Felsőoktatási műemlék épület felújításának tao-kedvezménye


Költségvetési szervként működő egyetem vagyunk. Van két műemlék épületünk, amelyeknek vagyonkezelője az egyetem. Olvastunk a tao-kedvezményről, az lenne a kérdésünk, hogy élhetünk-e valamilyen adókedvezménnyel a műemlék épület felújításával kapcsolatban?


Megjelent a Költségvetési Levelekben 2019. augusztus 6-án (279. lapszám), a kérdés sorszáma ott: 5022

[…] összeg adótartalma nem lehet több 50 millió eurónak megfelelő (vagyis 15 milliárd körüli) forintnál.A felújítás, a beruházás bekerülési értékének kétszerese vonható le az adóalapból a felújítás, a beruházás befejezése adóévében és az azt követő öt adóévben. Az adózás előtti eredmény csökkentésével az adóalap akár negatívvá is válhat. Ez azonban – az adózó döntése szerint – elkerülhető a levonás több évre történő megosztásával. A levont összeg adótartalma pedig elérheti a 100 millió eurónak megfelelő (30 milliárd forint körüli) forintot.A karbantartás, illetve a felújítás, beruházás alapján járó kedvezmény ugyanazon tárgyi eszközzel kapcsolatban ugyanazon adóévben együtt is érvényesíthető.Mind a két kedvezmény átadható kapcsolt vállalkozásnak, azzal, hogy a karbantartási költség alapján átadott összegből a kapcsolt vállalkozás is legfeljebb a saját adózás előtti nyeresége 50 százalékáig élhet adóalap-csökkentéssel.[Műemlék: a Kötv. 7. §-ának 15. pontja. A helyi egyedi védelem alatt álló épület, építmény: 66/1999. (VIII. 13.) FVM rendelet.]A kedvezmény a költségelszámoláson felül érvényesíthető (egyszer költség, egyszer csökkentő tétel), függetlenül attól, hogy a felújítási munkák vagy azok egy része milyen – pl. másik társaság, kapcsolt fél, hitelintézet által nyújtott – pénzügyi forrásból (hitelből, támogatásból) valósult meg. A költségként elszámolt összeg adóalapnál történő kezelésére a Tao-tv. 3. számú mellékletében ugyan nincs konkrét jogcím, de az – ilyen esetekben alkalmazandó – általános megítélés szerint az a vállalkozási tevékenységgel összefüggésben felmerült költségnek minősül (nem növelő tétel).Az igénybevétel mértékének az is korlátja, hogy a kedvezménynek a Tao-tv. 19. §-a szerinti adókulccsal (9 százalékos mértékkel) számított értéke nem lehet több– karbantartásnál adóévenként, adózónként 50 millió eurónak,– beruházás, felújítás esetén beruházásonként 100 millió eurónakmegfelelő forintösszegnél.Az adókedvezmény feltétele az is, hogy a munkák szabályszerű befejezéséről és azok értékéről a területileg illetékes örökségvédelmi hatóság adjon igazolást. Ezt az igazolást a társaságiadó-bevallás benyújtásáig az adózónak be kell szereznie.Ha a műemlék vagy védett ingatlan tulajdonosa egy magánszemély, és az épületet a személyhez kapcsolódó társaság újítja fel vagy tartja karban, a magánszemély tulajdonképpen bevételre tesz szert ezáltal. De ez után a jövedelem után nem kell adót fizetni. Hasonlóképpen […]
 
 

Elküldjük a választ e-mailen*

*
*ingyenes választ évente csak egyszer küldünk.
A *-gal megjelölt mezőket kötelező kitölteni.