Köztisztviselő téves besorolása – igényérvényesítés


2013. január 1-jétől az önkormányzattól átkerültem a járási gyámhivatal állományába. Az önkormányzatnál jogi végzettségem ellenére I. besorolási osztály, gyakornok elnevezésű besorolási fokozat, 1. számú fizetési fokozatba soroltak, az I. besorolási osztály fogalmazó elnevezésű besorolási fokozat, 2. számú fizetési fokozat helyett. Az önkormányzatnál megilletett az illetménykiegészítés, az alapilletmény 20%-a. A kormányhivatal a helytelen besorolás miatt újra besorolt, de már csak 10%-os illetménykiegészítéssel. A fentiek miatt hátrány ért az előző munkáltatómnál, mert kevesebb illetményt állapított meg, mint járt volna, de hátrány ért az új munkáltatómnál is, mert illetményem összességében csökkent az előző munkáltatónál lévőhöz képest, annak ellenére, hogy a Kttv. szerint illetményem nem csökkenhetne, hiszen ugyanazt a munkakört látom el.


Megjelent a Költségvetési Levelekben 2013. március 19-én (177. lapszám), a kérdés sorszáma ott: 3390

[…] került sor. E szabály nem volt alkalmazható a települési önkormányzat részéről jogellenesen megállapított illetményre. Jogellenesen megállapított illetmény esetében a fővárosi és megyei kormányhivatal állományába átkerült köztisztviselő illetményét a Kttv. kormánytisztviselőkre vonatkozó rendelkezése alapján történő besorolás szerint, a Kttv. rendelkezéseinek megfelelően kellett megállapítani.A Kttv. megfelelően irányadó 58. §-ának (1) bekezdése szerint nem kell a kormánytisztviselő beleegyezése, ha – a kormányzati szolgálati jogviszony, a feladatkör, a munkavégzés helye szerinti település és az illetmény megváltozása nélkül, ide nem értve a 134. § alapján járó illetménykiegészítés megváltozását – az államigazgatási szerv személyében jogutódlás miatt bekövetkezett változás indokolja a kinevezés módosítását. A hivatkozott paragrafus (2) bekezdése szerint jog­utódlás esetén az annak időpontjában fennálló jog­viszonyból származó jogok és kötelességek a jogutódlás időpontjában a jogelődről (átadó) a jogutód (át­vevő) munkáltatóra […]
 
 

Elküldjük a választ e-mailen*

*
*ingyenes választ évente csak egyszer küldünk.
A *-gal megjelölt mezőket kötelező kitölteni.