Pályázat

Kérdés: A pályázat útján elnyert, vissza nem térítendő támogatás terhére megvalósított beruházás könyvelésével kiadványuk több száma is foglalkozott 2014-ben, azonban ebben a témában további kérdésünk van, amelyre szeretnénk választ kapni. 2014-ben 100%-os támogatású pályázatot nyertünk, önkormányzati önrész nem volt. A támogató szervezet nem utalt előleget. 2014-ben kifizettük a feladat megvalósítása során felmerült kiadásokat, azonban a támogatási összeg nem érkezett meg a múlt évben. Ezért az a helyzet állt elő, hogy kifizetett (megelőlegezett) az önkormányzat olyan kiadást, amelyet majd egy jövőben beérkező támogatási bevétel finanszíroz. Ez a bevétel azonban csak 2015-ben érkezik az önkormányzat számlájára. Arról több szakértői válaszban is olvashattunk, hogy időbeli elhatárolásként (halasztott bevételként) kell könyvelni azt a támogatási összeget, amelyet az adott évben nem használtak fel, a kiadása áthúzódik a következő évre. Az általunk fent vázolt eset ennek pont a fordítottja, amellyel kapcsolatos kérdéseink a következők:
1. Kell év végén valamit könyvelnünk akkor, ha a kiadás 2014-ben teljesül, de a bevétele (a támogatási összeg) csak 2015-ben realizálódik?
2. Hogyan befolyásolja a "megelőlegezett" kiadás az önkormányzat 2014. évi maradványelszámolását? Ennyivel kevesebb lesz?
3. A 2015-ben beérkezett támogatás (akkor már többletbevétel) felhasználásáról a képviselő-testület szabadon dönthet? Akár tartalékba helyezheti, vagy más kiadás finanszírozására fordíthatja?
Részlet a válaszából: […] ...fel, és milyen módon kerül finanszírozásra, és ezek időben hogyan használhatók fel.A támogatások elszámolása tekintetében több részletszabályt rögzít a számviteli törvény, és az Áhsz. is, de a gyakorlati alkalmazás során sok kérdés vetődhet még fel,...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2015. március 17.

Önkormányzati lakásalap

Kérdés: Egy önkormányzat lakásalapszámlájának kiadásait és bevételeit tervezi. A kiadások lakásépítési, -vásárlási kölcsönök, a bevételek a kölcsönök visszatérüléseként jelennek meg. A nyújtott kölcsönök és visszatérülésük költségvetési vagy finanszírozási bevételek és kiadások? Amennyiben az önkormányzat úgy dönt, hogy a lakásalap terhére újabb kifizetéseket nem biztosít, a beérkező törlesztésekből megvalósíthatók-e önként vállalt feladatok, tehát saját bevételnek tekinthetők-e a visszatérülések? Ehhez meg kell-e szüntetni a lakásalapszámlát, vagy a lakásalapszámla bevételei átutalhatók-e a fizetési számlára?
Részlet a válaszából: […] ...kimutatni. A számla megszüntetése csak akkor lehetséges, ha már nem érkeznek be a számlára ezzel a kölcsönnel kapcsolatos törlesztések, részlet­fizetések. A költségvetési kiadásként történő felhasználáskor a pénzösszeg átvezetésre kerül az elkülönített...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2013. március 19.

Utófinanszírozás

Kérdés: Hogyan történik az utófinanszírozás elszámolása európai uniós projektnél?
Részlet a válaszából: […] ...engedményezheti a támogatását (a szállítói kötelezettség rendezése beszámítással történik).A szállítói finanszírozás részletes szabályait a 4/2011. (I. 28.) Korm. rendelet tartalmazza.Az elszámolást alátámasztó dokumentumok támogatási összegének...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2013. január 8.

Önkormányzati lakás értékesítése

Kérdés: Az önkormányzat lakást értékesít, melyről számlát állít ki. Szerződés szerint egyenlő részletekben törleszti a vevő a vételárat. Az első összeget az önkormányzathoz fizeti, a többit a törlesztőrészletek beszedésével megbízott holdinghoz. A holding által beszedett és az önkormányzathoz átutalt összegek, mint lakásértékesítés bevétele, a számlához tartoznak, avagy kölcsönként kell könyvelni azokat (egy régi állásfoglalás alapján, kölcsön nyújtása nem történik)? Vannak olyan átutalt törlesztőrészletek is, melyekről korábban nem került számla kiállításra, ezeket mely bevételi számlára könyveljük? További kérdésem, hogy a követelések között a számlás követeléseket 28-ason kell nyilvántartani, vagy egyéb követelésnek számítanak?
Részlet a válaszából: […] ...önkormányzati lakás részletre történő értékesítése általbefolyt bevételeket a költségvetési szerv a 931. Tárgyi eszközök, immateriálisjavak értékesítése főkönyvi számlán jeleníti meg. A részletre történőlakásértékesítésnél a vevő és eladó...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2011. április 5.

Tárgyi eszközök értékesítési bevételének elszámolása

Kérdés: Könyveinkben "0"értéken nyilvántartott, de használatban lévő gépkocsinkat egy közúti baleset kapcsán a biztosító totálkárosra értékelte. A gépkocsironcsot a biztosító által értékelt összegen értékesítjük. Az ellenértéket többletbevételnek, vagy könyv szerinti értéknek kell tekinteni? Mi a különbség a két fogalom között?
Részlet a válaszából: […] ...az első két tételbőlmegállapítható nyilvántartási (nettó) érték. A 93125. Járművek értékesítésefőkönyvi számla alszámlái két részletező számlára bontódnak tovább, könyvszerinti érték bevételre és többletbevételre. A konkrét kérdésben az...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2009. október 20.

Önköltségszámítás jogszabályi előírásai

Kérdés: Önkormányzatunk a feladatellátás hatékonyságának javítása és jogszabályi követelmények maradéktalan érvényesítése érdekében testületi felhatalmazás alapján – tekintettel az államháztartás szervezetei beszámolási és könyvvezetési kötelezettségének sajátosságairól szóló 249/2000. (XII. 24.) Korm. rendelet 8. § (4) bekezdés e) pontjában, valamint ugyanezen jogszabály (15) bekezdésében foglaltakra – felülvizsgálja az intézményhálózat helyiség-bérbeadási tevékenységét, különös tekintettel az önköltségszámítás és az árképzés rendszerére. Az általunk figyelembe vett jogszabályok az alábbiak: Az államháztartás szervezetei beszámolási és könyvvezetési kötelezettségeinek sajátosságairól szóló 249/2000. (XII. 24.) Korm. rendelet 8. § (4) bekezdés szerint a számviteli politika keretében kell elkészíteni: c) a rendszeresen végzett termékértékesítés és szolgáltatásnyújtás tekintetében az önköltségszámítás rendjére vonatkozó belső szabályzatot, figyelembe véve az államháztartás működési rendjéről szóló kormányrendelet vonatkozó előírásait. A (15) bekezdés többek között kimondja, hogy amennyiben az államháztartás szervezete vállalkozási tevékenysége vagy az Ámr. 9. §-ának (5) bekezdése szerinti kiegészítő, kisegítő jellegű tevékenysége keretében rendszeresen saját előállítású terméket értékesít vagy szolgáltatást nyújt, a saját előállítású termék, a végzett szolgáltatás közvetlen önköltségét – a (7)-(8) bekezdésben foglaltak figyelembevételével – az önköltségszámítás rendjére vonatkozó belső szabályzat szerint köteles megállapítani. Az államháztartás működési rendjéről szóló 217/1998. (XII. 30.) Korm. rendelet 9. § (1) bekezdése szerint a költségvetési szerv alaptevékenységének minősül az a tevékenység, amelyet a költségvetési szerv – nem haszonszerzés céljából – feladatvégzési és ellátási kötelezettséggel végez. Az (5) bekezdés szerint nem minősül vállalkozási tevékenységnek a költségvetési szervnek az alapító okiratában meghatározott alaptevékenységén belül az a kiegészítő, kisegítő jellegű tevékenysége, amelyet az alaptevékenysége feltételeként rendelkezésre álló, s e célra csak részben lekötött személyi és anyagi kapacitások fokozott kihasználásával, nem nyereségszerzés céljából végez. A (2) és az (5) bekezdésben meghatározott tevékenység keretében végzett szolgáltatás, termék-előállítás értékesítéséből származó bevételnek fedeznie kell a tevékenységet terhelő összes kiadást – beleértve az üzemeltetési, fenntartási kiadások tevékenységre jutó arányos hányadát is – a bevétel fel nem használható részének figyelembevétele mellett. A (7) bekezdésben a kiegészítő, kisegítő jellegű tevékenységgel kapcsolatos szerződéskötés rendjét és a felügyeleti szerv által meghatározott további szempontokat – beleértve a (6) bekezdésben foglaltak érvényesítését biztosító eljárás rendjét – a költségvetési szervnek szabályzatban kell rögzítenie. A költségvetési szervek tevékenységük során kötelesek a gazdaságosság, a hatékonyság és az eredményesség követelményeit is érvényesíteni. Az 57. § (12) bekezdés szerint a költségvetési szerv szellemi és anyagi infrastruktúráját magáncélra, meghatározott feladat elvégzésére igénybe vevő számára a költségvetési szerv köteles térítést előírni a felhasználás, illetve az igénybevétel alapján felmerült közvetlen és közvetett költségek figyelembevételével. A (13) bekezdés azt mondja, hogy amennyiben a költségvetési szerv meghatározott feladat ellátására eseti bevételhez jut vagy támogatásban részesül, az ezzel összefüggésben ténylegesen felmerült költségeket úgy kell meghatározni, hogy az a felmerült közvetlen költségek mellett fedezetet nyújtson az intézményüzemeltetési, fenntartási költségek arányos részére, kivéve az uniós támogatással megvalósuló programok esetében. A megosztás nem veszélyeztetheti a vállalt kötelezettségek teljesítését. A (14) bekezdésben a (12)-(13) bekezdés szerinti költségek és a térítés megállapításának rendjét és mértékét belső szabályzatban kell rögzíteni. Ezúton kérem segítő állásfoglalásukat abban a kérdésben, hogy az általunk figyelembe vett jogszabályok lehetőséget adnak-e a költségvetési intézmény számára arra, hogy a klasszikus közgazdasági metodikával kiszámított és könyvviteli bizonylatokkal, dokumentációkkal alátámasztott teljes önköltségen, és az árképzés időszakára vonatkozóan közzétett várható inflációs rátán felül, többletbevétel elérése érdekében árrést (haszon/nyereség) állapítson meg, a piaci árakhoz igazodóan! Az intézmények alapító okirataiban a bérbeadás mint alaptevékenységhez tartozó kiegészítő, kisegítő tevékenység szerepel, melyen a testület nem kíván változtatni. Az intézmények e tekintetben áfakörbe tartoznak.
Részlet a válaszából: […] ...magukban a választ. A szabályzat készítésének az alényege, hogy a szervezetüknél történő önköltség-számítási tevékenységetrészletesen szabályozza, és ezáltal információt szolgáltasson belsőellenőrzéshez. A szabályzatukat testreszabottan kell megalkotniuk....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2008. augusztus 19.

Korlátozottan forgalomképes ingatlan értékesítése

Kérdés: Önkormányzatunk képviselő-testülete korlátozottan forgalomképes ingatlan értékesítéséről döntött. Hogyan kell könyvelni az értékesítést, ha az piaci értéken történik? Hogyan kell a korlátozottan forgalomképes ingatlant a nyilvántartásból kivezetni?
Részlet a válaszából: […] ...szerintT 999 – K 992, 995 Funkcionális osztályozás szerintA 121. Ingatlanok állománya főkönyvi számla természetesen megbontható részletező számlákra, és ebben az esetben a bruttó érték kivezetésénél is ezeket a számlákat kell alkalmazni.A 9312....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2003. augusztus 5.