Polgármesteri Hivatal és a nemzetiségi önkormányzatok együttműködése

Kérdés: A polgármesteri hivatalnál működő gazdasági szervezet az Ávr. 13. §-a (2) bekezdésének a) pontja alapján alkotott gazdálkodási szabályzatában rendezi – többek között – a hozzá rendelt, egymástól elkülönült költségvetési szervek működtetését, a költségvetés tervezését, az előirányzatok módosításának, átcsoportosításának és felhasználásának végrehajtását, illetve a pénzügyi, számviteli rend betartását. Az érvényesítő, ellenjegyző személye a gazdasági vezető által kijelölésre történt, azok személye valamennyi szerv esetében azonos. Megyei jogú városunk polgármesteri hivatala és a nemzetiségi önkormányzatok között hatályban lévő együttműködési megállapodás szerint "a helyi nemzetiségi önkormányzat operatív gazdálkodásával összefüggő döntési hatáskörök és ellenőrzési jogkörök gyakorlásának rendjét, felelőseinek és a helyettesítés rendjének meghatározását a Hivatal külön belső szabályzata tartalmazza".
A megállapodás értelmezésével kapcsolatos kérdéseink az alábbiak:
1. Kiterjeszthető-e a Hivatal gazdálkodási szabályzata a nemzetiségi önkormányzatra egy ún. írásbeli elfogadó nyilatkozattal?
2. A nemzetiségi önkormányzatok esetében az Ávr. 54. §-ának (4) bekezdésében említett irányító szerv vezetője alatt az elnök értendő-e?
Az Ávr. 54. §-ának (4) bekezdése: Ha kötelezettséget vállaló szerv vezetője a tájékoztatás ellenére írásban utasítást ad a pénzügyi ellenjegyzésre, a pénzügyi ellenjegyző köteles annak eleget tenni, és e tényről az irányító szerv – a központi kezelésű előirányzat és a fejezeti kezelésű előirányzat nem költségvetési szervi formában működő kezelő szerve esetén az érintett fejezetet irányító szerv – vezetőjét haladéktalanul írásban értesíteni. A fentiekhez hasonló, a polgármesteri hivatal és az intézmények (költségvetési szervek) közötti hatályos együttműködési megállapodás alábbi rendelkezése:
"Az Intézmény a gazdálkodásra vonatkozóan saját szabályzatait a hivatal szabályzataihoz igazítva készíti el."
3. Intézmény esetében a saját szabályzat elkészítését "kiváltja-e", ha írásban nyilatkozik, hogy elfogadja az önkormányzat gazdálkodási szabályzatát?
Részlet a válaszából: […] ...törvénysértést észlel. Ezt a jogát az ellenjegyzés vonatkozásában is érvényesítheti.Ha tehát az ellenjegyző, aki a hivatal munkatársa, jelzi az elnöknek és a jegyzőnek a törvénysértést, és ez nem vezet eredményre, akkor a közgyűlés elé terjeszthetik a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2019. október 15.

Érvényesítésre jogosult személyek kijelölése

Kérdés: Az adószakértő munkaköri leírásában szerepel az érvényesítési feladat ellátása. Ezenfelül a pénzügyi kötelezettség zavartalan működése érdekében több megfelelő végzettségű pénzügyi munkatárs külön írásbeli meghatalmazással rendelkezik az érvényesítői jogkör gyakorlásáról, de a munkaköri leírásukban nem szerepel. Aláírásmintával a jogcím gyakorlásához rendelkeznek. Mivel az Ávr. 55. §-ának (2) bekezdése csak az írásbeliséget írja elő kötelező erővel, és a kijelölés módjáról nem rendelkezik, ezért kérdésünk arra vonatkozik, hogy intézményünk eleget tett az Ávr. 58. §-ának (4) bekezdésében az érvényesítők kijelölésére vonatkozó előírásnak? Az Ávr. 55. §-ának (2) bekezdése értelmében a kötelezettséget vállaló szervnél kötelezettségvállalás pénzügyi ellenjegyzésére költségvetési szerv gazdasági vezetője, vagy az általa e rendelet előírásainak megfelelően írásban kijelölt, a 9. § (5) bekezdésének a) pontja szerinti költségvetési szerv alkalmazásában álló személy jogosult.
Részlet a válaszából: […] Az Ávr. 58. §-ának (4) bekezdése szerint az érvényesítésre jogosult személyekre, azok kijelölésére – az (5) bekezdésben foglalt kiegészítéssel – az 55. § (2) bekezdésében foglalt szabályokat kell alkalmazni. Az érvényesítési feladatokat ellátó személynek az 55...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2017. május 2.

Belső ellenőrzéssel kapcsolatos összeférhetetlenség

Kérdés: Önkormányzatunk működtetője a helyi általános iskolának, a fenntartói feladatokat a KLIK látja el. Az intézményben a takarítók és a karbantartó munkáját az iskola volt gazdasági vezetője szervezi és irányítja. Mindegyikük az önkormányzat alkalmazottja. Mivel a volt gazdasági vezető munka­idejét ez a munka nem fedi le, ezért felvetődött annak a lehetősége, hogy 4 órás kinevezéssel továbbra is az intézményüzemeltetési feladatokat látná el, és 4 órás kinevezéssel az önkormányzat belső ellenőre lenne, mivel a szakmai követelményeknek (szakmai gyakorlat és végzettség) megfelel. Ez az elképzelés nem sérti-e a költségvetési szervek belső kontrollrendszeréről és belső ellenőrzéséről szóló 370/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet 19. §-ának (2) bekezdését?
Részlet a válaszából: […] ...vagy irányítási tevékenységében való részvétel, a szervezet bármely, nem a belső ellenőrzési egység által alkalmazott munkatársa tevékenységének irányítása.A helyi iskolák működtetésének irányítása, az abban részt vevő dolgozók...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2013. október 29.