Vezető illetményének megállapítása 2011. január 1-jétől

Kérdés: Önállóan működő és gazdálkodó költségvetési szervnél dolgozom közalkalmazottként 2000. március 1-jétől. Alkalmazásomkor mérlegképes könyvelői végzettséggel, és szakmai tapasztalattal rendelkeztem. Munkáltatóm "gazdasági csoportvezető (főkönyvelő) munkakörbe" vett föl "E/3" besorolással a Kjt. 64. § alapján. Munkaköri leírásom alapján feladatom a könyvelési faladatok mellett az intézmény gazdasági vezetői feladatainak ellátása, költségvetésének tervezése, beszámolók, szabályzatok elkészítése, ellenjegyzési feladatok. Illetményem a bértábla szerinti garantált bér, illetve munkáltatói döntés szerinti bérelemből áll. 2002 augusztusában munkáltatóm a 217/1998. (XII. 30.) Korm. rendelet 18. § (4) bekezdésére hivatkozva módosította képesítési követelményemet, kötelezett a szakirányú felsőfokú végzettség megszerzésére. 2007. évben közgazdászdiplomát szereztem (gazdálkodási szak, államháztartási szakirány). Munkáltatóm ekkor elvégezte az átsorolásom "E" fizetési osztályból "F" fizetési osztályba. Munkaköri feladataim az évek során nem változtak. Kérdéseim a közalkalmazotti kinevezésemmel kapcsolatosan: Szabályosan került-e megállapításra az illetményem a kinevezésem, illetve a felsőfokú végzettség megszerzését követően? A jogszabályi változásoknak megfelelően az évek során nem kellett volna módosítani a kinevezésem (kinevezett vagy megbízott gazdasági vezető)? A Kjt. szerinti pótlékok (vezetői pótlék, mérlegképes végzettség miatti pótlék) megilletnek-e és mikortól? Amennyiben a munkáltatóm rendezni szeretné a pótlékkérdést, megteheti-e azt, hogy a munkáltatói döntés alapján megítélt béremet csökkenti a pótlékok összegével? Minden minősítésem "kiválóan alkalmas" volt az elmúlt évek során.
Részlet a válaszából: […] ...illetmény megállapításakor a fentebb ismertetett átmeneti rendelkezéstis. Egyébként bármikor elképzelhető az, hogy az összes illetmény változatlanösszege mellett csökken az illetményen belül a munkáltatói döntésen alapulórész...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2011. február 22.

Élelmezésvezetők besorolásának megváltozása

Kérdés: A kerületi Egyesített Bölcsődék központi konyháján dolgozom, mint élelmezésvezető. Intézményünk öt különálló részlegből áll, én a központi konyha vezetője vagyok, 7 dolgozó tartozik hozzám. 1998. szeptember 1. óta töltöm be ezt a munkakört. 23 éve dolgozom a szakmában, nagyon szeretem, igyekszem mindig továbbképezni magam. Munkaköröm ellátásához az évek folyamán mindig más képzettség kellett. Először csak gimnáziumi érettségi, majd közgazdasági érettségi, később vendéglátó-érettségi. Aztán megjelent külön szakmaként, mint élelmezésvezető, ami OKJ-s képzettség. Végül, miután vezető beosztást látok el, ehhez az élelmezési menedzseri végzettség kellett. Mindezt elvégeztem, van három érettségim és két szakmai oklevelem. Besorolás szempontjából most mégis ugyanott tartok, ahol 23 éve kezdtem. 2002-ben jelentkeztem az élelmezésimenedzser-képzésre, ezt munkahelyem is támogatta, tanulmányi szerződést kötöttünk. 2004 júniusában elsők között végeztem. A tanfolyam szervezői biztosítottak róla, hogy az emelt szintű szakma megszerzése "E" fizetési kategóriába sorolást biztosít. Mikor a munkahelyemen bemutattam a bizonyítványomat, nem soroltak át, mert szerintük a rendeletek ezt nem tették lehetővé. Állásfoglalást kértek, erre számomra kedvező válasz érkezett, miszerint: a 257/2000. (XII. 26.) Korm. rend. 9. § (2) bekezdése értelmében, az OKJ-ben szereplő emelt szintű szakképesítéssel rendelkezőt a rendelet értelmében "E" kategóriába kell sorolni. A besorolási útmutatóban szerepelt, hogy "E" fizetési osztályba kell sorolni az egyetemi, főiskolai végzettséget nem igénylő munkaköröket, és akik emelt szintű képzésben vezetési-szervezési ismeretet nyújtó képesítéssel rendelkeznek. Az élelmezési menedzserek rendelkeznek ezzel. Így szeptemberben átsoroltak. Azóta, vagyis öt és fél éve "E" kategóriában voltam. Egy hete azonban közölték velem, hogy visszamenőlegesen, 2010. január 1. hatállyal újra visszasorolnak "D" kategóriába, mert a rendelet módosítása ezt írja elő. (Ugyan a rendelet 2009. január 1. lépett hatályba.) Újra állásfoglalást kértek. A válasz az volt, hogy jogos a visszasorolás, és a 257/2000. (XII. 26.) Korm. rendelet 2. számú mellékletének III. táblázat B/3. pontjára és a 326/2008. (XII. 29.) Korm. rendelet módosítására hivatkoznak. Szerettem volna fellebbezni, de a munkáltatóm nem adta ki az ügyintéző nevét, adatvédelemre hivatkozva. A személyi anyagomban nem nézhettem meg, ki adta az állásfoglalást. Én ebbe nem nyugodtam bele, több jogászt és jogi fórumot is megkerestem, hogy én is állásfoglalást kérjek. Mindenhol egyértelműen azt mondták, hogy nemcsak a táblázatban lévő csillagokat kell figyelembe venni besoroláskor, hanem a jelenleg is hatályban lévő kiegészítést is. "Besorolási előírások a kinevezések elkészítéséhez" és a rész alján lévő "Megjegyzés: Azon munkakörök esetén, amelyek főiskolai, egyetemi, illetve középfokú végzettséggel egyaránt betölthetők, a szakképzettségnek megfelelő közalkalmazotti besorolást kell alkalmazni." Hivatkoztak arra, hogy ez egy megszerzett jog, amit a munkáltató eddig elismert, és ez nem vehető el, a rendelet visszamenőlegesen nem érvényesíthető stb. Arról nem is beszélve, hogy ma már nem is lehet valaki "középvezető" csak felsőfokú képesítéssel és vezetési szervezési ismeretekkel. Az évek folyamán új OKJ-s szakmák jelentek meg, de ezek nem jelennek meg a besorolási táblázatokban, így kétessé teszik a besorolást úgy a munkáltató, mint a dolgozó részére. Sajnos az állásfoglalását mindenki csak szóban vállalja, írásban nem, és pert javasolnak. Mit tegyek, mi a megfelelő besorolás?
Részlet a válaszából: […] A bölcsődei élelmezésvezetők tekintetében a besorolásnál aközalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény (Kjt.), valaminta 257/2000. (XII. 26.) Korm. rendelet (Kjt. vhr.) előírásai irányadók. <br>2009. január 1-jétől hatályon kívül helyezésre...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2010. szeptember 21.

Közalkalmazotti besorolás

Kérdés: A bölcsődei ellátás területén foglalkoztatott közalkalmazottak munkakörök szerinti osztályba sorolását a többször módosított 257/2000. (XII. 26.) Korm. rendelet mellékletei tartalmazzák. Központi konyhánkon az élelmezésvezető szakközépiskolai érettségivel képesített vendéglátó élelmezésvezetői bizonyítvánnyal (1995) és élelmezésmenedzseri szakképesítés OKJ 54 6601 0/2004 bizonyítvánnyal rendelkezik. Intézményünk az élelmezésmenedzseri szakképesítés megszerzését követően a végrehajtási utasításban foglaltak alapján "E" fizetési osztályba sorolta. Az élelmezésvezető a jelenleg hatályos kormányrendelet alapján melyik fizetési osztályba tartozik?
Részlet a válaszából: […] ...2662. számú cikke adja meg a választ.A közalkalmazotti besorolás dilemmáját az okozhatja, hogy azÖnök által hivatkozott jogszabályban változás történt. A 2008. V. 16.-2008.XII. 30-ei hatályos jogszabályi állapot szerint az érintett élelmezésvezetőmunkaköre, aki egyetemi...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2010. augusztus 10.

Közalkalmazott besorolása

Kérdés: Közalkalmazottként óvodakonyhán vezetőszakács munkakörben dolgozom két éve, előtte ugyanitt konyhai kisegítőként. Két éve elvégeztem az OKJ-s középfokú szakácstanfolyamot. A tanfolyam elvégzése után milyen közalkalmazotti besorolásba léphetek? Változik-e ezáltal a fizetési osztályba sorolásom és a fizetési kategóriám? Végzettségem gimnáziumi érettségi és 44 éves vagyok.
Részlet a válaszából: […] Ahogy írja, két évvel ezelőtt konyhai kisegítőként dolgozott,ami a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvényvégrehajtásáról a közoktatási intézményekben 138/1992. (X. 8.) Korm.rendeletben, az egyes fizetési osztályokba tartozó közalkalmazotti...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2010. április 6.

Másik munkakörbe helyezés és a fizetési fokozat megállapítása

Kérdés: Szociális intézményünk (fogyatékos gyermekotthon) 2000. 01. 01-től folyamatosan, általános iskolai végzettséggel, takarító munkakörben foglalkoztatott egy dolgozót az A7 fizetési kategóriába sorolva (ez a besorolás megfelelt a jogviszonynak és a végzettségének). A közalkalmazott 2008-ban OKJ-s gondozó végzettséget szerzett, gondozó munkakörbe került át, fizetési osztályát C-re változtatták. Takarítóként az 1992. július 1. utáni munkaviszonyait (1990. 03. 08-tól 1995. 04. 12-ig egy kft.-nél, majd 1995. 04. 13-tól 1999. 12. 31-ig egy rt.-nél dolgozott) is beszámították a fizetési fokozatának megállapításakor, mivel a takarító munkakörre nem volt előírt végzettség, amivel rendelkeznie kellett volna. Kérdésünk az, hogy a jelenlegi gondozó munkakör esetén a fizetési fokozat megállapításakor figyelembe kell-e venni azokat az 1992. július 1. utáni munkaviszonyokat, amelyek idején nem rendelkezett a gondozói munkaköréhez előírt végzettséggel (nevezetesen a fent említett kft.-nél és rt.-nél eltöltött időt)? Az 1992. július 1. előtt megkezdett munkaviszonyt annak végéig teljes egészében be kell-e számítani, vagy csak 1992. július 1-jéig? Vissza lehet-e/kell-e csökkenteni a fizetési fokozatot? Ha vissza lehet/kell csökkenteni, akkor a bére változatlanul hagyása mellett? A fizetési fokozat szerinti pótszabadság napjai csökkennek-e?
Részlet a válaszából: […] ...között az előző bekezdésben foglaltak figyelembevételével kellmeghatározni. Ebből következően valóban előállhat az a helyzet, hogy változik afizetési fokozat az új munkakörben (jelen esetben a fizetési fokozat csökkent,a fizetési osztály viszont magasabb lett)....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2009. december 1.

Közalkalmazott fizetési fokozatának és szabadságának megállapítása

Kérdés: Közalkalmazotti jogviszonyt létesítettem egy egészségügyi intézményben mint takarítónő. Előző munkaviszonyaimban nem voltam közalkalmazott, ezért "A1"-es fizetési kategóriába soroltak. Szabadságomat is a Kjt. szerint állapították meg, hivatkozván a Kjt. 57. §-ra, amely szerint a közalkalmazottnak a fizetési fokozatával egyenlő számú munkanap pótszabadság jár. Az 1-es fizetési fokozatban a közalkalmazottat e címen pótszabadság nem illeti meg, így csak 20 nap alapszabadságot kaptam. Önök szerint jogosan járt-e el a munkáltató, ha már nem közalkalmazottként 16 évet ledolgoztam?
Részlet a válaszából: […] ...eljárni, ami azt jelenti, hogy ha nem "A/1" a helyes besorolás, hanempéldául "A/5", akkor a szabadság mértéke is ennek megfelelően változik a Kjt.előírásai alapján. Megjegyzem továbbá, hogy a szabadságot a Munka Törvénykönyvealapján járó pótszabadságokra (pl...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2009. július 28.

2009-es szabályok vezetői munkaköröknél

Kérdés: Az önkormányzatunk egyik intézményénél 2004-ben nyugdíjba vonulás miatt megüresedett a gazdasági osztályvezetői önálló munkakör, melyre vezetői megbízást kapott egy volt munkatársam kinevezett gazdasági kiemelt főelőadói munkakör mellett, határozatlan időre. Első kérdésem, hogy ez szabályos volt-e? A nyugdíjba ment vezető kinevezett gazdasági osztályvezető volt (önálló munkakörben). 2009. január elsejével módosultak a jogszabályok, és konkrétan megmondják, hogy mely munkakör minősül kinevezett, és mely munkakör megbízott vezetői munkakörnek. Most marad minden változatlan, továbbra is kiemelt főelőadó munkakör vezetői megbízással, vagy a kinevezéshez meg kell pályáztatni az önálló munkakörű vezetői beosztást? A vonatkozó végrehajtási rendelet pedig még 5 éves szakmai gyakorlatot is előír, amit még pár hónap híján nem töltött be a kolléga. Kérdésem, hogy eddig jogszerűen jártak-e el irányában, illetve várja-e meg az öt évet, és pályázzon újból arra a munkakörre, amit eddig folyamatosan betöltött?
Részlet a válaszából: […] ...osztályvezetői feladatokat, nem kifogásolható, ugyanakkor,ahogyan a kérdésben is írták, 2009. január 1-jétől a jogszabályi környezetmegváltozott.Az új előírások alapján a kinevezett és a megbízott vezetőfogalmát a Kjt. 23. §-a tartalmazza. Ha a magasabb vezetői...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2009. május 19.

Közalkalmazotti besorolás III.

Kérdés: A következő évi költségvetés tervezéséhez kérjük segítségüket. Az önkormányzat az éves költségvetés elfogadásakor előirányzatot engedélyezett iskolánknak arra, hogy munkáltatói döntésen alapuló illetményt állapítson meg. Ez meg is történt. A következő évre viszont, a gazdasági helyzetre hivatkozva, vissza szeretné vonni a munkáltatói döntésen alapuló illetményt. Valóban megvonható ezen illetményrész?
Részlet a válaszából: […] ...döntésen alapuló illetmény akinevezésben meghatározott illetmény, ezért annak megvonása nem járhatilletménycsökkenéssel. Az illetmény változása kinevezésmódosítással történik, ami aközalkalmazottnak és a munkáltatónak mint jogviszony alanyainakmegállapodásával...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2008. szeptember 9.

Gazdasági vezető besorolása

Kérdés: Intézményünk gazdasági vezetője kinevezésekor a jogszabály által előírt mérlegképes könyvelői oklevéllel rendelkezett. Elvégezte a főiskolát 2007 márciusában. Kérdésünk, hogy a közalkalmazotti átsorolásnál "F" vagy "G" kategóriába kell sorolni? A főiskola elvégzésére a jogszabályváltozás miatt kötelezte a munkáltató.
Részlet a válaszából: […] A Kjt. 61. §-a szabályozza az egyes közalkalmazottimunkakörök ellátásához szükséges iskolai végzettséget, mely alapján aközalkalmazottak fizetési osztályba történő besorolása történik. Amennyibengazdasági vezetőjük a mérlegképes szakképesítése mellé megszerezte a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2007. szeptember 4.

Kulturális menedzser besorolása

Kérdés: Segítséget szeretnék kérni önöktől abban, hogy a jelenlegi munkahelyemen az iskolai végzettségemnek, valamint a munkakörömnek megfelelően történt-e a fizetési osztályba sorolásom. Egy ének-zenei előadó-művészeti intézmény vezetője kulturális menedzser munkakörre pályázatot írt ki, melyben a főiskolai végzettség feltétel volt. Én a Debreceni Tanítóképző Főiskola tanító-kántor (műv. ter. ének-zene) szakán szereztem meg a diplomámat. Kinevezésemet elkészítették, és "C" fizetési osztályba soroltak, majd egy hónap múlva "Kinevezésmódosítás"-t kaptam visszamenőleges hatállyal, kulturális szervező munkakörbe. A fizetési osztály változatlanul a "C". Tudomásom szerint a Kjt. végrehajtásáról a művészeti területen foglalkoztatott közalkalmazottak részére a 150/1992. (XI. 20.) Korm. rendelet 1. számú mellékletében meghatározzák a munkakörökhöz kapcsolódó fizetési osztályokat. Ennek alapján a kulturális menedzser munkakörben legalább "H", a kulturális szervező munkakörben legalább "F" fizetési osztályt határoz meg. A 2/1993. (I. 30.) MKM rendeletben meghatározza az egyes kulturális közalkalmazotti munkakörök betöltéséhez szükséges képesítési és egyéb feltételeket. A rendelet 2. pontja alapján "főiskolai végzettségként kell figyelembe venni a tanítóképző főiskolai szakkollégiumi (ének-zenei) oklevelet".
Részlet a válaszából: […] A kérdésében leírtak alapján az Ön iskolai végzettsége apályázatban kiírt munkakör betöltéséhez megfelelő volt. Kérdés, hogyközalkalmazotti jogviszonyra vonatkozó kinevezésében milyen munkakör kerültrögzítésre. Amennyiben munkaköre kulturális menedzser, már...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2007. június 12.
1
2
3