Ingatlanértékesítés


Önkormányzat képviselő-testülete 2016 szeptemberében, saját tulajdonában álló ingatlanértékesítésről döntött. Az ingatlan (nem használatból kivont) értékesítése adásvételi szerződés alapján 2017 márciusában történt meg. Az Áhsz. 12. §-ának (6) bekezdése az alábbiakat írja elő: "A mérlegben az átsorolt, követelés fejében átvett készletek között kell szerepeltetni az értékesítésre szánt eszközöket, így különösen a végelszámolási, felszámolási vagy vagyonrendezési eljárásból állami, helyi önkormányzati tulajdonba került eszközöket, az Áht. 100. §-a szerint követelés fejében átvett, értékesítendő eszközöket, valamint mindazon eszközöket, amelyeket az immateriális javak és tárgyi eszközök közül értékesítés céljából átsoroltak. Kötelező az immateriális javak, tárgyi eszközök átsorolása, ha azokat a használatból kivonták, de az értékesítés három hónapnál hosszabb időszakot vesz igénybe." Nem egyértelmű, hogy csak az értékesítési céllal vásárolt ingatlanok esetében, vagy a nem értékesítési céllal meglévő, de – a képviselő-testület döntése alapján – értékesíteni kívánt ingatlanok esetében is szükséges-e az átsorolás elvégzése. Amennyiben az utóbbi esetben is szükséges az átsorolás elvégzése, akkor azt mely időpontban kell megtenni?


Megjelent a Költségvetési Levelekben 2018. február 27-én (256. lapszám), a kérdés sorszáma ott: 4667

[…] adni az MNV Zrt.-nek értékesítésre. Emiatt az átvett tárgyi eszközök csak a követelés fejében átvett készletek között szerepeltethetők. Önkormányzati kör számára az Nvt. 13. §-ának (1) bekezdése szerint 25 M Ft feletti vagyon értékesítése esetében kötelező versenyeztetést ír elő. Önkormányzati intézmények tekintetében az önkormányzat vagyonrendeletében foglalt értékkorlát vagy a költségvetési rendelete szerint történhet meg saját elhatározású értékesítés.A kérdésben hivatkozott paragrafusban leírtak az adósra vonatkoznak abban az esetben, ha értékesíteni szánt ingatlana van, így különösen végelszámolási, felszámolási vagy vagyonrendezési eljárásból állami, helyi önkormányzati tulajdonba került eszköze, ingatlana van.A kérdésben leírt esetben nincs adóssal szembeni követelés, és nem az önkormányzat tulajdonába kerülő ingatlanról beszél a kérdező, hanem épp ellenkezőleg, az önkormányzat szándéka az értékesítés. A?kérdéses ingatlant tehát nem kell átsorolniuk.Az ingatlanértékesítés számviteli elszámolása a következő:Bevételi előirányzatok elszámolásaB) Költségvetési számvitel szerintEladási ár áfa nélkül001 09/52/1 09/53/1Kiszámlázott áfa001 09/406/1Szerződéskötés, megrendelésA) Pénzügyi számvitel szerintř řB) Költségvetési számvitel szerintř řTárgyi eszköz átadása a vevőnekA) Pénzügyi számvitel szerintBruttó érték kivezetése8412-8416 1211, 1311, 1411, 1511Terv szerinti, terven felüli értékcsökkenés […]
 
Kapcsolódó címkék:  
 

Elküldjük a választ e-mailen*

*
*ingyenes választ évente csak egyszer küldünk.
A *-gal megjelölt mezőket kötelező kitölteni.