Önkormányzati intézményi pszichológus lyukasórája

Kérdés: Önkormányzati intézményünk a család- és gyermekjóléti feladatainak ellátása keretében pszichológust alkalmaz megbízási szerződés keretében meghatározott havi óraszámban. A szolgáltatás iránt nagy az igény. A szolgáltatást igénybe vevők javarészt általános iskolás korú gyermekek, akik az iskola jelzése alapján kerülnek a pszichológushoz. A pszichológust az intézmény fizeti saját költségvetéséből, az ellátottak számára ingyenes a szolgáltatás. Sajnos több esetben előfordult már, hogy a szülők a megbeszélt időpontra nem viszik el a gyermeküket a tanácsadásra, és ezt előzetesen nem is jelzik. Emiatt több óra kihasználatlan marad, mert hirtelen nem tud mást behívni a megüresedett időpontra a szakember. A pszichológus azonban ezeket az órákat is leszámlázza az intézmény részére, mivel nem az ő hibájából történt a "lyukasóra". Az intézmény kérhet-e a szülőktől "kártérítést" azokban az esetekben, amikor a megbeszélt időpont előtt minimum 24 órával nem jelzik előre az ellátottak, hogy az időpont nem megfelelő, mert betegség vagy bármi más elfoglaltság közbejött?! Véleményünk szerint a pszichológus óradíjának (12.000 Ft) 50%-a körüli összeg megfizetésére vonatkozó kötelezés talán megszüntetné ezt a rossz gyakorlatot. Ez szabályos lenne? Milyen jogcímen és milyen dokumentumban kellene szabályozni?
Részlet a válaszából: […] Amennyiben jogszabály vagy önkormányzati, intézményi szabályozás nem írja elő a térítésmentességet, akkor – véleményünk szerint – nem kizárt egy lemondási díj (kártérítés) alkalmazása, azonban annak feltétele, hogy ez a tény az igénybe vevő számára előzetesen,...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. április 25.

Pénzintézeti jóváírások áfája

Kérdés:

Önkormányzatunk a választott pénzintézettől a következő címeken kap jóváírásokat, illetve fizet ki a bank felé költségeket:
Pénzintézet által felszámolt költségek (terhelés)
– kamat (likvid, beruházási hitel után)
– rendelkezésre tartási jutalék (likvid hitel után)
– forgalmi jutalék, tranzakciós illeték, postai utalvány díja, számlavezetési díj (utalások után fizetendő költségek)
Pénzintézet által jóváírt összegek
– kamat (lekötött betét, illetve egyéb kamat)
Jól gondoljuk, hogy ezen bevételek és költségek áfamentesek, viszont a késedelmi kamat – mely tulajdonképpen egyfajta "büntetés", nem pedig a szolgáltatás ellenértéke – áfa hatályán kívüli bevétel?

Részlet a válaszából: […] ...szolgáltatásokhoz kapcsolódóan az Áfa-tv. 70. §-a (1) bekezdésének b) pontja szerint is adómentesség alá esik.A késedelmi kamat a szerződést biztosító mellékkötelezettségek közé tartozik. Szankciós jellegű, a szerződésben foglaltak fizetési kötelem...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. március 28.

Helyi közúti engedély

Kérdés: Helyi önkormányzat vagyunk. A helyi közútjainkra történő belépést 7,5 tonna össztömeget meghaladó gépjárművek, illetve járműszerelvények esetében rendelet útján engedélyhez kötjük. Az engedélyt határozatban rögzítik kollégáink. Az engedély ingyenes, útdíjat nem szedünk. Azonban egy polgármesteri utasítás alapján a behajtási engedélyek kiadását az esetleges károkozás megelőzése, valamint az esetlegesen okozott kár helyreállítása érdekében a rendeletben foglaltakon felül általános jelleggel kárátalány megfizetéséhez köti. A kárátalány rögzítése és megfizetése a behajtási engedély kérelmezőjével egy különmegállapodás alapján történik. A kérdésünk a kárátalány megfizetésének helyes könyvelésére és kezelésére vonatkozik. Ebben az esetben helyesen a B36-os, illetve a B411-es rovatra könyveléssel járunk el helyesen? Számlakiállítási kötelezettségünk fennáll?
Részlet a válaszából: […] ...kötbér vagy kárátalány szerződést biztosító mellékkötelezettség. Nem minősül sem szolgáltatásnak, sem termékértékesítésnek, tehát nem ellenérték, így annak fizetésekor áfafizetési kötelezettség nem keletkezik. Áfakörön kívüli ügylet, ezért erről nem...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. november 29.

Útvonalengedély-kiadással kapcsolatos tevékenység

Kérdés: Önkormányzatunk a közigazgatási területét érintő útvonalengedélyre kötelezett igénybe vevők és közterületek körét, és a közútkezelői/útfenntartási hozzájárulás mértékét rendeletalkotási jogkörében eljárva, önkormányzati rendeletben állapította meg. E rendelet rögzíti az útfenntartási hozzájárulás mértékét és az útvonalengedélyhez tartozó illeték díját, mely az önkormányzat illetékbevételi számlájára fizetendő. Az útvonalengedély-kiadással kapcsolatos tevékenységet az önkormányzat az áfaszabályozás szerinti közhatalmi tevékenységnek – vagyis nem gazdasági tevékenységnek – tekinti, az e tevékenységből származó bevétel után áfát nem számít fel, számlát nem bocsát ki. Helyes ez az értelmezés?
Részlet a válaszából: […] ...pontjának bb) alpontja és c) pontja alapján "e törvény szerint az út kezelői:b) az a) pontban nem említett [megj.: vagyis nem koncessziós szerződés alapján működtetett országos vagy helyi közút]bb) helyi közutak, a lakott területen lévő járda tekintetében a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. augusztus 9.

Kötelezettségvállalás jogerős bírói ítélet alapján

Kérdés: Korábbi munkavállalónk munkaügyi pert kezdeményezett intézetünkkel szemben. A peresített összeget (személyi juttatások és annak munkaadói járuléka) szerepeltetnünk kell-e a 2021. évi beszámolónk "egyéb kötelezettségek" során?
Részlet a válaszából: […] ...terhére fizetési kötelezettség vállalásáról szóló – így különösen a foglalkoztatásra irányuló jogviszony létesítésére, szerződés megkötésére, költségvetési támogatás biztosítására irányuló -, szabályszerűen megtett jognyilatkozat.Az Áht. 36...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. március 29.

Nem fizet a bérlő

Kérdés: Önkormányzatunk ingatlant adott bérbe. A bérleti jogviszony indulásakor a közműszolgáltatókkal kötött szerződések módosításra kerültek, a bérlő lett a továbbiakban az adott fogyasztási helyen a felhasználó, a fogyasztó, és ő került megnevezésre fizető félként is a szerződésben. A bérlő időközben nem teljesítette a szerződésben vállaltakat, nem fizette a tulajdonosnak a bérleti díjat, valamint a közműszolgáltatóknak az igénybe vett közüzemi díjakat sem. Mindezek következtében a szerződés közös megegyezéssel felbontásra került. A bérlőtől sem a bérleti díjat, sem a közműtartozást egyelőre nem tudjuk behajtani. A közműszolgáltatók viszont rendszeresen felszólítják az önkormányzatot a bérlő által felhalmozott tartozás rendezésére. Tisztában vagyunk azzal, hogy az adott esetben a tulajdonos felel a bérlő által felhalmozott tartozásért. A problémánk az, hogy a felhasználóhelyre kiállított eredeti számlák a bérlő nevére szólnak, amelyek másolatát megkaptuk. Kértük a szolgáltatókat, hogy a számlákat írják át az önkormányzat nevére, címére, de arra hivatkoznak, hogy a korábban, a bérlő nevére kiállított számlákat már nem tudják az önkormányzat nevére átírni. Ebből adódóan hogyan várható el az önkormányzattól a nem a nevére, címére kiállított számla befogadása és ellenértékének a megfizetése? Az önkormányzat a mögöttes felelőssége alapján kinek a nevére szóló, milyen bizonylat alapján tudja szabályszerűen megfizetni a bérlő által felhalmozott tartozásokat a közműszolgáltatóknak? Ebben az esetben a közműtartozás megfizetése tartozásátvállalásnak minősül? Szükséges-e ehhez képviselő-testületi döntés, vagy a mögöttes felelősség alapján közműdíjként megfizethető a hátralék?
Részlet a válaszából: […] ...közműszolgáltató a vele szerződésben álló felhasználónak kiállította a számlát. A számla meg nem fizetése nem ok arra, hogy a szolgáltató a számláját sztornózza vagy módosítsa, mivel a számlákat jogszerűen állította ki a valós fogyasztó/felhasználó nevére....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. december 14.

Önkormányzat követelésállománya

Kérdés: Kérném szíves állásfoglalásukat abban, hogy az önkormányzat/költségvetési szerv mérleg-alátámasztó leltárába az öt évnél régebbi követeléseket, melyeket még nem minősítettek behajthatatlanná, milyen módon kell alátámasztani, leltározni, hiszen arra korábban fizetési felszólítás és egyenlegközlő is kiment, de nem történt teljesítés, így a korábban megküldött felszólítás/egyenlegközlő lesz az alátámasztása? Abban az esetben, ha helyi önkormányzat képviselő-testülete egy kimutatás szerint dönt az öt évnél régebbi követelések önkormányzati könyvekből történő kivezetéséről, behajthatatlanná minősítéséről az Áhsz. alapján, tekintettel arra, hogy azok behajtása nem lehetséges, mert olyan kis összeg, hogy a behajtás költsége jóval meghaladja, akkor felmerülhet-e adófizetési kötelezettség akár az elengedő önkormányzat/költségvetési szerv, akár a magánszemély, adott esetben cég vonatkozásában, akinek a tartozását behajthatatlanná minősítik, elengedik? Pl. művelődési ház esetében a terembérletet több felszólításra sem fizeti meg a cég, amely korábban kibérelte x időre az intézmény valamelyik helyiségét, vagy például tipikusan az étkezési térítési díjak vonatkozásában, ahol többször felszólítják a nem fizető szülőt, de a Gyvt. korlátozó rendelkezése miatt a gyermekétkeztetést biztosítani kell annak is, akinek térítésidíj-tartozása van. Fentiekben kérném szíves segítségüket arra figyelemmel, hogy jelenleg a helyi önkormányzatok 99,9%-ának követelésállománya tele van a fentiekhez hasonló követelésekkel, melyek csak növekszenek évről évre, és a megfelelő leltározása elmarad, melyet sorra állapítanak meg a belső és külső ellenőrzések.
Részlet a válaszából: […] ...is. A jövedelem jogcíménél az Szja-tv. 2. §-ának (6) bekezdése értelmében a felek között egyébként fennálló jogviszonyt és a szerződés körülményeit kell figyelembe venni. Jogviszony hiányában az Szja-tv. 28. §-a szerint összevonandó egyéb...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. augusztus 26.

Vevőkkel szembeni követelések leltározása

Kérdés: Önkormányzat és költségvetési szerv leltározási és leltárkészítési szabályzatában rendelkezhet-e akként, hogy a vevők leltározása vonatkozásában pl. számlánként 100 000 forint felett küldi ki az egyenlegközlőt, 100 000 forint alatt pedig a nem vitatott, tehát befogadott számla másolatát helyezik a leltári dokumentumok közé?
Részlet a válaszából: […] ...Szt. 29. §-ának (1) bekezdése szerint követelések azok a különféle szállítási, vállalkozási, szolgáltatási és egyéb szerződésekből jogszerűen eredő, pénzértékben kifejezett fizetési igények, amelyek a vállalkozó által már teljesített, a másik fél...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. július 14.

Késedelmi kamat

Kérdés: A Költségvetési Levelek 241. számának 4421. számú kérdésére adott válaszuk szerint a késedelmi kamatot követelésként előírni a teljesítéssel egyidejűleg kell, tehát akkor, amikor a késedelmi kamat befolyt. A válasznál nincsen jogszabályi hivatkozás, vagy a jogszabályokból történő levezetés. Kérem segítsenek a jogszabályi hivatkozás megtalálásában! Ezzel összefüggésben merül fel az is, hogy mi a helyzet egy jogerőre emelkedett fizetési meghagyásban szereplő tőkére, meghiúsulási kötbérre, eljárási díjra, ügyvédi díjra vonatkozóan. Ezeket követelésként elő kell írni, vagy csak akkor és olyan összegben, amikor ezek befolynak a költségvetési szervezethez?
Részlet a válaszából: […] ...költségének visszatérült összegét, önrevízió végzését,g)a foglalkoztatottak, ellátottak által fizetett kártérítéseket,h)a szerződés megerősítésével, a szerződésszegéssel kapcsolatos véglegesen járó bevételeket (például óvadék, foglaló, kötbér...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2019. január 15.

Rovatrend II.

Kérdés: Saját termelésű készleteink (bor, pezsgő) értékesítése után visszaigényeljük a NAV-tól a jövedéki adót. Helyesen könyveljük-e a B411 rovatra?
Részlet a válaszából: […] ...szóló törvényben előírt ajánlati biztosítékot, ésf) a más rovaton nem szerepeltethető dologi jellegű kiadásokat, különösen a szerződés megerősítésével, a szerződésszegéssel kapcsolatos végleges kiadásokat (például óvadék, foglaló, kötbér, jót-állás...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2017. január 31.
1
2
3