Adómentes bölcsődei, óvodai ellátás, szolgáltatás – számlakiállítás, családi napközik megszűnése


Gazdasági ellátó szervezetként több intézmény gazdasági feladatait látjuk el. Iskolai/óvodai/bölcsődei étkeztetés és bölcsődei ellátás számlázásával kapcsolatos a kérdésünk. Kiállítható-e az erről szóló számla egy cég nevére az igénybe vevő gyermek helyett? Erről a témáról már Önök írtak a Költségvetési Levelek 201. számában a 3784. szám alatt, de időközben több szülő jelezte felénk, hogy a munkáltatójuk cafeteriaelemként adná ezt a juttatást, de emiatt a számlát ne a gyermek nevére, hanem a szülő munkáltatójának nevére kérjék. Mivel a válasz 2014. évi, nem 2017-re vonatkozik, emiatt nem fogadják el az abban foglaltakat.


Megjelent a Költségvetési Levelekben 2017. február 21-én (240. lapszám), a kérdés sorszáma ott: 4405

[…] magánszemély által megelőlegezett összeget, vagy pedig egy meghatározott összeget átad a magánszemélynek azzal, hogy a szolgáltatás vásárlásáról a nevére szóló számlával egy meghatározott időpontig számoljon el. Nem felel meg azonban az adómentesség feltételeinek az, ha a számla a magánszemély, és nem a munkáltató nevére szól. (A vonatkozó NAV-tájékoztató ugyan egyes rendelkezések módosítása miatt archívumba került, azonban az itt szóban forgó kérdések szempontjából továbbra is irányadónak tekinthető.)Amennyiben tehát a bölcsődék, óvodák nem állíthatnák ki a számlát a juttató (munkáltató) nevére, úgy az Szja-tv. ezen adómentes juttatást lehetővé tevő rendelkezése kiüresedne. Bár elméleti síkon valóban felmerülhetnek kétségek annak kapcsán, hogy kinek a nevére állítható ki a számla, a gyakorlat azonban következetesen elismeri annak lehetőségét, hogy az óvodák, bölcsődék a juttató (munkáltató) nevére állítsák ki a számlát. A korábbiakhoz képest tehát változott ezen kérdés megítélése a gyakorlatban.Az óvodai, bölcsődei ellátásba, szolgáltatásba az étkezés is beletartozik. Felhívjuk ugyanakkor a figyelmet, hogy 2017. január 1-jétől a családi napközik […]
 
Kapcsolódó címkék:    
 

Elküldjük a választ e-mailen*

*
*ingyenes választ évente csak egyszer küldünk.
A *-gal megjelölt mezőket kötelező kitölteni.