Pályázat keretében megvalósított beruházás áfája

Kérdés: A TOP-4.2.1-15-SB1-2016-00064 projekt-azonosító számú szociális alapszolgáltatások fejlesztése projektberuházás áfa-visszaigénylésével kapcsolatosan városunk önkormányzata "Szociális alapszolgáltatások fejlesztése" elnevezésű TOP-4.2.1-15-SB1-2016-00064 azonosító számú projekt megvalósítására nyújtott be pályázatot 2016-ban. A?projekt összköltsége nettó 41 094 331 Ft. A támogatási szerződés 2017. 06. 02-án került aláírásra a Nemzetgazdasági Minisztérium Regionális Fejlesztési Operatív Programok Irányító Hatóság és az önkormányzat között. A pályázatot az önkormányzat nyújtotta be, és a kedvezményezett is ő. Azonban 2017. január 1-jétől jogszabályváltozás miatt a konyhát már nem lehet önkormányzati szakfeladatként működtetni, ezért döntöttünk az önálló intézmény alapításáról. A 2017. Költségvetési tv. 2. mellékletének III. 5. pontja alapján "A települési önkormányzatokat kötött felhasználású támogatás illeti meg az általuk a bölcsődében, minibölcsődében, a fogyatékos személyek nappali intézményében elhelyezett gyermekek számára biztosított, továbbá az óvodai, iskolai, kollégiumi és externátusi gyermekétkeztetés (a továbbiakban intézményi gyermekétkeztetés) egyes kiadásaihoz.
A támogatás igénylésének feltétele, hogy
- az önkormányzat saját fenntartásában lévő költségvetési szerv útján, vagy
- társult feladatellátás esetén a társulás által fenntartott költségvetési szerv útján, vagy
- gazdasági társaságtól vásárolt szolgáltatással biztosítsa az étkeztetést."
Fentieknek a pályázat keretében megvalósított beruházás áfájának visszaigénylése miatt van jelentősége. A jogszabályváltozás, az önálló intézmény alapítása a beruházást megvalósító önkormányzatokat hátrányosan érintette. Tekintettel arra, hogy az étkeztetést már nem közvetlenül az önkormányzat biztosítja önkormányzati szakfeladatként (így abból önkormányzatunknak bevétele nem keletkezik), hanem az önkormányzat intézménye, a városi önkormányzati konyha és étterem, ezért az önkormányzat a beruházás áfáját nem tudja visszaigényelni, amely igen jelentős terhet ró az önkormányzatra, hiszen 11?095?469 Ft-ról van szó. Amennyiben a jogszabály nem kötelezte volna az önkormányzatokat arra, hogy a konyhát önálló intézményként működtesse 2017. január 1-jétől, akkor a beruházás áfáját most vissza tudnánk igényelni. A problémánk megoldásához kérjük a segítségüket, megoldási javaslatukat.
Részlet a válaszából: […] Az Áfa-tv. 120. §-a alapján az adóalany a rá áthárított előzetesen felszámított áfát olyan mértékben jogosult levonásba helyezni, amilyen mértékben a beszerzés adóköteles bevételszerző tevékenysége érdekében merült fel. Az adólevonási jog gyakorlásának alapvető...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2018. március 27.

Önkormányzati ingatlanok haszonbérbe adása

Kérdés: Az Nvt. 11. §-ának (13) bekezdése kimondja, hogy nemzeti vagyon ingyenesen kizárólag közfeladat ellátása céljából, a közfeladat ellátásához szükséges mértékben hasznosítható, valamint adható vagyonkezelésbe. Az Nvt. 3. §-ának 4., 7., 10., 11. pontjai határozzák meg a hasznosítás, a közfeladat, a működtetés és a nemzeti vagyon használójának fogalmait. Önkormányzatunk több kötelező feladat ellátása mellett a nem lakóingatlan és önkormányzati tulajdonú mezőgazdasági földterületek működtetését, hasznosítását alapító okiratban önállóan működő költségvetési intézményének feladatkörébe utalta. A működtetésre, hasznosításra átadott vagyonelemekkel kapcsolatos jogok és kötelezettségek szerződésben is rögzítésre kerültek. Költségvetési intézményünk az önkormányzati vagyonrendeletben foglaltaknak megfelelően haszonbérbe adja a mezőgazdasági területeket, olyan épületeket, melyekben nem közfeladatok ellátása történik, mint például újságospavilon, gyógyszertár stb. Így jelentős kiadást takarítunk meg például parlagfűirtás, karbantartás címen. Továbbá az intézménynek saját bevételei keletkeznek, melyet önkormányzatunk jóváhagyásával költségvetésében saját bevételei között tervez meg a 013350 önkormányzati vagyonnal való gazdálkodással kapcsolatos feladatok kormányzati funkción a fentiekben már említett alapító okiratban foglaltak szerint.
Felmerülő kérdéseink a következők:
1. Önkormányzatunk megteheti-e, hogy a fenti feladatait költségvetési intézményével láttatja el, annak ismeretében, hogy az ingatlanok önkormányzatunk vagyonmérlegében szerepelnek?
2. Helyesen jár-e el önkormányzatunk, hogyha az önállóan működő intézményének ingyenesen adja át a nem közfeladat ellátását szolgáló vagyont (nem lakóingatlan, mezőgazdasági földterületek) működtetésre, hasznosításra?
3. Helyes-e, hogy intézményünk a mezőgazdasági földterületek hasznosításával kapcsolatos bevételeket is a 013350-es kormányzati funkción számolja el?
4. Megfelel-e a hatályos számviteli jogszabályoknak, hogy a feladatok ellátása kapcsán felmerült kiadásokat és bevételeket az intézmény könyveiben pénzügyi számviteli szakfeladaton elkülönítetten, az alaptevékenység szabadkapacitás-kihasználásai között számolja el, vagy kötelező lenne vállalkozási tevékenységként könyvelni?
Részlet a válaszából: […] A kérdező levele értelmében az ingatlanokat az intézmény alapító okiratban foglalt feladataira adták át. Az intézménynek a nem lakóingatlanok és önkormányzati tulajdonú mezőgazdasági földterületek hasznosítása is feladata. Véleményünk szerint az Ntv. alapján az...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2014. december 16.

Szakfeladat meghatározása

Kérdés: Önkormányzatunk alapító okiratban önállóan működő költségvetési intézmény feladatai közé sorolta a lakó- és nem lakóingatlanokkal kapcsolatos feladatok ellátását. A lakóingatlanok bérleti díjait, valamint azok kiadásait alaptevékenységként a 6820011 szakfeladaton számolja el az intézmény. A nem lakóingatlanok között szerepelnek olyan épületek, melyek nem az alaptevékenységet szolgálják (pl.: vendéglátó-ipari helyiség, gyógyszertár, újságospavilon stb.), ezért felmerül a kérdés, hogy megteheti-e az intézmény, hogy az ingatlanok bérletidíj-bevételeit, az ingatlanok kiadásait szabad kapacitás kihasználásként a 6820022 szakfeladaton számolja el, hiszen az Ötv. 8. § (1) bekezdés szerint a lakásgazdálkodás önkormányzati feladat. Vagy kötelező ezeket vállalkozási tevékenységként könyvelni a 6820024 szakfeladaton? Ezen ingatlanok bevételei fedezik a kiadásokat, jelenleg önkormányzati támogatást nem igényel.
Részlet a válaszából: […] ...szakfeladat meghatározásának, kiválasztásának egyik főelve, hogy annak megfelelő szakfeladaton történik a bevételek és kiadásokmegtervezése és elszámolása, amely tevékenységhez kapcsolódik. Ennekmegfelelően, ha olyan tevékenységről van szó, amely vagy jogszabály,...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2011. augusztus 9.

Szakfeladatrend – kiegészítő tevékenység

Kérdés: Intézményünk tevékenységi körébe tartoznak: város- és községgazdálkodás, vízrendezés, köztisztaság, zöldterület-gondozás, közvilágítás, sportlétesítmény működtetése, lakó- és nem lakóingatlan bérbeadása, utak, parkolók üzemeltetése, piac működtetése stb. Az alaptevékenység ellátásának feltételeként rendelkezésre álló, s e célra csak részben lekötött személyi és anyagi kapacitások fokozott kihasználását célzó kiegészítő szolgáltatásokat is nyújtottunk eseti jelleggel, térítés ellenében, államháztartáson kívül, illetve belül (pl. fuvarozás, konténer-bérbeadás). A felügyeleti szervünk 2009. július 1-jétől a kiegészítő tevékenység folytatását csak a "75184-5 város- és községgazdálkodási szakfeladaton" engedélyezte. Kérdésünk, hogy a jövőben is lehetőségünk van-e a fenti kiegészítő tevékenység folytatására?
Részlet a válaszából: […] ...megjelölt – 2009-ben érvényes – szakfeladaton továbbra isvégezhetik a felsoroltakat kiegészítő tevékenységként. 2010-re nézve az újszakfeladatrendnek megfelelően kell(ett) a tevékenységeket besorolni, melynél a7. karakter fogja jelölni azt, hogy...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2009. november 10.