Polgármesteri hivatal, illetve önkormányzat adószáma

Kérdés: A helyi önkormányzatok és a polgármesteri hivatalok bankszámlanyitásával kapcsolatban szeretnék kérdezni. A Magyar Köztársaság 2010. évi költségvetését megalapozó egyes törvények módosításáról szóló 2009. évi CIX. törvény 55. § (6) bekezdésében foglaltak alapján a Magyar Államkincstár hivatalból bejegyezte a helyi önkormányzatokat a törzskönyvi nyilvántartásba, melynek következtében saját törzskönyvi azonosító számot (PIR) kaptak. Ezt követően, aki kért adószámot az önkormányzatnak is, az kapott. A mi településünkön mindazokat az önkormányzati feladatokat, amelyek ellátására a képviselő-testület nem hozott létre külön intézményt, a polgármesteri hivatal látja el, az alapító okiratban foglaltak szerint. Tehát e feladatellátáshoz kapcsolódó minden gazdasági tevékenység/esemény a polgármesteri hivatal költségvetésén belül, a hivatal adószámán történik. Ezért a teljes pénzforgalomra vonatkozóan a NAV felé a bevallásokat a hivatal adószámán teljesítjük. (Természetesen az önállóan működő intézmények, akiknek külön adószámuk van, ők maguk a saját adószámukon teszik ezt.) Pénzforgalmi bankszámla/költségvetési elszámolási számla tulajdonosa az önkormányzat, amelyen a polgármesteri hivatal bonyolítja a gazdálkodását (ehhez a számlához kapcsolódóan kerültek megnyitásra a különböző alszámlák is, például az állami hozzájárulások alszámla). A probléma a közös bankszámlából adódik.
A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal kérte, hogy minden pályázati támogatást nyert önkormányzatnak, akinek még nincs regisztrációs száma, kérnie kell (a mi esetünkben évekkel ezelőtt a polgármesteri hivatal kapott regisztrációs számot, a hivatal törzsszámára, adószámára és az önkormányzat tulajdonában lévő bankszámlaszámra). Most, hogy külön törzsszámot és adószámot kapott az önkormányzat is, ezt bejelentettük az MVH-hoz. Természetesen újabb bankszámlát nem nyithattunk, ugyanazt jelöltük meg, amit a polgármesteri hivatal regisztrációja során annak idején. A regisztrációs számot megkapta az önkormányzat, azonban önkormányzatunkat adategyeztetésre szólította fel az MVH. Megállapította, hogy a polgármesteri hivatal regisztrációs számon és az önkormányzat regisztrációs számon azonos bankszámlaszám szerepel, amely nem felel meg a mezőgazdasági, agrár-vidékfejlesztési, valamint halászati támogatásokhoz és egyéb intézkedésekhez kapcsolódó eljárás egyes kérdéseiről szóló 2007. évi XVII. törvény 28-30. §-aiban foglalt előírásoknak.
Kérem szíves szakmai állásfoglalásukat arra vonatkozóan, hogy hogyan oldható meg a fenti probléma! Lehet-e külön bankszámlája az önkormányzatnak és a polgármesteri hivatalnak? Ha igen, hogyan kellene különválasztani azokat az önkormányzati feladatokat, amelyek nem a polgármesteri hivatal gazdálkodási körébe/tevékenységébe, és ezáltal az adószáma alá tartozna? Milyen feladatok lehetnének ezek? Ha külön adószámon bonyolódnának egyes pénzforgalmak – véleményem szerint –, akkor külön gazdálkodó szervezetként kellene működnie az önkormányzatnak is, ami ellentmondana a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 9. § (2) bekezdés, valamint a 38. § (1) bekezdésében foglaltaknak.
Részlet a válaszából: […]  Az MVH-s pályázatokkal érintett önkormányzatoknak akérdésben is hivatkozott jogszabály alapján önálló adószámot kellett kérni azadóhatóságtól. Minden adószámmal rendelkező adóalanynak saját bankszámlaszámmalkell rendelkezni az Art. előírásai szerint. Két...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2011. augusztus 30.

Bankszámlanyitás lehetősége

Kérdés: Központi költségvetési intézményünknek 2009. évben szükségszerű volt a látogatók számára bankkártyás fizetési lehetőséget biztosítani múzeumi belépőjegyek megvásárlásához. Ezért az ajánlatokat kikérve, a legolcsóbb banki árajánlatot fogadtuk el. Így ennél a banknál folyószámlát kellett nyitnunk a pénzforgalom kezeléséhez. Erre a számlára folyik be a bankkártyás tranzakciókat érintő jegybevételünk, ahol természetesen kezelési költséget számítanak fel. A kérdésünk az lenne, hogy ezeket a tételeket melyik főkönyvi számlán keresztül kell könyvelni, elsősorban, hogy melyik főkönyvi számlát kell használni a folyószámlához?
Részlet a válaszából: […] A kérdésük szerint a bankszámla nyitása 2009. évben történt,ezért az akkor hatályos jogszabályok szerint kell eljárniuk. Ennek megfelelőenaz államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény (Áht.) 18/B. § (4)bekezdése szerint "kincstári körbe tartoznak a központi...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2010. február 23.

Azonnali inkasszó az önkormányzat számlájára

Kérdés: Értesíteni kell-e az önkormányzatot az ellene megnyert munkaügyi perben, jogerős bírósági határozatban meghatározott kártérítés (elmaradt jövedelem) azonnali inkasszójáról az inkasszót megelőzően, vagy elég a megtörtént inkasszóról az értesítést megküldeni? Az önkormányzat gazdálkodását nem védi a jog egy váratlan pénzleemeléssel szemben? Ha nem védi, akkor közérdek elé léphet egyéni érdek?
Részlet a válaszából: […] ...A paragrafus (2) bekezdésealapján pénzforgalmi úton behajtható a pénzkövetelés, ha a jogosultbankszámlával, a kötelezett pedig pénzforgalmi bankszámlával rendelkezik, avégrehajtás általános feltételei fennállnak, a követelés teljesítését...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2009. július 28.

Készpénzfizetés 250 ezer forint felett

Kérdés: Az új szabályok szerint január 1-jétől 250 ezer forint feletti készpénz fizetésekor az adóhatóság megbírságolja a feleket. Ez azt jelenti, hogy közüzemi díjat sem lehet készpénzben fizetni? Miként minősül az az eset, ha postai befizetési bizonylaton kell fizetni? Magánszemélyeknek is bankszámlát kell nyitniuk az új szabály miatt?
Részlet a válaszából: […] ...fizetések céljáraszolgáló pénzeszközök kivételével, köteles pénzeszközeit pénzforgalmibankszámlán tartani, pénzforgalmát pénzforgalmi bankszámlán lebonyolítani, sennek érdekében bankszámlaszerződést kötni. E rendelkezést alkalmazni kell...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2009. február 3.

Bankszámla megszüntetésének bejelentése

Kérdés: A bankszámla megnyitásával és megszüntetésével kapcsolatos szabályok állandóan változnak. Be kell-e jelenteni a bankszámla nyitását, megszüntetését az adóhatósághoz és – mivel a cégnyilvántartás is tartalmazza azt – a cégbírósághoz is?
Részlet a válaszából: […] ...A jelenleg hatályosrendelkezések a következőkben foglalhatók össze:A bankszámlanyitásra kötelezett adózónak legalább egybelföldi pénzforgalmi bankszámlával kell rendelkeznie, amelyet az adóhatóságnaknyilvántartásában rögzítenie kell. A korábbi szabályok szerint...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2008. november 11.

Készpénzforgalom szabályozása

Kérdés: Számítástechnikai szolgáltatást végző egyéni vállalkozó kérte, hogy korábban átutalással teljesített számláját a jövőben készpénzben egyenlítsük ki. Milyen feltételekkel tehetjük ezt meg költségvetési szervként? Melyik jogszabály rögzíti, hogy ki köteles bankszámlanyitásra?
Részlet a válaszából: […] ...hiányában – a készpénzben teljesíthető fizetések céljára szolgálópénzeszközök kivételével köteles pénzeszközeit pénzforgalmi bankszámlántartani, pénzforgalmát pénzforgalmi bankszámlán lebonyolítani, s ennek érdekébenbankszámlaszerződést kötni....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2006. december 19.

Késedelmi pótlék elengedése

Kérdés: Az adófolyószámla kézhezvételekor meglepetéssel tapasztaltuk, hogy késedelmi pótlékot számítottak fel társaságunk részére. Valamennyi kötelezettségünknek határidőben eleget tettünk, így érthetetlen volt a felszámítás. Az egyeztetéskor kiderült, hogy a határidőben megadott átutalási megbízásunkat a bank adminisztrációs hiba miatt csak késve teljesítette. Mi úgy jártunk el, ahogy az tőlünk elvárható volt, szerintünk nem jogos a pótlék felszámítása, de az adóhivatal nem fogadja el álláspontunkat.
Részlet a válaszából: […] ...adó megfizetésének időpontja bankszámlávalrendelkező adózók esetében az Art. 37. § (2) bekezdése alapján az a nap, amikoraz adózó pénzforgalmi bankszámláját az azt vezető hitelintézet megterhelte. Azadóhatóság az adózó folyószámláján csak a pénzintézet...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2006. november 28.

Áfa kiutalásának egyes szabályai

Kérdés: Rendszeres üzleti kapcsolatban állunk egy kft.-vel. Van-e akadálya annak, hogy az adóhatóságtól részünkre járó áfa összegével úgy rendezzük a tartozásunkat, hogy a kiutalást a kft. számlájára teljesítené az adóhatóság?
Részlet a válaszából: […] ...hogy az érintett adózó bevallásán (áfabevallásán) feltüntetett számlaszám kié. Amennyiben a vizsgálat szerint az adózó nem a saját pénzforgalmi bankszámlaszámát tüntette fel a bevallásán, ahová az összeg kiutalását kéri, akkor az adóhatóság megtagadja...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2003. október 7.

Költségvetési szerv pénzforgalmibankszámla-nyitási és -bejelentési kötelezettsége

Kérdés: Terheli-e önálló pénzforgalmibankszámla-nyitási és -bejelentési kötelezettség a költségvetési szervet, ha adókapcsolattal rendelkezik?
Részlet a válaszából: […] ...Art. szabályozza az adózók pénzforgalmibankszámla-nyitási és -bejelentési kötelezettségét. E tekintetben az Art. úgy rendelkezik, hogy a pénzforgalmi bankszámla nyitására kötelezett adózónak legalább egy belföldi pénzforgalmi bankszámlával kell rendelkeznie, de...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2003. szeptember 16.

Téves számlára teljesített befizetés rendezése

Kérdés: Társaságunk az önkormányzat javára fizetendő iparűzési adó 2002. december 20-ig teljesítendő előlegkiegészítését tévedésből az állami adóhatóság általános forgalmi adó számlájára fizette be, banki átutalással. Miképpen juthatunk hozzá a tévesen teljesített befizetés összegéhez?
Részlet a válaszából: […] ...vonatkozásában is.Az Art. a tekintetben is tartalmaz rendelkezést, hogy a befizetést milyen módon köteles az adózó teljesíteni. A pénzforgalmi bankszámlával rendelkező adózók hitelintézeti átutalással, míg a számlanyitásra nem kötelezett adózók postai...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2003. április 1.