Felmondás keresőképtelenség esetén


Több mint 10 éve dolgozom ugyanazon a munkahelyen munkaviszonyban. Tavaly ősszel egy műtét miatt 8 napot voltam betegállományban. Ezt követően decemberben újabb egy hetet töltöttem betegállományban, majd kiadták a szabadságomat 2012. december 31-ig. 2013. január 1-je óta újra betegállományban vagyok, nem akarják, hogy visszamenjek dolgozni. A Munka Törvénykönyve szerint a betegszabadságot követően egy évvel elküldhetik a munkavállalót. Az utolsó, azaz a 2013-as betegszabadságot veszik figyelembe?


Megjelent a Költségvetési Levelekben 2013. május 21-én (180. lapszám), a kérdés sorszáma ott: 3437

[…] képességgel összefüggő ok – az egészségügyi alkalmatlanság is. Ez utóbbi esetben természetesen figyelembe kell venni azt, hogy ennek eldöntése orvosi szakkérdés, tehát a munkáltatónak meg kell keresnie a foglalkozás-egészségügyi orvost.Felmondási korlát érvényesül a nyugdíjasnak nem minősülő munkavállaló tekintetében a rá irányadó öregségi nyugdíjkorhatár betöltését megelőző öt éven belül. Az ilyen korú munkavállaló határozatlan idejű munkaviszonyát a munkáltató a munkaviszonnyal kapcsolatos magatartásra alapozott (azzal indokolt) felmondással az Mt. 78. §-ának (1) bekezdésében meghatározott okból (azonnali hatályú felmondás feltételei szerint) szüntetheti meg. Az említett korú munkavállaló munkaviszonya a munkavállaló képességével vagy a munkáltató működésével összefüggő okból akkor szüntethető meg, ha a munkáltatónál a munkaszerződésben megjelölt, ennek hiányában a szokásos munkavégzési helyen nincs a munkavállaló által betöltött munkakörhöz szükséges képességnek, végzettségnek, gyakorlatnak megfelelő betöltetlen másik munkakör vagy a munkavállaló az e munkakörben való foglalkoztatásra irányuló ajánlatot elutasítja. A kérdésből nem derül ki, hogy Ön hány éves, vonatkozik-e Önre ez a korlát.Az Mt. 68. §-ának (2) bekezdése alapján a munkáltató felmondása esetén a felmondási idő legkorábban a betegség miatti keresőképtelenség, legfeljebb azonban a betegszabadságot követő egy év […]
 
Kapcsolódó címkék:    
 

Elküldjük a választ e-mailen*

*
*ingyenes választ évente csak egyszer küldünk.
A *-gal megjelölt mezőket kötelező kitölteni.