Beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézségekkel küzdő gyerekek, tanulók létszámának számítása


A BTM-es gyerekek 2 főként számítanak-e a többcélú kistérségi társulás által megigényelt közoktatási normatívába?


Megjelent a Költségvetési Levelekben 2010. február 23-án (126. lapszám), a kérdés sorszáma ott: 2591

[…] együtt vagy külön vesz részt óvodai nevelésben, iskolai nevelésben és oktatásban, kollégiumi nevelésben és oktatásban. Két tanulóként kell számításba venni a felzárkóztató oktatásban részt vevő tanulót is. Ezek a szabályok az alapfokú művészetoktatásban nem alkalmazhatók. A feltett kérdésre tehát a törvény már félig megadja a választ, de meg kell még vizsgálni a többcélú kistérségi társulások normatív támogatását is. A Magyar Köztársaság 2010. évi költségvetéséről szóló 2009. évi CXXX. törvény 8. számú mellékletének III. fejezete tartalmazza a többcélú kistérségi társulások támogatásának jogcímeit és a jogosultság feltételeit. A 2.2.1. pontja szerint a közoktatási intézményi feladatok támogatására, normatíva igénylésére abban az esetben van lehetőség, ha a többcélú kistérségi társulás biztosítja azt, hogy a saját fenntartásában működő, és a közoktatási feladat ellátásában részt vevő önkormányzatok, saját vagy társulásaik fenntartásában működő közoktatási intézmények megfelelnek a Kiegészítő szabályok 2.1. vagy 2.2. pontja szerinti feltételeknek. Az intézmények fenntartásáról vagy a többcélú kistérségi társulásnak, vagy a települési önkormányzatok által alkotott intézményi társulásoknak, vagy a települési önkormányzatoknak önállóan kell gondoskodniuk. […]
 
Kapcsolódó címkék:  
 

Elküldjük a választ e-mailen*

*
*ingyenes választ évente csak egyszer küldünk.
A *-gal megjelölt mezőket kötelező kitölteni.