Kórházak gazdasági irányításának átadásával összefüggő döntések

Kérdés: 1. A kórházak átszervezése során hozott kormányzati döntések alapján 2021. december 1-jétől 2023. június 30-ig önálló gazdálkodó szervezettel nem rendelkező költségvetési szerv (kórház) gazdasági irányítását a megyei kórház végezte. 2023. július 1-jétől már nem a megyei kórház gazdasági irányítása alá tartozik az intézmény. Véleményem szerint 2023. 06. 30-i dátummal nem szükséges fizikai leltárfelvételt készíteni, mivel az előzőekben leírt esetben nem intézmények kiválása, szétválása történik. Jól gondoljuk, hogy nincs jogszabályi kötelezettség az évközi leltározásra?
2. Jogszabályváltozás miatt 2023. július 1-jétől, illetve 2024. január 1-jétől a védőnői szolgálat átkerül a megyei kórházhoz az önkormányzatoktól. A védőnői szolgálat több önkormányzatnál egy épületben, közös eszközök használatával működött általában háziorvosi ellátással. Az épületekben is több közösen használt rész található (közös váróterem, öltöző, konyha, mosdók), de van olyan épület, amelyben szolgálati lakás is kialakításra került a rendelőkkel együtt. Sok esetben azt látjuk, hogy nem volt olyan jellemző mutató, amely a felmerült közös költségek megosztását teljes bizonyossággal igazolná. Ha elkülönült rendelőkben is folyt a munka, a rendeléseknek helyet adó épületben nem voltak "almérők", amelyek alapján a tényleges energiaköltségek meghatározhatóak lennének. Így a védőnői szolgálat és az egyéb tevékenység során felmerült anyagok, rezsiköltségek, takarítás, veszélyes anyagok elszállítása és minden egyéb más felmerülő kiadások megosztásának valódisága megkérdőjelezhető. A védőnői szolgálatot átvevő kórház szeretné pontos mutatókkal megosztani az előbb felsorolt költségeket. Szerintünk ez a mutató lehetne a helyiségek négyzetmétere, légköbmétere és a rendelési idő. Helyesen gondoljuk a tevékenységekhez rendelt költségek megosztását?
3. Alaptevékenységet és vállalkozási tevékenységet egyaránt végző költségvetési intézmény azon költségeit, amelyek mind a két feladathoz kapcsolódnak, a tevékenységekből elért bevétel arányában bontja szét. Tájékoztatásuk szerint ezt egyeztették a fenntartójukkal, és a bevételarányos költségmegosztás ez alapján került bevezetésre. Helyes a bevételarányos megosztás, vagy azt célszerű felülvizsgálni, és költségekhez rendelni a megosztást?
Részlet a válaszából: […] 1. A kórházak gazdasági irányításának átadása valóban nem számít szervezeti átalakulásnak. Az államháztartási (Áht., Ávr.) és a számviteli szabályok (Áhsz., Szt.) a leltározással kapcsolatban azokat az eseteket határozzák meg, amikor kötelező a fizikai leltározás,...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. november 7.

Teendők az új, uniós adatvédelmi rendelkezéseknek történő megfeleléssel kapcsolatban

Kérdés: Milyen teendői vannak egy költségvetési szervnek az új uniós adatvédelmi rendelet (GDPR) rendelkezéseinek alkalmazásával kapcsolatban?
Részlet a válaszából: […] ...április 27.), a General Data Protection Regulation (GDPR) 2018. május 25-től alkalmazandó az Európai Unió tagállamaiban, mely jelentősen megváltoztatja az adatkezelési szabályokat. A rendelet minden, az EU területén működő vállalkozást és az EU területén – akár...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2018. július 17.

Intézményi átszervezések és összevonások

Kérdés: A megyei önkormányzat mint intézményfenntartó 2009. október 1. napjával megszüntette a fenntartásában levő kórházakat mint intézményeket, és helyettük a feladat ellátására nonprofit vállalkozásokat alapított. Az intézmények megszüntetése során a fenntartó az intézményeknél fennálló nettó kötelezettségeket – vevői és egyéb követelés, szállítói és egyéb kötelezettség egyenlegét – átadta a nonprofit vállalkozások részére pénzügyi rendezésre. A nonprofit vállalkozások által teljesített kötelezettségeket a részükre nem térítette meg, így azoknak követelése keletkezett a megyei önkormányzat felé. A jogszabályi változások következtében a nonprofit vállalkozásokat 2013. év március hó 31. napjával az önkormányzat mint tulajdonos végelszámolással megszüntette, és a korábbi nonprofit vállalkozások összevonásával egy költségvetési intézmény jött létre a feladat ellátására. Így egyetlen intézmény könyveiben szerepel a megyei önkormányzattal szembeni követelés, és annak összegében 2013 óta lényeges változás nem következett be. Ennek legfőbb indoka az, hogy a megyei önkormányzat könyveiben ezen követelés nincs nyilvántartva, és az önkormányzat ezen követelést nem ismeri el. Az intézmény a vonatkozó jogszabályok alapján a követelésre értékvesztést számol el. Figyelemmel a vonatkozó jogszabályi előírásokra (Szt., Ptk. és Áht.), leírható-e a megyei önkormányzattal szembeni követelés?
Részlet a válaszából: […] A kérdéses esetben az intézményi átszervezések és összevonások az intézményfenntartó, megyei önkormányzat mint tulajdonos által történt. A 2009. október 1-jével történő megszüntetések alkalmával mind a kötelezettségeket, mind a követeléseket át kellett adni a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2018. február 6.

Önkormányzati üzemeltetési és étkeztetési feladatok ellátása

Kérdés: Önkormányzatunk a karbantartási, gépjármű-üzemeltetési és étkeztetési feladatait intézmény útján látja el. Ha az önkormányzat úgy dönt, hogy megszünteti az intézményt, akkor az intézménynél lévő közalkalmazottak foglalkoztathatók tovább az önkormányzatnál? A Kincstár tájékoztatása alapján az étkeztetési feladatokat kötelező intézmény útján ellátni, de a többit nem. Helyes az az eljárás, hogy az étkeztetési feladatot átadjuk egy másik intézményünknek, a többi feladatot pedig átveszi az önkormányzat a dolgozókkal együtt?
Részlet a válaszából: […] ...a munkáltató azonosító adatainak közlésével köteles írásban tájékoztatni a munkavállalót a munkáltató személyében bekövetkezett változásról, valamint a tájékoztatóban meghatározott munkafeltételek változásáról.Az érintett munkavállalókat...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2017. október 17.

Konyhai eszközök, berendezések ingyenes átadása

Kérdés: A költségvetési törvény előírásai alapján a közétkeztetést az önkormányzat intézményének kell ellátni. A konyhai eszközöket, berendezéseket ingyen átadjuk az intézménynek. Keletkezik-e áfafizetési kötelezettségünk?
Részlet a válaszából: […] ...alapján nem kell adót fizetni a költségvetési szerv államháztartásról szóló törvény szerinti átalakítása, irányító szervének megváltozása esetén történő ingyenes átadásokra. Ez az eset azonban nem felel meg az Áfa-tv. 17. §-ában említett kritériumoknak, ez...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2017. április 11.

Vezetői megbízás visszavonása és eredeti munkakörben történő továbbfoglalkoztatás jogutódlás esetén

Kérdés: Közművelődési intézmény vagyunk. Az önkormányzat döntése alapján 2015. április 1-jétől egy másik közművelődési intézmény gazdasági feladatait is a mi szervezetünk látja el. A másik intézménynél a gazdasági vezető megbízását visszavonták, ő azonban nem akar nálunk gazdasági szakalkalmazottként dolgozni. Hogyan kell rendezni az ő helyzetét, milyen jogai vannak?
Részlet a válaszából: […] ...Ennek megfelelően a közalkalmazott lemondással megszüntetheti a jogviszonyát, ha a rá irányadó munkafeltételek lényeges és hátrányos megváltozása következtében a jogviszony fenntartása számára aránytalan sérelemmel járna, vagy lehetetlenné válna. A közalkalmazott...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2015. május 19.

Intézmény által ellátott feladatok kiszervezése és annak munkajogi vonatkozásai

Kérdés: Az intézményünk által ellátott feladatokat egy cég veszi át. Mire jogosult az a közalkalmazott, aki nem szeretne átmenni a céghez dolgozni? Jár-e részére felmentési idő, végkielégítés? Köteles-e a cég átvenni a dolgozókat? Mi történik azzal a dolgozóval, aki az átadás tervezett időpontját köve­tően jogosult lesz a nők negyvenéves öregségi nyugdíjára, ezért jogviszonyát felmentéssel szüntetnék meg erre tekintettel még az átadást megelőzően? Kinek kell kifizetni részére a járandóságokat, meddig terjed a felmentési ideje?
Részlet a válaszából: […] ...az esetben a munkáltató személye azért változik meg, mert az alapító vagy a munkáltató döntése alapján a munkáltató egésze vagy egy része (szervezeti egysége, anyagi és nem anyagi erőforrásainak vagy feladat- és hatáskörének meghatározott csoportja) az Mt....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2015. április 28.

Eszközátadás áfája

Kérdés: Költségvetési szervek átszervezés következtében átadnak egymásnak eszközöket. Kell-e ez után áfát fizetni, ha igen, akkor milyen esetekben?
Részlet a válaszából: […] ...joghatás a költségvetési szerv államháztartásról szóló törvény szerinti átalakítása vagy irányító (felügyeleti) szervének megváltozása esetén. Ez azt jelenti, hogy a költségvetési szerv tulajdonában tartott eszközeit a jogutód szervezet részére...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2014. május 20.

Negyedéves mérlegjelentés

Kérdés: Mik a negyedéves mérlegjelentés leadásának főbb időpontjai, és mi a negyedéves mérleg­jelentés oszlopainak tartalma?
Részlet a válaszából: […] ...a főkönyvi kivonatot követi.Az oszlopok tekintetében a 3. oszlopban a nyitó adatok szerepelnek, amely nyitó adatokat nem lehet megváltoztatni. Ezen adatoknak meg kell egyezniük az adott, tárgyévet megelőző beszámoló mérlegzáró adataival. Ha hibásan történik...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2013. március 19.

Önállóan működő költségvetési szerv

Kérdés: Kérdésünk az önállóan működő és gazdálkodó iskola önállóan működő intézménnyé történő átalakításával kapcsolatos számviteli feladatokra, beszámoló aláírására vonatkozik. Átszervezés esetén az iskolában dolgozó két fő pénzügyes dolgozót köteles-e a polgármesteri hivatal az állományába átvenni, és az átszervezés jelenti-e az alapító okirat módosítását? A gazdasági önállóság megszüntetése esetén van-e beszámolókészítési kötelezettsége az önállóan működő és gazdálkodó iskolának, illetve a hozzá tartozó önállóan működő óvodának?
Részlet a válaszából: […] ...szerv nem szűnik meg, törzskönyvi nyilvántartásból nem kerül törlésre, vagyon átadására nem kerül sor, akkor egy technikai, szervezeti változás történik, amely beszámolókészítési kötelezettséget nem von maga után. Ebben az esetben arról van szó, hogy az...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2013. február 26.
1
2
3