Önkormányzati társulás


Az önkormányzati társulásunk 2015. évi mérlegének összeállításakor a támogatásból megvalósuló fejlesztések elszámolása során az Áhsz. 25. §-ának (8/a) bekezdése szerint a felhalmozási célú támogatások eredményszemléletű bevételei között kell elszámolni az egységes rovatrend B25 Egyéb felhalmozási célú támogatások bevételei államháztartáson belülről rovathoz kapcsolódóan vezetett nyilvántartási számlákon követelésként nyilvántartott összegeket. A 25. § (10) bekezdésének megfelelően az Szt. 77. §-ának (4) bekezdése szerint ezen tételeket halasztott eredményszemléletű bevételként a társulás elhatárolta, és az üzembe helyezés óta eltelt időszakban a terv szerinti értékcsökkenéseket elszámolta. A társulási megállapodás 2016-ban úgy módosult, hogy a társulás a támogatásból megvalósult közmű-vagyont térítésmentesen – közcélú adomány-ként – átadja a társulást létrehozó önkormányzatoknak. Hogyan kell könyvelni a fenti gazdasági eseményeket az átadó és az átvevő könyveiben? Mi lesz a társulás könyveiben elszámolt – és még fel nem oldott – elhatárolás összegével, ha az eszközt kivezetjük a könyvekből? Amennyiben 2015-ben nem kellett volna az elhatárolást könyvelni, hogyan történik ennek javítása, visszavezetése?


Megjelent a Költségvetési Levelekben 2017. január 10-én (238. lapszám), a kérdés sorszáma ott: 4379

[…] beruházásban jön létre, a beruházó a vízi közmű tulajdonjogát a vízi közmű üzembe helyezésének időpontjában az ellátásért felelősre átruházza. Az átruházásról a felek szerződést kötnek.(2) Az ellátásért felelős az átvételt csak abban az esetben tagadhatja meg, ha a létrehozott vízi létesítmény nem felel meg a 6. § (4) és (5) bekezdéseiben meghatározott követelményeknek.(3) Ha az ellátásért felelős és az érintett víziközmű-rendszerre nézve vele víziközmű-üzemeltetési jogviszonyban nem álló beruházó, az (1) bekezdés szerinti vízi közmű térítésmentes átruházásáról állapodik meg, a térítésmentes vagyonátruházás az általános forgalmi adó szempontjából közcélú adománynak minősül.A térítésmentes átadás számviteli elszámolása a következő:1. Tárgyi eszköz átadásaA) PÉNZÜGYI SZÁMVITEL– bruttó érték kivezetése  86351   1211, 1311, 1411, 12192,   12194, 13191, 14191– halmozott terv szerinti értékcsökkenés kivezetése  1291, 1391, 1491   86351– terven felüli értékcsökkenés kivezetése  12811, 13811, 14811   86351– kapcsolódó passzív ie. kivezetése  4432   9421– a kapcsolódó értékhelyesbítés kivezetése  415   126, 136, 146B) KÖLTSÉGVETÉSI SZÁMVITEL  ∅   ∅2. Térítés nélküli átadáshoz kapcsolódó áfa elszámolásaA) PÉNZÜGYI SZÁMVITEL– kiszámlázott […]
 
Kapcsolódó címkék:  
 

Elküldjük a választ e-mailen*

*
*ingyenes választ évente csak egyszer küldünk.
A *-gal megjelölt mezőket kötelező kitölteni.