Kifizetőt terhelő adók dolgozói juttatások után

Kérdés: Szakmai segítséget szeretnénk kérni az Szja-tv. 69. §-ának (1) bekezdése, a 70. § "Béren kívüli juttatásnak nem minősülő egyes meghatározott juttatások", valamint a 71. § "Béren kívüli juttatások után az adót a kifizetőt terheli" jogszabály értelmezésére. A saját dolgozóknak nyújtott ingyenes vendéglátást (étkezés) terheli-e járulékfizetési kötelezettség? Költségvetési szerv vagyunk, intézményünk minden évben egyszer megvendégeli saját dolgozóit (pl. pedagógusnap, köztisztviselői nap stb.), beépítettük a csapatépítő tréninget, ahol szintén ebédet kaptak munkatársaink. A számla a munkáltatónk nevére szól. Szerintünk mindkét juttatási forma után kell járulékot fizetni.
Önkormányzati rendezvények esetében csak az itt említettekre mi vonatkozik?
- Fellépők megvendégelése, illetve virágcsokor átadása;
- idős emberek köszöntésére adott virágcsokor, csokoládé;
- sportrendezvényeken vagy tanulmányi versenyeken szabadidős rendezvényeken részt vevőknek nyújtott ajándék (könyv vagy csokoládé);
- végzős diákoknak ingyenes strandbelépő jutalomként.
Munkáltató által adott védőital palackos kiszerelésben, valamint szódagéphez patron, cateringszolgáltatás után keletkezik-e adófizetési kötelezettség?
Részlet a válaszából: […] ...béren kívüli juttatásnak csak a SZÉP-kártya-juttatás minősül, ezért béren kívüli juttatásként nem adhat a munkáltató étkezési, vendéglátási szolgáltatást a dolgozóknak. Ha a munkahelyen van dolgozói étkeztetés, és a munkavállalók az ételt ingyen vagy a piaci...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. november 3.

Szakfeladat

Kérdés: Az önkormányzat a gimnázium kezeléséből a közszolgáltató intézmény kezelésébe adta az 1400 adagos konyháját alaptevékenységként (más alaptevékenységünk strand, temető, sportpálya-üzemeltetés, takarítás, zöldterület-kezelés stb.). A konyha ellátja az általános iskola, a gimnázium, a kollégium, az óvoda és a szociális otthon étkeztetését. Eddigi információnk szerint az 562912. óvodai, 562913. iskolai, 562914. kollégiumi étkeztetés szakfeladatokat a szolgáltatást igénybe vevő intézményeknek kell használni (ők szedik be a térítési díjat, és számolják el az önkormányzattal a rezsiköltséget). Mi mint a konyha üzemeltetője egy összegben számlázzuk az intézmények felé a nyersanyag, a rezsi és az áfa összegét. Helyesen használjuk-e az 562920. Egyéb vendéglátás szakfeladatot, melyen az oktatási intézmények, óvoda, szociális otthon, és ezen intézmények dolgozói étkezését számoljuk el, a saját dolgozóink étkeztetéséhez pedig az 562917. Munkahelyi étkeztetés szakfeladatot használjuk? Ha mi csak az egyéb vendéglátás és a munkahelyi étkeztetés szakfeladatokat használjuk, kell-e 6-os számlaosztályt vezetni? Az 56/2011. NGM rendelet 3. sz. mellékletének 2.1.2. pontja alapján kell-e intézményünk alapító okiratában feltüntetni az iskolák által használt szakfeladatokat akkor is, ha mi nem számolunk el rajta kiadást, bevételt?
Részlet a válaszából: […] ...kiadásként kerül elszámolásra.Az ételt főző közszolgáltató alaptevékenysége ebben az esetben, helyesen, az 562920. Egyéb vendéglátás, illetve 562917. Munkahelyi étkeztetés szakfeladat.Amikor a felmerülés időpontjában nem állapítható meg a kiadásról,...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2012. október 30.

Munkavállalók nőnapi megajándékozása

Kérdés: A március 8-ai nőnapra saját dolgozóknak vásárolt virágok után hogyan kell adózni? Megítélésem szerint ez nem reprezentáció. A virágok értéke 300 Ft/db. A nőnapi ajándékok adókötelezettségének megállapításánál az Szja-tv. 70. §-át kell alkalmazni, amely 119% adóalap után 16% szja-t és 27% eho megfizetését írja elő? Ha igen, akkor a 70. § melyik pontja alá tartozik a juttatás? Esetleg az Szja-tv. 1. számú mellékletének valamely pontja alapján minősülhet adómentesnek a juttatás?
Részlet a válaszából: […] ...hivatali, szakmai,diplomáciai vagy hitéleti rendezvény, esemény keretében, továbbá az állami,egyházi ünnepek alkalmával nyújtott vendéglátás (étel, ital) és arendezvényhez, eseményhez kapcsolódó szolgáltatás (utazás, szállás,szabadidőprogram stb.) azzal, hogy...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2012. május 2.

Reprezentáció

Kérdés: Önkormányzati választások alkalmával a helyi választási iroda és a szavazatszámláló bizottság tagjait a választás napján étkeztetésben részesíti a polgármesteri hivatal (reggeli, ebéd, vacsora). Az étkezők között vannak hivatali dolgozók, akik megbízási szerződés alapján végzik a munkájukat, a bizottsági tagok között pedig vannak külsősök, akik az elvégzett munkájukért tiszteletdíjat kapnak, és vannak olyan tagok is (pártdelegáltak), akik semmilyen juttatásban nem részesülnek. A fenti személyek étkeztetése minősülhet-e reprezentációnak, illetve ha nem, akkor milyen adó- és járulékfizetési kötelezettsége keletkezik az egyes csoportok után a polgármesteri hivatalnak?
Részlet a válaszából: […] ...hivatali,szakmai, diplomáciai vagy hitéleti rendezvény, esemény keretében, továbbá azállami, egyházi ünnepek alkalmával nyújtott vendéglátás (étel, ital) és azahhoz kapcsolódó szolgáltatás (utazás, szállás, szabadidőprogram stb.)."APEH-állásfoglalás szerint:...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2010. november 2.

Reprezentáció, művelődési intézményi szolgáltatás fogalma

Kérdés: Költségvetési intézmény vagyunk. Egy kiállításra a munkavállalók fele jelentkezett. A belépőjegyet a munkáltató kifizette. Reprezentációnak minősül-e a saját dolgozónak megvásárolt belépőjegy?
Részlet a válaszából: […] ...hivatali, szakmai, diplomáciai vagy hitéletirendezvény, esemény keretében, továbbá az állami, egyházi ünnepek alkalmávalnyújtott vendéglátás (étel, ital) és az ahhoz kapcsolódó szolgáltatás (utazás,szállás, szabadidőprogram stb.). Annak egyértelmű...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2009. március 17.

Közhasznú alapítvány által biztosított étkezés adójogi megítélése

Kérdés: Közhasznú alapítványnál, melynek alapító okiratában szerepel az egészségügyi dolgozók továbbképzésének támogatása, természetbeni juttatásnak, vagy alaptevékenység költségének számít-e az oktatásban részt vevők étkezési költsége? Tudományos előadások lebonyolítása során (szintén alapító okiratban szereplő tevékenység) felszolgált étel, ital reprezentációs költség?
Részlet a válaszából: […] ...adóalapot az összeg.A második esetben kérdéses, hogy a tudományos konferenciánkik vesznek részt, üzleti, hivatali partnerek (és az ő vendéglátásukhozkapcsolódóan saját dolgozók), vagy a közhasznú cél szerint címzettmagánszemélyek a résztvevők. Utóbbi esetben...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2008. december 23.