Kórházak gazdasági irányításának átadásával összefüggő döntések

Kérdés: 1. A kórházak átszervezése során hozott kormányzati döntések alapján 2021. december 1-jétől 2023. június 30-ig önálló gazdálkodó szervezettel nem rendelkező költségvetési szerv (kórház) gazdasági irányítását a megyei kórház végezte. 2023. július 1-jétől már nem a megyei kórház gazdasági irányítása alá tartozik az intézmény. Véleményem szerint 2023. 06. 30-i dátummal nem szükséges fizikai leltárfelvételt készíteni, mivel az előzőekben leírt esetben nem intézmények kiválása, szétválása történik. Jól gondoljuk, hogy nincs jogszabályi kötelezettség az évközi leltározásra?
2. Jogszabályváltozás miatt 2023. július 1-jétől, illetve 2024. január 1-jétől a védőnői szolgálat átkerül a megyei kórházhoz az önkormányzatoktól. A védőnői szolgálat több önkormányzatnál egy épületben, közös eszközök használatával működött általában háziorvosi ellátással. Az épületekben is több közösen használt rész található (közös váróterem, öltöző, konyha, mosdók), de van olyan épület, amelyben szolgálati lakás is kialakításra került a rendelőkkel együtt. Sok esetben azt látjuk, hogy nem volt olyan jellemző mutató, amely a felmerült közös költségek megosztását teljes bizonyossággal igazolná. Ha elkülönült rendelőkben is folyt a munka, a rendeléseknek helyet adó épületben nem voltak "almérők", amelyek alapján a tényleges energiaköltségek meghatározhatóak lennének. Így a védőnői szolgálat és az egyéb tevékenység során felmerült anyagok, rezsiköltségek, takarítás, veszélyes anyagok elszállítása és minden egyéb más felmerülő kiadások megosztásának valódisága megkérdőjelezhető. A védőnői szolgálatot átvevő kórház szeretné pontos mutatókkal megosztani az előbb felsorolt költségeket. Szerintünk ez a mutató lehetne a helyiségek négyzetmétere, légköbmétere és a rendelési idő. Helyesen gondoljuk a tevékenységekhez rendelt költségek megosztását?
3. Alaptevékenységet és vállalkozási tevékenységet egyaránt végző költségvetési intézmény azon költségeit, amelyek mind a két feladathoz kapcsolódnak, a tevékenységekből elért bevétel arányában bontja szét. Tájékoztatásuk szerint ezt egyeztették a fenntartójukkal, és a bevételarányos költségmegosztás ez alapján került bevezetésre. Helyes a bevételarányos megosztás, vagy azt célszerű felülvizsgálni, és költségekhez rendelni a megosztást?
Részlet a válaszából: […] ...átadása valóban nem számít szervezeti átalakulásnak. Az államháztartási (Áht., Ávr.) és a számviteli szabályok (Áhsz., Szt.) a leltározással kapcsolatban azokat az eseteket határozzák meg, amikor kötelező a fizikai leltározás, illetve, hogy a beszámolót...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. november 7.

Pótleltározási eljárás

Kérdés:

Köznevelési intézménynél szeptember hónapban leltározási eljárás lefolytatására kerül sor december 31-i fordulónappal. A leltározás lezárásáról a jegyzőkönyv szeptember 30-i dátummal elkészült. Következő év január hónapjában az előző év december 31-i fordulónapi leltározáshoz pótleltárív került kiállításra. Leltározási eljárás készítéséhez szükséges dokumentáció azonban nem készült (megbízólevelek, jegyzőkönyv, nyilatkozatok). Helyesen jártak el, vagy külön dokumentáció készítésére lett volna szükség a pótleltározási eljáráshoz?

Részlet a válaszából: […] ...leltározás lehet folyamatos vagy fordulónapi leltár. Folyamatos leltározás: az a folyamat, amelyben a leltározandó eszközök számbavételét meghatározott időtartamon belül kell végrehajtani. Fordulónapi leltározás: meghatározott napon kell végrehajtani, december...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. július 19.

Idősek otthonának ingyenes használatba adása, majd ingyenes visszavétele

Kérdés: Költségvetési szervünk az idősek bentlakásos ellátását biztosítja. A feladatellátást, terveink szerint, egy egyesület venné át, várhatóan a 2022. év nyarán. Az átadás államháztartáson kívüli szervezet részére történik, bérleti díjat nem számolunk fel, haszonkölcsön-szerződéssel kerülne átadásra az ingatlan és az ingóság is. Az átvevő közhasznú szervezet, az átadott épület továbbra is a mi tulajdonunk marad.
Az átadással kapcsolatban felmerült kérdéseink:
a) Az átadást követően kinek a nyilvántartásában, mely mérlegsorokon kell szerepelnie az érintett vagyontárgyaknak, hogyan történik az értékcsökkenés/értékvesztés elszámolása, valamint a leltározás hogyan működik?
b) Kis értékű eszközök: az átadott kis értékű eszközöket leltár alapján adjuk át. Ki tartja nyilván ezek után mennyiségileg?
c) Visszavétel során: ha 2032. évben visszavesszük az épületet, a térítésmentes átadás akkor sem jár áfafizetési kötelezettséggel? Hiszen az önkormányzat nem közhasznú szervezet?
Részlet a válaszából: […] ...nyilvántartás. A kis értékű tárgyi eszközök bekerülési értéke értékcsökkenésként egy összegben kötelezően elszámolandó. A leltározás során a kölcsönbe adott eszközökről tárolási nyilatkozatot kell kérni.c) Tekintettel arra, hogy térítés nélküli...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. április 26.

Térítés nélkül kapott eszközök

Kérdés: Önkormányzat intézménye (óvoda) a BMSK Sport Közhasznú Nonprofit Kft.-től "ovis labdaprogram" keretében térítésmentesen átadott sporteszközöket, melyek ezzel az intézmény tulajdonába kerültek. A könyv szerinti bruttó értéket közölték velünk. Az eszközöket (melyek túlnyomó része labdákból áll) kis értékű tárgyi eszközök közé kívánjuk bevenni, és elkülönített leltárban szeretnénk kezelni. Ezzel kapcsolatban a konkrét könyvelési tételeket szeretnénk megtudni. Az időbeli elhatárolást itt is el kell végezni? Illetve amikor az értékcsökkenés egy összegben elszámolásra kerül, milyen főkönyvi számmal kell az időbeli elhatárolást visszakönyvelni? Az ezzel kapcsolatos összes könyvelési tételt szeretnénk megtudni.
Részlet a válaszából: […] A térítés nélkül kapott eszközök bekerülési értéke az Áhsz. 15. §-ának (4) bekezdése alapján az eszköznek az állományba vétel időpontjában ismert piaci értéke. Az Szt. 45. §-a (1) bekezdésének c) pontja és az Áhsz. 25. §-ának (10) bekezdése szerint a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. május 11.

Tűzifa adományozása

Kérdés: Önkormányzatunk a területén található beteg, veszélyes vagy területrendezés során kivágásra kerülő fákat a rászoruló lakosság részére tűzifaként, térítésmentesen szeretné kiosztani. A területek, ahonnan a fák kivágásra kerülnek, az önkormányzat tulajdonában vannak. Az önkormányzat közterületeinek gondozását egy önkormányzati alapítású és tulajdonú cég, egy nonprofit kft. végzi közszolgáltatási szerződés alapján. A fák kivágását és tűzifává való feldolgozását is ők végzik közhasznú munkaerő igénybe-vételével. A lakosság részére történő kiosztást az önkormányzat szociális intézménye végzi. Az önkormányzat könyveibe hogyan (főkönyv), mi alapján kerül be a tűzifa (leltározási jegyzőkönyv, bekerülési érték [nonprofit kft. tűzifa-előállítási önköltség])? Hogyan adjuk át a szociális intézménynek, térítésmentesen vagy bekerülési értéken? Áfafizetési kötelezettség keletkezik? Ha igen, kinél? Mi a helyzet abban az esetben, ha a tűzifát az önkormányzat a Vöröskeresztnek adja (közcélú adomány)?
Részlet a válaszából: […] Az önkormányzati alapítású cég a fák kivágásával és feldolgozásával szolgáltatást nyújt az önkormányzat részére, amelyről számlát kell kiállítania. A saját szolgáltatásának árát az árképzési szabályok szerint kell megállapítania. Az önkormányzat és a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. december 15.

Leltárfelvétel

Kérdés: A költségvetési intézmény leltárfordulónapja 2020. 12. 31. Az intézmény folyamatos mennyiségi nyilvántartást vezet. Történhet-e a mennyiségi leltározás a tárgyév augusztusában?
Részlet a válaszából: […] ...Áhsz. 22. §-ának (2) bekezdése alapján a leltározás végrehajtását az Szt. 69. §-ának (1)-(3), valamint (5) és (6) bekezdései szerint kell végrehajtani. Az Szt. 69. §-ának (3) bekezdése előírja, hogy folyamatos mennyiségi nyilvántartás vezetése esetén...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. október 13.

Vevőkkel szembeni követelések leltározása

Kérdés: Önkormányzat és költségvetési szerv leltározási és leltárkészítési szabályzatában rendelkezhet-e akként, hogy a vevők leltározása vonatkozásában pl. számlánként 100 000 forint felett küldi ki az egyenlegközlőt, 100 000 forint alatt pedig a nem vitatott, tehát befogadott számla másolatát helyezik a leltári dokumentumok közé?
Részlet a válaszából: […] ...az értékvesztés visszaírt összegével növelt könyv szerinti értéken kell kimutatni.A számviteli előírások szerint a mérleg tételeit leltárral kell alátámasztani, amely tételesen ellenőrizhető módon tartalmazza a mérleg fordulónapján meglévő eszközöket és...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. július 14.

Eszközök nyilvántartása

Kérdés: Kulturális intézményünk a vásárolt anyagokat készletre veszi, a központi raktárban tárolja, ahonnan különböző, ún. táraknak (pl. asztalos, szabó, lakatos) ad ki anyagokat, amelyek tárgyi eszközt (jelmezt, díszletet) állítanak elő belőlük, melyeket állományba is veszünk. Az év végi mérlegben a tárakban lévő anyagokat kell-e szerepeltetni, és ha igen, melyik soron?
Részlet a válaszából: […] ...anyagokat nem kell értékben kimutatni, csak mennyiségben, ebből következően a mérlegben sem szerepelnek értékkel.A mérleget alátámasztó leltár elkészítését az Szt. alapján alapvetően kétféle módon lehet elvégezni:– mennyiségi felvétellel,–...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. január 13.

Kivágott fa értékesítése

Kérdés: Az önkormányzat saját telepítésű erdejéből fát termeltet ki vállalkozóval. A fakitermelés célja az erdő gyérítése, nem a megszüntetése. A kivágott fa helyére nem kell újat ültetni, a cél az, hogy a maradó fák tudjanak növekedni. A kivágott fát az önkormányzat még a földről értékesíti tűzifaként, ami nem kerül értékesítésre, azt beszállítja a telephelyre, és ott raktározza az értékesítésig. Kérjük, szíveskedjenek bemutatni ennek könyvelését, különös tekintettel a készletek elszámolására!
Részlet a válaszából: […] ...értelmében a számviteli politika keretében el kell készíteni a készletek (többek között a termények, termékek) értékelési, leltározási és leltárkészítési szabályzatait, valamint az önköltségszámítási rendjére vonatkozó belső szabályzatokat...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2019. december 17.

Leltári többlet

Kérdés: Önkormányzatunkhoz tartozó művelődési házunkban év elején leltároztunk, és a leltározáskor derült ki, hogy a leltárban valamilyen téves nyilvántartás miatt nem szerepelt egy szakkörökön használt, nagy méretű szövőszék, amit pár évvel ezelőtt vásároltunk. Így nincs leltárba véve. Hogyan szerepeltessük a könyveinkben, hogyan könyveljük le, és milyen értéken mutassuk ki?
Részlet a válaszából: […] ...eszközök. A nagy méretű szövőszék értéke, ha meghaladja a kétszázezer forintot, akkor viszont nagy értékű tárgyi eszköz lesz.A leltározás során fellelt szövőszék értékét mindig az állományba vétel időpontjában ismert piaci értéken fogják a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2019. szeptember 24.
1
2
3
7