Kórházak gazdasági irányításának átadásával összefüggő döntések

Kérdés: 1. A kórházak átszervezése során hozott kormányzati döntések alapján 2021. december 1-jétől 2023. június 30-ig önálló gazdálkodó szervezettel nem rendelkező költségvetési szerv (kórház) gazdasági irányítását a megyei kórház végezte. 2023. július 1-jétől már nem a megyei kórház gazdasági irányítása alá tartozik az intézmény. Véleményem szerint 2023. 06. 30-i dátummal nem szükséges fizikai leltárfelvételt készíteni, mivel az előzőekben leírt esetben nem intézmények kiválása, szétválása történik. Jól gondoljuk, hogy nincs jogszabályi kötelezettség az évközi leltározásra?
2. Jogszabályváltozás miatt 2023. július 1-jétől, illetve 2024. január 1-jétől a védőnői szolgálat átkerül a megyei kórházhoz az önkormányzatoktól. A védőnői szolgálat több önkormányzatnál egy épületben, közös eszközök használatával működött általában háziorvosi ellátással. Az épületekben is több közösen használt rész található (közös váróterem, öltöző, konyha, mosdók), de van olyan épület, amelyben szolgálati lakás is kialakításra került a rendelőkkel együtt. Sok esetben azt látjuk, hogy nem volt olyan jellemző mutató, amely a felmerült közös költségek megosztását teljes bizonyossággal igazolná. Ha elkülönült rendelőkben is folyt a munka, a rendeléseknek helyet adó épületben nem voltak "almérők", amelyek alapján a tényleges energiaköltségek meghatározhatóak lennének. Így a védőnői szolgálat és az egyéb tevékenység során felmerült anyagok, rezsiköltségek, takarítás, veszélyes anyagok elszállítása és minden egyéb más felmerülő kiadások megosztásának valódisága megkérdőjelezhető. A védőnői szolgálatot átvevő kórház szeretné pontos mutatókkal megosztani az előbb felsorolt költségeket. Szerintünk ez a mutató lehetne a helyiségek négyzetmétere, légköbmétere és a rendelési idő. Helyesen gondoljuk a tevékenységekhez rendelt költségek megosztását?
3. Alaptevékenységet és vállalkozási tevékenységet egyaránt végző költségvetési intézmény azon költségeit, amelyek mind a két feladathoz kapcsolódnak, a tevékenységekből elért bevétel arányában bontja szét. Tájékoztatásuk szerint ezt egyeztették a fenntartójukkal, és a bevételarányos költségmegosztás ez alapján került bevezetésre. Helyes a bevételarányos megosztás, vagy azt célszerű felülvizsgálni, és költségekhez rendelni a megosztást?
Részlet a válaszából: […] 1. A kórházak gazdasági irányításának átadása valóban nem számít szervezeti átalakulásnak. Az államháztartási (Áht., Ávr.) és a számviteli szabályok (Áhsz., Szt.) a leltározással kapcsolatban azokat az eseteket határozzák meg, amikor kötelező a fizikai leltározás,...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. november 7.

Készlet és tárgyi eszköz beszerzési értékének megállapítása

Kérdés:

A készlet- és a tárgyieszköz-beszerzési érték számításához és a számlák könyveléséhez szeretnénk állásfoglalást kérni, mivel az Szt. és az Áht. a bekerülési érték számításánál, illetve azok nyilvántartásánál véleményünk szerint nem fogalmaz teljesen következetesen. Az Áhsz. kormányrendelet a beruházásként elszámolt költségek körét az alábbiakban határozza meg: "A vásárolt, más által korábban már előállított termékek bekerülési értéke a piaci, forgalmi értéket leginkább tükröző nettó vételár, mivel az előállítás költségét (anyagok, munka stb. értéke) az előállító már elszámolta, a beszerzéshez kapcsolódó egyéb jogcímeken elszámolt kifizetések (szállítás, szerelés, biztosítás, hitelkamat, hatósági engedélyek stb.) pedig torzítanák ezt az értéket. Így a szállítási, kezelési stb. járulékos tételek nem részei a bekerülési értéknek, amennyiben azok nem részei a vételárnak. Ingatlanvásárlás esetén szintén elmondható, hogy a vételárként kifizetett összeget kell bekerülési értéknek tekinteni, a járulékos költségeket, díjakat nem lehet figyelembe venni."
Az Áhsz. 16. §-ának (7) bekezdése a vásárolt anyagok bekerülési értékére vonatkozóan az alábbiakat fogalmazza meg: "A vásárolt anyagok bekerülési értéke az egységes rovatrend K311. Szakmai anyagok beszerzése, K312. Üzemeltetési anyagok beszerzése és – a reprezentációs készletek, üzleti ajándékok beszerzésével kapcsolatosan – a K123. Egyéb külső személyi juttatások rovatokhoz, a vásárolt áruk bekerülési értéke a K313. Árubeszerzés rovathoz kapcsolódóan vezetett nyilvántartási számlákon végleges kötelezettségvállalásként, más fizetési kötelezettségként nyilvántartott vételár." Az Áhsz. 1. § (1) bekezdés 7. pont: "vételár, eladási ár: a termékek, szolgáltatások beszerzése, értékesítése után fizetett, kapott, felárral növelt, engedményekkel csökkentett, általános forgalmi adót nem tartalmazó ellenérték, hitelviszonyt megtestesítő kamatozó értékpapír esetén ide nem értve az Szt. 50. §-ának (3) bekezdése szerinti vételárban lévő felhalmozott kamatot".
Az Szt. a bekerülési érték számításánál figyelembe vehető költségek körét az alábbiakban határozza meg: 62. § (2) bekezdés: Vásárolt készleteknél (anyag, áru) bekerülési érték a 47–50. § szerinti tételek vagy a beszerzési értékek alapján számított átlagos (súlyozott) beszerzési ár, vagy a FIFO-módszer szerint meghatározott bekerülési érték; saját termelésű készleteknél (befejezetlen termelés, félkész és késztermék, állatok) előállítási érték az 51. § szerinti közvetlen önköltség, vagy az átlagos (súlyozott) közvetlen önköltség, vagy a FIFO-módszer szerint meghatározott közvetlen önköltség. A közvetlen önköltség utókalkulációval meghatározott vagy norma szerinti közvetlen önköltség lehet. A befejezetlen termelés norma szerinti közvetlen önköltsége a félkész termék, a késztermék norma szerinti közvetlen önköltségéből a készültségi fok alapján arányosítással is meghatározható.
Az Szt. 47. § (1) bekezdés: Az eszköz bekerülési (beszerzési, előállítási) értéke az eszköz megszerzése, létesítése, üzembe helyezése érdekében az üzembe helyezésig, a raktárba történő beszállításig felmerült, az eszközhöz egyedileg hozzákapcsolható tételek együttes összege. A bekerülési (beszerzési) érték az engedményekkel csökkentett, felárakkal növelt vételárat, továbbá az eszköz beszerzésével, üzembe helyezésével, raktárba történt beszállításával kapcsolatban felmerült szállítási és rakodási, alapozási, szerelési, üzembe helyezési, közvetítői tevékenység ellenértékét, díjait (ezen tevékenységeknek saját vállalkozásban történt végzése esetén az 51. § szerinti közvetlen önköltség aktivált értékét), a bizományi díjat, a beszerzéshez kapcsolódó adókat és adójellegű tételeket, a vámterheket foglalja magában.
(2) A bekerülési (beszerzési) érték részét képezi – az (1) bekezdésben felsoroltakon túlmenően – az eszköz beszerzéséhez szorosan kapcsolódó
c) a jogszabályon alapuló hatósági igazgatási, szolgáltatási díj.
Az Szt. alapján a vásárolt anyagok tekintetében a közbeszerzés költségének a bekerülési ár részének kell lennie, azonban az Áhsz. 1. §-a (1) bekezdésének 7. pontja ezt már nem részletezi, illetve nem utal az Szt.-re sem. A fenti jogszabályi hivatkozások alapján szeretném az állásfoglalásukat kérni arra vonatkozóan, hogy a készlet- és tárgyieszköz-beszerzések esetén a számlán szereplő szállítási költség és közbeszerzési díj (KEF-es szerződések után a szállítónak fizetendő 1%) a beszerzési érték részének tekinthető-e? Ezen költségeket a beszerzési árra történő szétosztással a K311 – K312 – K64 rovatokon szükséges nyilvántartani a készlet/eszköz értékének megemelésével, vagy a K337 (szállítási díj) és K355 (közbeszerzési díj) rovatokon a beszerzési ártól elkülönítve?

Részlet a válaszából: […] ...az Áhsz. nem írja elő. A vásárláshoz kapcsolódóan felmerülő egyéb kiadásokat, amelyek nem részei a vételárnak, pl. szállítás, adók, díjak, a közgazdasági tartalmuknak megfelelő rovatokon kell elszámolni.(Kéziratzárás: 2023. 05....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. május 16.

Önkormányzat által kiállított számlák

Kérdés: Az önkormányzat áfakörbe tartozik, havi bevallásra vagyunk kötelezettek.
Önkormányzatunknál minden kimenő számlát áfásan állítunk ki, függetlenül attól, hogy az milyen tevékenységet takar.
Ezek konkrétan:
1. közfoglalkoztatásban saját előállítású termény értékesítése (hagyma, krumpli),
2. önkormányzati bérlakás bérleti díjának kiszámlázása,
3. óvodások szállítása,
4. takarítási szolgáltatás kiszámlázása a hivatalunk felé,
5. a Magyar Közút tulajdonában lévő kerékpárút rendben tartása, és ennek kiszámlázása a Közút felé.
Minden tevékenységünkre áfás számlát kell-e kiállítanunk, vagy ha nem, akkor azt mi alapján tudjuk eldönteni, hogy melyek azok a szolgáltatások, amire áfakötelesek vagyunk, és van-e olyan, amire nem? Az önkormányzatunknál a gyermek-étkeztetés saját konyhán történik, a konyha áfaalany, negyedéves bevallási kötelezettséggel, az áfaköltség megosztásával számítjuk ki. A körzetünkben van olyan önkormányzat, amely nem tartozik az áfakörbe. Ha terményt ad el (napraforgót, amit fordított áfával kellene kiszámlázni), azt milyen formában tudja értékesíteni? Kérjük, ha a fentiekkel kapcsolatban jelent meg cikkük, írásuk, tüntessék fel a válaszban.
Részlet a válaszából: […] ...kiszámlázása attól függ, hogy választották-e az adókötelezettséget a bérlakás bérbeadására, ha nem, akkor áfamentes.3. Óvodások szállítása áfás szolgáltatás, az adómérték 27%.4. Takarítási szolgáltatás kiszámlázása a hivataluk felé áfás szolgáltatás,...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. december 20.

Önkormányzati utánfutó értékesítése

Kérdés: Önkormányzatunk használt utánfutóját szeretné térítésmentesen egy 100%-ban önkormányzati tulajdonban lévő nonprofit kft. tulajdonába adni. Ez a tevékenység termékértékesítésnek minősül-e, és áfaszempontból milyen kötelezettségekkel jár?
Részlet a válaszából: […] ...vagy azzal végzett adóköteles tevékenységet is, tehát az utánfutó működtetésével kapcsolatban keletkezett áfás bevétele (pl. ételkiszállításhoz használták).(Kéziratzárás: 2021. 03....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. március 30.

Tehergépkocsi értékesítése

Kérdés: Intézményünk alanyi adómentes. Van egy tehergépkocsink, ételszállításra használtuk, de áfát nem vontunk le. Eladhatjuk-e adómentesen? Ha kell áfát felszámítani, akkor mi a teendőnk, hogyan kell számlázni, áfát bevallani?
Részlet a válaszából: […] Az alanyi adómentesség személyes adómentességet jelent, amely meghatározott bevételi értékhatárig áll fenn, 2019. évtől 12 millió Ft ez a bevételi határ. Azonban az alanyi adómentes intézményekre is vonatkoznak az Áfa-tv. előírásai: számlázási kötelezettség,...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2019. augusztus 6.

Szociális étkezés áfa-visszaigénylése

Kérdés: Városunk szociális és gyermekjóléti társulása egyik intézménye által szociális étkeztetést nyújt. Az intézmény nem bentlakásos, a szolgáltatást igénybe vevők az ételt elviszik, vagy házhoz szállítással kapják meg. Az intézmény nem főz, az ételt településenként más-más vendéglátóhelyekről vásárolt élelmezésként biztosítja, ezért településenként eltérő 1-1 adag ebéd ára. A térítési díjakat városunk önkormányzatának rendelete szabályozza a társult településekre vonatkozóan. Az ellátást igénybe vevők jövedelmi helyzete, szociális rászorultsága alapján több térítésidíj-kategória van minden településen. Ingyenes étkezést nem nyújtanak senki részére. Az intézmény az ellátottak által befizetett térítési díjak bevételei áfáját befizeti, a vásárolt élelmezés kiadásának áfáját visszaigényli. Szeretnénk állásfoglalást kérni arra vonatkozóan, hogy helyes-e ez a gyakorlat, illetve hogyan kell helyesen eljárni a szociális étkeztetés áfájának visszaigénylése során.
Részlet a válaszából: […] ...étkeztetésnél nincs ilyen korlátozás.A vásárolt élelmezés kiadásának áfatartalmát levonásba helyezhetik. Ezenkívül az étel kiszállításával, csomagolásával, melegítésével stb. kapcsolatos kiadások áfatartalmát is levonásba helyezhetik. Ha tételesen el...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2017. október 17.

Egészségügyi szolgáltatások, vízitorna áfarendszerbeli megítélése

Kérdés: Önkormányzatunk 100 százalékos tulajdonában álló egészségügyi központ néhány szolgáltatására vonatkozik a kérdésem. Az egészségügyi centrumban számos szolgáltatás vehető igénybe, e szolgáltatások többsége elsődlegesen humán gyógyászati célú.
1. Az egészségügyi központ által nyújtott gyógyfürdő- és kádfürdő-szolgáltatás, valamint a kismama- és a nyugdíjas-vízitorna, az aerobiktorna és a sportsérülések kezelésére szolgáló akvatréning az Áfa-tv. alapján adóköteles vagy adómentes szolgáltatásnak minősül. Amennyiben az adómentesség felmerül, akkor mely rendelkezés alapján? Az árlista szerint a gyógyvizes gyógymedence és a gyógyvizes kádfürdő szolgáltatás OEP-támogatással, kizárólag vénnyel és kezelőlappal vehető igénybe.
2. A kismama- és a nyugdíjas-vízitorna, az akva­aerobik torna és a sportsérülések kezelésére szolgáló akvatréning minősülhet-e az Áfa-tv. 85. §-ának m) pontja alapján adómentes szolgáltatásnak, vagy az uszoda- és strandfürdő-szolgáltatás körébe tartozó szolgáltatásként adóköteles ügyletként kell kezelni?
3. Az OEP által nyújtott támogatást mint árat közvetlenül befolyásoló támogatást fel kell tüntetni az Áfa-tv. 5. számú melléklete szerinti levonási hányados számlálójában? Az egészségügyi központ jelenleg nem kap OEP-támogatást, azonban kap önkormányzati támogatást, amely az OEP-támogatást kiváltja. Ezt az önkormányzati támogatást az 5. sz. melléklet szerint az arányosítás során hogyan kell figyelembe venni?
Részlet a válaszából: […] ...mentes az adó alólb) az a szolgáltatásnyújtás és az ahhoz szorosan kapcsolódó sérült- vagy betegápolás és sérült- vagy betegszállítás, valamint az azokhoz szorosan kapcsolódó termékértékesítés, amelyet humán-egészségügyi ellátás keretében...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2015. március 17.

Gépjármű áfája

Kérdés: Önkormányzatunk vásárolni szeretne egy autót, melyet többek közt teherszállításra is kíván használni. A kereskedőtől kapott információnk szerint a jármű forgalmi engedélye szerint a gépkocsi tehergépjárműnek minősül, jóllehet személyszállításra is alkalmas. A jogszabály 33. § (2) bekezdésében foglaltak szerint levonási tilalom alá esik a személygépkocsi beszerzésekor előzetesen felszámított áfa. Kérdésünk, hogy levonhatjuk-e a tehergépjármű beszerzésekor felszámított áfát?
Részlet a válaszából: […] Az Áfa-tv. alkalmazásában az e törvényben vámtarifaszámrahivatkozással meghatározott termékek tekintetében a Kereskedelmi Vámtarifa 2002.július 31. napján hatályos besorolási rendjét kell irányadónak tekinteni.Figyelemmel arra, hogy az Áfa-tv. a személygépkocsit a vtsz. 8703...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2007. június 12.

Állatgyógyászati oltóanyag és oltás áfája

Kérdés: A marhalevél kiállításával kapcsolatos tevékenység a Költségvetési Levelek 41. számában az 1000. kérdésre adott válasz szerint közhatalmi tevékenységnek minősül, és mint ilyen, nem tartozik az Áfa-tv. hatálya alá. Munkám során azonban a marhalevél kiállítása kapcsán merült fel az a kérdés, hogy beletartozik-e a közhatalmi tevékenységbe az állatok veszettség elleni oltásának a díja, illetőleg maga az oltóanyag díja, azaz esetlegesen ez a tevékenység sem minősül áfakötelesnek?
Részlet a válaszából: […] ...település területére vagy – külön jogszabály alapján elrendeltzárlat esetén – a tartási helyéről más tartási helyre történő szállításánaknincs akadálya. Az Áfa-tv. 4/A. § (2) bekezdése értelmében közhatalmitevékenységnek minősülnek – többek...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2006. szeptember 26.

Szociális alapon nyújtott étkeztetés

Kérdés: Önállóan gazdálkodó költségvetési intézmény vagyunk. Tevékenységi körünkbe tartozik tárgyi adómentes tevékenység, illetve adóköteles tevékenység is. 2006. március 1-jétől a városi önkormányzat feladatkörünkbe utalta a városban élő idős betegek szociális étkeztetését. A szociális gondozás, támogatói szolgálat feladatkörét továbbra is a városban működő szociális intézmény látja el. Konyhával nem rendelkezünk, ezért egy másik költségvetési intézménytől vásároljuk az ételt. Nyersanyagköltséget és rezsiköltséget számláznak felénk áfával, továbbá intézményi szinten is felmerülnek költségek. (Gázolaj, benzin, autó-karbantartás stb.) Mi az ellátottak felé állítunk ki 15%-os tartalmú számlát a szociális étkeztetésről. Természetesen az általunk beszedett étkeztetés bevétele nem fedezi a kiadásokat, ezért önkormányzati támogatás is kapcsolódik a feladatellátáshoz. A főkönyvben a tevékenység kiadásait és bevételeit teljes mértékben el tudjuk különíteni. Könyvelőprogramunk lehetőséget nyújt arra, hogy a szociális étkeztetés szakfeladatra csak az ezzel kapcsolatos kiadásokat és bevételeket könyveljük. Az adót milyen mértékben lesz jogunk levonni, kell-e arányosítani? (Ismereteim szerint 2006. január 1-jétől nem kötelező a költségvetési intézményeknek alkalmazni az áfaarányosítás szabályait.) Miután az étel kiszállításához üzemanyagként gázolajat és benzint is vásárolunk, ezek beszerzési áfáját levonhatjuk-e, vagy csak a gázolaj után, hiszen az Áfa-tv. 33. §-a alapján nem vonható le motorbenzin beszerzése utáni áfa?
Részlet a válaszából: […] Mindenekelőtt a szociális étkeztetés adómértékét szükségesvizsgálni a szóban forgó esetben. A szociális étkeztetést önmagában 15%-os adóterheli az Áfa-tv. 1. számú melléklet II. részének 69. sorában foglaltakszerint. Amennyiben azonban a szociális ellátás részeként...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2006. május 16.
1
2