásokat....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2012. október 9.

Önkormányzati iskolai tornaterem bérbeadásának bevétele

Kérdés: Az önkormányzat fenntartásában működő általános iskola tornatermének bérbeadásából származó bevétel az önkormányzat költségvetésében mint intézményi működési bevétel jelenik meg. Az intézmény összkiadásának finanszírozása részben a normatívából, kiegészítéseként pedig az önkormányzat támogatásából történik. Az SZMK részéről felmerült, hogy az Ötv. 89. §-ának (1) bekezdése értelmében az önkormányzatunk helytelenül jár el akkor, amikor az intézmény összki­adásának finanszírozása során a támogatásba a tornaterem bérbeadásából származó bevételt is figyelembe veszi és beszámítja. Ennek alátámasztására még a közoktatási törvény 38. §-ának (2) bekezdésére hivatkoztak. Véleményem szerint az SZMK helytelen következtetést vont le a jelölt két jogszabályhelyből, hiszen a tornatermet az önkormányzat adja bérbe mint tulajdonos, ugyanakkor a közoktatási törvény 38. §-ának (2) bekezdésében jelölt anyagi haszonszerzésre irányuló tevékenységet jelöl, de ez esetben is a tiszta nyereség jöhet számításba. Ilyen nyereség viszont a bérbeadásból nem képződik, mivel a működtetés fenntartása magasabb, mint a bérbeadásból származó bevétel.
Részlet a válaszából: […] ...számíthatja be az intézménynek a kötelező térítési díjon kívülibevételeit."A közoktatási tv. 38. §-ának (1) bekezdése szerint aközoktatási intézménynek a feladatai ellátásához szükséges feltételekkelrendelkeznie kell. A közoktatási intézmény akkor rendelkezik...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2012. augusztus 28.

Gazdasági szervezet létszáma közoktatási intézménynél

Kérdés: Iskolánk egy szakközépiskola, központi költségvetési szerv. Fenntartónk a Vidékfejlesztési Minisztérium. A problémánk az, hogy a fenntartónk meghatározta a gazdasági hivatal maximális létszámát, és nem tudjuk pontosan, hogy kik tartoznak bele. A gazdasági hivatal nálunk nem külön szervezeti egység.
Részlet a válaszából: […]  A közoktatási törvény 1. számú melléklete határozza meg anevelési-oktatási intézményekben az alapszolgáltatás ellátásához szükségesvezetők, pedagógusok, a nevelő- és oktatómunkát közvetlenül segítő és másalkalmazottak létszámát. A gazdasági, ügyviteli,...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2011. december 13.

Normatívaigénylés jogosultsága

Kérdés: Kistérségi társulás közoktatási szakszolgálati feladatellátást végez gesztor intézménnyel kötött szerződés alapján egy közoktatási intézményben. Az intézmény szeptember 1-jétől önkormányzati fenntartásból egyházi fenntartásba került. Az eddig a költségvetési törvény 8. számú mellékletének 2.2.2. pontja alapján biztosított finanszírozásnormatíva igénybe vehető-e továbbra is az egyházi intézményben tanuló gyerekek után, ha az egyéb jogszabályi feltételek teljesültek? Amennyiben igen, ennek milyen egyéb feltételei vannak?
Részlet a válaszából: […] ...kiterjed, ott is ellátásra kerül a közoktatási szakszolgálati feladat, akkorérdemes egy, a társulás irányítása alá tartozó közoktatási intézménytkijelölni, és megbízni a feladatellátással. A többcélú kistérségi társulás a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2011. november 22.

Óraadó tanár foglalkoztatási formái

Kérdés: Szakközépiskolában, illetve szakiskolában óraadói vállalkozási szerződés köthető-e oktatási tevékenységet végző bt.-vel, kft.-vel abból a célból, hogy a bt. vagy kft. tagja, alkalmazottja végezze el az iskolában az óraadói tevékenységet, vagy csak a magánszeméllyel köthető ilyen szerződés? Ha csak magánszeméllyel, akkor egyéni vállalkozóként is lehet, vagy csak adószámos magánszemélyként?
Részlet a válaszából: […] ...Kjt. hatálya alá tartozó közoktatási intézményben (állami,önkormányzati fenntartású intézményekben) a pedagógusok foglalkoztatásaközalkalmazotti jogviszonyban vagy meghatározott feltételek teljesülése eseténóraadóként polgári jogi jogviszony keretében történhet...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2011. november 2.

Óvodavezetői feladatok ellátása – a korábbi vezető felmentéssel történő munkavégzés alóli mentesítése idején

Kérdés: Óvodavezetőnk nyugdíjazás miatt felmentési átlagbért kap (jelenleg utolsó négy hónapját tölti), a munkavégzés alól mentesítve van. Erre az időszakra az egyik óvodapedagógus látja el az óvodavezetési feladatokat. Helyes lenne-e, ha részére megbízási szerződés alapján megbízási díjat fizetnénk az új vezető kinevezéséig?
Részlet a válaszából: […] ...illetve a vezetők betegsége vagy más okból való távollétenem teszi lehetővé a vezetői feladatok a) pont szerinti ellátását, aközoktatási intézmény szervezeti és működési szabályzatában meghatározotthelyettesítési rendben kijelölt közalkalmazott felel...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2011. november 2.

Központi költségvetési támogatás I.

Kérdés: A 2011. évi költségvetési törvény (2010. évi CLXIX. tv.) 8. számú melléklet kiegészítő szabályok 2.6. pontja szerint a közoktatási intézményi feladatellátáshoz kapcsolódó támogatások igénybevétele és az elszámolás a nevelési feladatoknak megfelelő közoktatási statisztikai adatokra és az azt megalapozó előírt tanügyi okmányokra vagy a hozzájárulást megalapozó okmányokra épül. Nem szól arról a jogszabály, hogy a statisztikában nem szereplő létszámoktól függetlenül további feltételek esetén is lehet figyelembe venni létszámot.
Jól értelmezzük-e, hogy a két melléklet alapján az intézményvezető különböző létszámot adhat meg, attól függően, hogy a 3. számú vagy a 8. számú melléklet szerint vizsgálunk?
Részlet a válaszából: […] ...költségvetéséről szóló 2010.évi CLXIX. törvény 8. számú mellékletének Kiegészítő szabályok 2.6. pontjavalóban kimondja, hogy a közoktatási intézményi feladat ellátásához kapcsolódótámogatások igénybevétele és az elszámolás a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2011. augusztus 30.

Gazdasági vezető közoktatási intézményben

Kérdés: Megyei fenntartású oktatási intézmény vagyunk. Önállóan működő és gazdálkodó költségvetési intézmény. Tavaly 2009. május 31-vel a gazdasági vezető lemondott. Ezután az intézményvezetőnek a fenntartó azt az utasítást adta, hogy a gazdasági vezető kinevezése a fenntartó által történik, ami azóta sem történt meg. Az intézmény vagy a fenntartó kötelessége a gazdasági vezető pótlása, kinevezése, és ki gyakorolja a munkáltatói jogokat? A másik kérdés, hogy tavaly decemberben létszámleépítésként – miután a gazdasági vezetői álláshely hosszabb ideje nem volt betöltve – szóbeli tájékoztatásban erre hivatkozással a fenntartó elvonta ezt az álláshelyet. A közgyűlési határozatban azonban nem volt megnevezve az elvonni kívánt munkakör, csak az, hogy 1 fő szakmai létszámmal csökkenti az intézményünk engedélyezett létszámát. Az idei költségvetést már e munkakör bére nélkül terveztük. Így az idén az anyagi fedezet sem áll rendelkezésre, hogy helyettesítéssel vagy megbízással ennek a munkakörnek a feladatát valaki hivatalosan elvégezhesse. Beszámolókat, bevallásokat a könyvelők elkészítik, és aláírás nélkül adják be a fenntartónak tavaly május 31-óta. Kinek és hogyan kellene feloldani ezt a szabálytalan és jogellenes működést?
Részlet a válaszából: […] ...– különös szabályttartalmaz erre nézve, ugyanis a 106. § (2) bekezdése kimondja, hogy afenntartói irányítás nem sértheti a közoktatási intézmény vezetőjénekmunkáltatói jogait, döntési jogosítványait, beleértve a gazdasági vezetőfeletti munkáltatói...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2010. november 23.
1
2