Munkásszálló-igénybevételi és csoportos munkásszállítási szolgáltatások

Kérdés: Egy Nyugat-Magyarországon letelepedett, gyártással foglalkozó társaság saját, illetve kölcsönzött munkavállalók elszállásolásával kapcsolatosan szolgáltatási szerződést kötött egy Magyarországon letelepedett, munkaerő-szállás--adással foglalkozó szolgáltatásnyújtó céggel. A?munkavállalók a gyártóüzem 30-60 kilométeres körzetében elhelyezkedő településeken kerülnek elszállásolásra a szolgáltatásnyújtó saját tulajdonában álló vagy általa bérelt épületekben. A szolgáltatásnyújtó havonta 27%-os áfa felszámításával számláz szolgáltatási díjat a társaság számára. Ez a díj tartalmazza a szálláshely használatának díját, a közmű- (villany, víz, fűtés) költségeket, internet, kábeltévé díját, a konyha és étkező, valamint vizesblokk használatának költségeit, továbbá az ágyneműk tisztításának, a közös használatú terek takarításának költségeit. Továbbá a társaság buszjáratok indításával gondoskodik arról, hogy a munkavállalók eljussanak a gyártóüzembe. A társaság mind a szálláshelyeket, mind pedig az utazási szolgáltatásokat térítésmentesen nyújtja dolgozói számára.
1. A társaság által a munkavállalók részére biztosított szállás- és személyszállítási szolgáltatások a társaság adóköteles gazdasági tevékenysége érdekében merülnek fel. Igaz-e, hogy a társaság jogosult a fenti szolgáltatásokkal összefüggésben felmerült előzetesen felszámított áfát levonásba helyezni? A szállítási szolgáltatás nem minősül az Áfa-tv. 14. §-ának (2) bekezdése értelmében ellenérték fejében teljesített szolgáltatásnyújtásnak, azaz a társaságnak a nyújtott szolgáltatások tekintetében nem merül fel áfafizetési kötelezettsége?
2. A szolgáltatásnyújtó által nyújtott munkásszállás-szolgáltatás összetett szolgáltatásnak minősül, amely a fő szabály szerinti 27 százalékos adómértékkel adózik, és nem tekinthető pusztán ingatlan-bérbeadásnak, illetve kereskedelmi szálláshely-szolgáltatásnak sem?
Részlet a válaszából: […] ...szolgáltatásnyújtása érdekében használja, egyéb módon hasznosítja. A?hivatkozott előírásból következően a munkáltató által a munkavállalók részére biztosított munkásszállítás, valamint elszállásolás kapcsán felmerült előzetesen felszámított forgalmi...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2018. december 18.

Karbantartási, üzemeltetési szolgáltatás díja

Kérdés: Egy költségvetési szerv saját munkavállalóival lát el egy másik államháztartáson belüli szerv részére karbantartási, üzemeltetési feladatokat.
A tevékenységre vonatkozóan megkötendő komplex szolgáltatási szerződés éves díját (mely tartalmaz bérköltséget és annak járulékait, valamint dologi kiadásokat is) havonta 12 egyenlő részletben számlázza ki. A kérdésem a számla áfatartalmára vonatkozna, konkrétan hogy a bérköltség és annak járulékai után is minden esetben fel kell számítani az áfát, vagy létezik valamilyen törvényes lehetőség arra, hogy ezek a tételek ne kerüljenek az áfa hatálya alá? Már a szerződés megkötésekor szeretnénk helyesen eljárni.
Részlet a válaszából: […] A kérdés szerint intézményük szolgáltatást nyújt egy másik államháztartási szervezetnek. A szolgáltatások ellenértékébe szokásosan beletartoznak az önköltségszámítás alapján megállapított közvetlen költségek, többek között a bér és járulék is. Az Áfa-tv. 65....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2016. november 29.

Tagdíj

Kérdés: Az új Áht. 41. §-a (1) és (2) bekezdésének értelmezéséhez kérem állásfoglalásukat. A fenti paragrafusokban jelzett tiltás vonatkozik azokra az esetekre is, amikor a költségvetési szerv vagy valamely alkalmazottja szakmai tevékenysége, ismerete bővítése érdekében tagdíjat fizet? Legtöbb esetben a tagdíj fejében ingyenes oktatást, kiadványokat kapunk. Amennyiben a tagsági viszony az intézmény dolgozója nevére szól, a munkáltató megtérítheti-e részére a díjat? Ilyen tagdíjfizetések pl.: Magyar Számviteli Szakemberek Egyesülete, HUNGARNET Egyesület, Magyar Kertészeti Tudományos Társaság, Magyar Iparjogvédelmi és Szerzői Jogi Egyesület, Magyar Kémikusok Egyesülete stb., illetve vannak külföldi egyesületi tagságok is.
Részlet a válaszából: […] ...van szó éves tagsági díjkeretében, akkor a költségvetési szerv nevére kiállított számla dologikiadásként kerül elszámolásra. A munkavállalók nevére szóló bizonylat alapján aköltségvetési szerv által teljesített tagdíjfizetési kötelezettség...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2012. május 22.

Szakképzési hozzájárulás terhére elszámolható költség

Kérdés: Ha a kötelező továbbképzések körébe tartozó mérlegképes könyvelői továbbképzésről a 20 órát visszaigazolják, akkor a szakképzési hozzájárulás terhére elszámolható-e a kötelező továbbképzés költsége?
Részlet a válaszából: […] ...fizetésére kötelezett gazdálkodószervezetek szakképzési hozzájárulási kötelezettségük 60, illetve 33%-átelszámolhatják saját munkavállalóik képzésére. A hatvan százalék abban az esetbenszámolható el, ha a gazdálkodó szervezet mikro-,...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2008. szeptember 30.

Megbízási szerződés

Kérdés: Kérdés. Közalkalmazotti jogviszonyban álló dolgozóval köthet-e megbízási szerződést az intézmény vezetője munkakörön kívüli feladat elvégzésére (pl. takarítónő olyan ablaktisztítást vállal el, ami nem tartozik a munkakörébe vagy a portán plusz feladatot lát el, vagy pedagógus nem szakmai feladatához tartozó gépelésre kapna megbízást).
Részlet a válaszából: […] ...felvetett esetben a közalkalmazottal olyanfeladat ellátására tervez a munkáltató megbízási szerződést kötni, ami nemtartozik a munkavállaló munkakörébe. Ennek lehetőségét elméletileg nem zárja kijogszabály, tehát a takarítónő további...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2005. február 1.

Megbízási szerződés kötése saját dolgozóval

Kérdés: Köthető-e megbízási, illetve szolgáltatási szerződés a költségvetési szerv saját dolgozójával a munkaköri leírása szerint munkakörébe nem tartozó, alapfeladatként nem meghatározott feladat ellátására?
Részlet a válaszából: […] ...felvetett esetben a közalkalmazottal olyan feladat ellátására tervez a munkáltató megbízási szerződést kötni, ami nem tartozik a munkavállaló munkakörébe. Ennek lehetőségét elméletileg nem zárja ki jogszabály.Ugyanakkor a közalkalmazotti jogviszonyban a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2003. augusztus 26.