Tárgyieszköz-eladással kapcsolatos áfakérdés

Kérdés:

Önkormányzatunk alanyi adómentes, a következők szerepelnek a törzsadatunkban:
– Fő tevékenységünk: 8411 Általános közigazgatás.
– Áfa-tv. 7. §-a szerint kizárólag közhatalmi tevékenységet folytatunk.
– Nettó finanszírozási körbe tartozó költségvetési szerv.
Eladásra kerül egy 8+1 fős kisbusz, amely 89 hónapja van a tulajdonunkban, a forgalmi engedély szerint a jármű kategóriája M1 kategória: Személyszállító gépkocsik, a gépjárművezető ülésén kívül legfeljebb nyolc ülőhellyel, önsúlya 1848 kg, össztömege 3020 kg. A kisbusz tanyagondnoki feladatok ellátását szolgálja, nem kapcsolódott a vásárlásához vagy a járművel végzett feladatokhoz egy alkalommal sem áfa-visszaigénylés. Az alábbi kérdések megválaszolásában kérnénk segítséget:
1. Tárgyi eszközként van nyilvántartva, akként szeretnénk értékesíteni, amely a 188. § (3) bekezdése alapján nem számítandó bele az alanyi adómentesség választására jogosító felső értékhatárba, viszont a 193. § (1) bekezdése alapján nem járhatunk el alanyi adómentes minőségben az eladáskor, tehát nettó ár + 27%-os áfával kell a vevőnek kiállítanunk a számlát, amely után áfabevallást kell készítenünk, és tárgyhót követő hó 20-ig befizetnünk a keletkező áfát? A törzsadatunkban áfával kapcsolatos információk közül változtat ezen paragrafusok érvényesítésében bármelyik, például a 85–86. §-ok felsorolása?
2. Mi vonatkozik ránk a többi tárgyi eszközünk eladását illetőleg, ha például eladunk utánfutót, traktort, bútort vagy bármit?

Részlet a válaszából: […] A kérdésben ismertetett eset alapján arra lehet következtetni, hogy önkormányzatuk kizárólag közhatalmi tevékenységet folytat, egyebekben alanyi adómentes adóalany.Ahogyan azt a kérdező is megfogalmazta, az Áfa-tv. 188. §-a (3) bekezdésének aa) pontja alapján az alanyi...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. augusztus 8.

Önkormányzati kisbusz értékesítése

Kérdés:

Önkormányzatunk alanyi adómentes, a következők szerepelnek a törzsadatunkban:
– fő tevékenységünk: 8411 Általános közigazgatás
– Áfa-tv. 7. §-a szerint kizárólag közhatalmi tevékenységet folytatunk
– nettó finanszírozási körbe tartozó költségvetési szerv.
Eladásra kerül egy 8+1 fős kisbusz, amely 89 hónapja van a tulajdonunkban, a forgalmi engedély szerint a jármű kategóriája M1 kategória: Személyszállító gépkocsik, a gépjárművezető ülésén kívül legfeljebb nyolc ülőhellyel, önsúlya 1848 kg, össztömege 3020 kg. A kisbusz tanyagondnoki feladatok ellátását szolgálja, nem kapcsolódott a vásárlásához vagy a járművel végzett feladatokhoz egy alkalommal sem áfa-visszaigénylés. Tárgyi eszközként van nyilvántartva, akként szeretnénk értékesíteni, amely az Áfa-tv. 188. §-ának (3) bekezdése alapján nem számítandó bele az alanyi adómentesség választására jogosító felső értékhatárba, viszont a 193. § (1) bekezdése alapján nem járhatunk el alanyi adómentes minőségben az eladáskor, tehát nettó ár + 27%-os áfával kell a vevőnek kiállítanunk a számlát, amely után áfabevallást kell készítenünk, és a tárgyhót követő hó 20-ig befizetnünk a keletkező áfát? A törzsadatunkban az áfával kapcsolatos információk közül változtat ezen paragrafusok érvényesítésében bármelyik, például esetünkben a 85–86. §-ok felsorolására?
Mi vonatkozik ránk a többi tárgyi eszközünk eladását illetően, ha például eladunk utánfutót, traktort, bútort vagy bármit?

Részlet a válaszából: […] Az önkormányzat a tárgyi eszközként használt termék értékesítése során az alanyi adómentesség időszakában nem járhat el alanyi adómentes minőségében az Áfa-tv. 193. §-a (1) bekezdésének a) pontja alapján. Ennek megfelelően a tárgyi eszközök értékesítése során...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. május 16.

Kedvezményesen nyújtott intézményi szolgáltatás

Kérdés:

Intézményünk szolgáltatását saját dolgozójának, illetve a dolgozók közvetlen hozzátartozójának a "piaci" árhoz képest 50%-os kedvezménnyel biztosítja. A számlakiállítási kötelezettség tény, de hogyan szükséges kiállítani a számlát, illetve ebben az esetben a teljes vagy az engedménnyel csökkentett összeg után kell áfát fizetni, továbbá felmerül-e esetlegesen szja-fizetési kötelezettsége az intézménynek?

Részlet a válaszából: […] ...kapcsolt vállalkozások;b) között névre szóló tulajdonosi (tagsági) jogviszony áll fenn;c) között az egyik fél a másik félnek vezető tisztségviselője vagy felügyelőbizottsági tagja;d) között a 6. § (5) bekezdése szerinti viszony áll fenn;e) egymás...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. január 17.

Térfigyelő kamerarendszer térítésmentesen

Kérdés: Önkormányzatunk a helyi polgárőr-egyesülettől térítésmentesen átveszi a térfigyelő kamerarendszert. A rendszer könyv szerinti értéke 0 forint. A kamerarendszer áfa szempontjából minősülhet-e közcélú adománynak?
Részlet a válaszából: […] ...törvényben meghatározott tevékenységét,b) az nem jelent vagyoni előnyt az adományozónak, az adományozó tagjának vagy részvényesének, vezető tisztségviselőjének, felügyelőbizottsága vagy igazgatósága tagjának, könyvvizsgálójának, illetve ezen személyek vagy...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. január 18.

Adományozás áfája

Kérdés: Az intézetünk közérdekű tevékenységet végez, egészségügyi szolgáltató. Az alaptevékenységére való tekintettel kapunk különböző orvostechnikai eszközöket, melyek a könyveinkbe "Adományozási szerződés" keretében kerülnek be, az adományozó által meghatározott értéken, ennek hiányában az aktuális piaci értéken. Az adományozót terheli áfabefizetési kötelezettség az általa adományozott eszköz értéke után?
Részlet a válaszából: […] ...törvényben meghatározott tevékenységét,b) az nem jelent vagyoni előnyt az adományozónak, az adományozó tagjának vagy részvényesének, vezető tisztségviselőjének, felügyelőbizottsága vagy igazgatósága tagjának, könyvvizsgálójának, illetve ezen személyek vagy...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. január 18.

Szennyvízberuházás áfa-visszaigénylése

Kérdés: Önkormányzatunk pályázatot kíván benyújtani szennyvízkezelés megoldására csatornahálózat kiépítésére. A pályázatban lehetőség van nettó támogatást kérni. Jelen pillanatban az önkormányzat adószáma egyes, nem tartozik áfakörbe, áfát visszaigényelni nem tud. Az önkormányzat 2020. évi bevételei az alábbiak szerint tevődnek össze: működési célú támogatások államháztartáson belülről, felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről, közhatalmi bevételek, működési bevételek, felhalmozási bevételek. Önkormányzatunk a teljes szennyvízcsatornára és a szennyvíztelepre üzembérleti szerződést kötne egy zrt.-vel, így ugyan minimális, de áfás bevételünk keletkezik. A beruházás áfáját teljes egészében levonásba helyeznénk, azaz a projektre csak nettó támogatást szeretnénk igénybe venni. Kérem szíves tájékoztatásukat a levonható és visszaigényelhető áfa vonatkozásában!
Részlet a válaszából: […] ...tevékenység folytatása érdekében kívánja használni, egyéb módon hasznosítani, olyan oknak számít, ami az Áfa-tv. 120. §-ának felvezető rendelkezése értelmében megalapozza az előzetesen felszámított adó levonhatóságát, ezen keresztül – figyelemmel az Áfa-tv...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. július 20.

Önkormányzat áfa-visszaigénylése

Kérdés: Önkormányzatunk az utóbbi években több önkormányzati út felújítását végezte el, illetve számos építési, felújítási projektet valósított meg (óvodabővítés, gyermekorvosi rendelő felújítása, egészségház bővítése, bölcsőde építése stb.) pályázati forrás és saját erő igénybevételével. Emellett építési telkeket is alakítottunk ki, illetve tervezzük további építési telkek kialakítását, ehhez kapcsolódóan közművesítést. Önkormányzatunknak milyen konkrét esetekben van lehetősége áfa-visszaigénylésre (telekalakítás, közművesítés, építési beruházások stb.) úgy, hogy "2-es" adószámmal rendelkezünk?
Részlet a válaszából: […] ...hogy önkormányzatukat megillesse az Áfa-tv. szerinti adólevonási jog abban az értelemben, ahogy arról az Áfa-tv. 120. §-ának felvezető szövege rendelkezik. Ennek lényege, hogy a beruházások megvalósítása önkormányzatuk saját áfaköteles gazdasági...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. július 20.

Üzlet bérleti díjának mérséklése

Kérdés: Önkormányzatunk az üzlethelyiségek bérbeadására áfakötelezettséget választott. Egyik bérlőnk a koronavírus miatt kénytelen volt bezárni az üzletét, ezért bérletidíj-mérséklést kért. A testület engedélyezte, hogy három hónapig a bérleti díj felét fizesse. Hogyan kell ezt számlázni, és az áfabevallásban szerepeltetni?
Részlet a válaszából: […] ...kapcsolt vállalkozások;b) között névre szóló tulajdonosi (tagsági) jogviszony áll fenn;c) között az egyik fél a másik félnek vezető tisztségviselője vagy felügyelőbizottsági tagja;d) között a 6. § (5) bekezdése szerinti viszony áll fenn;e) egymás...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. április 14.

Ingyenes szolgáltatáshoz kapcsolódó áfa

Kérdés: Intézményünk egy önkormányzat által fenntartott költségvetési szerv, egy múzeum. Alaptevékenységei közé tartozik a múzeumi kiállítási tevékenység, mely feladat a kulturális javakra alapozott hazai vagy külföldi állandó, időszakos vagy vándorkiállítások, tárlatok szervezésével, rendezésével (beleértve a tudományos előkészítést, tématerv-, illetve forgatókönyvírást és -bírálatot), továbbá a kiállítások rendezését és bemutatását közvetlenül szolgáló grafikai-tervezési, installálási, ügyeletesi tevékenységekkel összefüggő feladatok ellátása. A múzeum az áfafizetési kötelezettséget az általános szabályok alapján állapítja meg. A?szervezett kiállításokat a nyilvántartásaink szerint a látogatók közel 45%-a ingyenesen látogatja, vannak jogszabály alapján meghatározott ingyenességek (70 év felettiek, 6 éven aluliak pl.), és vannak saját, belső utasítás alapján adott ingyenes esetek is (pl. különböző tagsági kártyával rendelkezők, vagy a múzeumnál dolgozók családtagjai, egyéb tiszteletjegyek). Továbbá a megnyitókon is ingyenesen tekinthetik meg a látogatók a kiállításokat.
Kérdéseink:
- Az Áfa-tv. 14. és 69. §-ai alapján kell-e az ingyenes szolgáltatás után áfát fizetnünk, mi az áfa alapja?
- Kell-e az ingyenes szolgáltatásokról számlát kiállítani?
- Hogyan tudnánk szabályosan a kiadások teljes áfáját levonni? A kiadás több, mint a bevétel.
- Az ingyenes látogatások esetében, ha minden esetben megfizetjük a teljes árú jegyár áfáját, akkor visszaigényelhetjük-e minden (figyelembe véve az áfatörvény szabályozásait, hogy melyek a nem levonható tételek), a kiállítások megvalósítása érdekében igénybe vett szolgáltatás, vásárolt termék áfáját?
Részlet a válaszából: […] ...elő, ezért nem keletkeztet annak ingyenes átadása áfakötelezettséget. A kizárólag a kiállítás látogatói részére adott kiállításvezetők (tájékoztatók, katalógus) díját a látogatók a belépőjeggyel fizetik meg, azok a szolgáltatás teljesítését segítik elő,...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2018. augusztus 7.

Importot terhelő áfa bérgyártó általi levonhatósága

Kérdés: Egy Magyarországon gazdasági céllal letelepedett társaság, többségében külföldi megrendelők részére gyárt és értékesít fogyasztási cikkeket. A gyártáshoz szükséges alapanyagokat és alkatrészeket részben a megrendelők biztosítják. Ezeket az alapanyagokat a megrendelők külön nem értékesítik a társaság részére; az alapanyagokat a társaság a saját alapanyagaival együtt beépíti a végtermékbe, és a végterméket értékesíti a megrendelők részére. Amennyiben a megrendelők által rendelkezésre bocsátott alapanyagok harmadik országból érkeznek a társaság telephelyére, akkor ezeknek a szabad forgalomba bocsátását a társaság végzi a megrendelők által rendelkezésre bocsátott dokumentumok alapján. A társaság rendelkezik önadózói engedéllyel, amelynek következtében az alapanyagok importjához kapcsolódó importáfát maga állapítja meg és helyezi levonásba. A fentieken kívül előfordulnak olyan esetek, amikor a társaság megrendelője egy meghibásodott gépet küld javításra a társasághoz. A javításhoz több esetben a megrendelő küld alkatrészt harmadik országból, melyet a társaság a javítás során beépít a meghibásodott termékbe, és a megrendelő részére javítási szolgáltatást számláz. Ezekben az esetekben a megrendelő által küldött alkatrészeket szintén a társaság helyezi szabad forgalomba, és a kapcsolódó importáfát maga állapítja meg és helyezi levonásba a saját áfabevallásában. A fenti két esetben a társaság jogosult-e levonásba helyezni az import-áfát a megrendelők által rendelkezésre bocsátott alapanyagok kapcsán, ha igen, mikor nyílik meg a társaság áfalevonási joga?
Részlet a válaszából: […] ...– függetlenül attól, hogy az importált alapanyagok nem kerülnek a társaság tulajdonába – teljesül az Áfa-tv. 120. §-ának felvezető mondatában foglalt feltétel (adóköteles gazdasági tevékenységhez történő felhasználás). [A 120. § c) pontja abban az...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2018. május 8.
1
2
3