Koprodukciós film nyilvántartása


Költségvetési intézmény koprodukciós megállapodást köt egy filmgyártó céggel egy film elkészítésére, amely alapján a felek mint közös filmelőállítók közösen valósítják meg a filmet, és közösen gondoskodnak annak anyagi és egyéb feltételeiről. A koprodukció eredményeként létrejövő filmalkotáson a koprodukciós partnerek osztatlan közös tulajdont szereznek. A film közös létrehozásához szükséges feltételeket a konkrét esetben a felek az alábbiak szerint biztosítják: a gyártó saját forrásból gyártási kapacitásokat (humán és technikai), valamint pályázati forrásból megszerzett – de a felek viszonylatában a gyártó saját forrásának minősülő – pénzeszközöket biztosít, a költségvetési intézmény pedig pénzeszközöket és egyéb kapacitásokat, pl. szerkesztőt, technikát, forgatási helyszínt, archív felvételeket stb. A közös film megvalósításához a felek által "összeadott" (azaz a közösbe betett) források egymás részére való rendelkezésre bocsátását illetően a pénzügyi/számviteli dokumentáláshoz elegendő bizonylat-e önmagában a szerződés, vagy egyéb bizonylat is szükséges-e, ha igen, akkor mi ez a bizonylat? Kell-e számlázni a koprodukcióban részt vevő partnereknek egymás részére a filmgyártással kapcsolatos szolgáltatásaikat, keletkeztet-e ez áfafizetést? A filmgyár által elnyert pályázati pénz felhasználásáról kell-e számlát adnia? Hogyan történhet a közös tulajdon, a tulajdonrész számviteli nyilvántartásba vétele? A tulajdonjogot 50-50%-ban nyilvántarthatják? A könyvviteli nyilvántartásba vételt milyen bizonylatokkal kell alátámasztani?


Megjelent a Költségvetési Levelekben 2019. március 26-án (273. lapszám), a kérdés sorszáma ott: 4924

[…] kötelezettségvállalásként, más fizetési kötelezettségként nyilvántartott vételára. A (2) bekezdés szerint a saját előállítású immateriális javak bekerülési értéke az Szt. 51. §-a alapján megállapított közvetlen önköltség.A bekerülési érték az előállítási érték, amely az intézmény tényleges kiadásait, ráfordításait jelenti. A saját munkaerő, szerkesztők, technika stb. felhasználását önköltségszámítással kell alátámasztani, melyet munkalapokkal kell alátámasztani, pl. dolgozók esetében teljesített munkaóra-nyilvántartás, időarányos bér és járulék, anyagfelhasználás esetén raktári kiadási bizonylatok, anyagfelhasználási jegyzék, gépek, berendezések esetén üzemóra, időarányos amortizáció, épület használata esetén rezsióradíj.A koprodukciós partnerek nem nyújtanak egymás részére szolgáltatást, nem kell egymás felé számlázniuk a saját teljesítményüket, és ezzel kapcsolatban nem merül fel áfafizetés. A filmgyár által elnyert pályázati pénz felhasználásáról nem kell elszámolni vagy számlát adni intézményük felé, így […]
 
 

Elküldjük a választ e-mailen*

*
*ingyenes választ évente csak egyszer küldünk.
A *-gal megjelölt mezőket kötelező kitölteni.