Jubileumi jutalomra jogosultság kérdése

Kérdés: 1983 júliusában álltam munkába egy üdülési és szanatóriumi igazgatóságnál, illetve a SZOT Igazgatóság Gazdasági Szervezeténél. 1989-ben GYES-re mentem, majd 1992. február 29-én "áthelyezve" munkaviszony megszűnésének módja bejegyzés szerepel a munkakönyvemben. Ettől fogva dolgozom a jelenlegi pénzügyi köztisztviselői munkakörömben a közös önkormányzati hivatalnál. 2012-ben megváltozott a jubileumi jutalomra jogosító idő számítása a közszolgálati tisztviselők esetében. A bérügyekkel foglalkozó kolléga úgy ítélte meg, hogy az 1992 előtti évek beszámítása – a jubileumi jutalomra való jogosultság megállapításánál – nem fogadható el az én esetemben. (Megjegyzem, hogy két másik kolléganőm is önkormányzatnál helyezkedett el, és náluk elismerték a SZOT-nál eltöltött időt közszolgálatnak.) Szerintük már 2012-ben sem voltam jogosult a 30 éves jubileumi jutalomra, mivel a 25 éveset már korábban (2007-ben) megkaptam. A 35 éveset sem kaptam meg, úgy tájékoztattak, hogy majd csak 2022-ben jár a 30 éves jubileumi jutalom. A polgármesteri hivatal álláspontjával a mai napig nem értek egyet. A Szakszervezetek Országos Tanácsa is a költségvetési szférához tartozott, az államháztartás egy bizonyos szintjén helyezkedett el – véleményem szerint –, hiszen "piros beszámolófüzetet" készítettünk a SZOT Üdülési Szanatóriumi Főigazgatóság, illetve a Pénzügyminisztérium számára, ugyanúgy, mint az önkormányzatok abban az időben. Munkakörömhöz jelentkeztem be az államháztartási mérlegképes tanfolyamra is. Próbáltam keresgélni az interneten az alapító okiratot, de sajnos nem jutottam eredményre, ellenben a következőt találtam:
Szerző: Magyarország Egészségügyi Minisztérium
Cím és szerzőségi közlés: Tájékoztató a Magyar Népköztársaság 1985. évi költségvetésének a végrehajtásáról szóló jelentéshez, az Országgyűlés Szociális és Egészségügyi Bizottsága részére/ [közread. az] Egészségügyi Minisztérium, Országos Társadalombiztosítási Főigazgatóság, Szakszervezetek Országos Tanácsa, Üdülési és Szanatóriumi Főigazgatóság
Megjelenés: Budapest: Egészségügyi Minisztérium Országos Társadalombiztosítási Főigazgatóság Szakszervezetek Országos Tanácsa, Üdülési és Szanatóriumi Főigazgatóság 1986
Úgy vélem, hogy 1992-ben, amikor munkahelyet váltottam, a SZOT – igaz, nem az önkormányzati – az államháztartás rendszerébe tartozott, és méltánytalannak tartom a megkülönböztetést.
Másik kérdésem: a közalkalmazottaknál hogyan számítják a jubileumi jutalomra való jogosultságot 1992 előtt? Ott is csak a Kjt. hatálya alá tartozó jogviszonyt lehet számítani, vagy pedig minden egyéb jogviszony is beleszámít?
Részlet a válaszából: […] A Kttv. hatályos szabályai a jubileumi jutalomra való jogosultságot, illetve a jogviszonyban töltött idő beszámíthatóságát attól teszik függővé, hogy a köztisztviselő mely törvény hatálya alá tartozó szervnél töltötte el azt.A Kttv. 150. §-ának (3) bekezdése...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. május 11.

Nyugdíjas főállású polgármester, alpolgármester esetében a nyugdíj--szüneteltetés nem alkalmazandó

Kérdés: A rá irányadó öregségi nyugdíjkorhatárt betöltött főállású alpolgármesternek – figyelemmel a Tny. 83/C. §-ának rendelkezéseire – szüneteltetnie kell-e az öregségi nyugdíja folyósítását?
Részlet a válaszából: […] ...főállású polgármester, alpolgármester a Kttv. VII/A. fejezet alapján sajátos közszolgálati jogviszonyban áll. Társadalombiztosítási szempontból a Tbj-tv. 5. §-a (1) bekezdésének a) pontja alá tartozik.A Tny. 83/C. §-ának (1) bekezdése szerint az öregségi...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. január 13.

Önkormányzati bizottsági tagok tiszteletdíjának rendezése

Kérdés: Önkormányzat képviselő-testülete rendelettel tiszteletdíjat állapított meg a képviselő és a nem képviselő, azaz külsős bizottsági tagok számára 2017. március hótól. A tiszteletdíj összegének meghatározásakor különbséget tettek a választott képviselők és a külsős bizottsági tagok tiszteletdíja között. Ezt a rendeletet jegyző terjesztette elő, és jegyző, valamint polgármester írta alá. Törvényességi felügyeleti vizsgálat a rendeletet Alaptörvénybe és a Mötv. 40. §-ának (4) bekezdésében foglalt előírásoknak meg nem felelően jogszabálysértőnek találta. A rendelet újratárgyalására és kijavítására 2018. augusztusban került sor. Az önkormányzat 17,5 hónapon keresztül jogszabállyal ellentétesen látta el a fel-adatát, és anyagi kárt okozott a magánszemélynek. Lehet-e ebben a kérdésben felelősséget megállapítani, vagy helytelen önkormányzati rendelet megalkotásával, hitelesítésével törvényes lehet az anyagi károkozás?
Részlet a válaszából: […] ...képviselő és nem képviselő bizottsági tagok tiszteletdíjával kapcsolatban adózási és társadalombiztosítási oldalról is számtalan kérdés merült fel az elmúlt években. Ennek megfelelően véleményünk szerint a tiszteletdíj összege tekintetében is...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2019. január 15.

Gyermek gondozására tekintettel kapott ellátások melletti munkavégzés

Kérdés: Főállású polgármester jelenleg csecsemőgondozási díjban részesül, de a település életében továbbra is tevékeny részt vállal. Gyermeke 3 éves kora előtt részmunkaidőben foglalkoztatható-e?
Részlet a válaszából: […] ...gyermek gondozására tekintettel kapott ellátások melletti keresőtevékenységről általánosságban a következőket lehet elmondani társadalombiztosítási oldalról. A csecsemőgondozási díj (CSED) főszabályként a szülési szabadságnak megfelelő időtartamra, 168 napig jár...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2016. június 21.

"Passzív" társadalombiztosítási ellátások beszámíthatósága közszolgálati jogviszonyban töltött időbe

Kérdés: Egyik dolgozónk 1984. május 1-jétől dolgozik polgármesteri hivatalunknál. A besorolás alapjául szolgáló közszolgálati jogviszonyban töltött idő számításánál figyelembe kell-e venni az alábbi időtartamokat?
1981. 07. 01.-1981. 09. 03. passzív TGYÁS,
1981. 09. 04.-1982. 04. 04. passzív GYES,
1982. 05. 25.-1984. 01. 15. passzív GYES.
Részlet a válaszából: […] A Kttv. 8. §-ának (5) bekezdése felsorolja a besorolás szempontjából beszámítandó, különféle jogviszonyban töltött időtartamokat. Amennyiben ezen jogviszonyok fennállásának időtartama alatt következett be olyan körülmény (pl. keresőképtelenség, fizetés nélküli...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2015. június 16.

Polgármesterek díjazásának személyi jövedelemadó és társadalombiztosítás szempontjából történő megítélése

Kérdés: Polgármester költségtérítésével kapcsolatban olvastuk, hogy ez nem önálló tevékenységből származó jövedelem, az azonban még kérdéses számunkra, hogy úgy kell tekinteni, mint munkaviszony jellegű jogviszonyt, vagy mint választott tisztségviselő díjazását? Amennyiben ez utóbbinak tekintendő, hogyan alakul a polgármester részére juttatott cafeteria adózása?
Részlet a válaszából: […] ...juttatásként kell megfizetni a közterheket (1,19% után 16% szja és 27% eho) az Szja-tv. 70. §-a (3) bekezdésének c) pont alapján.Társadalombiztosítási szempontból a kifizetés összege alapján el kell bírálni, hogy keletkezik-e biztosítási jogviszony. A...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2015. február 24.

Polgármester költségtérítésével kapcsolatos adójogi és társadalombiztosítási kérdések

Kérdés: Az 1994. évi LXIV. törvény hatályon kívül helyezésével változtak-e a főállású polgármesterek költségtérítésének szabályai? Választható-e a költségátalány? Ha számlával kell igazolnia a költségeit, akkor kinek a nevére kell, hogy szóljon a számla? Van-e változás a saját gépjármű hivatali célú használatával kapcsolatban?
Részlet a válaszából: […] ...jogviszonynak (munkaviszony jellegűnek) vagy választott tisztségviselői jogviszonynak tekintjük, ez ugyanis befolyásolja annak társadalombiztosítási szempontból történő megítélését, illetve a részére adott esetleges egyéb juttatások (pl. cafeteria)...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2015. február 3.

Polgármesteri tisztség megszűnésével összefüggésben kifizetett összegek különadóalapba tartozása

Kérdés: Polgármester foglalkoztatási jogviszonyban áll, öregségi nyugdíjban is részesül (1947-es születésű). Az őszi választáskor nem indul, a Pttv. 2. §-ának (5) bekezdése szerint 3 + 3 havi illetményének megfelelő összegű juttatás illeti meg végkielégítésként. Tekintettel arra, hogy a ciklus ideje alatt évente csak 6-8 nap szabadságot vett ki, szabadságmegváltást is kell számára fizetni. A külön­adó hatálya alá mi tartozik a felsorolt jogcímekből, és milyen mértékig?
Részlet a válaszából: […] ...vagy más jogcímen különadóalapnak minősülő bevételt szerez, kivéve azt, akinek a jogviszonya megszűnését követő naptári naptól a társadalombiztosítási nyugellátásról szóló törvényben meghatározott saját jogú nyugellátás, korhatár előtti ellátás,...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2014. április 8.

Önkormányzati intézménynél alkalmazandó nyugdíj-politikai elvek

Kérdés: Az öregségi nyugdíjkorhatárt 2013. novemberben érem el, jelenleg korhatár előtti ellátásban részesülök. Egy önkormányzati intézménynél megbízási szerződéssel, nem közalkalmazottként speciális feladatot látok el. Kérdésem, hogy az öregségi nyugdíjkorhatár eléréséig (2013. november) ezt a feladatot elláthatom-e (a nyugdíjjárulék alapja nem éri el az éves keretösszeget), valamint kell-e a Nyugdíjfolyósító Igazgatóságnál bejelentést tennem?
Részlet a válaszából: […] ...decemberében haladja meg, a nyugellátás szüneteltetésére nem kerül sor, de a tárgyév december havi nyugellátást vissza kell fizetni.A társadalombiztosítási nyugellátásról szóló törvény 83/C. §-ának (1) bekezdése arról rendelkezik, hogy az öregségi...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2013. május 21.

Polgármester részére közszolgálati járadék, öregségi nyugdíj megállapításának feltételei

Kérdés: 1953. július 2-án született férfi vagyok, 2006 óta főállású polgármester. Jelenleg 43 év munkaviszonnyal rendelkezem, a 2014-es választásokon el kell-e indulnom (addigra 61 éves elmúlok), vagy kérhetem a nyugdíjazásomat? A vég­kielégítés csak akkor jár, ha elindulok a 2014-es választásokon, de nem választanak meg, vagy indulás nélkül is megillet, és nyugdíjba tudok vonulni?
Részlet a válaszából: […] ...előtti öregségi nyugdíj 2011. de­cember 31-ét követő kezdőnaptól nem állapítható meg. A jelenleg hatályos szabályok alapján a társadalombiztosítási öregségi nyugdíjra jogosító öregségi nyugdíjkorhatára annak, aki 1953-ban született, a betöltött 63. életév...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2013. május 21.
1
2
3