Teljesítési időpont meghatározása folyamatos teljesítésű ügylet esetében


Költségvetési intézményünk folyamatos szolgáltatást nyújtott az egyik ügyfelének. A felek a megállapodásukat írásbeli szerződéssel is megerősítették, melyben a szolgáltatás ellenértéke fix havi díjban került megállapításra, és a felek a szerződés alapján időszakonként számoltak el egymással.
A határozott időre szóló írásbeli szerződés azonban 2012. december 31-i hatállyal megszűnt, viszont intézményünk a szolgáltatást mégis tovább nyújtotta 2015. november 30-ig partnerének. A 2012. december 31-ei hatállyal megszűnt szerződés nem került írásban megújításra, és az ezt követő időszakokban a felek a szolgáltatás fenntartása ellenére nem számoltak el egymással. Ugyanakkor egy rövid 4 hónapos időszak vonatkozásában volt a felek között érvényes írásbeli szerződés, mely 4 hónapos időszakra vonatkozóan a felek között megtörtént a szolgáltatási díj pénzügyi elszámolása és a szolgáltatási díj kiszámlázása. A felek azonban a teljes, 2013. január 1-jétől 2015. november 30-ig tartó időszakra vonatkozóan most kívánnak elszámolni egymással, és ezt a helyzetet rendezni szeretnék mind pénzügyi, mind adó szempontból. Ennek érdekében megállapodtak, hogy 2016-ban 2016-os fizetési határidővel számolnának el egymással a szerződéssel le nem fedett időszakok vonatkozásában. Ennek megfelelően most történne meg a számlák kiállítása is. A felek a jelen elszámolással érintett időszakokra eső teljes ellenérték összegét is meghatározták, a kalkulációhoz pedig a korábbi írásbeli szerződésükben meghatározott egyhavi fix díjat vették alapul. A felek közötti utólagos elszámolással érintett időintervallumok a következőek:
- 2013. január 1.-2013. október 31.: szerződéssel le nem fedett 10 hónapos időszak, mely során nem történt meg a felek között az erre az időszakra esedékes szolgáltatási díj pénzügyi elszámolása, illetve annak kiszámlázása.
- 2013. november 1.-2014. február 28.: szerződéssel lefedett és pénzügyileg elszámolt időszak, melyről a számlák is kiállításra kerültek.
- 2014. március 1.-2015. november 30.: szerződéssel le nem fedett 21 hónapos időszak, mely során nem történt meg a felek között az erre az időszakra esedékes szolgáltatási díj pénzügyi elszámolása, illetve annak kiszámlázása.
Intézményünk valamennyi, fentiekben említett időszak vonatkozásában tartalmilag ugyanazt a szolgáltatást nyújtotta a partner számára. Kérdésünk a folyamatosan nyújtott szolgáltatás teljesítési időpontjának meghatározására – ezen belül is az Áfa-tv. 58. §-a (3) bekezdésnek b) pontjában foglalt szabály értelmezésére –, valamint az ügyletek adóalapjának meghatározására vonatkozik.


Megjelent a Költségvetési Levelekben 2016. október 11-én (234. lapszám), a kérdés sorszáma ott: 4313

[…] értelmében, abban az esetben, ha az az időszak, amelyre az adott részlet vagy elszámolás vonatkozik, tartamában meghaladja a 12 hónapot, az (1) bekezdéstől és az 58/A. §-tól függetlenül – időarányos részteljesítésként – teljesítés történik a tizenkettedik hónap utolsó napján is.Álláspontjuk szerint, mivel az Áfa-tv. hivatkozott rendelkezése nem mondja ki egyértelműen, hogy a 12 hónapnak egybefüggőnek és folyamatosnak kell lennie, ezért e rendelkezést azokban az esetekben is lehet alkalmazni, amikor nem beszélhetünk egybefüggő és folyamatos 12 hónapos időszakról. Ennek megfelelően a beadványban írtak szerint, tekintve hogy a 2013. november 1. és 2014. február 28. közötti időtartamra a felek már elszámoltak, a közel hároméves elszámolási időszakra vonatkozóan az első részteljesítési időpont, azaz a tizenkettedik hónap utolsó napja 2014. április 30., vagyis a 4 hónap szerződéssel lefedett időszak egyfajta halasztást eredményez. A 12 hónap így a 2013. január 1. és a 2013. október 31. közötti 10 hónapból és a 2014. március 1. és a 2014. április 30. közötti 2 hónapból tevődik össze.Megítélésünk szerint a fenti álláspont nem felel meg az Áfa-tv. 58. §-a (3) bekezdésének b) pontjában foglaltaknak, mivel "az az időszak, amelyre az adott részlet vagy elszámolás vonatkozik" fordulat alatt olyan időszakot kell érteni, amelynek tartama zárt, egybefüggő, amelynek tartama nem szakad meg. Ebből következően a 2013. január 1. és a 2013. október 31. között teljesített folyamatos szolgáltatás teljesítési időpontját az Áfa-tv. 2015. december 31-ig hatályos 58. §-ának (1) bekezdése alapján kell megállapítani, tehát a teljesítési időpont a fizetési határidő, és nem a tizenkettedik hónap utolsó napja, mert ez esetben nem beszélhetünk egybefüggő 12 hónapos időszakról.A 2014. március 1. és 2015. november 30. közötti 21 hónapos időszak a rendelkezésre álló adatok szerint magában foglal egy megszakítás nélküli 12 hónapos időszakot. Ebben az esetben alkalmazni kell az Áfa-tv. 58. §-a (3) bekezdésének b) pontját, […]
 
 

Elküldjük a választ e-mailen*

*
*ingyenes választ évente csak egyszer küldünk.
A *-gal megjelölt mezőket kötelező kitölteni.