Parkolási célra bérelt közterület áfája


Hogyan értelmezhető áfa szempontjából az alábbi eset?
Egy vállalkozó üzletet kíván létesíteni a településen. Az üzlet működési engedélyének kiadásához a kereskedelmi és építésügyi jogszabályok alapján az üzlet működtetője köteles meghatározott számú gépjármű tárolásához férőhelyet biztosítani. Ennek a feltételnek a teljesítésére kap az önkormányzattól bérleti szerződés alapján földterületet (közterületet) használatra. A szerződésben az önkormányzat kiköti, hogy a bérelt területen a vállalkozó parkolási díjat nem szedhet, valamint azt, hogy a bérleti szerződés hatálya a bérbevevő által üzemeltetett üzlet működési engedélyének érvényességéig szól. A terület használatáért – az önkormányzat parkolási szabályairól és a parkolási díjak meghatározásáról szóló rendelete alapján – egyszeri terület-igénybevételi díjat fizet.
Mi úgy gondoljuk, hogy ebben az esetben az önkormányzat nem parkolási szolgáltatást nyújt, hanem a területet adja bérbe a vállalkozónak, aki majd ezen a területen fogja biztosítani a vásárlóinak a parkolás lehetőségét (parkolási díj nélkül, mivel ezt a bérleti szerződés kiköti). Helyesen járunk-e el akkor, ha a fenti célra bérbe adott területet ingatlan-bérbeadásnak (áfamentesnek) minősítjük?


Megjelent a Költségvetési Levelekben 2013. augusztus 27-én (184. lapszám), a kérdés sorszáma ott: 3497

[…] bérbeadásnak tekinteni, de a kérdésben közölt információk alapján egyértelműnek tűnik, hogy az önkormányzat a földterületet parkolásra adja bérbe. Ezt támasztja alá, hogy a szerződésben kikötik, hogy nem szedhet parkolási díjat, illetve a bérbeadás eleve a gépjárműtároláshoz szükséges férőhely biztosítása céljára jön létre. Mindezek alapján – véleményünk szerint – az adott területet áfásan kell bérbe adni az önkormányzatnak, függetlenül attól, hogy nem közvetlenül ő nyújtja a parkolási szolgáltatást a magánszemélyeknek. Nem zárható ki, hogy a vállalkozó […]
 
 

Elküldjük a választ e-mailen*

*
*ingyenes választ évente csak egyszer küldünk.
A *-gal megjelölt mezőket kötelező kitölteni.