Kórházak gazdasági irányításának átadásával összefüggő döntések

Kérdés: 1. A kórházak átszervezése során hozott kormányzati döntések alapján 2021. december 1-jétől 2023. június 30-ig önálló gazdálkodó szervezettel nem rendelkező költségvetési szerv (kórház) gazdasági irányítását a megyei kórház végezte. 2023. július 1-jétől már nem a megyei kórház gazdasági irányítása alá tartozik az intézmény. Véleményem szerint 2023. 06. 30-i dátummal nem szükséges fizikai leltárfelvételt készíteni, mivel az előzőekben leírt esetben nem intézmények kiválása, szétválása történik. Jól gondoljuk, hogy nincs jogszabályi kötelezettség az évközi leltározásra?
2. Jogszabályváltozás miatt 2023. július 1-jétől, illetve 2024. január 1-jétől a védőnői szolgálat átkerül a megyei kórházhoz az önkormányzatoktól. A védőnői szolgálat több önkormányzatnál egy épületben, közös eszközök használatával működött általában háziorvosi ellátással. Az épületekben is több közösen használt rész található (közös váróterem, öltöző, konyha, mosdók), de van olyan épület, amelyben szolgálati lakás is kialakításra került a rendelőkkel együtt. Sok esetben azt látjuk, hogy nem volt olyan jellemző mutató, amely a felmerült közös költségek megosztását teljes bizonyossággal igazolná. Ha elkülönült rendelőkben is folyt a munka, a rendeléseknek helyet adó épületben nem voltak "almérők", amelyek alapján a tényleges energiaköltségek meghatározhatóak lennének. Így a védőnői szolgálat és az egyéb tevékenység során felmerült anyagok, rezsiköltségek, takarítás, veszélyes anyagok elszállítása és minden egyéb más felmerülő kiadások megosztásának valódisága megkérdőjelezhető. A védőnői szolgálatot átvevő kórház szeretné pontos mutatókkal megosztani az előbb felsorolt költségeket. Szerintünk ez a mutató lehetne a helyiségek négyzetmétere, légköbmétere és a rendelési idő. Helyesen gondoljuk a tevékenységekhez rendelt költségek megosztását?
3. Alaptevékenységet és vállalkozási tevékenységet egyaránt végző költségvetési intézmény azon költségeit, amelyek mind a két feladathoz kapcsolódnak, a tevékenységekből elért bevétel arányában bontja szét. Tájékoztatásuk szerint ezt egyeztették a fenntartójukkal, és a bevételarányos költségmegosztás ez alapján került bevezetésre. Helyes a bevételarányos megosztás, vagy azt célszerű felülvizsgálni, és költségekhez rendelni a megosztást?
Részlet a válaszából: […] ...felosztás nem feltétlenül az adott tevékenységre legjellemzőbb mutatószám. A közvetlen költségeket, anyag, igénybe vett szolgáltatás, munkabér és járulék az adott tevékenységre kell elszámolni. Ha a munkavállalók a munkaidejük egy részében alapfeladatot végeznek,...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. november 7.

Önkormányzati utak létesítésének áfája

Kérdés: Saját előállítású tárgyi eszköz után az önkormányzatnak mikor kell áfát bevallani, megfizetni? Mikor lehet ennek kapcsán áfát visszaigényelni? Illetve belterületi (önkormányzati) utak saját kivitelezésű beruházása esetén keletkezik-e bevallási, áfafizetési kötelezettsége, illetve levonási joga, ha korábban nem volt ezzel összefüggésben áfalevonási joga?
Részlet a válaszából: […] ...igénybe vett szolgáltatás vagy alvállalkozói munkadíj, amelyekről kiállított számla tartalmaz előzetesen felszámított áfát. A munkabér, járulék azonban nem tartalmaz áfát. A bér- és járulékköltségek miatt a saját rezsis beruházás után fizetendő áfa...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2019. november 26.

Bekerülési érték

Kérdés:

Kérdés: Intézményünkben karbantartóink készítettek irodabútort, melyhez az alapanyagot megvásároltuk (bútorlapok, fogantyú). Vásároltunk bútorlapot, melynek méretre vágását, éllécezését is szerepeltetik a számlán, munkadíjként. A bútor bekerülési értékébe beletartozik a bútorlapokhoz kapcsolódó munkadíj? Az összeállításhoz kapcsolódó egyéb eszközöket, pl. csavarokat nem kellett megvásárolni, mert rendelkezésre álltak. Ezt a bekerülési értékben kell-e szerepeltetnünk? Ha igen, hogyan számoljuk el ennek értékét? A karbantartók bérét, járulékait mindenképpen el kell számolnunk a bekerülési érték részeként? Hogyan történik ezeknek a könyvelése? Kis értékű tárgyi eszköz (függöny és szőnyeg) vásárlása esetén a varrás (szegés) része-e a bekerülési értéknek?

Részlet a válaszából: […] ...beleszámítandó. A csavarokat a készletek nyilvántartási értékén kell figyelembe venni. A bútor előállításán dolgozók időarányos munkabérét és járulékát munkaidő-nyilvántartás alapján kell a bútor önköltségébe beszámítani.A saját előállítású új...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2018. október 16.

Tojótyúkok és tojások nyilvántartása

Kérdés: A Költségvetési Levelek 2015. november 3-i számában a 4061. számú “Tojótyúkok és tojások nyilvántartása” tárgyban feltett kérdéssel összefüggésben szeretnék újabb kérdéseket feltenni. A fenti kérdésre adott válasz alapján az önkormányzati közmunkaprogram keretében vásárolt tojótyúkokat a befektetett eszközök (tenyészállatok) között kell nyilvántartásba venni, függetlenül attól, hogy egy évnél rövidebb ideig szolgálják az önkormányzat tevékenységét, tekintettel arra, hogy leválasztható termékük (tojás) van.
Kérdések:
1. A tojótyúkok értékcsökkenésének elszámolásakor hogyan kell eljárni? Alkalmazható-e az Áhsz. 17. §-ának (2) bekezdésében megfogalmazott szabály, mely szerint a kis értékű tárgyi eszközök beszerzése esetén az értékcsökkenés egy összegben elszámolandó?
2. Amennyiben az 1. kérdésre adott válasz igen, a tyúkok önköltségszámítása során a költségek meghatározásánál “csupán” az állatok etetésével, tartásával kapcsolatban felmerült költségek képezik majd az állat önköltségét? (Mivel ha a beszerzéskor egy összegben elszámoljuk az értékcsökkenést, akkor a nyilvántartási érték nulla lesz.)
3. Ha a tyúkokat levágja az önkormányzat, és térítésmentesen átadja egy másik adóalany önkormányzati költségvetési szervnek (aki az önkormányzat konyháját üzemelteti), akkor át kell minősíteni a tyúkokat a tenyészállatokból a készletek közé, és onnan kell kivezetni a készletcsökkenést?
4. A térítésmentes átadáskor minden esetben az önköltségi árat kell feltüntetni? Vagy minden egyes átadáskor meg kell nézni a piaci értéket, és azzal összhangban elszámolni az értékvesztést? Vagy ha a megállapított önköltség alacsonyabb a piaci árnál, akkor ezen az alacsony értéken kell átadni a konyhának? A kérdés azért lényeges, mert a konyha a nyersanyag felhasználása során ezt az értéket fogja figyelembe venni, amely nagyban befolyásolja a napi nyersanyag-felhasználás további lehetőségeit is (a megállapított nyersanyagnorma miatt).
5. Hogyan kell megállapítani a tojás önköltségét?
Részlet a válaszából: […] ...a tenyészállatok terv szerinti értékcsökkenését,– a vásárolt állatok beszerzési árát,– az állattenyésztésben dolgozók munkabérét, bérjellegű kifizetéseket és a béreket terhelő járulékokat,– értékcsökkenési leírásként az...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2016. szeptember 20.

Start munka – saját kivitelezésben előállított tárgyi eszköz, illetve felújítás

Kérdés: Start munka keretében saját kivitelezésben állítunk elő tárgyi eszközt, illetve végzünk felújítást. A kiszámított előállítási költségről (bérköltséggel növelt) számlát állítunk ki. Az áfát ez után a számla után megfizetjük. Mit helyezhetünk levonásba? A felhasznált anyagok áfája levonható? A bérköltségre eső áfa összege levonható vagy le nem vonható áfakörbe tartozik?
Részlet a válaszából: […] ...érték, amelyben benne van az önköltségszámítás alapján megállapított, az eszköz előállítása érdekében felmerült anyagköltség, a munkabér és járulék is. A saját beruházásban előállított tárgyi eszközhöz vásárolt áfát tartalmazó beszerzési számlák...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2016. június 21.

Tojótyúkok és tojások nyilvántartása

Kérdés: Önkormányzatunk a mezőgazdasági START munka keretén belül tojótyúkokat vásárolt. Hogyan tartsuk nyilván a tyúkokat, a termelt tojásokat? Hogyan könyveljük a hozzákapcsolódó költségeket (tápot, gyógyszert... stb.), ha nincs raktár? Kell-e hozzá raktár? A tojásokat hogyan adjuk át/átadhatjuk-e az iskola-óvoda konyhára vagy magánszemélynek? Kell-e, és ha igen, milyen engedély? Ha tojóládát készítenek a közmunkások, akkor azt hogyan vegyük be a nyilvántartásunkba? Van-e valamilyen formanyomtatvány, milyen kötelező elemei vannak, hogyan könyveljük?
Részlet a válaszából: […] ...a tenyészállatok terv szerinti értékcsökkenését,– a vásárolt állatok beszerzési árát,– az állattenyésztésben dolgozók munkabérét, bér jellegű kifizetéseket és a béreket terhelő járulékokat,– értékcsökkenési leírásként az...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2015. november 3.

Mezőgazdasági közmunka önköltsége

Kérdés: A Start közmunkaprogramban zöldséget, gyümölcsöt termelnek közmunkás dolgozóink. A megtermelt zöldséget az üzemi konyhára beszállítjuk, és közétkeztetésre használjuk fel. Milyen kötelező nyilvántartásokat kell vezetnünk, és a könyvelésben hogyan kell szerepeltetni? Milyen módon kell szabályozni az önköltségszámítást ebben az esetben, ugyanis a munkabért és a dologi kiadásokat is 100%-os mértékben megtéríti részünkre az állam.
Részlet a válaszából: […] Az államháztartás szervezeteinek beszámolási és könyvvezetési kötelezettségéről szóló, többször módosított 249/2000. (XII. 24.) Korm. rendelet (Áhszr.) 8. §-ának (16) bekezdésében foglalt előírás értelmében a rendszeresen végzett termékértékesítés és...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2013. március 19.

Közfoglalkoztatás útján a saját konyha részére előállított élelmezési nyersanyagok számviteli elszámolása

Kérdés: Intézményünk önállóan működő költségvetési szerv. Az önkormányzat konyháját üzemelteti, amely keretében ellátja az óvodai és iskolai étkeztetést, de a szabad kapacitást kihasználva "külső" megrendelésre is főz. Áfaalany, negyedéves bevallásra kötelezett. A közfoglalkoztatás keretében alkalmazott dolgozók, akiket az intézmény foglalkoztat, az önkormányzat tulajdonában lévő földterületen – kizárólag saját konyha részére – zöldségféléket termelnek. Az önköltség-számítási szabályzat alapján megállapítjuk az előállított termék egységre jutó önköltségét (munkabér, járulék, vetőmag, gépi munka stb.), és ennek alapján belső számviteli bizonylattal dokumentáljuk a megtermelt mennyiséget, amelyet külön átadás-átvételi bizonylat alapján (mennyiség és érték feltüntetésével) átadunk a konyha részére. A konyha a készletet bevételezi. Milyen pénzforgalmi helyesbítő tételeket kell könyvelni a készletmozgással egy időben? Kell-e könyvelni a konyha költséghelyen az "élelmiszer-vásárlást" dologi kiadásként, és ezzel egy időben a 011300. Zöldségféle, dinnye, gyökér-, gumós növény termesztése szakfeladaton az önköltségi áron megállapított bevételt? A fenti könyvelési tétel módosítaná az áfabevallás levonható, illetve befizetendő adó sorait is.
Részlet a válaszából: […] Az önköltségszámításon alapuló és belső bizonylattaldokumentált megtermelt zöldséget, gyümölcsöt a konyha készletként bevételezi. Akészletként történő bevételezés könyvelése T 25 K 41331, a készlet saját célúfelhasználását a T 98581 K 25 főkönyvi számlákon...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2011. június 28.

Innovációs járulék

Kérdés: 1. Van-e valamilyen lehetőség az innovációs járulék címén előírt előlegek összegének csökkentésére, a már befizetett előleg visszaigénylésére, ha a már befizetett előleget is kutatás-fejlesztésre kívánja a gazdálkodó szervezet felhasználni? 2. Ki és milyen módon igényelheti az Innovációs Alapból a támogatást? 3. Technikailag hogyan történik az KTIA-tv. 4. §-ának (3) bekezdésében meghatározott levonás? Levonható az éves költség abban az esetben is, ha a megrendelt kutatás-fejlesztés év végére még nem fejeződött be? 4. Abban az esetben, ha az innovációs járulék bruttó összegét csökkenti a gazdasági társaság a kutatásra, kísérleti fejlesztésre fordított összegekkel, hogyan kell nyilvántartani a kutatási, a kísérleti fejlesztési témákat?
Részlet a válaszából: […] ...rendjére vonatkozó belső szabályzatában előírttartalommal. Így feltétlenül szükséges pl. a kutatást végzők közvetlenmunkabére meghatározásához munkaidő- (munkaóra-) nyilvántartást, a kutatásitémához, illetve egyéb tevékenységhez is...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2005. január 11.