Kifizetőt terhelő adók dolgozói juttatások után

Kérdés: Szakmai segítséget szeretnénk kérni az Szja-tv. 69. §-ának (1) bekezdése, a 70. § "Béren kívüli juttatásnak nem minősülő egyes meghatározott juttatások", valamint a 71. § "Béren kívüli juttatások után az adót a kifizetőt terheli" jogszabály értelmezésére. A saját dolgozóknak nyújtott ingyenes vendéglátást (étkezés) terheli-e járulékfizetési kötelezettség? Költségvetési szerv vagyunk, intézményünk minden évben egyszer megvendégeli saját dolgozóit (pl. pedagógusnap, köztisztviselői nap stb.), beépítettük a csapatépítő tréninget, ahol szintén ebédet kaptak munkatársaink. A számla a munkáltatónk nevére szól. Szerintünk mindkét juttatási forma után kell járulékot fizetni.
Önkormányzati rendezvények esetében csak az itt említettekre mi vonatkozik?
- Fellépők megvendégelése, illetve virágcsokor átadása;
- idős emberek köszöntésére adott virágcsokor, csokoládé;
- sportrendezvényeken vagy tanulmányi versenyeken szabadidős rendezvényeken részt vevőknek nyújtott ajándék (könyv vagy csokoládé);
- végzős diákoknak ingyenes strandbelépő jutalomként.
Munkáltató által adott védőital palackos kiszerelésben, valamint szódagéphez patron, cateringszolgáltatás után keletkezik-e adófizetési kötelezettség?
Részlet a válaszából: […] ...juttatás lesz. Szintén egyes meghatározott juttatás, ha a dolgozó kiküldetés alkalmával kap étkezést, és az is, ha pl. konferencia, továbbképzés keretében fizetik ki a dolgozó étkezését.Az Szja-tv. 1. sz. mellékletének 8.35. pontja szerint adómentes a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. november 3.

Magasabb vezető közalkalmazott szabadsága az oktatási ágazatban

Kérdés: Mennyi szabadság jár a magasabb vezető közalkalmazottnak (óvodavezető)?
Részlet a válaszából: […] ...pótszabadsága idejéből kötelezőmunkavégzésre – legfeljebb tizenöt munkanapra – a következő esetekben lehetigénybe venni:a) továbbképzés, foglalkoztatást elősegítő képzés;b) a nevelési-oktatási intézmény működési körébe tartozónevelés, oktatás;c) ha...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2012. május 22.

Egyesület által végzett oktatási tevékenység adómentessége

Kérdés: Egyesületünk hátrányos helyzetű személyeket segít abban, hogy a munkaerőpiacon versenyképessé váljanak, amelyhez kapcsolódóan figyelemmel kísérjük a Közbeszerzési Értesítőben közzétett ajánlati felhívásokat is. A közbeszerzési eljárásra benyújtandó pályázatunkban megjelölendő ár meghatározása kapcsán kérdésként merült fel, hogy az általunk nyújtani kívánt oktatási szolgáltatás adómentes-e. Egyesületünk az Áfa-tv. 85. §-ának (4) bekezdése alapján közszolgáltatónak minősül, ezért úgy gondoljuk, hogy az adómentesség egyértelműen megillet minket. Jól gondoljuk? Az adóhatóság illetőségigazolásában foglaltak szerint a bejelentett tevékenységünk alapján ránk a tevékenység közérdekű jellegére tekintettel való adó alóli mentesség vonatkozik, és alanyi adómentesek vagyunk.
Részlet a válaszából: […] ...lehetnek, a következők:– a felnőttképzésből az Országos Képzési Jegyzékbenmeghatározott szakképesítést adó oktatás, képzés, továbbképzés, vizsgára valófelkészítés és vizsgáztatás;– a felnőttképzésről szóló törvény alapján szervezett ésakkreditált...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2012. május 2.

Szociális szakvizsgával rendelkező pedagógus besorolása

Kérdés: A Debreceni Egyetemen gyermekvédelmi szakellátás témacsoportban a DE-EK szakvizsgabizottság előtt tett szociális szakvizsgával és testnevelő tanár (egyetemi szintűnek elismert) végzettséggel rendelkező, általános iskolában pedagógusként foglalkoztatott dolgozót melyik fizetési osztályba kell besorolni? Fenti szakvizsga egyenértékű-e a pedagógus-szakvizsgával?
Részlet a válaszából: […] ...12. § (1) bekezdése úgy rendelkezik,hogy jogszabály határozza meg, melyek azok a felsőoktatási (egyetemi,főiskolai) szakirányú továbbképzések, amelyek keretében pedagógus-szakvizsgávalegyenértékű oklevelet lehet szerezni. A szakvizsgával egyenértékű,...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2011. november 22.

Várakozási idő csökkentése pedagógus-továbbképzés teljesítése esetén

Kérdés: Abban az esetben, ha a pedagógus még nem kötelezett a továbbképzésre, mert a diplomáját kevesebb mint 7 éve szerezte meg, de teljesítette a 120 órát, jár-e számára a bértábla szerinti várakozási idejének egy évvel történő csökkentése ebben a továbbképzési időszakban? Melyik törvény vagy rendelet az, amelyik kizárja ezt a rövidülési lehetőséget?
Részlet a válaszából: […] ...a fizetési fokozatok közötti várakozási idejét egy évvelcsökkenteni kell, ha teljesítette a külön jogszabályban meghatározotttovábbképzés követelményeit. A várakozási idő csökkentése hétévenként egyalkalommal illeti meg a közoktatási intézmény...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2011. október 11.

Oktatás

Kérdés: Tevékenységünk végzéséhez munkavállalóink szakképzéséről mi magunk gondoskodunk. Ennek érdekében egy oktatási szolgáltatást nyújtó cégnél egy hároméves tanfolyam keretében veszünk igénybe oktatást. A cég az oktatással összefüggésben annak megkezdését megelőzően előleget szedett be tőlünk, melyre áfát számított fel. Véleményünk szerint azonban adómentesen kellett volna számláznia, mivel akkreditált oktatást rendeltünk meg. A szolgáltató tájékoztatása szerint a program akkreditációja még folyamatban van a Felnőttképzési Akkreditáló Testületnél. A végszámlában a tanfolyam kezdetének időpontját tekintik teljesítési időpontnak, és az akkreditáció birtokában tárgyi adómentesen állítják ki majd a számlát, melyből levonásra kerülne az előleg áfás összege. Helyesen jár el a kft.?
Részlet a válaszából: […] ...a felnőttképzésről szóló törvény alapján szervezett ésakkreditált, illetőleg egyéb jogszabály alapján szervezett oktatás, képzés,továbbképzés, vizsgára való felkészítés és vizsgáztatás.Megítélésem szerint a kérdéses esetben, ha a tanfolyam I...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2009. október 20.

Átsorolás, várakozásiidő-csökkentés végrehajtásának időpontja

Kérdés: Közalkalmazottak esetében magasabb fizetési osztályba történő besorolás, illetve a fizetési fokozatok közötti várakozási idő csökkentése esetén mikortól kell elvégezni az átsorolást/várakozásiidő-csökkentést, az oklevél (közokirat) kiállításának vagy az oklevél (közokirat) bemutatásának időpontjától? Van-e mérlegelési lehetősége ebben az ügyben a munkáltatónak? Konkrét példa: amennyiben pedagógus közalkalmazott a 277/1997. (XII. 22.) Korm. rendeletben meghatározott továbbképzés követelményeit teljesítette, és az erről szóló tanúsítványt 2008. évben kiállították, de csak 2009. év február hónapban mutatja be (a következő fizetési fokozatba 2010. év első napján lép), mi a helyes eljárásrend: 2009. vagy a következő év, 2010. első napjától kell a várakozási időt csökkenteni, és a következő fizetési fokozatba léptetni?
Részlet a válaszából: […] ...a fizetési fokozatokközötti várakozási idejét egy évvel csökkenteni kell, ha teljesítette a különjogszabályban meghatározott továbbképzés követelményeit. A várakozási időcsökkentése hétévenként egy alkalommal illeti meg a közoktatási...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2009. május 19.

Felsőfokú végzettség és felsőfokú szakképesítés elhatárolása

Kérdés: Egy általános iskolában gazdasági vezetőként dolgozom. 2001 márciusában szereztem meg 54-es azonosító számmal rendelkező OKJ-s mérlegképes könyvelői képesítésemet. 2008. 10. 21-én megjelent lapjukban a 2187-es kérdésre adott válaszuk alapján ha a közalkalmazott az Országos Képzési Jegyzékben szereplő emelt szintű szakképesítéssel rendelkezik, besorolásakor, valamint a második és további szakképesítés figyelembevételekor a felsőfokú szakképesítésre vonatkozó rendelkezéseket kell alkalmazni. Jelenleg "E" besorolásom van, de ha jól értelmezem a hivatkozott jogszabályt, akkor a helyes besorolásom "F".
Részlet a válaszából: […] ...végzettséget adóképzések mellett felsőfokú végzettségi szintet nem biztosító képzéskéntfelsőfokú szakképzés és szakirányú továbbképzés is szervezhető. A felsőfokúszakképesítés tehát nem jelent felsőfokú végzettséget.Egyes, közalkalmazotti...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2009. január 13.

Közalkalmazotti besorolás I.

Kérdés: Egyetemi végzettséggel és közoktatás-vezetői végzettséggel rendelkező óvodapedagógus mint intézményvezető az "I" fizetési kategóriába volt sorolva. Vezetői megbízása lejárt, nem bízta meg a képviselő-testület újra. Vissza kell-e sorolni a "G" kategóriába, és vissza kell-e vonni a bért is a volt vezetőtől, hisz most már óvónőként dolgozik tovább?
Részlet a válaszából: […] ...besorolni, tehát a "G" fizetési osztályba.A közoktatás-vezetői végzettség a 10/2006. (IX. 25.) OKM rendeletben leírtakalapján szakirányú továbbképzésnek, pedagógus szakvizsgának minősül. Tehát avezetői megbízás lejárta után "G" fizetési osztályba sorolható...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2008. november 11.

Közoktatás-vezetői szakvizsgával rendelkező tanár átsorolása

Kérdés: Önkormányzati fenntartású általános iskolában tanító magyar-könyvtár szakos főiskolai végzettséggel rendelkező kolléganő kiegészítésként "C" típusú nyelvvizsgának megfelelő német műveltségi területen tanítóképző főiskolán, valamint közoktatás-vezetői szakirányú szakon végzett. A közoktatás-vezetői szakvizsgához az intézmény nem járult hozzá, azt GYES ideje alatt végezte el. Kéri a közoktatási törvény 128. § (8) bekezdése alapján a "G" fizetési osztályba való átsorolását. Munkaköréhez (magyar-német tanár) a közoktatás-vezetői végzettség nem szükséges, mivel munkáját beosztott pedagógusként végzi. Szeretnénk megtudni, hogy kérése jogos-e, van-e törvényi kötelezettség arra, hogy az ő esetében az átsorolás feltétlenül megtörténjen?
Részlet a válaszából: […] ...aki a főiskolai végzettség és szakképzettség mellett szakvizsgával is rendelkezik. A közoktatásvezető-képzés mint szakirányú továbbképzés pedagógus-szakvizsgának tekintendő, mivel megfelel a 10/2006. (IX. 25.) OKM rendeletben leírtaknak. A...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2008. augusztus 19.
1
2