Polgármesterek öregségi nyugdíja, közszolgálati járadéka I.


Főállású polgármesterünk a következő választásokon nem kíván indulni, hanem nyugdíjba szeretne vonulni az 1994. évi LXIV. tv. alapján. 1990-94 között országgyűlési képviselő volt, majd 1994-től főállásban a megyei közgyűlés alelnöke, 1998-tól ugyanott tanácsnok, 2002-től 2005-ig ismét alelnök. 2005 óta folyamatosan városunk polgármestere. Kérdésünk, hogy jogosult-e a hivatkozott jogszabályban meghatározott korkedvezményre? (Jelenleg 54 éves.)


Megjelent a Költségvetési Levelekben 2010. augusztus 31-én (135. lapszám), a kérdés sorszáma ott: 2727

[…] a korkedvezménnyel csökkentett, reá irányadó korhatárt eléri, b) két választási ciklus – de legalább hét év – során polgármesteri vagy alpolgármesteri tisztséget tölt be, és a tisztségének megszűnését követő ötödik naptári év végéig az a) pontban meghatározott öregségi nyugdíjkorhatárt, illetve a korkedvezménnyel csökkentett, reá irányadó korhatárt eléri, c) három vagy ennél több választási ciklus – de legalább tizenegy év – során polgármesteri vagy alpolgármesteri tisztséget tölt be, és a tisztségének megszűnését követő hetedik naptári év végéig az a) pontban meghatározott öregségi nyugdíjkorhatárt, illetve a korkedvezménnyel csökkentett, reá irányadó korhatárt eléri. (2) Az (1) bekezdésben foglalt jogosultság igénybevételéről a polgármester a tisztségének megszűnésétől számított három hónapon belül dönthet. (3) Az (1) bekezdés szerinti nyugdíjkorhatár eléréséig a polgármester nyugdíjának megfelelő összeget a központi költségvetés biztosítja. 13/B. § (1) Közszolgálati járadékra jogosult az a foglalkoztatási jogviszonyban álló polgármester, akinek a megbízatása a 2. § (1) bekezdés a) vagy c) pontja szerint szűnik meg, feltéve hogy legalább három választási ciklus – de legalább tizenegy év – során foglalkoztatási jogviszonyban polgármesteri vagy foglalkoztatási jogviszonyban alpolgármesteri tisztséget tölt be, és a foglalkoztatási jogviszonyának megszűnését követő tizenkettedik naptári év végéig a Tny.-ben meghatározott öregségi nyugdíjkorhatárt, illetve a korkedvezménnyel csökkentett, reá irányadó korhatárt eléri, s megfelel a Tny. egyéb jogosultsági feltételeinek. (2) A közszolgálati járadék összege: a) három választási ciklust – de legalább tizenegy évet - követően a polgármesternek kiszámítható öregségi nyugdíj 50%-a, b) négy választási ciklust – de legalább tizenöt évet - követően a polgármesternek kiszámítható öregségi nyugdíj 60%-a, c) öt vagy ennél több választási ciklust – de legalább tizenkilenc évet – követően a polgármesternek kiszámítható öregségi nyugdíj 70%-a. (3) A közszolgálati járadék a személyi jövedelemadó, valamint a társadalombiztosítási járulékok és hozzájárulások szempontjából az öregségi nyugdíjjal esik egy tekintet alá. (4) A közszolgálati járadék folyósítását meg kell szüntetni, ha a volt polgármester a) bármilyen munkavégzésre irányuló jogviszonyt létesít, vagy b) öregségi, rokkantsági (baleseti rokkantsági) nyugdíjban részesül. (5) Az (1) bekezdésben foglalt jogosultság igénybevételéről a polgármester a tisztségének megszűnésétől számított három hónapon belül dönthet. (6) A közszolgálati járadék összegét a központi költségvetés biztosítja." A törvény tehát meghatározott ideig folyamatosan betöltött polgármesteri tisztségről beszél. A folyamatosság mindegyik felsorolt esetre irányadó elvárás. Ezt erősíti meg a kormányrendelet 1. § (6) bekezdés e) pontja is, illetve az ONYF által adott szóbeli tájékoztatás is. Amennyiben tehát az érintett 2002-től 2005-ig folyamatosan megyei közgyűlés alelnöke volt, majd közvetlen ezt követően (a folyamatosság megszakítása nélkül) polgármester lett az Önök településén, és ezt a tisztséget azóta is folyamatosan betölti, úgy esetében 2002 és 2010 között fennálló folyamatos polgármesterségről beszélünk, ami (bár a tisztségek betöltésének hónapja pontosan nem ismert) összesen 8 évet (esetleg 7 év és néhány hónapot) jelent. A társadalombiztosítási nyugellátásról szóló 1997. évi LXXXI. törvény módosításáról szóló 2009. évi XL. törvény 8. § (5) bekezdés szerint a polgármesteri tisztség ellátásának egyes kérdéseiről és az önkormányzati képviselők tiszteletdíjáról […]
 
Kapcsolódó címkék:    
 

Elküldjük a választ e-mailen*

*
*ingyenes választ évente csak egyszer küldünk.
A *-gal megjelölt mezőket kötelező kitölteni.