Diákotthon dolgozóinak besorolása

Kérdés: Az egyházi fenntartású felsőoktatási diák-otthon (önálló intézmény) a magyar állami (rész)ösztöndíjjal támogatott képzésben részt vevő hallgatók arányában jogosult költségvetési támogatásra. A támogatás normatív összegét az Nftv. 114/D. §-a (1) bekezdésének d) pontja határozza meg. A 2011. évi CCVI. törvény 21. §-ában foglaltak szerint: "21. § Közcélú tevékenységet ellátó egyházi jogi személynél az ilyen feladathoz kapcsolódóan foglalkoztatottak munka-viszonyának tartalma a munkabér, munkaidő és pihenőidő vonatkozásában a közalkalmazotti jogviszonyhoz igazodik azzal, hogy a foglalkoztatott javára történő eltérés megengedett. Az ilyen foglalkoztatottakra az állami vagy a helyi önkormányzati intézmények foglalkoztatottaira vonatkozó központi bérpolitikai intézkedések azonos feltételekkel terjednek ki."
Az egyház belső szabályozása szerint az állami támogatásban részesülő intézményben a közfeladat ellátására alkalmazottak munkaidejét és pihenőidejét, előmeneteli és illetményrendszerét a Kjt. 55-80. §-ai szerint kell megállapítani. A fentiek alapján jól gondoljuk-e, hogy a felsőoktatási diákotthonban dolgozó kollégiumi nevelők besorolását és illetményét a Kjt. 79/B.-79/E. §-ai szerint, az egyéb munkakörben dolgozók besorolását és illetményét a 395/2015. Korm. rendelet 8. §-a szerint, a dolgozók szabadságát a Kjt. 56-59. §-ai alapján kell megállapítani?
Részlet a válaszából: […] ...munkavállalókra az Önök által is hivatkozottak alapján valóban a közalkalmazottakra vonatkozó szabályokat kell alkalmazni a bérezés, munkaidő, pihenőidő tekintetében, így a Kjt. és a vonatkozó végrehajtási rendelet, azaz a felsőoktatási intézményekre...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. április 20.

Munkaidőkeret alkalmazása

Kérdés: Alkalmazható-e a 24 havi munkaidőkeret közalkalmazottak esetében a járványhelyzetre tekintettel? Meddig teheti meg a munkáltató, hogy elrendeli ezt a munkaidőkeretet, és hogyan kell azt a közalkalmazottakkal közölni? Szükséges-e ehhez a közalkalmazott hozzájárulása, illetve mi a helyzet akkor, ha azt valaki mégsem akarja elfogadni?
Részlet a válaszából: […] ...módosítását a munkáltató az Mt. szabályaitól eltérően is közölheti, másrészt az Mt. szabályaitól a munkáltató és a munkavállaló megállapodással eltérhetnek – további lehetőséget biztosít a munkaszervezés terén, méghozzá a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. május 12.

Munkaközi szünet, jelenléti ív

Kérdés: Intézményünkben a munkaidő 8-16 óráig tart. A jelenléti íven is ezt szerepeltetjük. A dolgozók 20 perc ebédidőt vehetnek igénybe. A belső ellenőr szerint a munkaidőt meg kell növelni a 20 perc ebédidővel, tehát 16:20-ig kellene írni a jelenléti íven a munkaidőt, és a jelenléti íven szerepeltetni kell a munkaközi szünet kezdetét és végét. Igaz ez?
Részlet a válaszából: […] ...munkáltató a munkavállalók részére a napi munkavégzés megszakításával munkaközi szünetet köteles biztosítani az Mt. 103. §-ában rögzítettek szerint. A munkaközi szünet nem része a munkaidőnek, azt a munkaidő megszakításával kell kiadni. Ez a Kjt. hatálya...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2019. június 25.

Munka Törvénykönyve munkaidő--szervezéssel kapcsolatos módosításai 2019-től

Kérdés: Az elfogadott Mt.-módosítások fényében hogyan változnak a rendkívüli munkavégzés elrendelésére, a pihenőidőre és munkaidőre vonatkozó szabályok?
Részlet a válaszából: […] ...által egyoldalúan elrendelhető túl-óra, melynek mértéke nem változik (legfeljebb 250 óra, illetve kollektív szerződéssel 300 óra),b) a munkavállaló által önként vállalt túlmunka, évente legfeljebb további maximum 150, vagy kollektív szerződés rendelkezése szerint...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2019. január 15.

Túlóra elrendelésének jogszerűsége és a megtagadás lehetőségei

Kérdés: Rendezvény miatt előre tervezett szombati munkavégzést rendelne el a munkáltató, milyen feltételek mellett teheti ezt meg, illetve milyen esetben tagadhatja meg a munkavégzést a közalkalmazott? Mit kell fizetni, ha a munkavállaló bejött dolgozni, de mégsem volt szükség a munkájára, mert a munkáltató nem tudott neki munkát adni?
Részlet a válaszából: […] ...aránytalanul sokat kellene utaznia, és hétvégén rossz a közlekedés), ne legyen előre jelzett, olyan súlyú, méltányolható programja a munkavállalónak (esküvő, temetés, befizetett utazás).3. Végül figyelni kell arra, hogy a heti pihenőidő (az év végi...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2018. július 17.

Rendkívüli munkavégzés elrendelésének jogszerűsége

Kérdés: Hatórás részmunkaidőre vagyok kinevezve, de 2016 novembere óta 8 órában dolgozom. Ezt úgy oldják meg, hogy mindig 2 óra túl--órának minősül. Hiába dolgoztatnak velem 8 órát, cafeteriát 6 órás munkára fizetnek.
Részlet a válaszából: […] ...munkavállalóra irányadó munkarend, munkaidő--beosztás a tevékenység szokásos rendjét határozza meg. A mindennapi munkavégzés során azonban bekövetkezhetnek váratlan esetek, amikor a munkáltató a jogszabályi korlátok betartása mellett rendkívüli munkavégzést rendelhet el...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2017. november 28.

Vasárnap és munkaszüneti napon is működő munkakör

Kérdés: Önkormányzatunknál mind a piaci, mind a parkolási díjat beszedő kollégák hétvégi munkát is ellátnak. A dolgozók nem végeznek rendkívüli munkát, heti negyven óra a munkaidejük, de a parkolási rendeletnek, illetve a piacüzemeltetési szabályzatban foglalt nyitvatartási időpontoknak megfelelően vasárnap, illetve munkaszüneti napokon is folyik munkavégzés. A parkolási rendelet szerint díjfizetési kötelezettség hétfőtől péntekig 8.00-18.00 óráig, szombaton 8.00-18.00 óráig, vasárnap 8.00-18.00 óráig van a kijelölt parkolási zónákban. A dolgozók ezen időszakban kerülnek beosztásra. A munkaszüneti napokon a fizetőparkoló-zóna díjfizetés nélkül vehető igénybe, ekkor értelemszerűen nincs munkavégzés sem. A piac nyitvatartása naptári időszakonként változó. Hétköznap 8.00-16.00-ig, 8.00-17.00-ig, illetve 8.00-18.00-ig, szombaton 8.00-15.00-ig 8.00-16.00-ig, illetve 8.00-17.00-ig, vasárnap 8.00-12.00-ig tart nyitva. Munkaszüneti napokon május 1., pünkösdhétfő és augusztus 20. kivételével zárva tart. A fent vázoltak alapján a munkáltató az Mt.-ben foglaltak szerinti rendeltetése folytán e napon is működő munkáltatónak minősül-e, és így vasárnapra, illetve munkaszüneti napra rendes munkaidőben beoszthatók-e? Ha igen, akkor milyen pótlékra jogosultak, továbbá mire kell figyelni a részükre járó pihenőidő kiadásakor?
Részlet a válaszából: […] ...nap is működő munkakör esetében vasárnapra, illetve munkaszüneti napra rendes munkaidőben is beosztható munkavégzésre a munkavállaló. Természetesen ez csak egyenlőtlen munkaidő-beosztás (munkaidőkeret) alkalmazásával tehető meg.Vasárnapi...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2017. szeptember 5.

Munkaidőkeretben történő foglalkoztatás

Kérdés: Az önkormányzatunk második éve alkalmaz mezőőröket (2 fő) hathavi munkaidőkeretben, amely a mezőgazdasági idényhez igazodva, április-szeptember és október-március időszakokra van meghatározva, és kinevezésükben is szerepel. A ledolgozott munkaidőt nyilvántartják, ez havonta kerül kinyomtatásra. Hogyan kell megadni az érintettek munkaidő-beosztását, mennyit dolgozhatnak egy nap? Dönthetnek-e saját maguk arról, hogy mikor, milyen beosztásban dolgoznak? A munkaidőkeret meghatározása tárgyéven belül kell, hogy legyen? Erre vonatkozóan az Mt.-ben nem találtam szabályozást. A hathavi munkaidőkeret jelen esetben jogszerű-e? A munkabeosztás dokumentálását kitől lehet megkövetelni, és ennek hiánya milyen következményekkel járhat egy munkaügyi ellenőrzés kapcsán?
Részlet a válaszából: […] ...a munkáltató munkaidőkeretet alkalmaz, erről a munkavállalót tájékoztatnia kell. A munkaidőkeret bevezetésének tényét, annak kezdő és befejező időpontját a munkavállalóval írásban kell közölni, célszerű ezt az Mt. 46. §-a szerinti tájékoztatóban megtenni...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2016. április 12.

Munkaközi szünet

Kérdés: A Munka Törvénykönyvének 86. §-a szerint a munkaközi szünet nem része a munkaidőnek. Közalkalmazottaknál, szociális területen, napi 8 órában dolgozó munkavállalók esetében a munkavállalók javára ettől el lehet térni? Tehát ha a közalkalmazotti tanács és a munkáltató írásban megállapodnak, hogy a munkaközi szünet tartamát a munkaidő részének tekintik, akkor jogszerűen járnak el? Esetleg ezen megállapodás lehetőségét eleve kizárja az a tény, hogy az Mt. 92. §-ának (4) bekezdése, illetve a 135. §-a a köz­alkalmazotti jogviszony tekintetében nem alkalmazható?
Részlet a válaszából: […] ...277. §-ának (1)-(2) bekezdései lehetőséget adnak arra, hogy kollektív szerződés e rendelkezéstől eltérjen.Az Mt. 135. §-a a munkavállaló javára történő eltérés lehetőségét biztosítja kollektív szerződés rendelkezése alapján.Az Mt. 277. §-ának...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2013. február 5.

Munkaidő-beosztás, munkaidőkeret számítása

Kérdés: Intézményünkben éjjel-nappali portaszolgálat van. Négy portásunk van. Reggel 6-tól este 6-ig, este 6-tól reggel 6-ig látják el a feladatot, egymást váltva folyamatosan, hétvégeken és ünnepnapokon is. Mennyi a havi kötelező óraszámuk? Van-e ennek valamilyen számítási módja vagy egy fix óraszám?
Részlet a válaszából: […] ...jellegű munkakörben ez a felek megállapodásával legfeljebb napi 12 órára emelhető). A napi munkaidő nem feltétlenül esik egybe a munkavállaló által ténylegesen teljesítendő napi munkaidő mértékével, azaz a beosztás szerinti munkaidővel. Jelen esetben a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2012. december 11.
1
2