Munkába járás költségtérítése 2010 májusától


Önállóan működő és gazdálkodó költségvetési intézmény vagyunk. A 39/2010. (II. 26.) Korm. rendelet alapján, mely a munkába járással kapcsolatos utazási költségtérítésről szól, az alábbiakat kérdezném. 1. A 7. § szerint nyilatkozni kell a dolgozónak a lakóhelyéről és a tartózkodási helyéről, valamint arról, hogy a kettő közül a napi munkába járás honnan történik. Ha valaki úgy nyilatkozik, hogy a tartózkodási helyéről, akkor számára nem fizethető a bérlet 86%-a? 2. Egy dolgozónk személygépkocsival jár dolgozni, 9 Ft-ot fizetünk neki kilométerenként. A 4. § a) pontja értelmében van közösségi közlekedés a lakóhelyéről (az a tartózkodási helye is), és a b) pont értelmében nincs hosszú várakozási ideje. Tehát ezek alapján számára május 1-jétől nem fizethető a 9 Ft/km térítés?


Megjelent a Költségvetési Levelekben 2010. július 20-án (133. lapszám), a kérdés sorszáma ott: 2692

[…] jár naponta munkába, a munkáltató csak akkor köteles a munkába járását támogatni, ha a munkavégzési helyet sem helyi, sem helyközi közösségi közlekedéssel nem lehet elérni (pl. egy település szélén van a munkavégzési hely, ahová nincs közösségi közlekedés). Ekkor értelemszerűen csak a 9 Ft/km térítést lehet adni, hiszen nem tud bérletet, jegyet venni. Az Szja-tv. előírásai alapján csak ebben az esetben lehet a munkába járáshoz fizetett költségtérítés "adómentes". A közigazgatási határon belülről a munkahelyre történő bejárás egyéb esetben (tehát ha van helyi vagy helyközi közösségi közlekedés) nem minősül munkába járásnak a jogszabály értelmében, így az Szja-tv. alapján ebben az esetben a bejáráshoz adott térítés a magánszemély nem önálló tevékenységből származó jövedelme. 2. Az új kormányrendelet – a Pénzügyminisztérium szakmai véleménye szerint – csak arról rendelkezik, hogy mely esetekben, milyen formában és mértékben köteles a munkáltató hozzájárulni a munkavállaló munkába járással kapcsolatos kiadásaihoz. Ez tehát a korábbiakhoz képest nem jelent változást. A kormányrendelet 4. §-a is csak azt rögzíti, hogy mikor köteles a munkáltató a munkába járáshoz 9 Ft/km költségtérítést fizetni. Ez azonban nem zárja ki azt, hogy a munkáltató – döntése alapján – a 4. §-ban nem szabályozottakon kívül más – a munkába járás fogalmának egyébként megfelelő - esetekben is 9 Ft/km költségtérítésben részesítse a munkavállalóját. A kormányrendelet […]
 
Kapcsolódó címkék:  
 

Elküldjük a választ e-mailen*

*
*ingyenes választ évente csak egyszer küldünk.
A *-gal megjelölt mezőket kötelező kitölteni.