Iskolai étkeztetés


Önkormányzati iskola vagyunk, saját konyhánk tavaly megszűnt, az étkezést a város diákélelmezési konyhája segítségével oldjuk meg "vásárolt élelmezés" jogcímen. A diákok nálunk csak a térítési díjat fizetik be, mi viszont a rezsivel növelt összeget fizetjük ki a diákélelmezésnek. Az áfabevallás tekintetében hogyan járunk el helyesen akkor, ha az önkormányzati támogatást nem címzett támogatásként folyósítják? (Negyedéves bevallók vagyunk.) Egyáltalán képezhetünk-e levonható adót? a) Ha igen, akkor a teljes "vásárolt élelmezés" számlák alapján, vagy a diákok befizetéseivel arányosan? Előbbi esetben, ha a teljes összegű "vásárolt élelmezés" kapcsán kiállított számlák alapján helyezem levonható részbe az összegeket, akkor a levonható rész nagyobb, mint a fizetendő, ami szerintem logikátlanság (még ha a mi intézményünknek ez kedvező is lenne). b) Utóbbi szerint az ún. nagy arányosítási képlettel számolva képzem a levonható adót, amit a bevallás megfelelő sorába beírva csökkentem a fizetendő részt (azaz az adó így is fizetendő marad). c) A harmadik lehetőség szerint egyáltalán nincs levonható adó, csak a fizetendő résszel kell foglalkozni.


Megjelent a Költségvetési Levelekben 2007. május 2-án (78. lapszám), a kérdés sorszáma ott: 1690

[…] adóalapot, az azon felüli költségek finanszírozására nyújtott támogatás pedig attól függően adóalap, hogy intézményfinanszírozás címén nyújtják-e vagy sem. Természetesen a konyha által az adóalany felé számlázott áfát a többi beszerzési áfához hasonlóan kell kezelni, tehát ha nincs ingyenes étkező, azt az általános szabályok szerint lehet levonni. Ahogy azt jeleztem, a diák és az iskola mint szolgáltatásnyújtó között létrejött szolgáltatás tekintetében az adólevonási jog gyakorlása vonatkozásában alapvető jelentőséggel bír annak megítélése, hogy a rezsiköltséget milyen támogatásból finanszírozza az adóalany. A kérdés e tekintetben nem ad egyértelmű támpontot, ezért a támogatás adóalap részévé történő minősítésekor az alábbiakra kell figyelemmel lenni. Ha a rezsiköltségre a fedezetet intézményfinanszírozásból származó támogatás biztosítja, úgy az áfatörvény alkalmazásában ellenértéknek nem minősülő támogatásnak minősül a tevékenység elvégzése céljából juttatott támogatás összege. Ennek megfelelően az önkormányzat által nyújtott támogatás nem képez adóalapot, mivel az Áfa-tv. 22. § (2) bekezdésének feltételei nem állnak fenn. Ugyanakkor adóalapnak minősül ennél az étkeztetési formánál is az az összeg, amelyet az intézmény által adott egyedi kedvezmény ellentételezésére folyósít az önkormányzat. Ha például az intézmény a diákok (vagy egyes diákok) személyi térítési díját a nyersanyagköltség alatt határozza meg, és konkrétan erre folyósít támogatást az önkormányzat, akkor az így folyósított összeg is adóköteles az intézménynél, azonban […]
 
 

Elküldjük a választ e-mailen*

*
*ingyenes választ évente csak egyszer küldünk.
A *-gal megjelölt mezőket kötelező kitölteni.