Természetben kapott adományok elszámolása


Költségvetési-államháztartási számvitel kapcsán ezekben a napokban élesen vetődik fel a pénzügyi teljesítést nem igénylő természetben kapott adományok elszámolása. Kérem ennek tételes könyvelését mind a fenntartónál (pl. önkormányzat), mind pedig az intézménynél (pl. SzGyF fenntartású idősotthon) tételesen és részletesen – lehetőleg egy konkrét példán keresztül – bemutatni szíveskedjenek. Kérem, hogy a példában a működési költségként elszámolandó (pl. fertőtlenítőszerek, maszkok stb.) és a tárgyi eszközök (pl. lélegeztetőgép stb.) esetére legyenek kedvesek kitérni. Fontos, hogy a fenntartói és az intézményi oldal teljes körű kontírozásait is részletesen megismerhessük. Azt a megoldás is szeretnénk látni, amikor a fenntartó önkormányzat kapja az eszközöket a gazdaság más szereplőitől (pl. cégek adománya), illetve más állami szereplőktől (pl. központi költségvetési szervtől, központi készletekből, honvédségtől stb.). Továbbá szeretnénk tisztán látni a gazdasági esemény kezelését akkor is, ha nem az önkormányzat, hanem közvetlenül az intézmény kapja ezeket az eszközöket, ugyanígy a gazdaság más szereplőitől (pl. cégek adománya), illetve más állami szereplőktől (pl. központi költségvetési szervtől, központi készletekből, honvédségtől stb.).


Megjelent a Költségvetési Levelekben 2020. június 23-án (293. lapszám), a kérdés sorszáma ott: 5214

[…] kell megszüntetni.A térítés nélkül kapott eszközök elszámolását az határozza meg, hogy az növekedést eredményez-e az önkormányzat vagyonában.A térítés nélküli átvételre vonatkozó számviteli szabályokat kell abban az esetben alkalmazni – így a vagyonváltozást eredményágon kezelni -, ha az önkormányzat vagyona gyarapszik, illetve csökken, azaz más önkormányzatnak, államháztartáson kívüli szereplőnek vagy a központi alrendszerbe tartozó szervezetnek történik a térítésmentes átadás, vagy ilyen szervezettől az átvétel. Az azonos tulajdonosi körön belül, vagyis az önkormányzat és intézménye, illetve azonos irányító szervhez tartozó intézmények közötti tárgyieszköz- és készletátadást, -átvételt eredménysemlegesen, a 412. Nemzeti vagyon változása könyvviteli számlával szemben kell elszámolni.Amennyiben tehát akár az intézmény, akár az önkormányzat kap központi költségvetési szervtől vagy államháztartáson kívülről térítés nélkül eszközt, azt a térítés nélküli átvétel szabályai szerint számolja el, befektetett eszközök esetében a 38/2013. (IX. 19.) NGM rendelet I. melléklete III. fejezetének A) pontja, készletek esetében pedig az V. fejezet C) pontja szerint.Amennyiben az önkormányzat a kapott eszközt tovább-adja az intézményének, abban az esetben az önkormányzati vagyon nem változik, így a könyvelés a 412. Nemzeti vagyon változása számlával szemben történik, az államháztartáson belülre történő vagyonkezelésbe adásra vonatkozó előírások szerint. A tárgyi eszköz vonatkozásában jelen esetben feltételezzük, hogy üzembe helyezés nélkül történik az átadás. A már üzembe helyezett eszközök saját intézmény részére történő átadása esetén az értékcsökkenést, esetleges értékhelyesbítést is ki kell vezetni, illetve az átvevőnek fel kell venni a könyvekbe az elszámolt értékcsökkenést. Átadó: Az eszköz kivezetéseBekerülési érték kivezetése T 412 – K 151/211Az eszközökhöz kapcsolódó időbeli elhatárolás kivezetése T 443 – K 412 Átvevő: Az eszköz bekerülési értékének átvétele T 151/211 – K 412Átvett időbeli elhatárolás T 412 – K 443A cégek ingyenes juttatásaival kapcsolatban a vállalkozásoknál felmerül a juttatás társasági adó vagy kisvállalati adó szempontjából történő elbírálása. A vállalkozások részéről rászoruló személyek, szervezetek részére pénzben és természetben […]
 
 

Elküldjük a választ e-mailen*

*
*ingyenes választ évente csak egyszer küldünk.
A *-gal megjelölt mezőket kötelező kitölteni.