Bentlakásos intézmény működése – intézményi térítési díjon felüli szolgáltatások áfája

Kérdés: Bentlakásos intézmény – költségvetési szerv, idősotthon – vagyunk, közel 500 fő gondozottal és 250 fő munkavállalóval. Havi intézményi térítési díj ellenében és azonfelül, bentlakóinknak különböző szolgáltatásokat nyújtunk. Ezek egy része jogszabályi előíráson alapul, és a térítési díjban benne foglaltatik [adómentes szolgáltatás az Áfa-tv. 85. § (1) bekezdésének f) pontja és 85. § (4) bekezdése alapján], más része a lakó állapota és igénye szerint választható plusztérítés ellenében.
Külön térítendő termékek és szolgáltatások köre:
- Nem jogszabályi előíráson alapuló, illetve az intézményi térítési díj által nem fedezett gyógyszerek. A felírt receptek alapján a teljes gyógyszerszükségletet intézményünk vásárolja meg, majd a nem jogszabályon alapuló, nem a térítési díj részét képező részt kiszámlázza a lakóknak. A térítés a szociális helyzeten is múlik, tehát ha nem alaplistás gyógyszert kap a lakó, és térítenie kéne, de nincs rá fedezete, akkor a szociális helyzetére tekintettel mégsem kell térítenie. A gyógyszerellátás komplex szolgáltatás, függetlenül attól, hogy alaplistás vagy nem alaplistás tételről van szó. Ez a szolgáltatás tartalmazza a receptre történő felíratást az intézmény orvosával, a gyógyszer beszerzését, a név szerinti nyilvántartásba vételt, adagolást, adott esetben a beadást is, a veszélyes hulladék kezelését. Lakóink 75%-a nem képes arra, hogy a saját gyógyszerezését önállóan és biztonságosan el tudja végezni, felügyelet nélkül. Adómentesen számlázunk, mert a gyógyszerrel történő ellátás, felügyelet a fentiekben leírt komplex tevékenység, ami szorosan kapcsolódik a fő tevékenységünk megfelelő minőségben történő ellátásához, attól el nem választható. A bejövő számlák áfáját nem igényeljük vissza.
- Tévé-, hűtőszekrénybérlet. Azoknak a lakóknak, akik nem rendelkeznek saját berendezéssel, lehetőségük van ezen intézményi tulajdonú eszközök bérlésére, használatára a lakószobán belül. Az erre a célra vásárolt eszközök áfája nem kerül levonásra.
- Fodrászszolgáltatás. Az alapellátásban háromhavonta egy alkalom van benne, az ezenfelüli hajvágások és speciális beavatkozás (berakás, dauer stb.) térítendő. Ezt kizárólag a lakóink vehetik igénybe akár oly módon is, hogy a fodrász "ágyhoz" megy.
- Egyéb szolgáltatások. Fogtechnikai munkák, intézményi tulajdonú gépkocsi magáncélú igénybevétele.
Tekinthetőek-e a fentiekben felsorolt, külön térítési díjon felül fizetendő termékértékesítések és szolgáltatások járulékos szolgáltatásnak, számlázhatjuk-e ezeket adómentes értékesítésként? Ezek a tételek nem önálló célként jelennek meg, hanem arra szolgálnak, hogy a fő szolgáltatásunkat a lehető legjobb feltételek mellett tudják igénybe venni. Különálló módon nem léteznek, így pl. nem vásárolnánk tévét, ha erre a beköltöző lakó nem tartana igényt, illetve mozgásában akadályozott, és nem tud kifáradni a közös helyiségbe [hivatkozás: Héa-irányelv 78. cikk b) pont].
Részlet a válaszából: […] ...számláz.A kérdésben hivatkozott Héa-irányelv 78. cikkének b) pontját úgy kell értelmezni, hogy pl. egy termék megvásárolható postai kiszállítással, vagy elfuvarozással, vagy anélkül, mert a vevő az eladó raktárába megy érte, és saját maga gondoskodik...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. december 15.

Motorjavítási szolgáltatás áfarendszerbeli megítélése

Kérdés: Egy magyar társaság megbízást kap egy indiai illetőséggel rendelkező – kapcsolt vállalkozási viszonyban álló – megrendelőtől arra, hogy különböző, autógyártással foglalkozó társaságok tulajdonában álló motorokon javítási szolgáltatást végezzen el. A javítandó motorokba beépítendő alkatrészeket a megrendelő bocsátja a társaság rendelkezésére, és mivel a javítási szolgáltatás elvégzése Magyarországon történik, ezen alkatrészeket szabad forgalomba helyezik. A behozott alkatrészek tulajdonjoga tekintetében elmondható továbbá, hogy a társaság részére történő átadás ellenére továbbra is változatlanul a megrendelő tulajdonában maradnak, a termék feletti tulajdonjog nem száll át a társaságra.
1. Helyes-e az az álláspont, miszerint a társaság tekintendő a Magyarországra behozott alkatrészek importőrének – és így az importhoz kapcsolódó áfafizetési kötelezettség alanyának -‚ továbbá helyes-e az az álláspont, mely szerint az alkatrészek importjával kapcsolatban felmerülő áfa tekintetében a társaság a levonási jogát érvényesítheti, illetve a megrendelőnek nem keletkezik Magyarországon áfaregisztrációs kötelezettsége?
2. Helyes-e az az álláspont, hogy a társaság által nyújtott szolgáltatás – magában foglalva a Magyar-országra behozott termékeknek a motorokba történő beszerelését – komplex szolgáltatásnak minősül, és azon belül a jogügylet domináns céljának, és így az áfakezelést meghatározó fő elemnek a javítási szolgáltatás tekintendő, figyelemmel arra is, hogy a szolgáltatás magában foglalja a motor részét képező alkatrészek határt átlépő mozgatását is?
Részlet a válaszából: […] ...irányul, hanem a javítási szolgáltatásra, melynek eredményeképp már egy működőképes motor kerül a társaságok részére leszállításra. Mindezekből következően – figyelemmel az ügylet céljára, az elsődleges szerződéses célra is – véleményünk szerint...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. február 25.

Úthasználati díjat terhelő áfa levonása, úthasználati díj továbbszámlázása

Kérdés: Egy Szlovákiában letelepedett, flottakezeléssel kapcsolatos szolgáltatásokat nyújtó társaság szolgáltatási szerződés keretében kezeli a jellemzően szállítmányozással foglalkozó ügyfelek flottáit.
1. A társaság által megvásárolt úthasználati díj az ügyfelek részére történő továbbszámlázás során járulékos szolgáltatásként beépül a flottakezelési szolgáltatás adóalapjába, így a társaság egyetlen, összetett szolgáltatást nyújt ügyfelei részére. A Héa-irányelv 44. cikkének szabályaival összhangban a társaság által nyújtott flottakezelési szolgáltatás teljesítési helyét a szolgáltatást igénybe vevő adóalany letelepedési helye határozza meg, azaz jól gondoljuk, hogy a társaságnak nem merül fel Magyarországon áfakötelezettsége az úthasználati díj közvetítésével összefüggésben?
2. A társaság az útdíjat saját nevében, de az ügyfelek részére fizeti meg, és azt flottakezelési szolgáltatása keretében továbbszámlázza ügyfelei részére. Helyesen látjuk, hogy az Áfa-tv. 125. §-a (1) bekezdésének d) pontja, illetve a 247. § (3) bekezdése alapján a társaság jogosult az útdíjon felszámított áfa visszaigénylésére?
3. A társaság előző pontban említett áfa-visszaigénylési jogosultságát nem befolyásolja, ha az ügyfelek részére kiállított számlákon "flottakezelési szolgáltatás" kerül feltüntetésre (mely magában foglalja a továbbszámlázott úthasználati díjak összegét is), azaz nem szükséges külön utalni a számlán az úthasználati díj áthárítására?
4. Amennyiben mégis szükséges a számlán utalni az útdíj áthárítására, elegendő-e a számlán csupán annak tényét jelezni, hogy a flottakezelési szolgáltatás ellenértéke tartalmazza az úthasználati díjat is, vagy azt külön sorban, konkrét értékkel kell szerepeltetni?
Részlet a válaszából: […] 1. A Héa-irányelv 78. cikkének b) pontja kimondja, hogy az adóalap részét képezik azon járulékos költségek – így különösen a jutalék, a csomagolási, fuvarozási és biztosítási költségek -, amelyeket az értékesítést teljesítő a megrendelőre terhel. [Lényegében...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2019. november 26.

ERA-kód

Kérdés: Felsőoktatási intézményként működve (alaptevékenységek: oktatás és egészségügy) szolgáltatások elszámolása témakörben kérem a segítségüket. A K336-os ERA-rovat a szakmai tevékenységet segítő szolgáltatásokat tartalmazza, és a következőképpen fogalmaz:
"...szolgáltatások... vételárát, amelyeket államháztartáson kívüli szervezetek, személyek teljesítenek..."
Amennyiben egyértelműen szakmai tevékenységet segítő szolgáltatásról van szó, amelyet államháztartáson belüli szerv végez, az ezen a rovaton egyáltalán nem, csak más ERA-rovaton számolható el? (Pl. Kutatóintézetünk DNS-szekvenálást, idegsejtvizsgálatot végeztet államháztartáson belüli szervezettel.)
Részlet a válaszából: […] ...szerepeltethető szolgáltatások vételárát. Így különösen a raktározás, csomagolás, postai levél, csomag, távirat, postafiókbérlet, szállítás, bizományi tevékenység, takarítás, mosás és vegytisztítás, kéményseprés, rovarirtás vételárát, a közigazgatási...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2019. november 5.

Foglalkozás-egészségügyi szolgáltatás számlázása

Kérdés: Intézményünknek az önkormányzat szolgáltató kft.-je számlázza többek között a tisztítószereket, védőruhákat és a foglalkoztatás-egészségügyi ellátást. Az ellátást végző orvos a kft.-nek számláz. A kft. intézményünknek áfás számlát állít ki a foglalkoztatás-egészségügyi ellátásról. Felmerült bennünk, hogy nem adómentesen kellene-e számlázni az orvosi szolgáltatást?
Részlet a válaszából: […] ...mentes az adó alól az a szolgáltatásnyújtás és az ahhoz szorosan kapcsolódó sérült- vagy betegápolás és sérült- vagy betegszállítás, valamint az azokhoz szorosan kapcsolódó termékértékesítés, amelyet humán-egészségügyi ellátás keretében...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2019. február 5.

Munkásszálló-igénybevételi és csoportos munkásszállítási szolgáltatások

Kérdés: Egy Nyugat-Magyarországon letelepedett, gyártással foglalkozó társaság saját, illetve kölcsönzött munkavállalók elszállásolásával kapcsolatosan szolgáltatási szerződést kötött egy Magyarországon letelepedett, munkaerő-szállás--adással foglalkozó szolgáltatásnyújtó céggel. A?munkavállalók a gyártóüzem 30-60 kilométeres körzetében elhelyezkedő településeken kerülnek elszállásolásra a szolgáltatásnyújtó saját tulajdonában álló vagy általa bérelt épületekben. A szolgáltatásnyújtó havonta 27%-os áfa felszámításával számláz szolgáltatási díjat a társaság számára. Ez a díj tartalmazza a szálláshely használatának díját, a közmű- (villany, víz, fűtés) költségeket, internet, kábeltévé díját, a konyha és étkező, valamint vizesblokk használatának költségeit, továbbá az ágyneműk tisztításának, a közös használatú terek takarításának költségeit. Továbbá a társaság buszjáratok indításával gondoskodik arról, hogy a munkavállalók eljussanak a gyártóüzembe. A társaság mind a szálláshelyeket, mind pedig az utazási szolgáltatásokat térítésmentesen nyújtja dolgozói számára.
1. A társaság által a munkavállalók részére biztosított szállás- és személyszállítási szolgáltatások a társaság adóköteles gazdasági tevékenysége érdekében merülnek fel. Igaz-e, hogy a társaság jogosult a fenti szolgáltatásokkal összefüggésben felmerült előzetesen felszámított áfát levonásba helyezni? A szállítási szolgáltatás nem minősül az Áfa-tv. 14. §-ának (2) bekezdése értelmében ellenérték fejében teljesített szolgáltatásnyújtásnak, azaz a társaságnak a nyújtott szolgáltatások tekintetében nem merül fel áfafizetési kötelezettsége?
2. A szolgáltatásnyújtó által nyújtott munkásszállás-szolgáltatás összetett szolgáltatásnak minősül, amely a fő szabály szerinti 27 százalékos adómértékkel adózik, és nem tekinthető pusztán ingatlan-bérbeadásnak, illetve kereskedelmi szálláshely-szolgáltatásnak sem?
Részlet a válaszából: […] ...egyéb módon hasznosítja. A?hivatkozott előírásból következően a munkáltató által a munkavállalók részére biztosított munkásszállítás, valamint elszállásolás kapcsán felmerült előzetesen felszámított forgalmi adó levonhatósága szempontjából azt...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2018. december 18.

Rovatrend

Kérdés: Az Áhsz. 15. melléklete a K336 Szakmai tevékenységet segítő szolgáltatások rovathoz kapcsolódóan az alábbiakról rendelkezik: "Ezen a rovaton kell elszámolni a) azokat az egyébként jellemzően az államháztartás által kibocsátott komplex szolgáltatások – különösen egészségügyi, oktatási (az informatikai oktatás kivételével), szociális szolgáltatások – vételárát, amelyeket államháztartáson kívüli szervezetek, személyek teljesítenek". A különösen kitétel és a felsorolás alapján ezen a rovaton egy önkormányzat esetében elszámolhatók-e a közszolgáltatási szerződés alapján ellátott zöldterület-kezelési, temetőüzemeltetési stb. feladatok kiadásai, vagy azokat inkább a K337 Egyéb szolgáltatások rovaton kell kimutatni?
Részlet a válaszából: […] ...nem szerepeltethető szolgáltatások vételárát, különösen a raktározás, csomagolás, postai levél, csomag, távirat, postafiókbérlet, szállítás, bizományi tevékenység, takarítás, mosás és vegytisztítás, kéményseprés, rovarirtás vételárát, a közigazgatási...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2016. november 29.

Hajókirándulás, utazásszervezés

Kérdés: Önkormányzatunk a régió turizmusának fellendítésére létrehozott program keretében kapcsolatba került egy főtevékenységként vízi személyszállítást végző zrt.-vel (továbbiakban: XY Zrt.). Az XY Zrt. többek között egynapos hajókirándulásokat is szervez, melyek során saját szolgáltatásokat (hajózás, idegenvezetés), valamint más adóalanyoktól igénybe vett szolgáltatásokat (ebéd, borkóstoló, kisvonat) egyaránt nyújt ügyfelei részére. Az önkormányzat és az XY Zrt. együttműködése, illetve az XY Zrt. tevékenységének támogatása kapcsán kérdésként merült fel, hogy az említett egynapos hajó­kirándulás utazásszervezési szolgáltatásnak minő­sül-e az általános forgalmi adózás szempontjából, vagy azokra az utazásszervezési szolgáltatásokra vonatkozó különös szabályok nem alkalmazhatók, és így az általános szabályok szerint kell megítélni azokat?
Részlet a válaszából: […] ...a továbbiakban együtt: más adóalany) által teljesített szolgáltatásnyújtás, termékértékesítés (így különösen: személyszállítás, szálláshely-szolgáltatás, ellátás és idegenvezetés) szükséges.A rendelkezésünkre álló információk alapján az...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2012. szeptember 18.

Szociális alapon nyújtott étkeztetés

Kérdés: Önállóan gazdálkodó költségvetési intézmény vagyunk. Tevékenységi körünkbe tartozik tárgyi adómentes tevékenység, illetve adóköteles tevékenység is. 2006. március 1-jétől a városi önkormányzat feladatkörünkbe utalta a városban élő idős betegek szociális étkeztetését. A szociális gondozás, támogatói szolgálat feladatkörét továbbra is a városban működő szociális intézmény látja el. Konyhával nem rendelkezünk, ezért egy másik költségvetési intézménytől vásároljuk az ételt. Nyersanyagköltséget és rezsiköltséget számláznak felénk áfával, továbbá intézményi szinten is felmerülnek költségek. (Gázolaj, benzin, autó-karbantartás stb.) Mi az ellátottak felé állítunk ki 15%-os tartalmú számlát a szociális étkeztetésről. Természetesen az általunk beszedett étkeztetés bevétele nem fedezi a kiadásokat, ezért önkormányzati támogatás is kapcsolódik a feladatellátáshoz. A főkönyvben a tevékenység kiadásait és bevételeit teljes mértékben el tudjuk különíteni. Könyvelőprogramunk lehetőséget nyújt arra, hogy a szociális étkeztetés szakfeladatra csak az ezzel kapcsolatos kiadásokat és bevételeket könyveljük. Az adót milyen mértékben lesz jogunk levonni, kell-e arányosítani? (Ismereteim szerint 2006. január 1-jétől nem kötelező a költségvetési intézményeknek alkalmazni az áfaarányosítás szabályait.) Miután az étel kiszállításához üzemanyagként gázolajat és benzint is vásárolunk, ezek beszerzési áfáját levonhatjuk-e, vagy csak a gázolaj után, hiszen az Áfa-tv. 33. §-a alapján nem vonható le motorbenzin beszerzése utáni áfa?
Részlet a válaszából: […] Mindenekelőtt a szociális étkeztetés adómértékét szükségesvizsgálni a szóban forgó esetben. A szociális étkeztetést önmagában 15%-os adóterheli az Áfa-tv. 1. számú melléklet II. részének 69. sorában foglaltakszerint. Amennyiben azonban a szociális ellátás részeként...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2006. május 16.