Kórházak gazdasági irányításának átadásával összefüggő döntések

Kérdés: 1. A kórházak átszervezése során hozott kormányzati döntések alapján 2021. december 1-jétől 2023. június 30-ig önálló gazdálkodó szervezettel nem rendelkező költségvetési szerv (kórház) gazdasági irányítását a megyei kórház végezte. 2023. július 1-jétől már nem a megyei kórház gazdasági irányítása alá tartozik az intézmény. Véleményem szerint 2023. 06. 30-i dátummal nem szükséges fizikai leltárfelvételt készíteni, mivel az előzőekben leírt esetben nem intézmények kiválása, szétválása történik. Jól gondoljuk, hogy nincs jogszabályi kötelezettség az évközi leltározásra?
2. Jogszabályváltozás miatt 2023. július 1-jétől, illetve 2024. január 1-jétől a védőnői szolgálat átkerül a megyei kórházhoz az önkormányzatoktól. A védőnői szolgálat több önkormányzatnál egy épületben, közös eszközök használatával működött általában háziorvosi ellátással. Az épületekben is több közösen használt rész található (közös váróterem, öltöző, konyha, mosdók), de van olyan épület, amelyben szolgálati lakás is kialakításra került a rendelőkkel együtt. Sok esetben azt látjuk, hogy nem volt olyan jellemző mutató, amely a felmerült közös költségek megosztását teljes bizonyossággal igazolná. Ha elkülönült rendelőkben is folyt a munka, a rendeléseknek helyet adó épületben nem voltak "almérők", amelyek alapján a tényleges energiaköltségek meghatározhatóak lennének. Így a védőnői szolgálat és az egyéb tevékenység során felmerült anyagok, rezsiköltségek, takarítás, veszélyes anyagok elszállítása és minden egyéb más felmerülő kiadások megosztásának valódisága megkérdőjelezhető. A védőnői szolgálatot átvevő kórház szeretné pontos mutatókkal megosztani az előbb felsorolt költségeket. Szerintünk ez a mutató lehetne a helyiségek négyzetmétere, légköbmétere és a rendelési idő. Helyesen gondoljuk a tevékenységekhez rendelt költségek megosztását?
3. Alaptevékenységet és vállalkozási tevékenységet egyaránt végző költségvetési intézmény azon költségeit, amelyek mind a két feladathoz kapcsolódnak, a tevékenységekből elért bevétel arányában bontja szét. Tájékoztatásuk szerint ezt egyeztették a fenntartójukkal, és a bevételarányos költségmegosztás ez alapján került bevezetésre. Helyes a bevételarányos megosztás, vagy azt célszerű felülvizsgálni, és költségekhez rendelni a megosztást?
Részlet a válaszából: […] ...esetén négyzetméter, vagy dolgozói és látogatói létszám arányában is megállapítható.A költségfelosztás elveit és módszereit a számviteli politikában, illetve az önköltségszámítási szabályzatban kell meghatározni. Törekedni kell minél pontosabb és az...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. november 7.

Szabadidőközpontban igénybe vehető szolgáltatások áfája

Kérdés: Önkormányzat intézménye szabadidőközpontot tervez üzemeltetni. Ennek keretében bowlingpályát, biliárd, flipper, csocsó és darts játékokat kíván üzemeltetni. A fenti játékok által igénybe vett szolgáltatásokat hány százalékos áfa terheli? Esetleg van közülük olyan, amelyet nem 27%-os áfa terhel? Milyen szabályok vonatkoznak a pénzbedobós, illetve a zsetonos játékokra? A pénzbedobós játékok elszámolására milyen szabályok vonatkoznak?
Részlet a válaszából: […] ...nettó árbevétele, mind az általános forgalmi adó meghatározásához, számviteli elszámolásához. A leolvasási időszakokat a számviteli politikában vagy a pénzkezelési szabályzatban rögzíteni kell, és hozzá kell igazítani az áfabevallás határidejéhez.A...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. június 6.

Tárgyi eszköz üzembe helyezése

Kérdés: Intézményünk tárgyi eszközök beszerzésénél, az aktiváláshoz az alábbi dokumentumokat kéri (értelemszerűen a beruházás típusának a függvényében a megfelelőt):
- Átadás-átvételi jegyzőkönyv
- Üzembe helyezési jegyzőkönyv
- Műszaki átadás-átvételi jegyzőkönyv
Ha a beszerzett eszközt nem szükséges üzembe helyezni (pl. bútor vagy tolókocsi), akkor az aktiváláshoz elegendő-e a szállítólevél, vagy abban az esetben is szükséges az átadás-átvételi jegyzőkönyv?
Részlet a válaszából: […] ...tartalmaz előírást a jogszabály. Ebből következően annak formai, tartalmi követelményeit a költségvetési szervnek kell meghatározni a számviteli politikájában. Az intézmény a saját üzembe helyezési gyakorlatának megfelelő eljárást rögzíti a számviteli politikájában...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. október 18.

Hitelezői igénybejelentés nyilvántartása

Kérdés: Intézményünk (költségvetési szerv) számlavezetője a jelenleg végelszámolás alatt álló Sberbank volt. Sajnos minket nem érint az OBA-kártalanítás, ezért a végelszámoló felé benyújtottuk a hitelezői igénybejelentésünket. Miként kell nyilvántartani és lekönyvelni a bankban zárolt összeget?
Részlet a válaszából: […] ...elszámolni a Sberbanknál vezetett fizetési és betétszámlákra az év végén rendelkezésre álló információk alapján, ha annak értéke a számviteli politikában meghatározott jelentős összegű értékhatárt meghaladja.(Kéziratzárás: 2022. 06....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. június 28.

Önkormányzat követelésállománya

Kérdés: Kérném szíves állásfoglalásukat abban, hogy az önkormányzat/költségvetési szerv mérleg-alátámasztó leltárába az öt évnél régebbi követeléseket, melyeket még nem minősítettek behajthatatlanná, milyen módon kell alátámasztani, leltározni, hiszen arra korábban fizetési felszólítás és egyenlegközlő is kiment, de nem történt teljesítés, így a korábban megküldött felszólítás/egyenlegközlő lesz az alátámasztása? Abban az esetben, ha helyi önkormányzat képviselő-testülete egy kimutatás szerint dönt az öt évnél régebbi követelések önkormányzati könyvekből történő kivezetéséről, behajthatatlanná minősítéséről az Áhsz. alapján, tekintettel arra, hogy azok behajtása nem lehetséges, mert olyan kis összeg, hogy a behajtás költsége jóval meghaladja, akkor felmerülhet-e adófizetési kötelezettség akár az elengedő önkormányzat/költségvetési szerv, akár a magánszemély, adott esetben cég vonatkozásában, akinek a tartozását behajthatatlanná minősítik, elengedik? Pl. művelődési ház esetében a terembérletet több felszólításra sem fizeti meg a cég, amely korábban kibérelte x időre az intézmény valamelyik helyiségét, vagy például tipikusan az étkezési térítési díjak vonatkozásában, ahol többször felszólítják a nem fizető szülőt, de a Gyvt. korlátozó rendelkezése miatt a gyermekétkeztetést biztosítani kell annak is, akinek térítésidíj-tartozása van. Fentiekben kérném szíves segítségüket arra figyelemmel, hogy jelenleg a helyi önkormányzatok 99,9%-ának követelésállománya tele van a fentiekhez hasonló követelésekkel, melyek csak növekszenek évről évre, és a megfelelő leltározása elmarad, melyet sorra állapítanak meg a belső és külső ellenőrzések.
Részlet a válaszából: […] ...nem tartalmazzák azoknak a bizonylatoknak a körét, amelyek az egyes követelések behajthatatlanságát dokumentálhatják, ezt a szervezet számviteli politikájában érdemes rögzíteni. Az e) pont esetén a követelések behajtására tett intézkedések költségigényét szembe...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. augusztus 26.

Ingyenes földhasználati jog alapítása

Kérdés: Önkormányzatunk ingyenes földhasználati jog alapítására kötött szerződést egy másik önkormányzattal. A szerződés arra irányul, hogy önkormányzatunk a másik önkormányzat tulajdonában levő földterületen (külterületi telek, önálló helyrajzi számmal) ingyenes földhasználatot kap, amelyre egy felépítményt épít, ami önkormányzatunk tulajdona lesz. Az ingyenes földhasználati jogot önkormányzatunk vagyonában milyen jogcímen és milyen értékben vegyük nyilvántartásba?
Részlet a válaszából: […] ...– az eszköznek az állományba vétel időpontjában ismert piaci értéke.A piaci érték meghatározását önkormányzatuknak a saját számviteli politikájában kell szabályozni. A piaci érték meghatározható összehasonlító árakkal, vagy ha ez nem lehetséges,...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2019. szeptember 24.

Beruházás, felújítás, karbantartás

Kérdés: Egy épület azbesztmentesítése dologi kiadásként vagy beruházásként kezelendő?
Részlet a válaszából: […] ...mérlegben a kiadások összege hogyan jelenik meg.Az Szt. és az Áhsz. definícióján túl javasolt, hogy az egyértelműség okán a saját számviteli politikájukban szabályozzák le a különféle eseteket, így például az azbesztmentesítés számviteli megítélését....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2019. április 16.

Külföldön bérelt lakás bérletidíj-teljesítési árfolyama

Kérdés: Egy költségvetési szerv (mint: bérbevevő) Németországban magánszemélytől bérel ösztöndíjasai részére lakást. A bérleti díjat a szerződésre hivatkozva előre, minden hónap 3-áig kell megfizetniük. A bérbevevő szerződés és egy belső bizonylat alapján utalja az összeget általában megelőző hónap végével, hogy időben megérkezzen. A német magánszemély nem állít ki sem számlát, sem számlát helyettesítő iratot.
1. Milyen napi árfolyamon kell a számviteli törvény szerint a belső bizonylatot kiállítani?
2. Milyen lehetőségei vannak a bérbevevőnek, ha esetleg több időpont is számításba jöhet?
3. Milyen napi árfolyamon kell a szerződést az előzetes "kötváll." nyilvántartásba venni?
Részlet a válaszából: […] ...a külföldi pénzértékre szóló követelés, illetve kötelezettség forintértékének meghatározása során -?a vállalkozó számviteli politikában rögzített döntése alapján – alkalmazható Áfa-tv.-nek az adóalap forintban történő...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2018. június 26.

Tárgyi eszköz vásárlása

Kérdés: Mikor kerül a számlával vásárolt tárgyi eszköz a tulajdonunkba? Mikor kell aktiválni -?véleményünk szerint használatbavételkor, amely független a kiegyenlítés dátumától –, ha a számlán található az alábbi szöveg: "a tárgyi eszköz az eladó tulajdonát képezi a számla kiegyenlítéséig"?
Részlet a válaszából: […] ...szerint az üzembe helyezést hitelt érdemlően dokumentálni kell. Az üzembe helyezés dokumentálásának szabályait a költségvetési szerv számviteli politikájában kell szabályozni. Megkülönböztetünk azonnal, mindenféle eljárás és engedélyeztetés nélkül...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2017. június 20.

Kis értékű tárgyi eszköz beszerzése

Kérdés: Költségvetési szervnél kis értékű tárgyi eszköz beszerzése történt. A kis értékű tárgyi eszköz úgy került minősítésre, hogy az tartósan, egy évet meghaladóan fogja szolgálni a költségvetési szerv tevékenységét. A beszerzést követően a rendeltetésszerű használatbavétel megtörtént. Helyesen jártunk-e el, amikor az állományba vételi bizonylaton (B.11-46/Vr.sz.) jelöltük (az üzembe helyezés dátumánál) a használatbavétel dátumát, mivel ezen eszköznél nem kellett alkalmazni üzembe helyezési eljárást, vagy az állományba vételt mint gazdasági eseményt és a használatbavételt is eltérő bizonylatokon kellene hitelt érdemlően igazolni? Kiváltható lenne-e az állományba vételi bizonylat a pénzügyi és könyvviteli nyilvántartó rendszer által generált "eszköz mennyiségi nyilvántartásba vételi dokumentummal", amelyen rögzítésre kerül az eszköz használatbavételi időpontja is?
Részlet a válaszából: […] ...dokumentumait, azok tartalmát, az üzembe helyezésért felelős személyek körét, valamint az üzembe helyezés során követendő eljárást a számviteli politikában kell szabályozni.Az üzembe helyezési eljárás szempontjából az eszközöket két csoportba sorolhatjuk. Az...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2016. január 12.
1
2
3
4