Előzetesen felszámított adó arányosítása

Kérdés: Költségvetési szervünknél az arányosítás képlete az Áfa-tv. 5. számú mellékletében rögzítetteknek megfelelően:
- a számlálóban: az adóköteles nettó árbevételét (szolgáltatásnyújtás) és
- a nevező: a számlálóban szereplő összege + adólevonásra nem jogosító szolgáltatásnyújtás ellenértéke, és az összes támogatás (intézményfinanszírozás + átvett pénzeszközök + fenntartói támogatások) szerepel.
Állásfoglalásukat kérjük a nevezőben szereplő támogatás összegét befolyásoló tényezőkkel kapcsolatban. A költségvetési szerv az átvett pénzeszközhöz kapcsolódó és a támogatótól kapott összegek általánosforgalmiadó-részét kifizeti, a támogatásokkal elszámol. Ezenfelül még az arányszám számításánál a nevezőben is szerepelteti a támogatási összegeket, csökkentve ezzel (az adóköteles bevételhez kapcsolódó) levonható általános forgalmi adó arányszámát. Továbbá a pénzforgalom nélküli intézményfinanszírozás is torzítja az arányszámot, melyhez nem kapcsolódik adóköteles kiadás (bér + munkaadót terhelő járulékok). Ebből adódóan az intézménynél ezek az összegek nem ellenértékhez kapcsolódnak, így a jogszabály által előírtnál magasabb áfaösszeg kerül befizetésre a költségvetésbe.
Részlet a válaszából: […] ...az intézménynek járó havi központi, fenntartói támogatást a ténylegesen kiutalt összegben, illetve a bevételteljesítésként elszámolt pénzforgalomban nem jelentkező támogatást kell figyelembe venni.Az ellenértéknek nem tekinthető intézményfinanszírozási támogatásokat...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2019. január 15.

Mérlegrendezés

Kérdés: 1. Az önkormányzat államháztartáson kívülre és belülre működési, illetve felhalmozási céllal támogatást folyósít. A támogatásokat utólagos elszámolással kapják a címzettek, felhasználási célhoz kötötten. Amíg a támogatás felhasználásáról az elszámolás nem történik meg, addig követelésként van a mérlegben nyilvántartva. Az átrendezés során az Áhsz. és a 36/2013. (IX. 13.) NGM rendelet elő­írásait figyelembe véve a 3516, 3526 és a 3527 főkönyvi számlákra kerültek ezek a támogatások, 2014-ben a támogatásokkal kapcsolatos elszámolások megtörténtek, a kitűzött céloknak megfelelően használták fel a támogatásokat, így követelésként további nyilvántartásuk nem indokolt. Mivel a nyitómérlegben szereplő követelések csökkenése nem pénzforgalommal kapcsolatosan keletkezett, ezért jelenlegi álláspontunk szerint a felhalmozási eredmény (414) számlával szemben tudjuk csak kivezetni a fenti tételeket a mérlegrendezési számla (4951) közbeiktatásával.
Kérdésünk: Az általunk tartott megoldás jó-e?
2. Az önkormányzat határozattal arról döntött, hogy mint az egyik cégének egyszemélyes részvényese, a zrt. és az önkormányzat között kötött vagyonkezelői szerződésben szereplő követeléssel "...a gazdasági társaságokról szóló 2006. évi IV. törvény 13. § (2) bekezdésében foglaltak alapján nem pénzbeli hozzájárulás címén megemeli a ... Zrt. jegyzett tőkéjét (saját vagyon növeléseként, ezért ez nem minősül követeléselengedésnek)".
Úgy gondoltuk, hogy a képviselő-testületi határozat végrehajtása úgy történhet, ha a pénzmaradvány felosztása során a követelés nagyságrendjének megfelelő összeggel biztosítjuk a tőkeemelés fedezetét. (Így bevételi előirányzatot tudunk biztosítani jegyzett tőkeemeléshez.) A tőkeemelés bejegyzése a Cégbíróságon 2014-ben megtörtént. A követelés az átrendezés során a 3655 főkönyvi számlára került. A 20/2014. (IV. 30.) NGM rendelet tartalmazza a 2013. évi pénzmaradvány felosztásának módosított szabályozását, ennek megfelelően a pénzkészletet korrigáló tételek között nem szerepel a 3655 főkönyvi számla, így a pénzmaradvány felosztása során módosítottuk eredeti elképzelésünket, ezért, véleményünk szerint, itt sem vehető (és nem is) vettük figyelembe. A követelés pénzforgalom útján történő kiegyenlítése a határozat alapján nem fog megtörténni, ezért a kivezetés indokolt, de ha az eredményszámlával szemben vezetjük ki a fent említett tételt, a követelés ugyan eltűnik, de így mi biztosít előirányzatilag fedezetet a tőkeemelésre, valamint a kiadásra? Amennyiben pénzforgalomban próbáljuk a követelés kivezetését rendezni, erre csak egy mód van, valamilyen bevétel könyvelése, ez a pénzkészletet megnöveli, viszont pénzforgalomban a kiadás tétel (jegyzett tőkeemelés) átutalására soha nem kerül sor, ezért a pénzkészlet torzul (azt növeli).
Kérjük a segítséget a képviselő-testületi határozat költségvetési és pénzügyi számvitelben történő helyes elszámolásához!
3. Helyi adók (építmény, telek, iparűzési stb.) esetében a 2013. évi túlfizetéseket a 3673 főkönyvi számlára fordítottuk át a 2014. évi nyitó mérlegben. A túlfizetések 2014. június 30-i állománya a nyitó mérlegben szereplő nagyságrendhez viszonyítva csökkent, amit nem kizárólag az önkormányzatot terhelő fizetési kötelezettség teljesítése eredményezett (pl.: iparűzési adó esetében az év végi túlfizetés nem is valós túlfizetést jelent a feltöltések miatt). Mivel a 3673-as számla pénzforgalmi, ezért a csökkenést is pénzforgalmi változásként számoltuk el, ami a valós pénzkészlet csökkenését eredményezte.
Kérjük szíves segítségüket az állománycsökkenés helyes számviteli elszámolása érdekében!
4. Az általános forgalmi adó elszámolásakor pénzforgalom szerint az áfa fizetendő vagy visszaigényelhető. Azonban mindkét esetben tartalmaz a bevallás különböző jogcímeken fizetendő áfát, fordított adózás szabályai szerint fizetendő áfát, illetve elő­zetesen felszámított, levonható áfát.
Kérdésünk: az adóbevallást egy összegben nettó módon kell-e elszámolnunk, vagy a fenti megosztás szerint egy bevallás számviteli elszámolásakor fizetendő, fordított és visszaigényelhető áfát is kell könyvelnünk? Ebben az esetben az elszámolást a felmerülés szerinti kormányzati funkciókra kell megbontani?
5. Az önkormányzat 100%-os tulajdonában lévő cégnek a veszteség pótlására pótbefizetést teljesített, melyet az önkormányzat kölcsön jogcímen könyvelt 2011-ben. A pótbefizetést teljes egészében felhasználta a cég a veszteségeink pótlására, az önkormányzat pedig a törzsbetétet teljesen befizette.
Kérdésünk: ilyen esetben a kölcsön visszafizetése az önkormányzatnál várható-e? A szerződésben a visszafizetésről nem rendelkeztek, nyereséges működés nem várható. A kölcsön csak elengedés formájában vezethető ki a könyveinkből?
Részlet a válaszából: […] 1. A 36/2013. (IX. 13.) NGM rendelet 5. §-a (1) bekezdésének c) pontja alapján a támogatásiprogram-előlegeket és az előfinanszírozás miatti követeléseket a rendező technikai tételek során kellett kivezetni. A 2014. évi nyitó adatok között ez a tétel már nem szerepelhetett...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2014. december 16.

Váltó

Kérdés: Váltóval kiegyenlített adóköveteléssel kapcsolatos a kérdésünk. Egy önkormányzati adóalany (helyi vállalkozó) cége ellen felszámolási eljárás indult. Jelentős összegű gépjárműadó-, iparűzésiadó- és adópótlék-tartozása van az önkormányzat felé. Az önkormányzati adóhatóság bejelentette a vállalkozóval szembeni követelését a felszámolónál, aki azt vissza is igazolta. A felszámolás elrendelését követően – a felszámolás törtévére – is merült fel gépjárműadó- és iparűzésiadó-fizetési kötelezettsége a vállalkozónak, amit szintén visszaigazolt a felszámoló. Erre – a felszámolás közbeni követelésre – érkezett egy magánszemélytől vételi ajánlat, aki váltóval egyenlítené ki az önkormányzat adókövetelésének egy részét. Ha az önkormányzat elfogadja a váltót, annak beváltásakor a bevételt milyen jogcímen kell könyvelni? Az eredeti követelés (gépjárműadó, iparűzési adó) jogcímén, vagy más egyéb bevételként? Ha egyéb bevételként kell elszámolni, akkor hogyan törölhető az adótartozásként nyilvántartott követelés azon része, amelyet a váltóval kifizettek?
Részlet a válaszából: […] ...adóskövetelés előírásaT 281 – K 41331– váltókövetelés állományba vételeT 2852 – K 41331– adóskövetelés kivezetése, pénzforgalom nélkülT 41331 – K 281– váltó leszámítolása, bevételek teljesítése= közgazdasági osztályozás szerintT 321 – K...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2013. április 30.

Intézményi társulás

Kérdés: Önkormányzatunk intézményfenntartó társulás keretében mint székhely működteti a nevelési és oktatási intézményeit. Korábbi kérdésemre kapott válaszban az étkeztetési normatívát a székhely intézmény átadott pénzként kezeli, és nem kell számlát kibocsátani a tagintézménybe járó és ott étkező gyerekek után. Ismerve az önkormányzatok mai gazdasági nehézségeit, nincs lehetőség a székhely önkormányzatnak átadni a normatív támogatást, és visszafelé sem tud támogatást utalni a működési költségekhez a tagintézmény. Az önkormányzatok többségének az lenne a kérdése, hogy mivel az önkormányzatok pénzforgalmi szemléletű könyvelést végeznek, van-e lehetőség mindkét önkormányzat esetében úgynevezett kompenzálólevélre az elszámolás érdekében, ezen összegek vegyes naplón való könyvelésére?
Részlet a válaszából: […] ...helyettesíteni. Amennyiben a megállapodás is ésa finanszírozási ütemterv is tartalmazza az intézmények részére történőutalást, akkor pénzforgalom szerint is így szükségszerű eljárni. De hangsúlyozandó, hogy a társulási megállapodásukbanfoglaltakat szem előtt...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2010. március 16.

Házipénztár kialakítása

Kérdés: Költségvetési szerv házipénztárának kialakításához milyen biztonsági előírásokat, szabályokat kell figyelembe venni, milyen jogszabály vonatkozik erre?
Részlet a válaszából: […] ...A számvitelről szóló 2000. évi C. törvény 14. § (8)bekezdése szerint a pénzkezelési szabályzatban rendelkezni kell legalább apénzforgalom (készpénzben, illetve bankszámlán történő) lebonyolításának rendjéről,a pénzkezelés személyi és tárgyi...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2010. március 16.