Találati lista:
31. cikk / 237 Közműves ivóvízhálózat kiépítésének támogatása
Kérdés: A település zártkerti részén nincs kiépítve a közműves ivóvízhálózat, azonban néhány zártkerti ingatlantulajdonos (magánszemélyek) részéről felmerült az igény annak kiépítésére. A tulajdonosok összefogtak, a gerincvezeték kiépítését megterveztették, a kezdeményező személy vízjogi engedélyt kapott. A kivitelezésre kapott árajánlat alapján a beruházás bruttó 5 millió forint. A megvalósítást követően a hálózat a magyar állam tulajdonába és a közszolgáltató cég kezelésébe kerül. A tulajdonosok az önkormányzathoz fordultak annak érdekében, hogy az önkormányzat nyújtson támogatást a hálózat megépítéséhez. A Mötv. 10. §-ának (1) bekezdése alapján a helyi önkormányzat ellátja a törvényben meghatározott kötelező és az általa önként vállalt feladat- és hatásköröket. A 13. § (1) bekezdésének 21. pontja szerint az önkormányzat a helyi közügyek, valamint a helyben biztosítható közfeladatok körében ellátandó feladatok közül ellátja a víziközmű-szolgáltatást, amennyiben a víziközmű-szolgáltatásról szóló törvény rendelkezései szerint a helyi önkormányzat ellátásért felelősnek minősül. Önkormányzatunk esetében ez nem áll fenn, mivel az önkormányzat a feladatot és a feladatellátást szolgáló vagyont átadta az államnak. Tehát az önkormányzat számára ez nem kötelező feladat, csak mint önként vállalt feladat jelentkezhet. Az is megoldás lehetne, hogy a tervek és a vízjogi engedély az önkormányzat nevére kerülnek, az önkormányzat valósítja meg a beruházást, megállapodást köt a magánszemélyekkel az önkormányzati támogatáson felüli költségek vállalásáról, a magánszemélyek befizetik az önkormányzatnak a vállalt önerőt, és a megvalósult beruházást az önkormányzat átadja az államnak? A kérdés az, hogy amennyiben segíteni akarunk, milyen formában tehetjük ezt meg? Az államháztartáson kívüli források átvételéről, az államháztartáson belülre és kívülre nyújtott támogatásokról szóló rendeletünk (R.) alapján van lehetőség természetes személyek támogatására kérelem alapján. Ilyen esetben támogatási megállapodást kötünk, a támogatott elszámolási kötelezettséggel tartozik. Azonban felmerült, hogy egy esetleges támogató döntés esetén precedenst teremtünk, és az önkormányzat anyagi lehetőségeit figyelembe véve nem tudna támogatni minden jövőbeni kérelmezőt, aki ivóvízhálózatot kíván kiépíteni. Az önkormányzati támogatással épült ivóvízhálózat miatt a magántulajdonban lévő ingatlanok értéke növekszik, a beruházás pedig állami tulajdonba kerül. Megtehetjük-e azt, hogy most adunk támogatást, egy későbbi kérelmezőnek pedig nem adunk? Kell-e rendeletben szabályozni a feltételeket, vagy elegendő a R. általános szabályozása? Magánszemélynek keletkezik-e adófizetési kötelezettsége az önkormányzat támogatása esetén?
32. cikk / 237 Önkormányzati támogatású civil szervezetek
Kérdés: Önkormányzatunk támogat civil szervezeteket, alapítványokat. Milyen formában tehetjük ezt meg, illetve ezen szervezeteknek van-e elszámolási kötelezettsége az önkormányzatunk felé? Minden esetben kell támogatási szerződést kötni? Tudomásunk szerint egyesület állíthat ki számlát. Jól gondoljuk?
33. cikk / 237 Járőrképzés támogatása
Kérdés: Önkormányzatunk a Pest Vármegyei Rendőrfőkapitánysággal kötött keretmegállapodás (szándéknyilatkozat) szerint támogatni fog összesen nettó 500 000 forinttal egy járőrképzésben részt vevő személyt, akivel erről megállapodást köt majd, annak felhasználását ellenőrizheti, a képzés elvégzése után a rendőrség állományba veszi a támogatottat. Milyen rovaton és COFOG-on elfogadható könyvelni ezt a támogatást?
34. cikk / 237 Intézményi gyermekétkeztetés
Kérdés: A helyi önkormányzatokat kötött felhasználású támogatás illeti meg az általuk a bölcsődében, minibölcsődében, a fogyatékos személyek nappali intézményében elhelyezett gyermekek számára biztosított, továbbá az óvodai, iskolai, kollégiumi és externátusi gyermekétkeztetés (intézményi gyermekétkeztetés) egyes kiadásaihoz (100%/50%). Tehát a hatályos éves költségvetési törvény természetbeni ellátásként a gyermek életkorának megfelelő ingyenes és kedvezményes gyermekétkeztetést biztosít kérelemre intézményi étkeztetés, valamint szünidei gyermekétkeztetés keretében. Egy helyi önkormányzat a helyi szociális rendelete alapján saját költségvetési forrása terhére további támogatást kíván biztosítani azon gyermekek, tanulók – illetve szüleik – részére, akik a fentieken felül térítési díj fizetésére kötelezettek, ugyanis az Szja-tv. 1. számú mellékletének 1.3. pontja vagy a 8.1. pontja alapján egyéb adó- és járulékfizetési kötelezettsége az önkormányzatnak így nem merül fel. Az intézményi gyermekétkeztetést az önkormányzat intézményének konyhája biztosítja, és szedi be a térítési díjakat, az intézmény alapító okirata szerint vállalkozási tevékenységet nem végez, valamint az önkormányzat és intézménye is alanya az áfának.
1. Amennyiben az önkormányzat a térítési díjat fizető szülők részére szociális rendeletben foglaltak nélkül közvetlen támogatást (pénzbeli, természetbeni) nyújt, az adó- és járulékköteles juttatásnak minősül-e?
2. Amennyiben az önkormányzat a helyi szociális rendelete alapján biztosítja a támogatást a térítésidíj-fizetésre kötelezett gyermekek részére (szülői kérelem alapján, határozatban foglalt eljárásrenddel), helyes-e az az eljárás, hogy az intézmény havonta, a tárgyhót követően számlát (nettó térítési díj+27% áfa) állít ki a tényleges étkezésiadag-számokról a támogató önkormányzat részére (részletes gyermekenkénti étkezési nyilvántartással alátámasztva)?
3. Ebben az esetben az intézmény a teljes beszerzési áfát levonhatja-e, egyrészt azért, mert másik településen élő szülők részére áfásan számláz, másrészt azért, mert áfásan számlázza a támogatni kívánt szülők által meg nem fizetett részt az önkormányzatnak, azaz az élelmezés beszerzési kiadásainak áfája teljes egészében levonható-e az Áfa-tv. 120. §-a alapján?
4. Helyes-e, hogy az önkormányzat a kapott havi számla áfatartalmának levonására nem lesz jogosult (nincs e tekintetben adóköteles bevétele, és szociális támogatásként nyújtja az átvállalt térítési díjat), azaz szociális támogatásként a bruttó (nettó+27% áfa) térítési díj jelenik meg a könyveiben?
5. Helyes-e az, hogy az önkormányzatnál felmerült kiadásokat 107060 Egyéb szociális pénzbeli és természetbeni ellátások, támogatások kormányzati funkción és K355 Egyéb dologi kiadások K332. Vásárolt élelmezés és K351 Működési célú áfa rovaton számolják el, adómentes természetbeni juttatásként?
6. Helyes-e az, hogy az intézménynél a bevételt 096015 Gyermekétkeztetés köznevelési intézményben, 049010 Máshova nem sorolt gazdasági ügyek kormányzati funkción és B405. Ellátási díjak, B406. Kiszámlázott általános forgalmi adó rovatokon számolják el?
7. Felmerül a kérdés, hogy a felvázolt támogatási eljárásrend az intézmény alaptevékenysége keretében végzett tevékenységnek minősül-e, tehát amennyiben az önkormányzat szociális rendeletében jóváhagyott térítési díjat számlázza csak tovább a szülő helyett az önkormányzatnak?
8. A felvázolt önkormányzati támogatási eljárásrendnek van-e hatása a költségvetési törvény alapján az intézményi gyermekétkeztetéshez igényelt normatív támogatás elszámolására?

35. cikk / 237 Elnyert pályázati összeg visszafizetése
Kérdés: 2022-ben beérkezett egy Magyar Falu Programban nyert támogatási összeg napelemek telepítésére, 100%-os támogatási intenzitással. Ebben az évben a támogatási összeg – áfával csökkentett részét – átvezettük a 441-es számlára. A megkapott támogatási összegből egy jelentősebb részt 2023-ban vissza kellett fizetnünk a Magyar Államkincstárnak, mert kevesebb összegből meg tudtuk valósítani a beruházást. 2023. év végén a 441-ről átvezettük az aktivált beruházás összegét a 443-ra. Viszont így a 441-en maradt egyenleg, ami a visszafizetett nettó támogatási összeg. Helyes-e, ha ezt a felhalmozott eredménnyel szemben elkönyveljük a 441-es főkönyvi számláról?
36. cikk / 237 Társasházi kamerarendszerek telepítése
Kérdés: Fővárosi kerületi önkormányzat pályázatot írt ki társasházi kamerarendszerek telepítéséhez. A támogatási szerződés keretében a társasházak (mint támogatott) önrészt fizetnek be az önkormányzat részére, a kivitelezésből fennmaradó összeg pedig vissza nem térítendő támogatásnak minősül, mely a támogatott részére az ingyenes tulajdonba adással teljesül. A kamerarendszer kiépítésére az önkormányzat köt szerződést, melynek díját a támogatott által megfizetett önrész kiegészítésével maga fizeti meg a szerződő partner felé. A támogatott köteles a kiépített rendszer átvételére és annak jogszabály szerinti működtetésére legalább 2 éven át, melyet az önkormányzat részére igazolnia kell. Az ingyenes tulajdonba adásról különmegállapodás nem kerül megkötésre. A társasházak által befizetett önrészt, valamint a ki-vitelezést végző vállalkozónak fizetett összeget hogyan könyveljük, milyen könyvelési tételeket kell alkalmaznunk? A társasházak részére van-e számlakiállítási kötelezettségünk az önrészt illetően?
37. cikk / 237 Otthonteremtési támogatás visszafizetése
Kérdés: Önkormányzatunk alkalmazottja használt lakás felújításához, bővítéséhez kapott otthonfelújítási támogatásból újított fel ingatlant. Egy másik alkalmazottunk pedig új lakás vásárlásához, építéséhez családi otthonteremtési kedvezmény (CSOK) felhasználásával épített ingatlant. Mindkét alkalmazottunk értékesíti az ingatlanokat az elidegenítési és terhelési tilalom fennállásának időszakában (ez általában 10 év), így a kapott támogatásokat vissza kell fizetniük. A használt lakás felújításához, bővítéséhez kapott otthonfelújítási támogatás esetében, a támogatás összegéből megvalósított munkálatokkal kapcsolatos, számlával igazolt kiadások elszámolhatók-e értéknövelő beruházásként az ingatlan értékesítéséből származó jövedelem megállapítása során, azokkal csökkenthető-e az ingatlan átruházásából származó bevétel? Az új lakás építéséhez kapott CSOK-kal szerzett ingatlan esetében az ingatlan értékesítéséből származó jövedelem kiszámítása során az átruházásból származó bevétel csökkenthető-e a támogatásként folyósított összeggel, vagy esetleg a büntetőkamatot is tartalmazó visszafizetett összeggel?
38. cikk / 237 Zöldítési támogatás utáni adózás
Kérdés: Dolgozónk házastársa tag egy társas vállalkozásban. A társas vállalkozás által a törvényben nevesített jogcímeken (pl.: termőföld használatának átengedése, a társas vállalkozás által átengedett költség fedezetére vagy fejlesztési célra adott támogatásnak nem minősülő mezőgazdasági támogatás) a tagoknak juttatott összegek után nem keletkezik adókötelezettség, feltéve, hogy a különböző jogcímeken a tagoknak adómentesen átadott összegek az adóévben összesítve nem haladják meg az 50 millió forintot. A zöldítési támogatás kifizethető-e adómentesen a fentiek alapján?
39. cikk / 237 Bértámogatás felhasználása
Kérdés: Az óvodai nevelésre több jogcímen kapunk bértámogatást és működési támogatást. Eddig az volt a tendencia, hogy az intézmény éves bér- és járulékösszege meghaladta a bértámogatás összegét. Így a működésre kapott összeg egy része a bérre lett elhasználva. 2024-ben, úgy tűnik, megfordul a tendencia. A beszámoló eddig nem tért ki ennek elkülönítésére. Jelen esetben kb. 3 millió forintról beszélünk, egy 75 milliós intézményi költségvetésnél. A bérre kapott állami támogatásnak egy részét felhasználhatjuk-e működési dologi kiadásokra?
40. cikk / 237 Működési célú támogatás elszámolása
Kérdés: Az önkormányzat közvetlen az Uniótól, illetve társintézménytől kap működési célú támogatást. A 38/2013. Korm. rend. H) 1. c) pontja alapján a támogatási szerződés szerinti teljes támogatást előírjuk követelésként (T09652 – K0041) a szerződés kelte szerinti MNB-árfolyamon. A támogatás jóváírásakor a T33 – K36791-et könyveljük a beérkezéskori MNB-árfolyamon. A tárgyévi teljesült kiadással megegyező rész kerül előírásra a tárgyévi bevételre B65 rovatra, illetve levételre a 36791-ről.
1. Szükséges-e előírni a szerződés szerinti teljes összeget követelésként?
2. A tárgyévben nem teljesült bevétel részét szükséges-e elhatárolni?
3. Kell-e értékelni a követelésként felvitt összeget?
4. Fenti kérdésekkel kapcsolatban milyen könyvelési lépések szükségesek?