Munkaruha-juttatás

Kérdés: Önkormányzatunk és intézménye, az óvoda belső szabályzata alapján munkaruha--juttatásban részesíti a dolgozóit, egységesen évente 20 000 forint összegben. A dolgozóknak a 20 000 forint kerül kifizetésre, mellyel – az intézmény nevére szóló – számlák ellenében kell elszámolniuk. Az óvodában az óvodapedagógusok és a dajkák kapnak, az önkormányzatnál a fizikai dolgozók (takarító, közterület-fenntartók). A szabályzat tartalmazza, hogy az egyes munkakörökben milyen ruházat vásárolható munkaruhaként. Pl. óvodapedagógus esetén: sportruházat, sportcipő, póló, dzseki, csizma, nadrág, papucs, kosztüm, blúz, köpeny vagy nadrág tunikával. Az Szja-tv. 1. számú melléklete 9.2. pontjának b) alpontja szerint munkaruházat az olyan öltözet és tartozékai, amelyet a munkavállaló egészségének védelme, a munkakörén, feladatainak ellátásán kívül hordott ruházatának megóvása céljából az adott munkakörben, a feladat ellátása közben visel, feltéve, hogy a körülményekből megállapíthatóan a munkaruházati termék használata nélkül a munkavállaló egészsége veszélyeztetett, illetőleg a ruházat nagymértékű szennyeződése, gyors elhasználódása következik be.
1. Van-e olyan jogszabály, ami kötelezően előírja ezen dolgozók esetében munkaruha vagy védőruha kötelező juttatását?
2. Megfelelnek-e a szabályzatban felsorolt ruházatok az Szja-tv. 9.2. pontjának?
3. A jelenleg alkalmazott megoldásnál kell-e a dolgozóktól járulékot, szja-t levonni, illetve a munkáltatónak szociális hozzájárulási adót fizetni, illetve a KIRA-rendszerben számfejteni?
4. Más-e az eljárás és a juttatás adóvonzata, ha a munkáltató vásárolja meg a munkaruhát, tehát mindenkinek egységesen ugyanolyan ruházatot?
5. Miként könyveljük a munkaruha-juttatást, K1108 Ruházati költségtérítésként, vagy K312 rovatra dologi kiadásként?
Részlet a válaszából: […] ...szempontjából nincs jelentősége annak, hogy a dolgozó vásárolja meg a munkaruházati termékeket, és a munkáltató nevére szóló számlával elszámol, vagy a munkáltató vásárolja meg a ruhákat, de mindenképpen szükséges a munkáltató nevére, címére szóló...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. május 17.

Távmunkavégzéshez biztosított laptop

Kérdés: Hogyan alakul az adókötelezettség abban az esetben, ha egy távmunkavégzés keretében foglalkoztatott munkavállalónak a munkáltató 2 darab, egyenként 150 ezer forint értékű laptopot vásárol, az egyiket május hónapban, a másikat pedig szeptemberben?
Részlet a válaszából: […] ...szükséges számítógép, számítástechnikai eszköz a munkavállaló tulajdona lesz, vagy a munkavállaló szerzi be, és az erre vonatkozó számla nem a munkáltató nevére szól, akkor a számla ellenében kapott költségtérítés a munkavállaló nem önálló...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. október 12.

Kiküldetés vagy hivatali út

Kérdés: Egyik dolgozónk Budapesten lakik és otthon dolgozik, de a munkaszerződése szerint hetente két napot az intézmény székhelyén, Nagykanizsán kell dolgoznia. A Budapest-Nagykanizsa közötti utazást és a szállásköltségét kiküldetésként számoltuk el. Helyesen jártunk el, vagy hivatali útnak kellene tekinteni?
Részlet a válaszából: […] ...címén vagya) az üzemanyag-fogyasztási norma és az állami adó- és vámhatóság által közzétett üzemanyagár,b) a számlával (számlákkal) igazolt üzemanyag-vásárlás vehető figyelembe, azonban a számla alapján figyelembe vett üzemanyag-mennyiség...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. április 14.

Szakmai konferenciával kapcsolatos utazási és szállásköltségek megtérítése

Kérdés: Az egyik intézményvezető 2 napos szakmai konferenciára utazott. Az általa leadott kiküldetési rendelvény tartalmazza az utazással kapcsolatos és a szállásköltségét is, mert az ország távolabbi helyén rendezték meg a konferenciát. A szállásról hozott egy számlát, amely az intézmény nevére szól, és az intézmény bankkártyájával fizette ki. Az autópálya-matricát úgyszintén az intézmény bankkártyájával fizette ki. Ezek a tételek is szerepelnek a kiküldetési rendelvényén. Mely tételek szerepelnek helyesen a kiküldetési rendelvényen? Csak azok, amelyeket ki kell a munkavállaló részére fizetni, vagy a kiküldetéssel kapcsolatos összes felmerült költség, még azok is, amelyeket intézményi bankkártyával kifizetett? A szállás és az autópálya-matrica kiegyenlítése megjelenik az intézmény bankkártyához kapcsolt számla kivonatain. Hová kell könyvelni a két bankkártyával kifizetett tételt? Le kell-e számfejteni ezeket a tételeket (szállás, autópálya-matrica) kiküldetésként, ha bankkártyával az intézmény már kifizette? Mely rovatokra kell könyvelni ezeket a tételeket?
Részlet a válaszából: […] A kérdéses esetben munkajogi értelemben kiküldetésről beszélhetünk, azaz eltérő helyen történő munkavégzésről. Az ezzel összefüggő költségeket a munkajogi rendelkezések értelmében meg kell téríteni a munkavállaló részére.A költségek elszámolására munkajogi...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2019. július 16.

Munkavállalók képzésének adózása II.

Kérdés: Kolléganőnkkel tanulmányi szerződést köt a hivatal. Ő mérlegképes képesítést szeretne szerezni, erre nem kötelezzük, ez a végzettség nem feltétele a munkakör betöltésének. Ez szintén OKJ-s, iskolarendszeren kívüli képzés, úgy vélem. Itt is a hivatal fizeti a költséget a hivatal nevére kiállított számla alapján. Itt keletkezik a munkavállalónak bevétele, jövedelme, kell valami adót fizetni valakinek? (2019-re is vonatkozik a kérdés.)
Részlet a válaszából: […] A mérlegképes képzés nem iskolarendszerű képzés, de ha a dolgozó munkaköréhez nem szükséges, akkor csak olyankor lehet 2018-ban kifizetői adós egyes meghatározott juttatás, ha a dolgozóknak belső szabályzat alapján juttatja a munkahely a képzés lehetőségét az Szja-tv. 70....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2019. február 5.

Utalványozás, ellenjegyzés, pénztárellenőrzés esetén aláírás-bélyegző használata

Kérdés: Egy iskolában a házipénztárban a bizonylatok aláírása az alábbiak szerint történik:
Utalványozás és ellenjegyzés: a kifizetés/befizetés alapbizonylatán (pl. számlán) eredeti, saját kezűleg, kézírással. Az utalványozott, ellenjegyzett alapbizonylat alapján kiállított kiadási/bevételi pénztárbizonylaton az erre kijelölt helyen, az utalványozó és ellenjegyző aláírás-bélyegzőjével.
Pénztárellenőrzés: a kiadási/bevételi pénztárbizonylaton, az erre kijelölt helyen, a pénztárellenőr aláírás-bélyegzőjével.
Az iskola pénzkezelési szabályzata az aláírás-bélyegzővel történő aláírást ezekben az esetekben lehetővé teszi. Az aláírás-bélyegző használatára vonatkozó jogszabályt nem találtunk. A belső ellenőr kifogásolja az aláírás-bélyegző használatát, szerinte mindenhol eredeti aláírásnak kellene szerepelni. Mi a szabályos eljárás, és mivel lehet alátámasztani?
Részlet a válaszából: […] A lényeg abban áll, hogy az adott eljárási cselekményeket szabályozó jogszabályi előírások milyen alaki formát írnak elő a jognyilatkozat megtételére. Háttérszabályként további figyelemmel kell lenni a Ptk. előírásaira is.A Ptk. szerint a jognyilatkozatok írásban, szóban...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2018. március 27.

Kiküldetés, hivatali, üzleti utazás – saját gépkocsihasználat költségeinek megtérítése

Kérdés: Vannak olyan munkakörök, amelyek ellátása igényli a folyamatos gépkocsihasználatot. Mivel ezt az önkormányzat biztosítani nem tudja, a dolgozó saját autójával végzi munkahelyi feladatait településen belül, illetve külterületen. Ilyen munkakörök: mezőőr, településőr, közmunka-irányító. A településen belül olyan közlekedési lehetőség nincs, amivel ezek a munkák elláthatók. Kiküldetési rendelvénnyel számoljuk el a kilométert, amihez egy részletes útnyilvántartás tartozik. Megfelelő-e az eljárásunk?
Részlet a válaszából: […] ...– meghatározott üzemanyag-mennyiség, valamint a Nemzeti Adó- és Vámhivatal által közzétett, adott hónapra érvényes üzemanyagár (vagy számla szerinti üzemanyagár) figyelembevételével (a magánszemély egy negyedéven belül nem térhet el a választott módszertől, ideértve...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2015. december 15.

Ruhapénz az oktatásban

Kérdés: Munkaruhapénz az óvónőknek, pedagógiai asszisztenseknek, dajkáknak jár-e? Ha igen, mennyi? Az illetékes önkormányzat köteles-e kifizetni, ha nem teszi meg, és jár az illetmény, milyen következményeket von ez maga után?
Részlet a válaszából: […] ...részére, ez történhet természetben vagy oly módon, hogy az adott munkakörben dolgozóknak a munkáltató az intézmény nevére szóló számla ellenében megtéríti – a munkáltató által engedélyezett, elismert mértékben – az ilyen ruházat megvásárlásához...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2015. április 7.

Munkába járás, helyi közlekedés számvitele

Kérdés: Intézményünk (fővárosi önkormányzat irányítása alá tartozó költségvetési intézmény) dolgozói részére az alábbi munkába járással, helyi közlekedéssel kapcsolatos kifizetéseket teljesíti:
1. Vidéki dolgozók részére a távolságibusz-, illetve vonatbérletek árának 86%-át megtéríti.
2. Azoknak a vidéki dolgozóknak, akik nem tudják igénybe venni a tömegközlekedést (távolsági busz, vonat), sajátgépkocsi-használatot fizet (9 Ft/km).
3. Valamint a helyi közlekedési költségeit téríti azoknak a dolgozóknak, akik év elején éves BKK-bérletet kérnek (cafeteriakereten belül), továbbá ha év közben új dolgozó érkezik, aki szintén a cafeteriakeretén belül igényel havi BKK-bérletet, neki(k) havonta veszi meg a bérletszelvényt.
Hogyan kell a fenti tételeket könyvelni (kötelezettségvállalás, végleges kötelezettségvállalás, teljesítés) a pénzügyi és a költségvetési számvitelben? Mindegyik kifizetés személyi kifizetésnek minősül, és egyazon számlaszámon kell őket kezelni, vagy kell különbséget tenni az egyes térítések között?
Részlet a válaszából: […] ...megérkezése előtt.T 0021. Költségvetési évben esedékes kötelezettségvállalás, más fizetési kötelezettség nyilvántartási ellenszámlaK 0511072. Köt.v., más fiz. köt. béren kívüli juttatásraK 0511092. Köt.v., más fiz. köt. köziek, költségtérítésreK 0511102...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2015. március 17.

Hivatali utazáshoz BKK-jegy biztosítása, továbbképzésre történő utazás költségeinek megtérítése

Kérdés: A következők kapcsán kérném tanácsukat:
- a munkáltató BKK-gyűjtőjegyeket vesz arra az esetre, ha valamit kézbesíteni kell, vagy másik telephelyen kell a dolgozónak helyettesítenie, aki egyébként nem kap a munkáltatótól BKK-bérletet,
- tanulmányi szerződés keretében kifizeti a dolgozóknak a telephelyétől eltérő helyen tartott továbbképzéshez kapcsolódó utazási költségeket.
Hogyan kell ezeket az eseteket minősíteni, helyesen bizonylatolni? Kiküldetésnek tekinthetők-e, van valamilyen adó- és járulékvonzata a kifizetésnek?
Részlet a válaszából: […] ...vagy egy másik telephelyre helyettesítés céljából, akkor kiküldetésről beszélhetünk, és amennyiben a munkáltató – a nevére szóló számlával megvásárolt – BKK-jegyeket biztosít a munka elvégzése érdekében, ezt adómentesen teheti meg [nem számít a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2014. november 4.
1
2
3