Munkába járás költségtérítése

Kérdés:

Munkába járás költségtérítésével kapcsolatosan kérném szíves segítségüket. A május hónaptól bevezetésre kerülő vármegye-, illetve országbérletek kapcsán merült fel a következő kérdésünk: Ha a munkavállaló ország- vagy vármegyebérletet vásárol, de a tényleges munkába járásához ennél alacsonyabb értékű, meghatározott km-re szóló bérlet is elegendő, melyet korábban is vásárolt, mi mint munkáltató a korábbi munkába járási költségtérítést tartjuk jogosan kifizethetőnek. Helyes-e a költségtérítés mértékének ilyen meghatározása, illetve milyen módon szükséges bizonylatolni a kifizetést? Jelen gyakorlat szerint a munkáltató nevére szóló számlát, illetve utólag a bérletszelvényt adta le a dolgozó, és a számla alapján térítettük a 86%-ot. Ország- vagy vármegyebérlet vásárlása esetén a számla nagyobb összegről is szólhat, mint ténylegesen a munkába járáshoz szükséges bérlet, így a kifizetett összeg 86% alatt lesz. Arra gondoltunk, hogy azon dolgozókat, akik az újonnan bevezetésre kerülő bérletet kívánják vásárolni, nyilatkoztatjuk a lakóhely és a munkahely tényleges távolságáról, és a nyilatkozat, valamint az arra a távolságra eső bérlet ára lesz a kifizetés alapja.

Részlet a válaszából: […] ...a munkáltató köteles a munkavállalónak megtéríteni a munkavégzéssel kapcsolatban felmerülő költségeit.Az Mt. fenti rendelkezésének részletszabályait a 39/2010. Korm. rendelet tartalmazza. A kormányrendelet határozza meg, hogy mely esetekben és milyen mértékben köteles...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. június 27.

Egyéni vállalkozó részére útiköltségek térítése

Kérdés: Egyik intézményünk "A köznevelési és kulturális intézményekben működő tehetséggondozó programok támogatása" című nyertes pályázat keretében a projektvezetői feladatokat egyéni vállalkozóval kötött megbízási szerződés keretében végezteti el. A megbízási szerződés tartalmazza, hogy az elvégzett feladatok ellenértéke az egyéni vállalkozó által benyújtott számla ellenében kerül kifizetésre. Továbbá tartalmazza, hogy a vállalkozó a megbízási időszakra vonatkozóan útiköltség-díjazásban részesül. A szerződés nem tartalmaz a költségtérítések kifizetésével kapcsolatban további információkat. Egyéni vállalkozónak hogyan lehet útiköltség-térítést fizetni?
1. Amennyiben útiköltség-térítés kifizetésére kerül sor, akkor feltétel-e, hogy a szerződésben rögzítsék a kifizetés módját, feltételeit, mértékét?
2. Kérhetjük-e a vállalkozótól, hogy az útiköltség-térítésről is állítson ki számlát, hiszen véleményünk szerint a kiküldetési rendelvényt az Szja-tv. 3. §-ának 10) pontja értelmében csak a saját, illetve külsős jogviszonyban álló munkavállalók kiküldetésének esetében lehet alkalmazni?
3. Ki lehet-e fizetni az egyéni vállalkozó által ellátott feladatokhoz kapcsolódóan kiküldetési rendelvény alapján, vagy csak sima útnyilvántartás alapján az útiköltség-térítést az Szja-tv. 3 mellékletének II. 6. pontjában előírt adómentes határig? Ha igen, milyen bizonylat szükséges a költségtérítés kifizetéséhez?
Részlet a válaszából: […] ...az egyéni vállalkozónak kell majd adóznia a rá irányadó szabályok szerint.Egyébként egyéni vállalkozók esetében is főszabályként a részletes útnyilvántartás szolgál a gépjárművel kapcsolatos költségelszámolás alapjául azzal, hogy abba csak a hivatali célból...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2017. augusztus 15.

Saját tulajdonú gépkocsi használatával, illetve repülős utazással összefüggő költségek megtérítése

Kérdés: A helyi nemzetiségi önkormányzat vezető tisztségviselői (elnök, elnökhelyettes) és tagjai saját tulajdonú gépjármű használatával az önkormányzat tevékenységével összefüggő feladatokat látnak el.
A hivatali célból megtett kilométerekre belföldi kiküldetési rendelvény alapján a nemzetiségi önkormányzat elszámolja:
- a 60/1992 (IV. 1.) Korm. rendelet előírásai szerint meghatározott üzemanyag-mennyiség, valamint a NAV hivatalos honlapján közzétett, az adott hónapra érvényes üzemanyagár figyelembevételével meghatározott üzemanyagköltséget, továbbá
- a 9 Ft/km általános személygépkocsi-normaköltséget.
A nemzetiségi önkormányzatok vezetői tisztségviselői és tagjai tiszteletdíj nélkül látják el tisztségüket. Tiszteletdíj hiányában a KIRA rendszerben jogviszony nem rögzíthető. Tiszteletdíj nélkül technikai jogviszony rögzítése lehetséges, azonban ebben az esetben a 45743 kódszámú, Útiköltség kiküldetési rendelvény alapján jogcím nem adható fel.
A fenti feltételek mellett a nemzetiségi önkormányzat milyen módon (milyen jogviszony és milyen jogcím rögzítésével) tud eleget tenni jelentési kötelezettségének a KIRA rendszerben?
Továbbá, szükséges-e jelenteni a KIRA rendszerben a belföldi kiküldetési rendelvénnyel elszámolt, a fent részletezett értékhatárokat meg nem haladó hivatali célú utazás költségét, tekintettel arra, hogy e költségek a Dologi kiadások között a K341-es Kiküldetések kiadásai rovaton kerülnek elszámolásra?
Szükséges-e a repülős utazás költségének jelentése a KIRA rendszerben, ha a polgármester külföldi hivatalos útjára repülővel utazik, és a repülőjegyről a légitársaság az önkormányzat nevére számlát állít ki, melyet a Dologi kiadások között a K341 Kiküldetések kiadásai rovaton számolunk el?
Részlet a válaszából: […] Az Önök által leírtak alapján a saját gépjármű használatával összefüggő költségek megtérítése kapcsán helyesen járnak el. Nem keletkezik jövedelem a saját gépjárműhasználat kiküldetési rendelvény alapján történő megtérítése esetén abban az esetben, ha a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2016. augusztus 30.

Nemzetiségi önkormányzat által támogatott civil szervezethez tartozó magánszemélyek buszos utazásainak költsége

Kérdés: Számos belföldi és külföldi rendezvényen a helyi nemzetiségi önkormányzatot az önkormányzat által támogatott, a nemzetiségi értékeket közvetítő csoport képviseli (fúvószenekar, tánccsoport). A nemzetiségi önkormányzat a rendezvényeken fellépő csoportok utazását busz bérlésével oldja meg. A buszos utazások kiadását mely rovaton kell elszámolni?
Részlet a válaszából: […] ...szolgáltatás) után keletkezik-e közteherfizetési kötelezettség, illetve milyen, mindig az adott juttatás körülményeinek, feltételeinek részletes vizsgálata alapján dönthető el.A jogszabály (pl. helyi önkormányzati rendelet) rendelkezése alapján a cél...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2016. augusztus 30.

Munkába járás

Kérdés: Kérdésem a dolgozók munkába járással kapcsolatos költségtérítésére vonatkozik. Ha a dolgozó lakóhelye pl. Pátyon van, és a munkahelye a II. kerületben Budapesten, akkor én mint munkáltató hogyan vagyok köteles téríteni a dolgozónak a bejárást? 1. Csak Budapest közigazgatási határig, vagy adott esetben a Széna térig, mert a távolsági busznak ott a végállomása, és a dolgozó ott száll le, mert ez van a legközelebb a munkahelyéhez? 2. A dolgozónak két részletben kell kérni a havi bérletet, egyik részben a közigazgatási határig, második részben pedig a közigazgatási határtól? 3. Ha kifizetem neki a teljes távolságra, adott esetben Páty-Budapest II. ker., Széna tér távolságra, akkor a közigazgatási határtól le kell adóznom 25% személyi jövedelemadóval, mintha helyi közlekedés lenne?
Részlet a válaszából: […] Amennyiben a munkavállaló a közigazgatási határon kívül esőlakóhelyéről vagy tartózkodási helyéről jár be naponta vagy a munkarendjénekmegfelelő gyakorisággal a munkahelyére, akkor a munkáltató – a munkába járássalkapcsolatos utazási költségtérítésről szóló...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2011. január 11.

Utazási költség megtérítése kedvezményes jegy alapján

Kérdés: Költségvetési intézmény a pedagógus részére kifizetheti-e kiküldetés esetén a MÁV-jegy árát akkor, ha a pedagógus nem 100%-os, hanem 50%-os kedvezményes menetjegyet váltott? A pedagógus az osztállyal erdei iskolában vett részt, az utazáshoz a közalkalmazotti kedvezményt igénybe vette, ezért váltott 50%-os menetjegyet. Számlát kért az intézmény nevére. Kifizethető-e számára az útiköltség-térítés?
Részlet a válaszából: […] ...és az alapján megtéríthető azutazási költség (egyes pályázatok esetében is találhatunk erre vonatkozóengedélyt az elszámolás részletes feltételei között), a kedvezményes árújegyről az intézmény nevére szóló számla kiállítása...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2009. augusztus 18.

Utazási költség elszámolása

Kérdés: Igazgatóságunk a Volánnal kötött együttműködési megállapodás alapján, kedvezményes áron utazhat a megye határain belül. Ehhez személyre szóló utazási kedvezményt kaptunk. Az összeg állandó, csak az infláció mértékével nő, nem függ az utazási igazolványok számától. A kérdésem az lenne, hogy az utazásért fizetett összeget a személyi vagy dologi kiadások között kell elszámolni?
Részlet a válaszából: […] ...Pénzügyminisztérium által, a költségvetési szervekrészletes költségvetési előirányzatainak összeállítására közzétetttájékoztatóban foglaltak szerint a személyhez kapcsolódó költségtérítésekjogcímei között szerepel a közlekedési költségtérítés is....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2009. május 19.

A falusi turizmus keretében szervezett szakmai utak elszámolása

Kérdés: Önkormányzatunk szakmai utat szervez – falusi turizmus témakörben –, melyen munkatársak, illetve 1-1 hozzátartozó is részt vesz. Utazásuk, étkezésük ingyenes. Adóköteles-e ezen rendezvény? Számviteli elszámolása, bizonylatolása hogyan történik?
Részlet a válaszából: […] ...reprezentáció, reklám kiadásielőirányzat teljesítése főkönyvi számla megfelelő – intézményiszámlarendtükörben meghatározott – részletező számláján könyvelendő. Amunkatársak részére ingyenesen nyújtott étkezés kiadása a személyi juttatásokközött...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2005. szeptember 20.

Tanulmányi szerződés

Kérdés: Polgármesteri hivatal tanulmányi szerződés keretében vállalta, hogy megtéríti a köztisztviselő utazási költségeit is, mivel a főiskola egy vidéki nagyvárosban van. A tanulmányi szerződés nem tér ki részletesen arra, hogy milyen közlekedési eszköz vehető igénybe. A munkavállaló saját gépkocsi üzemanyagköltségét szeretné megtéríttetni, számla alapján. Jogos-e a munkavállaló követelése?
Részlet a válaszából: […] ...teljesíti.A kérdés szerint van a munkáltató részére megállapítottolyan kötelezettség, amit a szerződés nem szabályoz kellő részletességgel.Elsődlegesen szeretnénk utalni arra, hogy egy szerződés megkötésének általánosrendjét a Ptk. szabályozza, s az Mt...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2005. augusztus 30.

Utazási költség elszámolása

Kérdés: Köztisztviselőnk 2 napos belföldi kiküldetésen vett részt, a helyi közlekedésre azonban hetijegyet vásárolt. A hetijegyet kiküldetési költségként el lehet-e számolni, vagy reprezentációs költségként kell figyelembe venni?
Részlet a válaszából: […] ...szabályok figyelembevételével kell elszámolni. A konkrét ügyben az elszámolás módja a következő lehet.A köztisztviselő készítsen részletes kimutatást – úti jelentést -, amelyben feltünteti az úti célok megjelölésével az igénybe vett járműveket és az...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2004. április 6.
1
2