Kötött felhasználású normatíva

Kérdés: A települési önkormányzatokat kötött felhasználású támogatás illeti meg az intézményi gyermekétkeztetés egyes kiadásaihoz, III. 5. támogatási jogcímen. A kiegészítő szabályokban foglaltak alapján a III. 5. jogcím szempontjából az óvodai, iskolai, kollégiumi és externátusi étkeztetést igénybe vevő gyermekek, tanulók becsült átlaglétszáma és az étkezési napok száma alapján tervezhető, illetve igényelhető a támogatás. Az intézményi étkeztetésben részt vevők számának megállapításánál egy fő – függetlenül attól, hogy többszöri étkezésben is részt vesz – csak egy létszámként és egy intézménynél szerepelhet. Az igényjogosultság szempontjából egy fő létszámnak az a gyermek, tanuló számít, akinek naponta legalább a déli, többfogásos, meleg főétkezés biztosított. A támogatás elszámolásánál a háromszori étkezés, a kétszeri tízórai és ebéd, vagy csak az egyszeri étkezés, az ebédadagok vehetők figyelembe? A kollégiumi diákok esetében viszont a reggelit és a vacsorát a kollégiumban veszik igénybe, a déli főétkezést pedig abban a közoktatási intézményben, ahol napközben tanulnak. Gyakorlatilag naponta háromszori étkezést vesznek igénybe, de azt kettő feladatellátási helyen. Az ő esetükben hogyan igényelhető a támogatás, az egyszeri vagy a háromszori étkezés után? Ha háromszori étkezőként figyelembe vehetők, akkor melyik intézménynél? A kollégiumnál vagy a középiskolánál?
Részlet a válaszából: […] ...a déli, többfogásos, meleg főétkezés biztosított. Az elszámolás dokumentuma az élelmezési nyilvántartás, illetve térítésidíj-kedvezményre való jogosultság esetén az azt alátámasztó irat is.Az étkezésben részt vevők naptári évre, naponként összesített...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2018. március 27.

40 éves jubileumi jutalomra való jogosultság

Kérdés: Helyi önkormányzat által fenntartott közoktatási intézményben közalkalmazotti jogviszonyban dolgozó nő az alábbi jogviszonyokban dolgozott.
1. BFK Budapest 1977. 06. 29.-1984. 05. 23. – konfekciós; felmondás a dolgozó részéről;
2. Takarékszövetkezet 1984. 05. 24.-1988. 08. 25. – munkaviszonya megszűnt;
3. GAMESZ 1988. 08. 26.-1990. 12. 31. – konyhai kisegítő; áthelyezve;
4. Óvoda 1991. 01. 01.-2006. 08. 31. – konyhai kisegítő; áthelyezve;
5. ÁMK 2006. 09. 01.-2013. 06. 30. – konyhai kisegítő; áthelyezve;
6. Óvoda 2013. 07. 01.-2014. 08. 31. – konyhai kisegítő; áthelyezve;
7. Óvoda és Könyvtár 2014. szeptember 1-jétől jelenleg is – konyhai kisegítő.
A nevezett dolgozó 2017. június 30-ával meg kívánja szüntetni jelenlegi közalkalmazotti jogviszonyát, és 2017. július 1-jétől a nők kedvezményes öregségi nyugdíját kívánja igénybe venni.
A szükséges feltételekkel a Nyugdíjbiztosítási Igazgatóság által kiadott határozat szerint 2017. július 1-jén rendelkezni fog. Jogosult-e a dolgozó a 40 éves jubileumi jutalomra, illetve mikor?
Részlet a válaszából: […] A jubileumi jutalomra való jogosultság szempontjából csak a "közszférabeli szerveknél" eltöltött idők vehetők figyelembe, a BFK Budapestnél (ami feltételezhetően nem került a Kjt., illetve Ktv. hatálya alá 1992. július 1-e után), valamint a takarékszövetkezetnél fennállt...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2017. február 21.

Egyházi iskola munkavállalójának jubileumi jutalomra való jogosultsága

Kérdés: Egyházi fenntartási közoktatási intézmény vagyunk, dolgozóink munkaviszonyban állnak, de a Kjt. néhány szabályát is alkalmazzuk, pl. szabadság, jubileumi jutalom. Két dolgozónk a nők 40 éves öregségi nyugdíját szeretné igénybe venni 2014. novembertől. Egyikük 1992 óta dolgozik intézményünknél, előtte egy szövetkezetnél és egy vállalatnál dolgozott. A munkaviszony munkavállalói felmondással vagy közös megegyezéssel való megszűnésekor, véleményem szerint, nem jogosult jubileumi jutalomra (korábbi munkahelyei miatt) és végkielégítésre sem. Felmentési időt is csak az ő felmondása esetén kell biztosítanom? Másik dolgozónk 1974 óta dolgozik a közszférában. Felmondása esetén a felmondási idő végén jogosult a 40 éves jubileumi jutalomra?
Részlet a válaszából: […] ...22 év jubileumi jutalomra jogosító idővel fog rendelkezni a munkavállaló, így a Kjt. 78. §-ának (3), (4) bekezdései szerinti "kedvezményes jubileumi jutalomra" vonatkozó szabályok sem alkalmazhatóak az ő esetében.Munkavállalói felmondás esetén a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2014. április 8.

Reprezentáció és üzleti ajándék fogalma és közterhei

Kérdés: Intézményünk egyházi fenntartású közoktatási intézmény. Az alábbi esetek közül melyik minősül reprezentációnak és von maga után adókötelezettséget, mivel 2013-ban a mentesség megszűnt?
1. Új épületrész átadásakor városi, egyházi vezetők, más intézmények vezetői részére rendezett fogadásra vásárolt élelmiszer, vendéglátás.
2. Továbbtanulási értekezletre más oktatási intézmények vezetői részére vásárolt tea, kávé, aprósütemény pár ezer forintos összege.
3. Amennyiben egyházi ünnepen vagy tanévhez kapcsolódó ünnepen egyházi vezető részére egy csokor virágot vásárolunk, az szintén adóköteles? Vagy megoldható, hogy ezt egyéb anyagbeszerzésnek könyveljük?
Részlet a válaszából: […] ...tevékenységével összefüggő üzleti, hivatali, szakmai, diplomáciai vagy hitéleti kapcsolatok keretében adott ajándék (ingyenesen vagy kedvezményesen adott termék, nyújtott szolgáltatás, valamint a kizárólag erre szóló utalvány) esetében.A kérdésben szereplő első...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2013. szeptember 17.

Étkezésidíj-hátralék behajtása

Kérdés: Intézményünknél magas összeget tesz ki az étkezési díjak hátraléka. Milyen lehetőségünk van ennek behajtására? A gyermek az étkeztetésből nem zárható ki. A jogszabály változásáig a hátralék a szülőtől adók módjára behajtható volt.
Részlet a válaszából: […] ...intézménynek étkezési lehetőséget kell biztosítania, agyermek joga, hogy a családja anyagi helyzetétől függően, kérelmére ingyenesvagy kedvezményes étkezésben részesüljön. A közoktatásról szóló törvény 115. §-a térítésidíj-fizetésmellett igénybe...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2012. január 10.

Étkeztetési normatíva

Kérdés: A normatív iskolai étkeztetésről a Költségvetési Levelek 152. számában megjelent 2980. kérdés kapcsán olvastam állásfoglalásukat, s ezzel kapcsolatosan még további kérdésem lenne. Az iskolai háromszori ingyenes étkeztetést igénybe veheti-e a tanuló akkor is, ha nincs délután napköziben vagy tanulószobán?
Részlet a válaszából: […] ...egy ellátottra jutó napi, általános forgalmiadóval növelt összegének és az igénybe vett étkezések számának, valamint anormatív kedvezményeknek a figyelembevételével állapítja meg.Gyermekétkeztetés eseténa) a rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2011. október 11.

Várakozási idő csökkentése pedagógus-továbbképzés teljesítése esetén

Kérdés: Abban az esetben, ha a pedagógus még nem kötelezett a továbbképzésre, mert a diplomáját kevesebb mint 7 éve szerezte meg, de teljesítette a 120 órát, jár-e számára a bértábla szerinti várakozási idejének egy évvel történő csökkentése ebben a továbbképzési időszakban? Melyik törvény vagy rendelet az, amelyik kizárja ezt a rövidülési lehetőséget?
Részlet a válaszából: […] ...az államháztartásijogszabályok előírják a takarékos gazdálkodás követelményét – nem nyíliklehetőség olyan pluszjuttatás vagy kedvezmény megállapítására, melyet ajogszabályok nem írnak elő, kivétel ha valamely jogszabály kifejezetten utalannak – a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2011. október 11.

Kollégiumi szobák hasznosítása

Kérdés: Közoktatási intézményként üzemeltetünk középiskolai kollégiumot. Üzemeltetési engedélyünk a 173/2003. (X. 28.) Korm. rendelet alapján lett kiadva nem üzleti célú közösségi, szabadidős szálláshely-szolgáltatásra. A kollégium kapacitáskihasználására kollégiumi szobáinkat hétvégén és tanítási szünetekben önköltségi áron kiadjuk, valamint vendégszobát tartunk fenn esetleges vendégeink részére, illetve tanáraink átmeneti elszállásolása céljából, melyet szintén önköltségi áron, kapacitáskihasználással adunk ki. Szeretnénk tudni, hogy a 2009. 07. 09-én hatályba lépett általános forgalmi adóról szóló törvénymódosítás alapján fenti szolgáltatásunk kereskedelmi szálláshelynek minősül-e, vagyis hány százalékos kulcs alá tartozik?
Részlet a válaszából: […] ...szálláshely-szolgáltatástartalmában igazodik a közös hozzáadottértékadó-rendszerről szóló 2006/112/EKtanácsi irányelv szerint kedvezményezhető szolgáltatások köréhez, így akereskedelmi szálláshely-szolgáltatás alatt értendő minden olyan...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2010. február 23.

Iskolai étkeztetés térítési díja

Kérdés: 1. Általános iskola tanulója, ha a nyári szünet ideje alatt is étkezni akar az iskola konyháján, igénybe veheti-e azokat a kedvezményeket, amelyeket év közben megkap? (Pl.: 50%-os térítési díj, mert tartósan beteg, vagy többgyermekes családban él, vagy ingyenesen étkező, mert gyermekvédelmi támogatásban részesül.) 2. 8. osztályból kimaradó, jún. 20-21-ével középiskolába beiratkozó tanulónk a nyári szünetben milyen térítési díjjal veheti igénybe az általános iskola konyháján az étkezést? Ő továbbra is diák, de nem velünk áll jogviszonyban. Attól a naptól, hogy beiratkozik a tankötelezett a következő iskolafokra, a mi intézményünkben vendégétkező-e? 3. Nyáron iskolánk konyháján étkező saját tanulóinktól kérhetünk-e, vagy kell-e felszámolni rezsit a térítési díjban? Köteles-e az iskola nyáron is rezsiköltség nélkül kiszámlázni a tanulók étkezési térítési díját? A gyermekétkeztetés díja a közoktatási intézményben mely esetben rezsiköteles?
Részlet a válaszából: […] ...intézmény térítési díjának alapja azélelmezés nyersanyagköltségének egy ellátottra jutó napi összege, függetlenülattól, kedvezményes vagy kedvezmény nélküli étkezés biztosításáról van-e szó.Tehát a nyersanyagnormából és a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2009. július 28.

Gyermekétkeztetési támogatás elszámolása

Kérdés: Önkormányzatunk (önkormányzati) segélyt nyújt, gyermekétkeztetési támogatás címen, az általa fenntartott iskoláknak 6 hónapos elszámolási idővel, magánszemélyek (gyermekek) részére. Fél év után az iskolák elszámolnak az önkormányzattal a felhasznált étkeztetési segélyek összegéről. Vonatkozik-e jelen esetre az Szja-tv. 72. §-a (kamatkedvezményből származó jövedelem), vagy a 72/A. § (5) bekezdése az irányadó?
Részlet a válaszából: […] ...XXXI. törvény (továbbiakban: Gyvt.) szabályozza.A Gyvt. 148. §-a alapján közoktatási intézményi gyermekétkeztetés eseténnormatív kedvezményt kell biztosítani. A gyermek lakóhelye szerintiönkormányzat vagy a nevelési-oktatási intézmény vezetője a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2008. december 2.
1
2