Víziközművagyon térítésmentes átadása

Kérdés:

A Vszktv. 2021. 06. 13. napján hatályba lépett módosítása értelmében az ellátásért felelős önkormányzat a víziközművagyon, illetve a tulajdonában álló víziközmű-működtető eszköz tulajdonjogát térítésmentesen, nyilvántartási értéken történő átvezetéssel is átruházhatja az államra, ha a víziközműrendszeren kizárólagos vagy az állammal közös tulajdonnal rendelkezik. Önkormányzatunk élt a lehetőséggel, és a víziközművagyont átadta az állam részére. A tárgyi eszközökön kívül át kellett adni a víziközműszámlán található, vízmű által fizetett használati díjból fel nem használt összeget is az állam javára, vagy nyilatkozni kellett, hogy nincs fel nem használt összeg. Mi a helyzet a 160/1995. Korm. rendelet alapján megszűnt víziközmű-társulattól átvett ingó és ingatlan vagyonnal? Az átvett pénzeszközök számára egy teljesen új bankszámlát kellett nyitnia az önkormányzatnak. Véleményünk szerint ezt a pénzösszeget nem kell átadni a magyar állam javára, mivel nem a használati díjból beszedett összegeket tartalmazza. Ugyanakkor a víziközművagyon részévé válik/vált a társulat által létrehozott vagyon. A társulat megszűnésekor az általa az önkormányzatnak átadott iratokból nem derül ki egyértelműen a követelések és kötelezettségek összege (pedig véleményünk szerint az átvett kötelezettségeket kellene tartalmaznia az átvett pénzösszegnek), a mérleg nem tartalmazza ezeket. Mire lehet az ezen a számlán átvett összeget felhasználni? Elköltheti ezt az önkormányzat bármire, vagy kizárólagosan olyan tevékenységre, amire a víziközmű-társulat korábban létrejött?

Részlet a válaszából: […] A 160/1995. Korm. rendelet 17. §-ának (1) bekezdése szerint, ha a víziközmű-társulat az alapszabályban meghatározott közcélú feladatait végrehajtotta, és a létrehozott közművet – szolgáltatásra alkalmas állapotban – a külön törvény szerinti tulajdonos állam vagy...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. december 19.

Intézmények közötti eszközátadás

Kérdés:

Intézetünk épülete nem szerepel a nyilvántartásunkban, sem üzemeltetésre, sem vagyonkezelésbe nem vettük át, a "karton" az önkormányzat/polgármesteri hivatal könyveiben lelhető fel. Az intézetünk épületét érintő beruházásokhoz/felújításokhoz kapcsolódó szállítói számlák a BLESZ nevére szólnak. A szállítói számlák kifizetése az önkormányzati finanszírozásból kerülnek kifizetésre (nem átvett pénzeszköz, nem pályázati pénzek). Az épületben olyan beruházást, amely állandó jelleggel beépítésre került, amely az épület lerombolása vagy megváltoztatása nélkül nem távolítható el, ezeket a beruházásokat térítésmentes átadással vezettük ki a nyilvántartásunkból. A térítésmentes átadásról jegyzőkönyv készült, melynek mellékletét képezte a szállítói számla, és az ahhoz kapcsolódó alapbizonylatok is. A beruházás aktiválása az átvevő önkormányzatnál történt meg. Év végén a 412-8434-re könyveltük az átadott/folyamatban lévő beruházást a 495-ös főkönyvi számla közbeiktatásával. Az önkormányzat kérte, hogy ne térítésmentesen adjuk át, hanem ún. vagyonkezelésbe. Melyik a helyes átadási mód?

Részlet a válaszából: […] ...tartozó intézményről van szó. Az önkormányzat és intézménye, illetve azonos irányító szervhez tartozó intézmények közötti tárgyi eszköz és készlet átadás-átvételét eredménysemlegesen, a 412. Nemzeti vagyon változása könyvviteli számlával szemben...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. február 14.

Beruházásokhoz kapcsolódó műszaki ellenőri feladatok számlája

Kérdés:

A kivitelező befejezte a beruházást, melyhez műszaki átadás-átvételi jegyzőkönyv, illetve teljesítésigazolás is készült (június 10-ei dátummal). A kivitelező részére a teljesítésigazolás abban az esetben volt kiállítható, ha a műszaki ellenőr erről írásban nyilatkozott (átvette a munkát, aláírásával igazolta ezt). Ez alapján a műszaki ellenőri feladatokhoz kapcsolódó számla dátuma meg kell, hogy egyezzen a beruházás aktiválásának az időpontjával, és a teljesítésigazolás időpontjával (június 10.), véleményünk szerint csak így aktiválható ez a költség, továbbá az ő teljesítésigazolása nélkül a vállalkozó nem állíthatta ki a végszámlát. A mérnök azonban június 20-ai teljesítési dátummal állította ki a számláját, mivel állítása szerint további dokumentációs kötelezettsége volt még a műszaki átadás-átvételt követően, így a mérnöki munkát csak június 20-án fejezte be. Az aktiválás érdekében – véleményünk szerint – szükséges volt a műszaki ellenőr számlájának javítása, azonban a műszaki ellenőr állásfoglalása szerint a kérésünk nem jogos. A fenti helyzethez hasonló esetekben hogy járunk el szabályosan a beruházáshoz kapcsolódóan befogadható számlák kezelését illetően?

Részlet a válaszából: […] ...teljesítés után következik be.A beruházás rendeltetésszerű használatbavételének feltétele, hogy a költségvetési szerv az adott tárgyi eszközt a tevékenységéhez, a működéséhez ténylegesen használni kívánja, és biztosítottak legyenek az eszköz...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. február 14.

Tárgyi eszköz üzembe helyezése

Kérdés: Intézményünk tárgyi eszközök beszerzésénél, az aktiváláshoz az alábbi dokumentumokat kéri (értelemszerűen a beruházás típusának a függvényében a megfelelőt):
- Átadás-átvételi jegyzőkönyv
- Üzembe helyezési jegyzőkönyv
- Műszaki átadás-átvételi jegyzőkönyv
Ha a beszerzett eszközt nem szükséges üzembe helyezni (pl. bútor vagy tolókocsi), akkor az aktiváláshoz elegendő-e a szállítólevél, vagy abban az esetben is szükséges az átadás-átvételi jegyzőkönyv?
Részlet a válaszából: […] Az üzembe helyezés számviteli szempontból az eszköz rendeltetésszerű használatbevétele. Az Szt. 52. §-ának (2) bekezdése az üzembe helyezéssel mint rendeltetésszerű használatbavétellel kapcsolatosan annyit ír elő, hogy az üzembe helyezést hitelt érdemlő módon...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. október 18.

Vagyonkezelésbe adott épületen végrehajtott beruházás

Kérdés: Iskolánk épületének bővítésére az iskola alapítványa pályázati támogatást nyert, amelyből a beruházást megvalósítja. A beruházást ilyen esetben, amikor nem a tulajdonos önkormányzat, és nem is a vagyonkezelő tankerület a beruházó, hogyan számoljuk el a könyveinkben? Az önkormányzatnál megjelenik-e, vagy csak az alapítványnál mint beruházás, majd a tankerületnél az aktiválás?
Részlet a válaszából: […] ...nélküli átvételre vonatkozó előírások alapján könyveli le, a 38/2013. (IX. 19.) NGM rendelet III. fejezet Immateriális javakkal, tárgyi eszközökkel kapcsolatos egyéb elszámolások Növekedések A) Térítés nélkül, ajándékként, hagyatékként kapott,...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. szeptember 15.

Önkormányzati intézmény által adott támogatás

Kérdés: Kérdések: 1. Nemzetiségi önkormányzat iskola és óvoda fenntartója. Az intézmények részére utalt működési támogatásból a fenntartott intézmények, sportegyesület részére sportcsarnok építéséhez pénzt szeretnének átadni. (Az önkormányzattól és az intézményektől független egyesület – nem államháztartási fenntartású – látványcsapatsport-támogatásból valósítja meg a sportcsarnok építését, amelyhez az önrész forrása lenne az intézményektől kapott pénzeszközátadás.) Az iskolában tanuló és az óvodás gyermekek részére a felépült sportcsarnokban szeretnék majd a sportfoglalkozásokat és a tornaórák egy részét megtartani. Jogszerűen adhat-e át nemzetiségi önkormányzat által fenntartott intézmény ilyen címen pénzeszközt sportegyesület részére?
2. Csak költségvetési támogatásban részesülő intézményekben dolgozók részére a részükre megállapított illetményen túl adható-e jutalom, ha igen, akkor milyen feltételekkel? Az intézményeknek nincs saját bevétele, csak az átlagbéralapú támogatás a forrása az illetményeknek.
Részlet a válaszából: […] ...felhalmozási kiadások – és azok kiemelt előirányzatai – azok közgazdasági jellege szerinta) a beruházások, amelyek az ingatlanok, tárgyi eszközök és más tartósan használt eszközök megszerzéséből, részesedések és befektetési jegyek megszerzéséhez...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. augusztus 26.

Vagyonkezelésbe adott épület energetikai korszerűsítése

Kérdés: Önkormányzatunk TOP támogatást nyert épületek energetikai korszerűsítésére, napelemes rendszer telepítésével. A rendszerek megvalósításra kerültek a tankerületnek vagyonkezelésbe adott épületek esetében is.
1. Helyesen járunk-e el, ha épületet beruházásként kívánjuk aktiválni (meglévő épület értékének növelésével)? Ha helyesen épületberuházás, akkor a vagyonkezelői szerződést módosítani szükséges-e? (Ezen épületeket jelenleg a nullás számlaosztályban tartjuk nyilván.)
2. A kapott fejlesztési támogatást halasztott bevételként el kell-e számolni, ha igen, annak feloldása hogyan történik? (Nem az önkormányzatunk számolja el az értékcsökkenést.)
Részlet a válaszából: […] ...épület bekerülési értékét növelő beruházásként kell elszámolni. Ha több épület ellátását biztosítja, abban az esetben önálló tárgyi eszközként a gépek, berendezések között kell állományba venni.Amennyiben az államháztartáson belül vagyonkezelésbe...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. augusztus 4.

Tankerület vagyonkezelésébe átadott ingatlan vagyon

Kérdés: Önkormányzatunk a tankerületnek – vagyonkezelési szerződés alapján – vagyonkezelésbe adta az iskola épületét. (Természetesen ingó vagyon is átadásra került, de a kérdés szempontjából ez most irreleváns.) Az átadáskor a tárgyieszköz-analitikából kivezettük az ingatlan bruttó értékét és az átadásig elszámolt értékcsökkenését, a főkönyvi könyvelésben is ezt a megfelelő módon (nemzeti vagyon változásával szemben) elszámoltuk. A továbbiakban az önkormányzat ezt a vagyonkezelésbe átadott vagyont a 0-s számlaosztályban tartja nyilván. A kérdésünk arra vonatkozik, hogy az ingatlanvagyon-kataszterben ezt hogyan kell kezelni? Ki kell vezetni az épületeket a vagyonkataszterből is? (A tulajdonjog továbbra is az önkormányzaté marad, csupán vagyon-kezelésbe adta.) Az ingatlanvagyon-kataszter összértékének, a tárgyieszköz-analitikában nyilvántartott ingatlan vagyon bruttó értékének és a főkönyvi könyvelésben a 12-es állományi számlák értékének egyeznie kell, ezért úgy gondolom, hogy a vagyonkataszterből is ki kell vezetni.
Részlet a válaszából: […] ...– K4125. Bruttó érték nyilvántartásba vétele a pénzügyi számvitel szerint T011 – K0066. Vagyonkezelésbe adott immateriális javakkal, tárgyi eszközökkel kapcsolatos sajátos visszapótlási követelés elszámolása a pénzügyi számvitel szerint T3655 –...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2018. július 17.

Víziközmű-társulat végelszámolása

Kérdés: Önkormányzatunk a víziközmű-társulat végelszámolással történő megszűnése után átvette a társulat vagyoni eszközeit (tárgyi eszközök); az önkormányzati utakon végzett víziközmű-társulati felújítások nyilvántartási számláit; pénzeszközeit; tartozásállományát. Hogyan kell ezeket az önkormányzat könyveiben megjeleníteni mind a költségvetési, mind a pénzügyi számvitelben? Az önkormányzat a pénz átvételére külön elkülönített számlát nyitott, melyre terveink szerint a későbbiekben befizetett érdekeltségi hozzájárulásokat fogja kezelni. A később befizetett érdekeltségi hozzájárulásokat milyen főkönyvi számlán kell könyvelni? A társulat egyes esetekben részletfizetést engedélyezett. Azok havi befizetéseit hogyan kell megjeleníteni a költségvetési és pénzügyi számvitelben?
Részlet a válaszából: […] ...T413 – K493A víziközmű-társulat végelszámolással történő megszűnése után az önkormányzat átvette a társulat vagyoni eszközeit (tárgyi eszközök), önkormányzati utakon végzett, víziközmű-társulati felújítások nyilvántartási számláit, pénzeszközeit...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2017. október 17.

Gazdasági szervezettel nem rendelkező költségvetési szerv

Kérdés: A polgármesteri hivatal számviteli szabályzatainak hatálya kiterjeszthető a gazdasági szervezettel nem rendelkező intézményekre is? A gazdasági szervezettel nem rendelkező intézmények esetében minden pénzügyi-számviteli feladatot a polgármesteri hivatal lát el (a pénztár kezelésétől kezdve a nyilvántartások vezetésén át a beszámolókészítésig). A hivatal és az intézmények közötti munkamegosztási megállapodásban is rögzítve van, hogy a számviteli feladatokat a polgármesteri hivatal szabályzatai alapján kell ellátni az intézményekre vonatkozóan is. Az Ávr. 9. §-a (5) bekezdésének a) pontja szerint: "Az Áht. 10. §-ának (4a) és (4b) bekezdései és a (4) bekezdése szerinti költségvetési szerv az (1) bekezdés szerinti feladatait az Áht. 10. §-nak (4a) és (4b) bekezdései szerinti esetben az irányító szerv vagy az irányító szerv irányítása alá tartozó más költségvetési szerv az állományába tartozó alkalmazottakkal, a munkamegosztás és felelősségvállalás rendjét tartalmazó megállapodásban meghatározott helyen és módon látja el." A munkamegosztási megállapodásban meghatározott "mód" véleményünk szerint lehet az, hogy a hivatal szabályzatai alapján kell a feladatokat ellátni. Az Szt. 14. §-ának (5) bekezdése szerinti szabályzatokból és a (7) bekezdés szerint szabályozandó más kérdéseket rögzítő dokumentumból áll, amelynek elkészítéséért, módosításáért az Áhsz. 31. §-ának (1) bekezdése szerinti személy felelős. Az Áhsz. 31. §-ának (1) bekezdése alapján az éves költségvetési beszámoló elkészítéséért az éves költségvetési beszámolót készítő szerv vezetője felelős. Az óvoda beszámolóját is a hivatal készíti el, az óvoda beszámolóját készítő szerv vezetője a jegyző. Tehát értelmezésünk szerint a jegyző készít szabályzatot, melynek hatálya kiterjeszthető az intézményre.
Részlet a válaszából: […] ...Ávr.-ben meghatározott feladatai a költségvetési beszámoló elkészítése, főkönyvi könyvelés, előirányzatok nyilvántartása, tárgyi eszközök analitikus nyilvántartása, munkaügyi jelentések elkészítése, bankszámlaforgalom lebonyolítása, készpénzzel...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2017. szeptember 5.
1
2
3