Sulinetes adókedvezmény szabályainak változása


Egyetemi oktató vagyok. 2004. március hónapban a Sulinet program keretében vásároltam 52 ezer forintért egy nyomtatót. Ebben az évben még szükségem lesz néhány számítástechnikai eszközre, mert a régiek már használhatatlanok. Tekintve, hogy az említett vásárlással nem merítettem ki a maximálisan érvényesíthető 60 ezer forintos kedvezményt, szeretném tudni, hogy a 2004. július 1-jétől megváltozott törvényi rendelkezések szerint jogosult leszek-e a további vásárlásaim után is kedvezményt érvényesíteni. Lehetséges-e, hogy aki a június 30-ig hatályos rendelkezés alapján kívánja a kedvezményt igénybe venni, az az új, 2004. július 1-jétől hatályos szabályok alapján már nem is jogosult a kedvezményre? Úgy tudom, hogy az új feltételek szerint a kedvezmény csak egy bizonyos jövedelemnagyságig jár. Az én éves jövedelmem várhatóan ebben az évben sem éri el a 3 millió forintot.


Megjelent a Költségvetési Levelekben 2004. július 20-án (31. lapszám), a kérdés sorszáma ott: 777

[…] személy, továbbá az a szülő érvényesítheti, akinek a gyermeke nappali rendszerű iskolai oktatásban vagy a Fo-tv.-ben felsorolt felsőoktatási intézményben hitelesített iskolai rendszerű első alapképzésben vesz részt. 2004. július 1-jétől a törvény nem korlátozza a jogosultak személyi körét, így bármely magánszemély jogosult lehet a kedvezményre, viszont hatályba lép egy másik korlát. Ha valaki július 1-jét követően vásárol számítógépet, számítástechnikai eszközt, akkor csak abban az esetben jogosult a kedvezményre, ha az adóbevallásban bevallott éves jövedelme nem több 4 millió forintnál. 3 400 000 forintot meghaladó éves jövedelem esetén pedig már csökkentett összegben érvényesíthető csak a kedvezmény. A csökkentett összegű adókedvezményt úgy kell kiszámolni, hogy a magánszemélyt egyébként megillető, legfeljebb 60 000 forintos kedvezményt csökkenteni kell a 3 400 000 forint feletti jövedelem 10 százalékával. További szigorítás, hogy 2004. július 1-jét követően megszűnik a részletre vett, lízingelt vagy bérelt sulinetes termékek után a kedvezmény. Ez a módosító rendelkezés a már megkötött, illetőleg a módosító törvény kihirdetését követő 15 napon belül megkötött szerződésekre nem vonatkozik. Az ilyen szerződések alapján utoljára a 2006. évről benyújtott adóbevallásban érvényesíthető kedvezmény. Lényeges változás az is, hogy a sulinetes termék június 30-át követő megvásárlása esetén nem a számla teljes összege (legfeljebb 60 ezer forint), hanem csak az 50 százaléka (legfeljebb 60 ezer forint) érvényesíthető kedvezményként. Az előzőekben leírtak a következőket jelentik. Ha a kedvezményre jogosult magánszemély 2004. június 30-áig vásárolt pl. egy nyomtatót 50 ezer forintért, akkor ezt az összeget teljes egészében levonhatja az adójából. Ha ezt az 50 ezer forintos nyomtatót július 1-je után veszi meg az adózó, akkor már csak 25 ezer forint levonható adója lesz a Sulinet címén, feltéve hogy […]
 
Kapcsolódó címkék:    
 

Elküldjük a választ e-mailen*

*
*ingyenes választ évente csak egyszer küldünk.
A *-gal megjelölt mezőket kötelező kitölteni.