Közalkalmazott illetményének megállapítása


Közalkalmazott esetében a Kjt. szerint adott garantált illetmény és pótlékok fölött adott munkáltatói hozzájárulás változtatható-e? Az illetmény végső összegét a munkáltató nem csökkentené, hanem belső átrendezést hajtana végre, pl. a munkáltatói döntésű bérből emelné a garantált illetményt, esetleg a pótlékot. Lehetséges ez?


Megjelent a Költségvetési Levelekben 2005. november 22-én (54. lapszám), a kérdés sorszáma ott: 1232

[…] – azonos szintű – több szakképesítést ismeri el. (Ez 5-8% lehet alapesetben). További elem az illetménykiegészítés. A Kjt. ugyanis lehetővé teszi, hogy a munkáltató a közalkalmazottat a fizetési fokozata alapján járó illetményén felül illetménykiegészítésben részesítse. Ez egyfajta teljesítménykövetelmény alapján értékelhető munkát végző közalkalmazottnak adható, tehát lényege szerint teljesítménybérezési forma. A kollektív szerződésben a munkáltató és a közalkalmazotti szakszervezet együttesen állapítják meg, hogy a munkáltató a gazdálkodásából származó eredmény mekkora hányadát fordítja illetménykiegészítésre. (Kollektív szerződésben rendezhető az is, hogy a díjazás emelésére felhasználható összeg az egyes fizetési osztályok és fizetési fokozatok között milyen arányban kerül elosztásra.) A Kjt. külön szabályozást tartalmaz arra az esetre, amikor a munkáltató az elért teljesítménytől függően térítésben részesül. Ekkor a térítés meghatározott hányadát illetménykiegészítésre fordíthatja a jogszabályban, ennek hiányában a kollektív szerződésben foglaltak szerint. Ebben az esetben külön megállapodásban kell meghatározni a közalkalmazott részére járó illetménykiegészítés feltételeit és mértékét. Fentiekből levonható az a következtetés, hogy a munkáltatónak […]
 
 

Elküldjük a választ e-mailen*

*
*ingyenes választ évente csak egyszer küldünk.
A *-gal megjelölt mezőket kötelező kitölteni.