Vízi turizmus infrastrukturális fejlesztése

Kérdés: 1. Önkormányzatunk TOP PLUSZ pályázatot nyert el. A projekt keretében turisztikai fejlesztés valósul meg, mely magában foglalja a vízi turizmus infrastrukturális fejlesztését (kishajók fogadására alkalmas kikötő létesítése, napkollektoros rendszer telepítése) és közúti infrastruktúra fejlesztését (kiszolgáló út és járdafelújítás, parkolók kialakítása). A fejlesztés egyszerre szolgálja a helyi turizmus élénkítését, továbbá a helyi, valamint a környékbeli lakosság szabadidős és sporttevékenységekre vonatkozó lehetőségeinek bővítését. A pályázati anyagban felsorolásra kerültek azok az ingatlanok, melyeken a beruházás megvalósul, melyhez kapcsolódik a megvalósítani kívánt úszóműves kikötőhely, mely az engedélyeztetést követően lajtsromszámmal kerül azonosításra.
A pályázatra nettó finanszírozást nyertünk, azaz az áfa nem elszámolható költség, azt önerőként biztosítjuk.
2. Önkormányzatunk az Áfa-tv. 86. §-a (1) bekezdésének l) pontja és a 88. §-ának (4) bekezdése tekintetében az adókötelezettséget választotta.
3. Önkormányzatunk a projekt keretében megvalósuló úszóműves kikötőhelyet előbérleti szerződés alapján bérbe adta a 100%-os tulajdoni részesedéssel rendelkező kft.-jének. A kft. tevékenységei között szerepel a 9329 M.n.s. egyéb szórakoztatás, szabadidős tevékenység, valamint az 5030 Belvízi személyszállítás. A pályázat megvalósulását követően a pályázati kritériumoknak megfelelően üzemeltetési szerződést kívánunk kötni. A nyertes üzemeltető szerződés alapján működteti a projekt során megvalósított úszóműves kikötőt.
4. Önkormányzatunk áfalevonási, visszaigénylési jogát az alapozhatja meg, hogy a projekt megvalósításával kialakított úszóműves kikötő használata, hasznosítása az önkormányzat áfaköteles gazdasági tevékenysége részeként történik, ahogy ez az Áfa-tv. 120. §-ának szövegéből következik. Az önkormányzat előbérleti szerződése megalapozza-e az áfalevonási jogát, a beruházás során élhet-e áfalevonási jogával? A pályázat során megvalósuló úszóműves kikötőhely ingatlan vagy ingó bérbeadásnak minősül?
Kérem szíves állásfoglalásukat a jogszabály értelmezésével kapcsolatban!
Részlet a válaszából: […] ...valószínűsíteni, hogy a beruházásból áfás bevétel fog keletkezni, ehhez elengedő az előbérleti szerződés. A beruházás során a számlák teljesítési időpontjában, illetve fordított adózás alá eső számlák esetében az Áfa-tv. 60. §-a szerinti...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. szeptember 26.

Ipari park kialakításával kapcsolatos adózás

Kérdés: Önkormányzatunk nyert a Helyi gazdaságfejlesztés című TOP_PLUSZ-os pályázaton. A megítélt támogatási összeg nettó összeg, az áfa nem elszámolható költség a támogatói okirat szerint. Önkormányzatunk áfaalany, az ingatlanértékesítésre és a -bérbeadásra azonban nem választott áfakötelezettséget. Az elnyert pályázati összegből ipari park kialakítása kerül megvalósításra. Az ipari parkból kétféle bevétele van/lesz az önkormányzatnak: tavalyi és idei évben építési telkeket értékesített az önkormányzat (áfásan kerültek kiszámlázásra) ezen a területen. A másik bevétele a helyi iparűzésiadó-bevétel lesz. A pályázati összegből a műszaki tervek, közbeszerzés díja, új építés/beruházás költségei, műszaki ellenőri szolgáltatás költsége fedezendő. Kötelező-e ennél a beruházáskiadásnál a fordított áfa alkalmazása (és a kivitelezővel a szerződés megkötése fordított áfás számla kiállítására)? Milyen mértékben helyezhető levonásba a kiadások áfaösszege? Csak az eddig befolyt telekértékesítés áfaösszegéig vagy a teljes kiadási összegre?
Részlet a válaszából: […] ...valószínűsíteni (pl. a projekttervvel vagy szerződésekkel), hogy a beszerzéssel kapcsolatban áfás bevétel fog keletkezni. A kapott számla teljesítési időpontjában vonható le az áfa.Az Áfa-tv. 142. §-a (1) bekezdésének b) pontja alapján fordított adózás...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. szeptember 5.

Beruházás áfájának levonása

Kérdés:

Egy kft. pályázat útján az önkormányzattól bérel ingatlant iroda céljára, 5 éves időtartamra. A pályázat tartalmazta az ingatlan rendeltetésszerű használatra alkalmassá tételét is. Az ingatlan az ingatlan-nyilvántartásban "kivett lakóház és udvar" megnevezéssel szerepel. A kft. az ingatlanon saját költségén végzi a beruházást. A bérleti szerződés szerint az önkormányzat a kft. által elvégzett beruházás anyagköltségét és munkadíját 5 millió forintban hagyja jóvá, ismeri el azokat a beruházás során elvégzendő munkanemek tekintetében, amelyek elvégzése, elvégeztetése a hatályos jogszabályok alapján az önkormányzat kötelessége lenne. A bérleti szerződés szerint a kft. ezen beruházási összeget az önkormányzat részére történő átszámlázással, bérbeszámítás útján, a havonta fizetendő bérleti díj 50%-a mértékéig érvényesítheti. A beruházás kivitelezése során beépítésre kerülő anyagok és a beépítés következtében létrejött értéknövekmény az önkormányzat tulajdonába kerül. Az önkormányzat a bérbeadási tevékenységét adókötelessé tette. Az önkormányzatot megilleti-e az áfalevonás a beruházással kapcsolatban?

Részlet a válaszából: […] ...szolgáltatás teljes ellenértékét a teljesítés időpontjában a rá vonatkozó, az Áfa-tv.-ben meghatározott áfamértékkel ki kell számláznia az önkormányzat felé, függetlenül attól, hogy a teljes ellenérték részletekben, beszámítással kerül...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. június 6.

Kereskedelmi szálláshely-szolgáltatás teljesítési időpontja

Kérdés:

Évek óta üzemeltetek egy panziót. Egy másik vendéglátós az általam követett gyakorlattól eltérő áfabeli megítélésről számolt be. A kereskedelmi szálláshely-szolgáltatás nyújtása esetén mit kell az ügylet teljesítési időpontjának tekinteni? Jól gondolom, hogy folyamatos teljesítésű ügyletnek minősül a szálláshely-szolgáltatás (hiszen ez is ingatlan-bérbeadásnak minősül tudomásom szerint)? Ha a vendég a kijelentkezés napja mint fizetési határidő előtt fizet, akkor a kifizetés előlegnek minősül?
A másik kérdésem a turizmusfejlesztési hozzájárulással kapcsolatos. Ha a vendég előleget fizet a szállásra, az előleg után keletkezik hozzájárulás-fizetési kötelezettségem?

Részlet a válaszából: […] ...meg, teljesítés az elszámolással vagy fizetéssel érintett időszak utolsó napja.(1a) Az (1) bekezdéstől eltérően teljesítésa) a számla vagy a nyugta kibocsátásának időpontja, amennyiben az elszámolással vagy fizetéssel érintett időszakra vonatkozó...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. május 16.

Számlakibocsátási kötelezettség belföldi fordított adózású ügylettel kapcsolatban fizetett előleg esetén

Kérdés:

Az Áfa-tv. vonatkozó előírásai alapján a Közösségen belüli adómentes termékértékesítés esetén az előlegként átvett összegről számlát nem kell kibocsátani. Ha jól értelmezem az Áfa-tv.-t, az 59. § alapján, ha belföldi fordított adózás alá tartozó ügylet kapcsán fizetnek előleget, nem keletkezik adókötelezettség. A Közösségen belüli adómentes termékértékesítés esetén irányadó szabályokhoz hasonlóan, vagy azokból kiindulva – tekintve, hogy a Közösségen belüli adómentes termékértékesítés esetén is a fordított adózás mechanizmusa szerint keletkezik az adófizetési kötelezettség –, kell-e a belföldi fordított adózású ügylettel kapcsolatban fizetett előleg esetén számlát kibocsátani? Például, ha belföldi, áfafizetésre kötelezett adóalanyok közötti, belföldi fordított adózás alá tartozó ügylet kapcsán fizet a vevő 600 000 forint előleget, van-e számlázási kötelezettsége az eladónak?

Részlet a válaszából: […] ...saját elhatározásából fizet meg.Az Áfa-tv. 159. §-a (2) bekezdésének a) pontja alapján az adóalany köteles abban az esetben is számla kibocsátásáról gondoskodni, ha részére másik adóalany vagy nem adóalany jogi személy előleget fizet. Ugyanezen bekezdés b)...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. március 28.

Az építési-szerelési munkálatok adózása

Kérdés:

Önkormányzatunk 2-es adókódú, általános szabályok szerint áfafizetésre kötelezett, adott esetben az építési-szerelési munkálatok esetében a fordított adózás alá tartozhat. Úgy tudjuk, változott az ezzel kapcsolatos szabályozás, a fordított adózás alá tartozó ügyletek köre. Hogyan érinti ez a már folyamatban lévő munkákat?

Részlet a válaszából: […] ...a terméket beszerző, szolgáltatást igénybe vevő adóalany kötelezett, a fizetendő adót az ügylet teljesítését tanúsító számla vagy egyéb okirat kézhezvételekor, vagy az ellenérték megtérítésekor, vagy a teljesítést követő hónap tizenötödik napján...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. március 28.

Beruházásokhoz kapcsolódó műszaki ellenőri feladatok számlája

Kérdés:

A kivitelező befejezte a beruházást, melyhez műszaki átadás-átvételi jegyzőkönyv, illetve teljesítésigazolás is készült (június 10-ei dátummal). A kivitelező részére a teljesítésigazolás abban az esetben volt kiállítható, ha a műszaki ellenőr erről írásban nyilatkozott (átvette a munkát, aláírásával igazolta ezt). Ez alapján a műszaki ellenőri feladatokhoz kapcsolódó számla dátuma meg kell, hogy egyezzen a beruházás aktiválásának az időpontjával, és a teljesítésigazolás időpontjával (június 10.), véleményünk szerint csak így aktiválható ez a költség, továbbá az ő teljesítésigazolása nélkül a vállalkozó nem állíthatta ki a végszámlát. A mérnök azonban június 20-ai teljesítési dátummal állította ki a számláját, mivel állítása szerint további dokumentációs kötelezettsége volt még a műszaki átadás-átvételt követően, így a mérnöki munkát csak június 20-án fejezte be. Az aktiválás érdekében – véleményünk szerint – szükséges volt a műszaki ellenőr számlájának javítása, azonban a műszaki ellenőr állásfoglalása szerint a kérésünk nem jogos. A fenti helyzethez hasonló esetekben hogy járunk el szabályosan a beruházáshoz kapcsolódóan befogadható számlák kezelését illetően?

Részlet a válaszából: […] ...a szakhatósági előírásoknak és a megrendelésnek, szerződésnek megfelelően elkészült. A teljesítésigazolás az alapja a kivitelező számlázásának. A műszaki ellenőrnek lehetnek egyéb feladatai is a szerződéstől függően, ami alapján jogos lehet, hogy eltér...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. február 14.

Kedvezményesen nyújtott intézményi szolgáltatás

Kérdés:

Intézményünk szolgáltatását saját dolgozójának, illetve a dolgozók közvetlen hozzátartozójának a "piaci" árhoz képest 50%-os kedvezménnyel biztosítja. A számlakiállítási kötelezettség tény, de hogyan szükséges kiállítani a számlát, illetve ebben az esetben a teljes vagy az engedménnyel csökkentett összeg után kell áfát fizetni, továbbá felmerül-e esetlegesen szja-fizetési kötelezettsége az intézménynek?

Részlet a válaszából: […] ...alacsony értékre csökken.Főszabály szerint tehát az elengedett összeg nem része az adó alapjának. A gazdasági eseményről a számlát a teljesítéskor kell kibocsátani. Az engedmény összege a teljesítéskor már ismert, az azonnali engedmény esetében a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. január 17.

Útépítési munka számlázása

Kérdés: Kérem állásfoglalásukat az Áfa-tv. 142. §-a (5) bekezdésének b) pontja alapján. Önkormányzatunk 2021 augusztusában kötött szerződést építési hatóságiengedély-köteles útépítési munkákra. A szerződéskötéskor mindkét fél áfaalany volt, így az ügylet az Áfa-tv. 142. §-a alapján a fordított adózás hatálya alá esett. 2022. január 1-jétől önkormányzatunk alanyi adómentessé vált. A vállalkozó a vállalt munkát szerződés szerint teljesítette 2022 áprilisában, majd ezek után fordított áfás számlát állított ki a szerződésnek megfelelően. A számlát az önkormányzat befogadni nem tudta, mivel az önkormányzat könyvelője szerint, az önkormányzat alanyi adómentessége miatt, az Áfa-tv. 142. §-a (3) bekezdésének b) pontjában meghatározott feltételek az ügyletre nem állnak fenn. Az építőipari vállalkozás könyvelője szerint viszont ők csak fordított áfás számla kiállítását tehetik meg ebben az esetben. Kérem állásfoglalásukat a számla kiállításának módjáról, az ügylet áfatartalmának megfizetése érdekében. A projekt támogatásból valósult meg, így az áfa megfizetését is igazolni kell. Amennyiben az ügylet mégis fordított áfa alá tartozna, akkor annak megfizetését – adóbevallás hiányában – milyen módon tudjuk igazolni?
Részlet a válaszából: […] ...adófizetésre kötelezett volt az önkormányzat, az építőipari vállalkozásnak ebben az esetben is áfa felszámítása mellett kell a számlát kiállítania.(Kéziratzárás: 2022. 12....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. december 20.

Változás a kataalanyiságban

Kérdés: A katatörvény módosítása miatt az a helyzet állt elő, hogy kisadózó vállalkozóval kötött szerződés alapján a munkák nem készültek el 2022. augusztus 31-ig, a vállalkozó a számlát később állította ki.
1. Kellett volna a szerződést módosítani, vagy elég, ha a vállalkozó közölte, milyen formában folytatja tovább a vállalkozását? (Feltételezzük, hogy változik az adószáma, áfát fog felszámítani, illetve jogutód lesz a nem katás vállalkozás.)
2. Hogyan kell eljárni helyesen, ha előleget vagy részszámlát fogadtunk be a katás vállalkozótól, azonban a végszámla kiállításakor már nem katás? Előzőek maradhatnak áfamentesek, csak a végszámlára számít fel áfát, vagy visszamenőleg korrigálni kell azokat is áfásra?
Részlet a válaszából: […] ...A katás vállalkozásoknak közölniük kell kataalanyiságukat a szerződő partnerrel, és a számlájukon is fel kellett tüntetni a kataadózási módot a vevő adatszolgáltatási kötelezettségének teljesítése érdekében. Ebből következően a kataadózás alól kiesést...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. november 8.
1
2
3
17