Támogatás könyvelése

Kérdés: Központi költségvetési szerv pályázatot nyert el 2019-ben, amelyben meg van határozva, hogy évenként – előre 3 évre – milyen összegű juttatásban részesülhet (például 30 millió forint évenként). A pályázat államháztartáson belüli vissza nem térítendő felhalmozási célú felhasználásra került elfogadásra, utófinanszírozással. A pályázati támogató okiratot 2019 márciusában írták alá. A pályázati feltételek szerint az éves biztosított keretösszegről minden év november 30-ig kell beszámoló alapján elszámolni. A beszámoló elfogadását követően a támogató a tárgyév december 31-ig utalja az évenkénti támogatás összegét.
- A 2020., illetve 2021. évre a támogatási okiratban megjelölt támogatási összeget kell-e kimutatni a pénzügyi könyvelésben a 3522 Költségvetési évet követően esedékes követelések felhalmozási célú támogatások bevételeire államháztartáson belülről főkönyvi számlán?
- Ugyancsak hasonló gazdasági esemény esetén, ha működési célú támogatásról van szó, mi a helyes könyvelési eljárás a pénzügyi számvitelben a követelések előírása vonatkozásában?
- Ha a pályázati tételekben van működési és felhalmozási célú elszámolási kötelezettség, és az eredeti kiírástól eltérően a működési elszámolásban 200 ezer forint feletti eszköz elszámolása is szerepel, amit a támogató elfogad, azt a könyvelésben tárgyévi könyvelésnél hogyan kell a pénzügyi számvitel szerint könyvelni?
Részlet a válaszából: […] ...államháztartáson belülről és B65. Egyéb működési célú átvett pénzeszközök rovataihoz kapcsolódóan vezetett nyilvántartási számlákon nyilvántartott bevételek (támogatások) összegéből az üzleti évben költséggel, ráfordítással nem ellentételezett összeget...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. június 23.

Európai uniós, államháztartáson belüli támogatás

Kérdés: Európai uniós, államháztartáson belüli támogatásban részesültünk, és eddig 3 millió forintot utaltak előlegként december 31-ig. A támogatás többi részét még nem kaptuk meg, és a pályázati elszámolás sem történt meg. Hogyan kell könyvelnünk az év végéig beérkezett összeget?
Részlet a válaszából: […] ...venni, függetlenül a finanszírozás módjától. A kapott és valóban elutalt támogatási előleget egészen az elszámolás időpontjáig a 0. számlaosztályban a 044. Támogatási célú előlegekkel kapcsolatos elszámolási kötelezettségek számlán is nyilván kell tartaniuk....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2019. február 26.

Támogatás

Kérdés: TOP-pályázatokon nyertünk támogatási összeget. A pályázat keretében a projekt-menedzsment-feladatokat – az önkormányzat és egy nonprofit kft. között létrejött konzorciumi megállapodás alapján – egy nonprofit kft. látja el. A projekt költségvetésében szerepel a nonprofit kft. mint támogatást igénylő, a költségtípus munkabér és foglalkoztatást terhelő járulékok, adók. Az elnyert támogatás fenti része közvetlenül a nonprofit kft. részére van kiutalva. A támogatási szerződésben az önkormányzat van megnevezve kedvezményezettnek. Hogyan kell könyvelni a nonprofit kft. részére közvetlenül utalt összeget? Amennyiben azt az önkormányzatnál bevételként kell lekönyvelni, akkor a kiadási oldalon milyen rovatra kell könyvelni?
Részlet a válaszából: […] ...esetén a támogatás utalása a konzorciumi tag számára közvetlenül történik. Álláspontunk szerint tehát a konzorcium tagjainak a számláira, külön-külön közvetlenül történik az átutalás, azaz külön a projektmenedzsment-feladatokat ellátó nonprofit kft. és...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2018. november 6.

Pályázati előleg

Kérdés: 2013 decemberében uniós projekt keretében eszközbeszerzés történt szállítói finanszírozással. A beszerzés a folyamatban levő beruházás állományára került az eszközanalitikában és a főkönyvben is, pénzforgalom nélküli beszerzésként. A beszerzéshez kapcsolódó a 2013. évi közbeszerzési tanácsadó díja, ami utófinanszírozású, az analitikában és a főkönyvben is, a folyamatban levő beruházás állományára, míg a számla a 39262 (utólagos finanszírozású nemzetközi támogatási program forgalma) főkönyvi számlára került. 2014. évi nyitáskor a beszerzés a közbeszerzéssel együtt az analitikából a főkönyvbe a befejezetlen eszköz beruházásra, míg a közbeszerzési tanácsadó díja a 39262-ról a 36515 (egyéb adott előlegek) főkönyvi számlaszámra került a rendező mérleg szerint. Melyik főkönyvi számlával szemben kell kivezetni az elő­leget 2014. évben, amikor az Irányító Hatóság átutalja az utólagos finanszírozású számla összegét, mert a beruházásra már rákerült a fentiek szerint 2013. évben?
Részlet a válaszából: […] ...átfutó kiadásai (a program teljes kiadásainak támogatással fedezett része) átvezetésre került az új Áhsz. szerint a 36515. könyvviteli számlára.A vissza nem térítendő támogatások közül az utó­finanszírozott pályázatok tekintetében a 2014. évi számviteli...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2015. január 13.

EU-s pályázat elszámolása

Kérdés: A 4/2013. (I. 11.) Korm. rendelet (Áhsz.) szerint működő intézmény több uniós pályázattal rendelkezik mint támogatott szervezet. A támogatási szerződés alapján a finanszírozási formák eltérőek, de legtöbb esetben utófinanszírozási formában történik a támogatás. Hogyan kell elszámolni 2014-től ezen finanszírozási formát? Hogyan, mikor és milyen formában kell kimutatni az Irányító Hatósággal szembeni követelést, amikor egy számlát előfinanszírozva kifizetünk?
Részlet a válaszából: […] ...2013. év végéig a régi szabályokat kellett alkalmazni. E szerint utólag finanszírozott nemzetközi támogatási programok átfutó kiadásai számlán kellett kimutatni a kedvezményezett államháztartási szervezetnek – ha támogatási szerződése alapján támogatási...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2014. július 15.

Támogatás miatti kötelezettség

Kérdés: Kérdésünk a szállítói finanszírozással, utófinanszírozott támogatások elszámolásával, kötelezettségek közül történő kivezetésével kapcsolatos. Az EMIR program által, a támogatótól kapott értesítés alapján az előírt kötelezettségeinket kivezethetjük-e?
Részlet a válaszából: […] ...igénylés esetében is biztosítani kell a szállító részére 30 napon belül történő kifizetést."Mindebből következik, hogy a benyújtott számlákat a támogató ellenőrzi, majd ezt követően, ha mindent rendben talált, akkor a számla szerinti összeget átutalja a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2014. április 8.

Szállítói finanszírozás

Kérdés: Európai uniós pályázatot nyertünk el, ahol szállítói finanszírozási formában a számla támogatásra eső része közvetlenül kerül a szállítónak kifizetésre az önerő kifizetésének igazolása után, a benyújtást követő 30 napon belül, a hiánypótlás idejét nem beleértve. A szállító által kiállított számla intézményünk nevére szól. Hogyan történik a szállítói finanszírozás elszámolása 2013. évben? Ki kell mutatni a kötelezettségek között?
Részlet a válaszából: […] ...támogatásban részesülő költségvetési szerv úgy valósítja meg a projektet, hogy a támogató nem a költségvetési szerv bankszámlájára, hanem a szállító bankszámlájára utalja a támogatást (a szállítói kötelezettség rendezése engedményezéssel...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2014. április 8.

Engedményezés

Kérdés: Hogyan történik egy EU-s pályázat engedményezése, amikor a támogató a pénzösszeget a kivitelezőnek utalja? A szállítónak támogató által utalt összeget a kötelezettségek között ki kell mutatni és a mérlegben szerepeltetni?
Részlet a válaszából: […] ...támogatásban részesülő költségvetési szerv úgy valósítja meg a projektet, hogy a támogató nem a költségvetési szerv bankszámlájára, hanem közvetlenül a szállító bankszámlájára utalja a támogatást.A szállítói finanszírozási formában a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2014. január 7.

Európai uniós pályázatok elszámolása

Kérdés: Hogyan történik a TÁMOP-pályázat elszámolása, azon belül pedig az utófinanszírozott pályázatok előlegének kezelése a számvitelben, hogyan történik az elkülönített számla használata és az uniós támogatás pénzforgalmi elkülönítése, a pályázati pénz utolsó összegének megelőlegezése?
Részlet a válaszából: […] ...finanszírozott nemzetközi támogatási programok átfutó kiadásai számlán mutatja ki a kedvezményezett államháztartási szervezet – ha támogatási szerződése alapján támogatási program előlegében nem részesülhet – a kifizetett összegből legalább a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2013. november 19.

Európai uniós pályázat számviteli elszámolása

Kérdés: Önkormányzatunk EU-s projektet valósított meg. Hogyan történik a támogatás könyvviteli elszámolása? A projekt keretében létrehozott beruházásnak ötéves fenntartási kötelezettsége van. Önkormányzatunk esetében hogyan kell értelmezni a támogatás tőketartalékba helyezését?
Részlet a válaszából: […] ...módszer. A pro rata finanszírozás esetében a támogatás kiadásainak könyvelése végleges költségvetési kiadásként vagy az 5. számlaosztályban, vagy az 1. számlaosztályban történik, attól függően, hogy mire kapják a támogatást.A másik támogatási lehetőség...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2013. július 9.
1
2