Főzőkonyha felújításának áfája

Kérdés: Önkormányzatunk tulajdonában van egy főzőkonyha, ami az óvoda épületében működik. A képviselő-testület a főzőkonyhát bérbe adta egy közétkeztetést végző vállalkozónak. Ezen a konyhán készítik a bölcsődéseknek, óvodásoknak, iskolásoknak és a szociális étkezőknek is az ebédet. A vállalkozási szerződést az önkormányzat mellett az óvoda és a szociális intézmény is aláírta. Az eddigi gyakorlat szerint az áfa-visszaigénylés során a tételes elkülönítést választottuk, ami azt jelentette, hogy minden hónapban a vállalkozó által kiállított vásárolt élelmezés számlából az ingyenes étkezők által elfogyasztott adagszámokat levontuk, és csak a fizetős adagszámok után igényeltük vissza az áfát. Más tekintetben nem igényeltük vissza az áfát. A szülők és az ellátottak felé a térítési díjról áfás számlát állított ki az önkormányzat és az intézmény is, így keletkezett fizetendő áfa is. A vállalkozó az iskolai étkeztetés díjáról szóló számlát az önkormányzat nevére, a bölcsődés és óvodás étkeztetést az óvoda nevére, a szociális étkeztetést a szociális alapszolgáltatási intézmény nevére állította ki. Mind a három esetben keletkezett tehát visszaigényelhető áfa. A szociális étkeztetés esetében teljes egészében visszaigényeltük, mert ott minden ellátott fizet térítési díjat. A fent felsorolt intézmények és az önkormányzat sem választotta a bérbeadás tekintetében az adókötelessé tételt, így az étkeztetést biztosító vállalkozó részére az óvoda a bérleti díjat áfamentesen számlázza ki. Idén nyáron a főzőkonyhát az önkormányzat – teljes egészében önerőből – felújította, melynek várható végösszege meghaladja a nettó 102 millió forintot. Ennek a felújításnak az áfáját visszaigényelheti-e az önkormányzat, ha igen, milyen mértékben? Szerintünk a felújítás hónapjaira (június-szeptember) számolunk egy arányszámot az ingyenes és a fizetős adagszámokból, és ennek arányában igényelnénk vissza a kivitelezői számla áfáját. Helyesen gondoljuk? Ha a felújítás során az arányosítást választjuk (más megoldás hiányában), akkor szeptember hónaptól a vásárolt élelmezés áfájának visszaigénylésekor használhatjuk-e ismét a tételes elkülönítést, vagy innentől már csak az arányosítást?
Részlet a válaszából: […] Önkormányzatuk a bölcsődések, óvodások, iskolások és a szociális étkezők étkeztetését a vállalkozótól vásárolt étellel biztosítja. A szociális étkezés esetén helyes az a gyakorlat, hogy az étkeztetés előzetesen felszámított áfáját visszaigénylik, mivel a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2024. január 16.

Vagyonkezelésbe vett vagyon szabályai

Kérdés: Egy kft. a saját tulajdonában lévő utat vagyonkezelésre az önkormányzatnak kívánja átadni, az önkormányzat pedig átvenni. A kft.-ben semmilyen részesedéssel nem rendelkezik az önkormányzat, magánszemélyek a tulajdonosai. Az önkormányzat átveheti-e vagyonkezelésre a vagyont, és milyen szabályokra kell figyelemmel lenni?
Részlet a válaszából: […] ...vagyonkezelői jog a nemzeti vagyon részét képező, az állam vagy önkormányzat tulajdonában lévő ingatlanra vagyonkezelési szerződéssel, vagy kivételes esetben, törvényben történő kijelöléssel jön létre.Törvényben történő kijelölés esetén a tulajdonosi...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. június 29.

Gyermekétkeztetés számlája

Kérdés: A Költségvetési Levelek 302. szám, 5365. kérdésre adott válaszukkal kapcsolatban szeretnék kérdést feltenni. Válaszukban azt írják, hogy a gyermekétkeztetés esetében az a helyes, ha a számla a gyermek nevére szól. Önkormányzatunk korábban ezen témában adószakértői állásfoglalást kért. Az adószakértő a NAV-val folytatott telefonos egyeztetést a témában, melynek kapcsán az alábbi választ kapta. Az Áfa-tv. 169. §-ának e) pontja szerint a számla kötelező adata a termék értékesítőjének, szolgáltatás nyújtójának, valamint a termék beszerzőjének, szolgáltatás igénybe vevőjének neve és címe. A szolgáltatás igénybe vevője valóban a gyermek, de ez a "főszabály", azazhogy akkor ő minősül a számlakibocsátás szempontjából vevőnek, nem vonatkozik a gyermekétkeztetés térítésidíj-számlájára az alábbiak miatt.
A Gyvt. 21. §-ának (1) bekezdése szerint: "Természetbeni ellátásként a gyermek életkorának megfelelő gyermekétkeztetést kell biztosítani a gyermeket gondozó szülő, törvényes képviselő vagy nevelésbe vett gyermek esetén a gyermek ellátását biztosító nevelőszülő, gyermekotthon vezetője, illetve az Szt. hatálya alá tartozó ápolást, gondozást nyújtó intézmény vezetője kérelmére..."
A Gyvt. 146. §-ának (2) bekezdése szerint: "Az e törvényben meghatározottak szerint a térítési díjat ... az ellátást igénybe vevő gyermek esetén a szülői felügyeletet gyakorló szülő vagy más törvényes képviselő, ... az intézménynek fizeti meg."
Tehát a fentieknek megfelelően a szülő a megrendelő (kvázi szerződéskötő), így az a helyes eljárás, ha a szülő nevére szól a számla. Önkormányzatunk egy pilotban vesz részt, melynek része a gyermekétkeztetés számlázása is, ezért is kértünk szakértői állásfoglalást, hogy nehogy hibásan fejlesztessük le a rendszert (amihez később más önkormányzatok is csatlakozhatnak). Tekintettel arra, hogy az Önök által publikált válasz ellentmondásos az általunk kapott korábbi válasszal, és a NAV-tól kapott válaszok csak telefonon hangzottak el, így a témában szeretnénk Önöktől is választ kapni, hogy ténylegesen melyik eljárás a helyes.
Részlet a válaszából: […] Az Áfa-tv. 169. §-ának e) pontja szerint a számla kötelező adata a termék értékesítőjének, szolgáltatás nyújtójának, valamint a termék beszerzőjének, szolgáltatás igénybe vevőjének neve és címe. A vevő és a számlát kiegyenlítő fél személye elválhat...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. március 9.

Bentlakásos intézmény működése – intézményi térítési díjon felüli szolgáltatások áfája

Kérdés: Bentlakásos intézmény – költségvetési szerv, idősotthon – vagyunk, közel 500 fő gondozottal és 250 fő munkavállalóval. Havi intézményi térítési díj ellenében és azonfelül, bentlakóinknak különböző szolgáltatásokat nyújtunk. Ezek egy része jogszabályi előíráson alapul, és a térítési díjban benne foglaltatik [adómentes szolgáltatás az Áfa-tv. 85. § (1) bekezdésének f) pontja és 85. § (4) bekezdése alapján], más része a lakó állapota és igénye szerint választható plusztérítés ellenében.
Külön térítendő termékek és szolgáltatások köre:
- Nem jogszabályi előíráson alapuló, illetve az intézményi térítési díj által nem fedezett gyógyszerek. A felírt receptek alapján a teljes gyógyszerszükségletet intézményünk vásárolja meg, majd a nem jogszabályon alapuló, nem a térítési díj részét képező részt kiszámlázza a lakóknak. A térítés a szociális helyzeten is múlik, tehát ha nem alaplistás gyógyszert kap a lakó, és térítenie kéne, de nincs rá fedezete, akkor a szociális helyzetére tekintettel mégsem kell térítenie. A gyógyszerellátás komplex szolgáltatás, függetlenül attól, hogy alaplistás vagy nem alaplistás tételről van szó. Ez a szolgáltatás tartalmazza a receptre történő felíratást az intézmény orvosával, a gyógyszer beszerzését, a név szerinti nyilvántartásba vételt, adagolást, adott esetben a beadást is, a veszélyes hulladék kezelését. Lakóink 75%-a nem képes arra, hogy a saját gyógyszerezését önállóan és biztonságosan el tudja végezni, felügyelet nélkül. Adómentesen számlázunk, mert a gyógyszerrel történő ellátás, felügyelet a fentiekben leírt komplex tevékenység, ami szorosan kapcsolódik a fő tevékenységünk megfelelő minőségben történő ellátásához, attól el nem választható. A bejövő számlák áfáját nem igényeljük vissza.
- Tévé-, hűtőszekrénybérlet. Azoknak a lakóknak, akik nem rendelkeznek saját berendezéssel, lehetőségük van ezen intézményi tulajdonú eszközök bérlésére, használatára a lakószobán belül. Az erre a célra vásárolt eszközök áfája nem kerül levonásra.
- Fodrászszolgáltatás. Az alapellátásban háromhavonta egy alkalom van benne, az ezenfelüli hajvágások és speciális beavatkozás (berakás, dauer stb.) térítendő. Ezt kizárólag a lakóink vehetik igénybe akár oly módon is, hogy a fodrász "ágyhoz" megy.
- Egyéb szolgáltatások. Fogtechnikai munkák, intézményi tulajdonú gépkocsi magáncélú igénybevétele.
Tekinthetőek-e a fentiekben felsorolt, külön térítési díjon felül fizetendő termékértékesítések és szolgáltatások járulékos szolgáltatásnak, számlázhatjuk-e ezeket adómentes értékesítésként? Ezek a tételek nem önálló célként jelennek meg, hanem arra szolgálnak, hogy a fő szolgáltatásunkat a lehető legjobb feltételek mellett tudják igénybe venni. Különálló módon nem léteznek, így pl. nem vásárolnánk tévét, ha erre a beköltöző lakó nem tartana igényt, illetve mozgásában akadályozott, és nem tud kifáradni a közös helyiségbe [hivatkozás: Héa-irányelv 78. cikk b) pont].
Részlet a válaszából: […] ...vehető szolgáltatásokat önálló szolgáltatásnak kell tekinteni. A kapcsolódó járulékos szolgáltatások értelmezésénél a felek szerződéses akaratát is figyelembe kell venni, pl. ha egyetlen osztatlan ellenértéket határoznak meg. Abban az esetben, ha a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. december 15.

Egyetemibölcsőde-férőhely biztosításának áfája

Kérdés: Felsőfokú oktatási intézmény saját bölcsődét üzemeltet, ahol a férőhelyek biztosítására térítési díjat számol fel. Az egyetem az áfa alanya. A bölcsődei férőhely biztosításának kiszámlázása esetében milyen áfakulcsot kell használni?
Részlet a válaszából: […] ...a szövetség, a civil társaság, a köztestület, az országos sportági szakszövetség az alapszabályban (alapító okiratban, társasági szerződésben) megjelölt tevékenységük tekintetében, továbbá az általuk működtetett (fenntartott) intézmény az...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. október 13.

Önkormányzat követelésállománya

Kérdés: Kérném szíves állásfoglalásukat abban, hogy az önkormányzat/költségvetési szerv mérleg-alátámasztó leltárába az öt évnél régebbi követeléseket, melyeket még nem minősítettek behajthatatlanná, milyen módon kell alátámasztani, leltározni, hiszen arra korábban fizetési felszólítás és egyenlegközlő is kiment, de nem történt teljesítés, így a korábban megküldött felszólítás/egyenlegközlő lesz az alátámasztása? Abban az esetben, ha helyi önkormányzat képviselő-testülete egy kimutatás szerint dönt az öt évnél régebbi követelések önkormányzati könyvekből történő kivezetéséről, behajthatatlanná minősítéséről az Áhsz. alapján, tekintettel arra, hogy azok behajtása nem lehetséges, mert olyan kis összeg, hogy a behajtás költsége jóval meghaladja, akkor felmerülhet-e adófizetési kötelezettség akár az elengedő önkormányzat/költségvetési szerv, akár a magánszemély, adott esetben cég vonatkozásában, akinek a tartozását behajthatatlanná minősítik, elengedik? Pl. művelődési ház esetében a terembérletet több felszólításra sem fizeti meg a cég, amely korábban kibérelte x időre az intézmény valamelyik helyiségét, vagy például tipikusan az étkezési térítési díjak vonatkozásában, ahol többször felszólítják a nem fizető szülőt, de a Gyvt. korlátozó rendelkezése miatt a gyermekétkeztetést biztosítani kell annak is, akinek térítésidíj-tartozása van. Fentiekben kérném szíves segítségüket arra figyelemmel, hogy jelenleg a helyi önkormányzatok 99,9%-ának követelésállománya tele van a fentiekhez hasonló követelésekkel, melyek csak növekszenek évről évre, és a megfelelő leltározása elmarad, melyet sorra állapítanak meg a belső és külső ellenőrzések.
Részlet a válaszából: […] ...is. A jövedelem jogcíménél az Szja-tv. 2. §-ának (6) bekezdése értelmében a felek között egyébként fennálló jogviszonyt és a szerződés körülményeit kell figyelembe venni. Jogviszony hiányában az Szja-tv. 28. §-a szerint összevonandó egyéb...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. augusztus 26.

Alanyi adómentesség értékhatárának átlépése

Kérdés: Intézményünk alanyi adómentes intézmény megalakulása óta. Most kötnénk egy olyan szerződést, aminek a bevételével év közben átlépjük az alanyi adómentesség értékhatárát. Megköthetjük-e a szerződést? A szerződés megkötését be kell-e jelenteni a NAV-nak? Mikor kell áfát fizetnünk, hogyan kössük meg a szerződést, és mi a további teendőnk?
Részlet a válaszából: […] ...szerződést megköthetik, ezzel kapcsolatban nincs bejelentési kötelezettség az adóhatóság felé. Év közben az alanyi adómentesség helyett saját elhatározásból nem választható adókötelezettség, tehát meg kell várni, amíg túllépi az értékhatárba beszámító bevétel...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2019. szeptember 24.

Gyermekétkeztetés térítési díja

Kérdés: Intézményünk minisztériumi fenntartású központi költségvetési szerv, szakközépiskola, kollégium. Iskolánknak eddig saját főzőkonyhája volt, így a kollégisták térítési díja a Gyvt. szerint az áfával növelt nyersanyagnorma volt (670 Ft + áfa/nap). Eddig az 50%-os, illetve ingyenesen étkező tanulók kedvezményét természetesen az iskola "állta". Most viszont vásárolt szolgáltatásként vesszük igénybe egy vállalkozótól a kollégisták részére az étkeztetést az általa kínált áron, 1340 Ft + áfa/nap. Hogyan kell megállapítani a fizetendő térítési díjat a tanulóink részére, és a kedvezményeket miként vegyük figyelembe?
Részlet a válaszából: […] ...tudni állapítani a nyersanyag és a rezsi összegét. Az ételszállító cégnek közölnie kell a nyersanyag árát. Ezt a kötelezettséget a szerződésben vagy a közbeszerzési kiírásban is meg kellett határozni. Az ételszállító által közölt nyersanyagárat számlázzák...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2019. május 28.

Konyha működtetése – számlázási kérdések

Kérdés: 2017. január 1-jétől a polgármesteri hivatal átvette a konyhák működését az önkormányzattól, ami felvet néhány kérdést. A szociális étkeztetés maradt önkormányzati feladat, az intézményi és szünidei gyermekétkeztetés, valamint a munkahelyi és vendégétkeztetés azonban hivatali feladat lett. Korábbi években minden költséget az intézményi gyermekétkeztetésen számoltunk el, majd negyedévet követően a lefőzött adagszám alapján lett felosztva az egyes étkezési típusok között, és átkönyveléssel került a megfelelő kormányzati funkcióra és részgazdára (típus szerinti elkülönítés a könyvelőprogram szerint). A helyzetet nehezíti, hogy az iskola és a konyha közös óráról működik, így egy korábban kikalkulált adagszámra jutó rezsiösszeggel számolunk. Január-ban az iskolát átvette a KLIK, így 3. félként bejön a számlázásba. Mi a véleményük a következőkről?
1. A KLIK-nek 2 számlát kell kiállítani, egyet az önkormányzatnak a szociális étkezési adagok után fizetendő rezsiről, egy másikat a hivatalnak a gyermek-, munkahelyi és vendégétkezők adagja után fizetendő rezsiről.
2. A hivatal számlát állít ki az önkormányzatnak a szociális étkezők adagjára jutó bér-, járulék- és felhasznált nyersanyag után, mindhárom költség-elem után fel kell számolni a 27% áfát. Az önkormányzatnál pedig vásárolt szolgáltatásként lesz lekönyvelve. Annyiban növeli meg a költségeket, hogy a bér és járulék után is kell áfát fizetni. Így az egyik intézmény áfabefizető lesz, a másik áfa-visszaigénylő. És csak összességében, konszolidáltan nem lesz több az áfafizetési kötelezettség. A korábbi átkönyvelés megtörténhet-e az intézmények között, hogy ne kelljen számlát kiállítani?
3. Ha az előző számlában tételesen van kimutatva a bér, a járulék és a nyersanyag, akkor az önkormányzatnak a bért és járulékot közvetített szolgáltatásként kell könyvelnie a K335-re, illetve a nyersanyagot a K332-re? De ha nincs részletesen kimutatva, csak egyösszegű számla kerül kiállításra? Esetleg továbbszámlázott tételként kezelhető-e?
A következő probléma a kötelezettségvállalással kapcsolatban merült fel:
4. A hivatal közbeszerzés keretében kötött szerződést a nyersanyag-beszállítókkal. Ez egy keretszerződés, mely meghatározott egységárra vonatkozik, meghatározott mennyiség rendelése esetén. A szerződés szerinti összegnél azonban kevesebbet és többet is rendelhet a hivatal meghatározott százalékkal. Így a közbeszerzési szerződéssel lekötött összeg előzetes kötelezettségvállalásnak minősül. A végleges kötelezettségvállalás akkor keletkezik, amikor az élelmezésvezető megrendeli az adott árut. Mivel kötelezettséget előzetes pénzügyi ellenjegyzés után lehet vállalni, mindkét dokumentum (közbeszerzési szerződés és a megrendelő is) pénzügyileg ellenjegyzésre kerül. Abban az esetben nincs probléma, ha a megrendelő nagyobb összegre szól, mert a vállalt végleges kötelezettség pénzügyi teljesítése kisebb. Viszont ha nagyobb összegről szól a számla, akkor a különbségre nem történt végleges kötelezettségvállalás. Ez hogyan küszöbölhető ki?
Részlet a válaszából: […] ...más fizetési kötelezettség az a pénzértékben kifejezett, jogszabályból, jogerős bírói ítéletből vagy hatósági határozatból, szerződésből – ideértve az átvállalt kötelezettségeket is – jogszerűen eredő elismert tartozás, amely kifizetésének feltételeit...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2018. január 16.

Önkormányzati üzemeltetési és étkeztetési feladatok ellátása

Kérdés: Önkormányzatunk a karbantartási, gépjármű-üzemeltetési és étkeztetési feladatait intézmény útján látja el. Ha az önkormányzat úgy dönt, hogy megszünteti az intézményt, akkor az intézménynél lévő közalkalmazottak foglalkoztathatók tovább az önkormányzatnál? A Kincstár tájékoztatása alapján az étkeztetési feladatokat kötelező intézmény útján ellátni, de a többit nem. Helyes az az eljárás, hogy az étkeztetési feladatot átadjuk egy másik intézményünknek, a többi feladatot pedig átveszi az önkormányzat a dolgozókkal együtt?
Részlet a válaszából: […] ...munkáltatót az átszállással érintett közalkalmazotti jogviszonyokból, valamint a versenytilalmi megállapodásokból és a tanulmányi szerződésekből származó jogokról és kötelezettségekről. A tájékoztatás elmaradása az átvevő munkáltatóval szemben...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2017. október 17.
1
2
3
4