Visszapótlási követelés értéke

Kérdés:

Önkormányzatunk 2015-ben vagyonhasznosítási szerződést kötött egy Áht.-n kívüli kft.-vel 15 évre. A szerződésben a hasznosító kötelezettséget vállalt arra, hogy az ingatlanokon található felépítmények, ingóságok vonatkozásában, könyv szerinti értékben meghatározottakat alapul véve, az önkormányzat által jogszabály alapján megállapított értékcsökkenési kulcsok szerint az értékcsökkenés visszapótlásáról gondoskodik, és a visszapótlást legkésőbb a futamidő végén elszámolja. A szerződés megkötésekor készült egy értékbecslés, mely rögzítette az ingatlanok szerződéskori értékét és állapotát. Jelenleg felmerült a szerződés megszüntetésének lehetősége. Ez esetben a feleknek el kellene számolnia egymással, a vagyon hasznosításba adáskori állapotához képest történt különbözetével is. Értékcsökkenés-visszapótlást a hasznosító nem hajtott végre eddig, az elszámolt értékcsökkenés értéke 38 millió forint. 2018-ban készült értékbecslés, mely szerint az ingatlan értéke 91 millió forinttal növekedett a hasznosításba adás időpontjához képest. A hasznosító nem kívánja számlákkal igazolni a végrehajtott beruházásokat, és ezzel együtt az értékcsökkenés-visszapótlás értékét, hanem a 2018-as értékbecslés alapján szeretne elszámolni, és ez alapján szerintük az önkormányzatnak van tartozása. Véleményünk szerint mindenképpen számlákkal, alátámasztó bizonylatokkal kell igazolnia, hogy milyen beruházásokat hajtott végre a hasznosítás időszaka alatt az ingatlanon, és szerintünk nem fogadható el a piaci alapon készített értékbecslés, melyből nem állapítható meg, hogy mikor végezték az adott beruházási munkát, illetve az sem derül ki, hogy az bruttó vagy nettó összeg, mivel egy becsült összegről van szó.

Részlet a válaszából: […] ...a bevételének több mint fele az államháztartás valamely alrendszeréből származik, a helyi önkormányzat a vagyonkezelési szerződésben részletezett feltételekkel a bevételekben meg nem térülő elszámolt értékcsökkenésnek megfelelő összeg erejéig elengedheti...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. június 6.

Vagyonkezelési szerződés megszűnése

Kérdés:

Víziközmű-szolgáltatóval megszűnt a vagyonkezelési szerződésünk. A könyveinkben nem így volt nyilvántartva, hanem a tárgyi eszközök között szerepelt. Ez a jogviszony 2022-ben bérleti üzemeltetési szerződéssé vált. Elkészítették az elszámolást, abban jelentős összegű "écs"-maradvány keletkezett. Ezt hogyan vegyük nyilvántartásba, illetve ha a szolgáltató számlát állított ki (pénzügyi teljesítést nem igénylőt), akkor azt hogyan könyveljük?

Részlet a válaszából: […] ...bevételének több mint fele az államháztartás valamely alrendszeréből származik, a helyi önkormányzat a vagyonkezelési szerződésben részletezett feltételekkel a bevételekben meg nem térülő elszámolt értékcsökkenésnek megfelelő összeg erejéig elengedheti...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. április 25.

Visszapótlási kötelezettség elengedése

Kérdés: Önkormányzati tulajdonú intézmény államháztartáson belülről vagyonkezelést végez. Az intézmény közfeladatot lát el, és bevételeinek több mint fele államháztartási körből származik. Ezért a tulajdonos az elszámolt értékcsökkenésnek megfelelő összeg erejéig elengedi a vagyonkezelőnek a kezelt vagyonnal összefüggő visszapótlási kötelezettséget. Kell-e könyvelni a tulajdonossal szemben fennálló kötelezettséget és a kötelezettség elengedését?
Részlet a válaszából: […] ...bevételének több mint fele az államháztartás valamely alrendszeréből származik, a helyi önkormányzat a vagyonkezelési szerződésben részletezett feltételekkel a bevételekben meg nem térülő elszámolt értékcsökkenésnek megfelelő összeg erejéig elengedheti...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. április 26.

Visszapótlási követelés

Kérdés: Az önkormányzat vagyonkezelésbe ad ingatlant és gépeket saját tulajdonú társaságának. Helyesen jár-e el az önkormányzat, ha nála a vagyonkezelésbe adás időpontjában kimutatott tárgyi eszközök nettó értéke (ami a társaságban a vagyonkezelésbe vett eszköz induló bruttó értéke) került könyvelésre visszapótlási követelésként T 3655 – K 412 tétellel? Visszapótlási követelést milyen esetben engedhet el az önkormányzat? A visszapótlási követelés csökkenése csak abban az esetben csökken, ha a társaság visszaadja a vagyonkezelt eszközt? A társaságnál kimutatott vagyonkezelt eszközök éves értékcsökkenése hogyan kerül könyvelésre a társaságnál, ha ennek összegében tartalékot is kell képezni? Adott évben az értékcsökkenésnek megfelelő összegű ráfordítás, beruházás összegével a tartalék is csökken? Melyek a gazdasági események kontírozási tételei?
Részlet a válaszából: […] ...bevételének több mint fele az államháztartás valamely alrendszeréből származik, a helyi önkormányzat a vagyonkezelési szerződésben részletezett feltételekkel a bevételekben meg nem térülő elszámolt értékcsökkenésnek megfelelő összeg erejéig elengedheti...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. május 11.

Tankerületi beruházás az önkormányzati iskolában

Kérdés: Tankerület vagyonkezelésében lévő, önkormányzati tulajdonú iskolaépületen, EFOP-4.1.2-17. számú állami és uniós pályázati támogatásból több százmilliós értéknövelő beruházást hajt végre a tankerület. Az épületen végzett beruházás műszaki befejezésekor mit és hogyan kell ezzel kapcsolatban könyvelni, elszámolni a tankerületnél és az önkormányzatnál?
Részlet a válaszából: […] ...bevételének több mint fele az államháztartás valamely alrendszeréből származik, a helyi önkormányzat a vagyonkezelési szerződésben részletezett feltételekkel a bevételekben meg nem térülő elszámolt értékcsökkenésnek megfelelő összeg erejéig elengedheti...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. január 19.

Önkormányzat víziközművének vagyonértékelése

Kérdés:

Kérdés: Vagyonértékelésben meghatározott víziközmű új bekerülési értékének, illetve a terv szerinti értékcsökkenés számviteli elszámolása hogyan történik? Az önkormányzat víziközművének vagyonértékelése elkészült, mely érték jelentősen meghaladja a vagyonkezelésbe adott eszköz korábbi bruttó értékét. Az eddig elszámolt terv szerinti értékcsökkenést az Áhsz. 16/A. §-a szerint a felhalmozott eredménnyel szemben ki kell vezetni? Problémaként merült fel, hogy a tételes vagyonleltár (vagyonértékelés) más megbontásban részletezi a vagyonelemeket, mint ahogy az a vagyonkezelési szerződésben és az analitikus nyilvántartásban szerepelt. Az értékhelyesbítést a 18-as számlaosztályban nyilvántartott eszközök 12-13-as számlaosztályba történő visszavezetés után kell végrehajtani (a vagyonkezelési szerződést a felek bérleti-üzemeltetési szerződéssé módosították 2015. június 1-jétől) 2015. 05. 31-ei keltezéssel? Értékcsökkenési leírási kulcs esetében a vagyonértékelésben meghatározott várható élettartamot kell-e figyelembe venni, vagy pedig a már korábban vagyonkezelési szerződésben szereplő leírási kulcsokat.
A főkönyv és analitikus nyilvántartás egyezősége értékhelyesbítés után: A+B-C
A 12-13-as számlaosztály (korábbi bruttó érték)
B 126-136-as számlaosztály (új bekerülési érték és a korábbi bekerülési érték különbözete)
C 129-139-as számlaosztály (korábbi felhalmozott Écs:0 + új bekerülési érték után elszámolt Écs)

Részlet a válaszából: […] Az Áhsz. 11. §-ának (11) bekezdése alapján a mérlegben a koncesszióba, vagyonkezelésbe adott eszközök között a tulajdonosnak, tulajdonosi joggyakorló szervezetnek azokat a nemzeti vagyonba tartozó befektetett eszközöket és azok értékhelyesbítését kell kimutatnia, amelyek...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2015. szeptember 1.

Vagyonkezelés

Kérdés: Hivatkozva a Költségvetési Levelek 193. számában megjelent 3647. számú válaszra, tennénk fel a kérdésünket. Az említett válasz szerint a vagyonkezelésbe vett önkormányzati vagyon esetében a jogszabályi rendelkezések szerint a vagyonkezelő a vagyon felújításáról, pótlólagos beruházásáról legalább a vagyoni eszközök elszámolt értékcsökkenésének megfelelő mértékben köteles gondoskodni, illetve e célokra az értékcsökkenésnek megfelelő mértékben tartalékot képezni. Amennyiben az önkormányzatok társulást alapítanak a vagyon kezelésére, mely egy fő közfeladatot lát el (hulladékkezelés), ebben az esetben a 2013. évi CXIV. törvény a szippantott szennyvízre vonatkozó rezsicsökkentésről, valamint egyes törvényeknek a további rezsicsökkentéssel összefüggő módosításáról a Vtv. 27. §-a a következő (6)-(9) bekezdéssel egészül ki: (8) Az alapfeladatként vagy főtevékenységként közfeladatot ellátó vagyonkezelő a visszapótlási kötelezettség teljesítése alól e törvény erejénél fogva mentesül. (9) A visszapótlási kötelezettség módját és mértékét, a visszapótlási kötelezettség alóli (8) bekezdés szerinti felmentés tényét, a céltartalék képzésének és felhasználásának rendjét, részletes tartalmát a vagyonkezelési szerződésben kell rögzíteni. Ezek szerint a számviteli értékcsökkenésnek nem kell megegyezni a pótlási kötelezettséggel?
Részlet a válaszából: […] A vagyonkezeléssel kapcsolatban általános szabályok kerültek megfogalmazásra, amelyről a 3647. kérdés kapcsán olvasott. Az Önök által hivatkozott jogszabály kivételt képez, hiszen egyértelműen kimondja, hogy az alapfeladatként vagy főtevékenységként közfeladatot ellátó...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2014. május 20.

Fapótlási díj elszámolása

Kérdés: Önkormányzatunk rendelete előírja, hogy a közigazgatási területén fás szárú növényt kivágni csak indokolt esetben, engedély birtokában és pótlási kötelezettség teljesítése mellett szabad. Engedély nélküli fakivágás esetén visszapótlási kötelezettség és/vagy – amennyiben a pótlás nem vagy csak részben lehetséges – pénzbeli megváltási kötelezettség keletkezik. A pénzbeli megváltás (ún. fapótlási díj) mértékének meghatározása nem konkrét, számlával igazolható költségek alapján történik, hanem az előző évben az önkormányzat által közterületen elültetett, 10/12 törzskörméretű, legalább kétszer iskolázott, sorfa minőségű faiskolai áru ültetési költséggel és 5 év gondozási költséggel növelt évi átlagárát kell alapul venni. Ezt az átlagárat minden évben március 1-jéig az önkormányzat határozza meg és teszi közzé. A fapótlási díj meghatározása tehát egy számítási metódus szerint, vélelmezett költségek alapján történik, és nem az engedély nélkül kivágott fa tényleges, számlával igazolható pótlási költségének a továbbszámlázását jelenti, sem pedig a kivágott fa értékének megtérítését. A fapótlási díjként befizetett összegek egy elkülönített számlára érkeznek az önkormányzathoz, felhasználása kizárólag faültetési, fapótlási, fafenntartási célokra történik. A fapótlási díj kiszámlázása áfával növelten vagy áfa nélkül történik a jelenlegi jogszabályi előírások alapján, attól függően, hogy az önkormányzat ebben az esetben gazdasági tevékenységet vagy közhatalmi tevékenységet végez?
Részlet a válaszából: […] ...fás szárú növény pótlására kötelezi.A rendelet 8. §-ának (4) bekezdése szerint: "Amennyiben a fás szárú növény pótlása a földrészlet adottsága miatt nem vagy csak részben teljesíthető, a pótlást a jegyző által kijelölt más ingatlanon történő...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2012. november 20.