Kórházak gazdasági irányításának átadásával összefüggő döntések

Kérdés: 1. A kórházak átszervezése során hozott kormányzati döntések alapján 2021. december 1-jétől 2023. június 30-ig önálló gazdálkodó szervezettel nem rendelkező költségvetési szerv (kórház) gazdasági irányítását a megyei kórház végezte. 2023. július 1-jétől már nem a megyei kórház gazdasági irányítása alá tartozik az intézmény. Véleményem szerint 2023. 06. 30-i dátummal nem szükséges fizikai leltárfelvételt készíteni, mivel az előzőekben leírt esetben nem intézmények kiválása, szétválása történik. Jól gondoljuk, hogy nincs jogszabályi kötelezettség az évközi leltározásra?
2. Jogszabályváltozás miatt 2023. július 1-jétől, illetve 2024. január 1-jétől a védőnői szolgálat átkerül a megyei kórházhoz az önkormányzatoktól. A védőnői szolgálat több önkormányzatnál egy épületben, közös eszközök használatával működött általában háziorvosi ellátással. Az épületekben is több közösen használt rész található (közös váróterem, öltöző, konyha, mosdók), de van olyan épület, amelyben szolgálati lakás is kialakításra került a rendelőkkel együtt. Sok esetben azt látjuk, hogy nem volt olyan jellemző mutató, amely a felmerült közös költségek megosztását teljes bizonyossággal igazolná. Ha elkülönült rendelőkben is folyt a munka, a rendeléseknek helyet adó épületben nem voltak "almérők", amelyek alapján a tényleges energiaköltségek meghatározhatóak lennének. Így a védőnői szolgálat és az egyéb tevékenység során felmerült anyagok, rezsiköltségek, takarítás, veszélyes anyagok elszállítása és minden egyéb más felmerülő kiadások megosztásának valódisága megkérdőjelezhető. A védőnői szolgálatot átvevő kórház szeretné pontos mutatókkal megosztani az előbb felsorolt költségeket. Szerintünk ez a mutató lehetne a helyiségek négyzetmétere, légköbmétere és a rendelési idő. Helyesen gondoljuk a tevékenységekhez rendelt költségek megosztását?
3. Alaptevékenységet és vállalkozási tevékenységet egyaránt végző költségvetési intézmény azon költségeit, amelyek mind a két feladathoz kapcsolódnak, a tevékenységekből elért bevétel arányában bontja szét. Tájékoztatásuk szerint ezt egyeztették a fenntartójukkal, és a bevételarányos költségmegosztás ez alapján került bevezetésre. Helyes a bevételarányos megosztás, vagy azt célszerű felülvizsgálni, és költségekhez rendelni a megosztást?
Részlet a válaszából: […] ...jegyek alapján kell a megfelelő költséghelyre könyvelni.Amennyiben a takarítási szolgáltatást külső szolgáltatótól rendelik meg, akkor számláztathatják külön a védőnői szolgálat és az orvosi rendelő takarítását, ha ez nem lehetséges, akkor...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. november 7.

Tartozásátvállalás

Kérdés: Egy általános forgalmi adó áthárításával járó ügylet kapcsán szeretnénk, hogy az adóhatóság a visszaigénylésre jogosultnak járó összeget ne utalja ki, hanem azt az adófizetésre kötelezett számlájára vezesse át. Van erre lehetőség? Milyen kérelmet kell az adóhatósághoz benyújtani?
Részlet a válaszából: […] Az adót az köteles megfizetni, akit erre a jogszabály kötelez [Art. 58. § (1) bekezdése]. Ugyanakkor az adóhatóság az adó-visszaigénylést a visszaigénylést benyújtó számára fogja kiutalni (természetesen, ha a kiutalási kérelem jogszerű, és az egyéb feltételek is...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. december 14.

Jogutóddal történő megszűnés

Kérdés: Költségvetési szerv 2021. 09. 30-i jogutóddal történő megszűnését követően milyen szabályok alapján fogadja be a jogutód a szerződéses partnerek számláit? A jogelőd szervezet kapott 09. 20-i keltezésűt októberi elszámolási időszakra vonatkozóan. A jogutód elfogadhatja-e a számlát ebben az esetben, ha a jogelőd szervezetre van kiállítva? Októberben érkező számlát, ami szeptemberi elszámolási időszakra szól, befogadhat-e a jogutód szervezet, ha a jogelőd szervezetre van kiállítva? A jogelőd szervezetek esetében meddig szükséges a beérkező számlákat a záró beszámolóban kötelezettségként szerepeltetni? Jogelőd szervezetre kiállított számla befogadásának határidejére vonatkozóan van-e szabályozás?
Részlet a válaszából: […] ...alapján.A kérdéses esetben a megszűnés, átalakulás napja 2021. 09. 30. Eddig az időpontig kell a záró beszámolóba beállítani a számlákat.Az Áhsz. 49/B. §-a szerint beolvadás és jogutód nélküli megszűnés esetén a megszűnő költségvetési szerv, társulás...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. november 23.

Költségvetési intézmények átalakulása

Kérdés: Központi költségvetési szerv vagyunk, ez év november 1-jétől három költségvetési intézményünk beolvadással átalakul. Két intézmény esetében, amelyek megszűnnek, beszámolót kell készíteni, van-e egyéb könyvelési teendőnk? A harmadik intézmény, a jogutód esetében kérem, részletesen leírni szíveskedjenek a szükséges számviteli elszámolásokat.
Részlet a válaszából: […] ...szervnél a megszűnés fordulónapján meglévő pénzeszközöknek a 17. melléklet 4. pontjának a) alpontja szerinti 36. Sajátos elszámolások számlacsoport számláinak egyenlegével korrigált összegét pénzforgalom nélküli tételként a költségvetési számvitelben a K506....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. október 13.

Cégértékelés

Kérdés: Az önkormányzat 100%-os tulajdonában lévő nonprofit kft. törzstőkéjét megemelte a kft. eredménytartalékából. A részesedés növekedését hogyan kell könyvelni az önkormányzatnál?
Részlet a válaszából: […] ...beszerzése vagy K66. Meglévő részesedések növeléséhez kapcsolódó kiadások rovatokhoz kapcsolódóan vezetett nyilvántartási számlákon végleges kötelezettségvállalásként, más fizetési kötelezettségként nyilvántartott összeggel. A társulási...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2019. december 17.

Beolvadás áfarendszerbeli megítélése

Kérdés: Egy korlátolt felelősségű társasági formában működő leányvállalat beolvad részvénytársasági formában működő anyavállalatába (az anyavállalat a beolvadáskor belföldön nyilvántartásba vett adóalany). Álláspontunk szerint, amennyiben a beolvadás kapcsán teljesülnek az Áfa-tv. 18. §-ának (1)-(2) bekezdéseiben meghatározott feltételek, akkor az Áfa-tv. hatályán kívüli ügyletről van szó, és a leányvállalatnak a beolvadással kapcsolatban nincs számlakibocsátási kötelezettsége, valamint nem keletkezik áfabevallási és áfafizetési kötelezettsége sem. Helyes ez a meglátás?
Részlet a válaszából: […] ...a termék beszerzője, szolgáltatás igénybevevője részére, ha az az adóalanytól eltérő más személy vagy szervezet, számla kibocsátásáról gondoskodni. Tekintettel arra, hogy a kérdéses esetben nem beszélhetünk az adóalanytól eltérő más...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2017. április 11.

Számla javítása

Kérdés: A számlán a teljesítési időpont téves megjelölése miatt annak kijavítása szabályos-e, ha az összes eredeti számlára felvezetésre kerül a javítás, illetve ennek lehetősége szerint az milyen módon szabályszerű? A számla kibocsátójának (szövetkezet) átalakulása (kft.) problémát okoz a számla sztornózásában és új számla kiadásában, mint kijavításban?
Részlet a válaszából: […] ...az általános forgalmi adóról szóló 2007. évi CXXVII. törvény (atovábbiakban: Áfa-tv.) 170. §-ában foglaltak szerinti számlával egy tekintetalá eső okirattal.A (kézi kitöltésű) számla javítása akkor szabályos, ha akibocsátó minden...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2009. augusztus 18.