Áfakulcsváltozás hatása a napilapok, újságok, folyóiratok előfizetése esetén


Intézményünk jelentős újság-, illetve folyóirat-előfizető, mind napilapokat, mind egyéb időszakos folyóiratokat is megrendeltünk 2006. évre. Ennek előfizetési díját 2005 decemberében kellett kifizetnünk. A számlában mindent 15 százalékkal szerepeltettek. Úgy hallottam, hogy előfizetésben már esetleg alkalmazható lenne az 5 százalék. Kell-e a számlát korrigáltatnunk, vagy helyes volt a 15 százalék felszámítása?


Megjelent a Költségvetési Levelekben 2006. január 31-én (57. lapszám), a kérdés sorszáma ott: 1282

[…] időszakba. Az átmeneti rendelkezések értelmében ugyanis amennyiben az Áfa-tv. 16. §-ának (14) bekezdése alapján az adófizetési kötelezettség az említett módosító törvény kihirdetése napját követően, de még 2005-ben keletkezik (vagyis az egyes részkifizetések esedékességének napja, azaz a számlában megjelölt előfizetési díj fizetésének esedékességi napja ezen intervallumba esik), és az előfizetéses időszak kezdőnapja 2005. december 31. napját követi (vagyis már a 2006. évi vagy későbbi lapszámokra vonatkozik), akkor az 5 százalékos adómértéket mind a napilap, mind az egyéb újság, folyóirat előfizetése esetén már alkalmazni kell. Az Áfa-tv. meghatározása szerint napilap az 1. mellékletben megjelölt vámtarifaszám alá tartozó, hetenként legalább négyszer megjelenő kiadvány, egyéb újság, folyóirat pedig az említett mellékletben megjelölt vámtarifaszám alá tartozó, évente legalább egyszer megjelenő kiadvány. Amennyiben az előfizetéses időszak kezdőnapja 2006. január 1. napját megelőzi, vagyis 2005-ös lapszámokat is […]
 
Kapcsolódó címkék:  
 

Elküldjük a választ e-mailen*

*
*ingyenes választ évente csak egyszer küldünk.
A *-gal megjelölt mezőket kötelező kitölteni.