Cafeteria a veszélyhelyzet alatt

Kérdés: A Költségvetési tv. 61. §-ának (4) bekezdése értelmében a költségvetési szervek által foglalkoztatottak éves cafeteriajuttatásának kerete, illetve cafeteriajuttatást nem nyújtó költségvetési szervek esetében az egy foglalkoztatottnak éves szinten adott – az Szja-tv. 71. §-ának (1) bekezdésében meghatározott – juttatások összege, törvény eltérő rendelkezése hiányában, 2021-ben nem haladhatja meg a nettó 400 ezer forintot. A költségvetési szerv (régi munkáltató) foglalkoztatottja a Kit. 147. §-ának előírásait figyelembe véve 2021. I. félévében az Szja-tv. 71. §-ának (1) bekezdésében meghatározott Széchenyi Pihenő Kártyára béren kívüli juttatásként nettó 400 ezer forint juttatást kapott, jogviszonyának megszűnésekor 2021. augusz-tus 31-én az illetményéből levonásra került az előre kifizetett béren kívüli juttatás időarányos része. Az említett foglalkoztatott 2021. szeptember 1-jétől másik költségvetési szervnél (új munkáltató) közszolgálati jogviszonyt létesített, és jogosulttá vált béren kívüli juttatásra. Mind az új, mind a régi munkáltató esetén a belső szabályzat éves nettó 400 ezer forint béren kívüli juttatási keretet állapít meg. Az új munkáltatónál az időarányosan adható béren kívüli juttatás (SZÉP-kártya) keret-összegének meghatározásakor a költségvetési törvény alapján meghatározott nettó 400 ezer forintos limitet az adott foglalkoztatott esetén hogyan szükséges érvényesíteni:
1. az éves nettó 400 ezer forint csökkentve a régi munkáltató által elutalt juttatással, figyelembe véve (korrigálva) a régi munkáltató által érvényesített levonással?
2. az éves nettó 400 ezer forint csökkentve a régi munkáltató által elutalt juttatás teljes összegével (ebben az esetben a fenti példa kapcsán a foglalkoztatott az új munkáltatónál béren kívüli juttatásként nem kaphat juttatást)?
Részlet a válaszából: […] ...eltérően az éves rekreációs keretösszeg:a) – ha a munkáltató költségvetési szerv -aa) évi 400 ezer forint, ha a munkavállaló munkaviszonya egész évben fennáll,ab) a 400 ezer forintnak a munkavállaló által az adott munkáltatónál az adóévben a juttatás...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. november 2.

Felmondási tilalom az egészségügyben

Kérdés: Az egészségügyi intézményekre vonatkozóan megjelent 530/2020. Korm. rendelet 2. §-a megtiltja az egészségügyi dolgozóknak, hogy felmondjanak, amíg tart a veszélyhelyzet. A rendelet azokra is vonatkozik, akik ebben az időszakban érik el az öregségi vagy a 40 év szolgálati idő után járó nyugdíjjogosultságot, és nyugdíjba vonulnának?
Részlet a válaszából: […] ...az időszakban továbbra is szükség van az érintett dolgozók munkavégzésére.Ugyanakkor a jogszabály a közös megegyezéssel történő munkaviszony-megszüntetést nem tiltja, azonban a munkáltató oldaláról az ehhez történő hozzájárulás megfontolandó, tekintettel...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. január 19.

Emelt összegű SZÉP-kártya-juttatás

Kérdés: 2020. április 21-én a Magyar Közlönyben megjelent 140/2020. (IV. 21.) Korm. rendelet, amely a Magyarország 2020. évi központi költségvetéséről szóló 2019. évi LXXI. törvény veszélyhelyzet ideje alatti eltérő alkalmazását írja elő: a költségvetési szervek által foglalkoztatottak éves maximális cafeteriakeretét 400 ezer forintban határozzák meg. Nálunk a 200 ezer forint kifizetésre került. Az ezen jogszabály alapján kifizetésre kerülő 200 ezer forint cafeteria nettó vagy bruttó módon értelmezhető? A jogszabály úgy írja, hogy nettó 200 ezer forint. A félreértést az okozza, hogy a következő sorban már azt írják, hogy nem kell levonni a szochót.
Részlet a válaszából: […] ...eltérően az éves rekreációs keretösszega) – ha a munkáltató költségvetési szerv -aa) évi 400 ezer forint, ha a munkavállaló munkaviszonya egész évben fennáll;ab) a 400 ezer forintnak a munkavállaló által az adott munkáltatónál az adóévben a juttatás...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. június 2.

Munkáltatói felelősség járványhelyzetben

Kérdés: Milyen felelősséggel tartozhat a munkáltató, ha a munkavállaló munkát végez, és megfertőződik a koronavírussal?
Részlet a válaszából: […] ...a munkavállalónak kára származik, azért főszabály szerint a munkáltató felelősséggel tartozik.Ha a munkáltató a munkavállalónak munkaviszonyával összefüggésben okozott kárt, azzal kapcsolatban a felelősség alól csak akkor mentesülhet, ha három feltétel...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. május 12.

Munkaidőkeret alkalmazása

Kérdés: Alkalmazható-e a 24 havi munkaidőkeret közalkalmazottak esetében a járványhelyzetre tekintettel? Meddig teheti meg a munkáltató, hogy elrendeli ezt a munkaidőkeretet, és hogyan kell azt a közalkalmazottakkal közölni? Szükséges-e ehhez a közalkalmazott hozzájárulása, illetve mi a helyzet akkor, ha azt valaki mégsem akarja elfogadni?
Részlet a válaszából: […] ...munkaidőkeret elrendelése nem jelenthet aránytalan hátrányt.Ha egy munkavállaló az elrendelt munkaidőkeretet nem fogadja el, az akár a munkaviszony megszüntetését is megalapozhatja, azonban e tekintetben csak az összes körülményt mérlegelve, óvatosan érdemes...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. május 12.

Határozott idejű munkaviszony felmondása

Kérdés: Határozott idejű munkaviszony felmondható-e a COVID-19 járvánnyal összefüggésben? Mit kell ilyenkor kifizetnie a munkáltatónak?
Részlet a válaszából: […] ...a munkáltató gazdasági tevékenysége a vírushelyzet miatt ellehetetlenül, határozott idejű munkaviszony esetén a munkaviszony fenntartását lehetetlenné tevő elháríthatatlan külső okra hivatkozhat a munkáltató mint megszüntetési okra. Ebben az esetben az Mt...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. május 12.

Munkáltatói járványügyi intézkedési lehetőségek

Kérdés: Milyen járványügyi intézkedéseket tehet egy munkáltató?
Részlet a válaszából: […] ...tartása stb.) figyelembevételével. Megjegyezzük, hogy a munkavállalót is terheli az együttműködési és tájékoztatási kötelezettség, a munkaviszonyban kölcsönösen együtt kell működni, és nem lehet olyan magatartást tanúsítani, amely a másik fél jogát, jogos...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. március 24.